A szaharai népet támogató és velük szolidaritást vállaló európai koordináció (EUCOCO) 2022. december 2.-án és 3.-án Berlinben tartotta meg 46. konferenciáját, amelyre öt kontinensről több mint 220 résztvevő érkezett. A nemzetközi találkozó ismételten megerősítette Nyugat-Szahara önrendelkezési joga valamint függetlensége melletti kiállását.
Az EUCOCO 1975 óta, a nyugat-szaharai konfliktus kezdete óta folyamatosan megrendezésre kerül, és kétségtelenül a szaharaiakkal való európai szolidaritási mozgalom legfontosabb éves találkozójává vált.
Különböző kormányok képviselői, parlamenti képviselők, politikai szervezetek és szakszervezetek, a szaharai nép baráti társaságai, nem kormányzati szervezetek, jogi és kulturális személyiségek vesznek részt minden évben a szaharai nép önrendelkezési jogát védelmezők e nagyszabású szolidaritási találkozóján.
A 46. EUCOCO megrendezésére most egy olyan történelmi pillanatban került sor, amelyet egy összetett és kihívásokkal teli nemzetközi kontextus jellemez. Ennek a helyzetnek a fő oka a tűzszünet összeomlása és az ENSZ-folyamat holtpontra jutása. Mindezek ellenére a szaharaiak ügye diplomáciai és jogi szinten is pozitív előrelépést mutat az európai, afrikai és nemzetközi színtéren.
A tanácskozás első napján, december 2.-án délelőtt a Bundestagban találkoztak a parlamentközi konferencia küldöttei, amelyen – mivel mi nem vagyunk parlamenti képviselők – Szlimán Amed és alulírott nem vehettünk részt ezen az ülésen.
Délután került sor az EUCOCO46 megnyitó ünnepségre a Neues Deutschland épületében, amelyen a helyi szervezőbizottság részéről Regina Dietzold asszonynak, majd a Bundestag képviselőjének Sevim Dagdelennek üdvözlő beszédei hangzottak el. Ezt követően az EUCOCO elnöke Pierre Galand bevezetője és levezető szerepe következett. A megnyitó fő előadói között a Szaharai Arab Demokratikus Köztársaság (SADR) elnöke, Kelet-Timor előző elnöke szólt a jelenlévőkhöz. Algéria nevében Dr. Said Ayachi, a nemzeti szolidaritási bizottság elnöke, Mauritánia részéről M. Khalilu Deda parlamenti képviselő üdvözölte a résztvevőket. Beszédet mondott Ana Miranda, az Európai Parlament Nyugat-Szaharával foglalkozó képviselőcsoport alelnöke.
Ezt követően négy munkacsoport alakult, nevezetesen: 1.) Politika és tájékoztatás – Oubi Bouchraya (Polisario Front) vezetésével – ebben vettünk részt! 2.) Emberi jogok – Tone Moe (Norvégia) vezetésével 3.) Természeti erőforrások – Miriem Neili (Egyesült Királyság) vezetésével 4.) A szaharai állam megszilárdítása – Carmelo Ramirez (Spanyolország) vezetésével
A munkacsoport ülések másnap , december 3.-án is folytatódtak és a jelentéstevők beszámolói alapján a záródokumentum megfogalmazásával zárultak. Megerősítették a szaharaiak ügyének egyértelmű és határozott támogatását, világos és határozott ajánlásokat fogadtak el, miszerint a szaharai népnek a lehető legnagyobb támogatást kell nyújtani a marokkói megszállóval szemben.
A zárónyilatkozatban felszólították “az Egyesült Nemzetek Szervezetét és a Biztonsági Tanácsot, hogy a MINURSO (az ENSZ nyugat-szaharai önrendelkezési népszavazási missziója) révén vállaljanak felelősséget az 1991-es és 1997-es megállapodásokban előírt nyugat-szaharai népszavazás lebonyolításáért”.
A tanácskozás felszólította “az ENSZ-missziót, hogy garantálja az emberi jogok tiszteletben tartását a megszállt nyugat-szaharai területeken”.
A résztvevők elismerően nyilatkoztak “a szaharai nép ellenállásáról (…) a megszállt nyugat-szaharai területeken, különösen a szaharai politikai foglyok ellenállásáról”.
Dicsérték továbbá az Afrikai Unió (AU) “rendíthetetlen” álláspontját a nemzetközi jog elvei, különösen a szaharai nép függetlenséghez való joga tekintetében, amint azt az Emberi Jogok és Népek Jogainak Afrikai Bírósága 2022. szeptember 22-i ítélete is tükrözi.
Az EUCOCO 46. konferenciája emellett felszólította “az Európai Unió (EU) egészét, valamint a tagországokat, hogy egyértelműen támogassák a Nyugat-Szahara, Afrika utolsó gyarmatának felszámolásához vezető demokratikus megoldást.
“Elfogadhatatlan, hogy az emberi jogok tiszteletben tartását aszerint támogatják és követelik, hogy a világ mely részén sértik meg azokat” – hangsúlyozták a résztvevők, elítélve “a kettős mérce politikáját”.
A konferencia hitet tett amellett, hogy “a CJEU közelgő ítéletei döntő szerepet adnak különösen az uniós országoknak és általában a nemzetközi közösségnek a nyugat-szaharai konfliktusban”, megjegyezve, hogy “a semlegesség nem lehet opció a megszállással szemben.
A résztvevők munkájuk során a jelenlegi politikai helyzetet figyelembe véve megállapodtak a 2023-ban végrehajtandó intézkedésekről, és megújították az egyes munkaértekezletek nyomon követését végző bizottságok összetételét (tagságát). E bizottságok feladata lesz a fent említett négy munkacsoporton belül biztosítani a konferencián meghozott döntések végrehajtását.
Mindezt azzal a szándékkal, hogy “egy olyan globális akciót hajtsanak végre, amely – más célok mellett – egyesítheti az európai szolidaritási mozgalom erőfeszítéseit más mozgalmakkal világszerte, továbbra is támogathatja a szaharai állam konszolidációját és az emberi jogok védelmezőit a megszállt területeken, valamint stratégiát dolgoz ki a nyugat-szaharai természeti erőforrások illegális kiaknázásának megszüntetésére.
Emellett “erősíteni kell a kommunikációs munkát a nyugat-szaharai konfliktussal kapcsolatos információs és médiablokk megtörése, valamint a demokratikus erők és a média mozgósítása érdekében, többek között Marokkóban is”.
Ezen túlmenően a zárónyilatkozat megerősítette, hogy a résztvevők megállapodtak abban is, hogy a következő egy évben átfogó munkát végeznek az Európai Szolidaritási Mozgalom és a világ más mozgalmai erőfeszítéseinek egyesítése érdekében, valamint hogy továbbra is támogatják a szaharai állam megszilárdítását és az emberi jogok védelmezőit a megszállt területeken, és olyan stratégiát dolgoznak ki, amely véget vet a nyugat-szaharai természeti erőforrások illegális kiaknázásának, valamint hogy megerősítik a kommunikációt a nyugat-szaharai konfliktusra kivetett médiablokád megtörése érdekében.
Végül az EUCOCO úgy döntött, hogy a következő találkozóra a franciaországi Ivry-sur-Seine-ben kerül sor.
2022. november 10-13. között az olaszországi Firenzében 25 országból 155 szervezetet és mozgalmat képviselő több mint 700 résztvevő találkozott, hogy megünnepeljék a 2002-ben megrendezett első Európai Szociális Fórum húszéves évfordulóját. Az olasz előkészítő bizottság első értékelését az eseményről itt találjátok: https://2022firenze.eu/en/2022firenze-closes-by-opening-a-new-season-of-international-mobilization/.
E fontos esemény fő következtetése az volt, hogy újabb lépést kell tenni a társadalmi mozgalmak és a civil társadalom szereplőinek közeledése felé.
Erre a konvergenciára szükség van, ha meg akarjuk érteni és szembe akarunk nézni az Európában ránk váró számos kihívással: infláció és megélhetési költségek, a háború visszatérése a kontinensre, az éghajlati és környezeti vészhelyzet, stb. Korai lenne azonban egy új, egész Európára kiterjedő hálózat születését hirdetni, mert ezt a konvergenciát ki kell terjesztenünk arra a sok mozgalomra és szervezetre, amelyek nem voltak jelen Firenzében.
Firenzében úgy döntöttek, hogy prioritásként kezeljük ennek a konvergenciának a kibővítését egyszerű kommunikációs eszközök létrehozásával, a 2023-ra vonatkozó mozgósítási és találkozási menetrend összeállításával (szem előtt tartva a 2023 novemberében tartandó alternatív COP 28-ra való mozgósítás javaslatát), és 2022 decemberének közepén gyakorlatilag össze kell ülnünk, hogy ezeket a javaslatokat megvalósítsuk.
Ez az első, Firenzét követő konvergenciaértekezlet december 14-én, közép-európai idő szerint 17 órakor kerül megrendezésre. A linket és a regisztrációs űrlapot ezen e-mail alján találja. Az ülés angol nyelven kerül megrendezésre, de lehetőség van más nyelveken történő tolmácsolásra is; kérjük, töltse ki a regisztrációs űrlapot, ha tolmácsolást kér (tudva, hogy a más nyelven történő tolmácsolást az adott ország/nyelv valamelyik szervezetének kell végeznie).
Íme az első napirendtervezet:
A jelenlévő szervezetek és mozgalmak kerekasztal-beszélgetése az elvárások megosztása érdekében.
Az első konvergencia fő gyenge pontjainak azonosítása az európai régiók és országok, de a témák és a társadalmi szereplők tekintetében is.
Gondolatok a 2023-as főbb európai találkozókról, és vita a 2023 novemberében tartandó alternatív COP ötletéről.
Megbeszélések a bevezetendő eszközökről és a találkozók (virtuális és személyes) ritmusáról,
Munkacsoportok (esetleges) felállítása és a feladatok elosztása.
Soron következő, egyúttal 20 éves jubileumiközgyűlésünket 2022. december 17.-én (szombaton) 10 órakor tartjuk a Vámbéry Ármin Keleti Szabadegyetem Politikatudományi Tagozata helyiségében, Budapesten, a VI. ker. Király u. 43-45 (fsz. jobbra, 35-ös csengő, a 4-6-os villamos Király u. megállója közelében, a 70-es és 78-as trolibusz Akácfa utca megállójánál)
A Közgyűlésre szeretettel várunk minden régi és új tagunkat. A tanácskozáson szavazati joggal csak a tagdíjfizetési kötelezettségüknek eleget tevők vehetnek részt, de megfigyelőként bárki. Amennyiben 10 órakor a közgyűlésen megjelentek száma nem éri el a taglétszám fele+1 főt, akkor 10,30 órakor a megjelentek számától függetlenül a közgyűlés szavazóképesnek tekintendő.
Kérjük, hogy a tagdíjat legkésőbb a Közgyűlés kezdete előtt banki átutalással
vagy készpénzben szíveskedjél rendezni.
Éves tagdíj: 2000.- Ft, nyugdíjasoknak és diákoknak: 1000,- Ft.
Bakszámlaszám: MagNet Magyar Közösségi Bank 16200144-00025948
A közgyűlésre javasolt napirendi pontok:
A Vezetőség/elnök beszámolója az elmúlt évben végzett munkáról,
javaslat a jövő feladataira
Pénzügyi beszámoló
A beszámolók feletti vita, szavazás
Alapszabály módosítása, illetve a változás bejelentés
A mozgalmak mozgalmának ötlete már évek óta felmerült, hogy egy olyan mozgalom jöjjön létre, amely túllép az egyes témák határain, hogy széleskörű és átalakító programot valósítson meg.
Az elképzelésnek van egy alapvető logikája: az előttünk álló hatalmas kihívásoknak – az éghajlat és az általános ökológiai állapotromlás, a vagyoni egyenlőtlenség és a társadalmi igazságosság, a háború és a béke – közös és rendszerszintű gyökerei vannak. Egyetlen kérdést sem tudunk sikeresen kezelni önmagában, mert a társadalomban a hatalom birtokosainak valósága szövi össze őket. Csak a mozgalmak egységes mozgalma, amely képes a rendszerszintű átalakulás koherens és széles körű vízióját hordozni, képes legyőzni ezeket a valóságokat és valódi változást elérni.
Az éghajlati válság minden bizonnyal bizonyítékot szolgáltat erre a tételre.
“A jelenlegi politika mellett az évszázad végére 2,8 Celsius-fok felé tartunk” – mondta António Guterres, az ENSZ főtitkára, amikor bejelentette az ENSZ Környezetvédelmi Programjának új jelentését, amely bemutatja, hogy a világ hogyan nem képes teljesíteni az éghajlati célokat. “Más szóval globális katasztrófa felé tartunk”.
A nemzeti szennyezéscsökkentési kötelezettségvállalások és a nettó nulla tervekkel elméletileg 1,8 Celsius-fokra lehetne csökkenteni a teljes felmelegedést, de “ez a forgatókönyv jelenleg nem hiteles” – mondta az UNEP.
Az UNEP-jelentés címe aláhúzza a valóságot A bezáruló ablak: Az éghajlati válság a társadalmak gyors átalakítását követeli meg. “Ahhoz, hogy a globális felmelegedés 1,5 Celsius-fokra való korlátozásához vezető úton haladjunk, 2030-ig 45 százalékkal kellene csökkenteni a jelenlegi üvegházhatású gázok kibocsátását. A 2°C eléréséhez 30 százalékkal kellene csökkentenünk. A fokozatos megközelítés többé nem jöhet szóba. Az egész rendszerre kiterjedő átalakításra van szükségünk” – mondta Inger Andersen, az UNEP ügyvezető igazgatója.
“Megvolt az esélyünk a fokozatos változtatásokra, de ennek az időnek vége” – mondta Andersen. “Csak gazdaságaink és társadalmaink gyökeres átalakítása menthet meg minket a felgyorsuló éghajlati katasztrófától.”
Bármilyen őszinte olvasat azt mondja, hogy még sehol sem tartunk. Valójában a rossz irányba haladunk, majdnem rekordsebességgel. Egy új jelentés szerint a légkör szén-dioxid-koncentrációja idén több mint 50 százalékkal haladja meg az iparosodás előtti szintet. A világméretű hanyatlásnak vége. Az emberiség idén mintegy 40,6 milliárd tonna CO2-t fog a légkörbe lövellni, ami mindössze 0,3 tonnával marad el a 2019-es rekordtól. Az évtizedes szerveződések, lobbizás, tüntetések és tiltakozások fokozatos előrelépést eredményeztek, ami esetleg eltérít bennünket a legrosszabb forgatókönyvektől. De még mindig kétségbeejtően elmaradunk a szükségszerűségtől.
Válságban a rendszer
Nem csak az éghajlatról van szó. Széleskörű bizonyíték van arra, hogy az összes rendszer válságban van. Ami a vagyoni egyenlőtlenségeket illeti, a felső 1% az 1995-2021 közötti időszakban az összes új vagyonnövekedés 38%-át szerezte meg, míg az alsó 50% mindössze 2%-kal gyarapodott. A világ felső 10%-a a teljes vagyon 76%-át birtokolja, míg az alsó 50%-nak 2%-a van. Az Egyesült Államokban a vagyon 32,3%-át 2021 végén a felső 1% birtokolta, ami rekordot jelent, és több, mint az alsó 90% 30,2%-a.
Eközben egy olyan világban, ahol a társadalmi igazságosság és az éghajlatváltozás elleni fellépés szempontjából kritikus szükségletek vannak, a katonai kiadások új szintre emelkednek, és 2021-ben elérik a 2,1 billió dolláros csúcsot. Ez már a hetedik év folyamatos növekedése. A világ nemzetei felpörgetik a csúcstechnológiás fegyverek fejlesztését. Az Egyesült Államok részesedése 801 milliárd dollár. A valóságban, mivel az olyan fontos elemek, mint a nukleáris fegyverek gyártása külön költségvetésben szerepel, az USA valódi katonai költségvetése egy becslés szerint inkább 1,25 billió dollár.
Miért maradnak el ennyire az intézkedések, amikor az éghajlati válság egyre fokozódik, és az éghajlatszennyezés mértékét tekintve miért rossz irányba haladnak? Miért szorul háttérbe a vagyonadó és a szociális szükségletekbe való befektetés programja, amikor a leggazdagabb 1% a társadalmi vagyon olyan nagy részét felszívta, miközben a középső és az alsó rétegek küzdenek, és miért szorul háttérbe a vagyonadó és a szociális szükségletekbe való befektetés programja? Miért nem folyik széles körű vita a rekordméretű katonai költségvetésről, amikor a közösségekben nincs tiszta ivóvíz, az infrastruktúra leromlik, a lakhatási költségek pedig a csőd szélére sodorják az embereket?
Nyilvánvaló, hogy minden esetben azért, mert a politikai rendszert olyan hatalmas érdekek uralják, amelyek arra törekszenek, hogy fenntartsák azt a status quo-t, amely őket a csúcsra juttatta. Különböző vasháromszögek [erős véd- és dacszövetségek] állandósítják az ilyen megállapodásokat. Az iparágak összefognak az erős bürokráciával és a törvényhozókkal, hogy fenntartsák a szokásos üzletmenetet. A fosszilis tüzelőanyag- és a vele szövetséges iparágak vasháromszöge a megvásárolt és fizetett politikusokkal és baráti kormányhivatalokkal áll össze, hogy az olaj-, gáz- és szénégetést erőltessék. A fegyveripar összefog a Pentagonnal és a kongresszusi szövetségesekkel, hogy tovább növeljék a katonai költségvetést. A vagyoni egyenlőtlenségek esetében a politikai finanszírozók hatalma megakadályozza a jogalkotási előrelépést, miközben a pénzügyi válságból a Federal Reserve és más kormányzati szervek által nyújtott mentőcsomagok tovább mélyítik a társadalomban egyre növekvő szakadékot.
Csak egy széles körű, a békéért, az igazságosságért és a környezetvédelemért küzdő különböző mozgalmakból álló mozgalom képes elegendő erőt összegyűjteni ahhoz, hogy legyőzze ezeket a vas háromszögeket. Egy ilyen egységfront létrehozásához átfogó és hiteles alternatív vízióra lesz szükség.
Lehetséges egy másik világ, de hogyan?
A mozgalmak mozgalmának gondolata, amely legalább az 1980-as évek óta jelen van az aktivizmusban, valószínűleg az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején érte el a csúcspontját az óriásvállalatok által irányított globalizáció elleni mozgalommal. A Kereskedelmi Világszervezet 1999-es seattle-i találkozója ellen tiltakozó csoportok és mozgalmak határokon átívelő jellege, amelyet a “fuvarosok és teknősök szövetség”* képzeletbeli megfogalmazásában foglaltak össze, megmozgatta a képzeletet. Ez volt az az időszak, amely létrehozta a “Lehetséges egy másik világ” mémjét. A világ minden tájáról alulról szerveződő csoportokat tömörítő Szociális Világfórum kezdeti évei ennek a szerveződésnek az elsődleges kifejeződései voltak.
Sajnos úgy tűnik, hogy ez a tendencia elhalványult. Bár a Szociális Világfórum még mindig ülésezik, úgy tűnik, hogy sokat veszített erejéből. A “Búcsú a Szociális Világfórumtól?” című írásában Roberto Savio, aki a WSF Nemzetközi Tanácsának tagja volt, a problémát egy olyan problémára vezeti vissza, amely a globalizációellenes mozgalmat és az azóta felemelkedett mozgalmakat, köztük az Occupy-t és a Black Lives Matter felkelést is sújtotta: arra, hogy nem sikerült olyan koherens struktúrát kialakítani, amely a törekvéseket a valóságba átülteti, és választ ad arra, hogyan lehetséges az a másik világ.
“A Charta első alapelve a WSF-et “nyitott találkozóhelyként” írja le, ami a brazil alapítók értelmezése szerint kizárta, hogy a WSF állást foglaljon a világ égető válságairól” – írja Savio. “Ez a kollektív politikai cselekvéssel szembeni ellenállás a WSF-et a viták önreferenciális helyévé degradálta, nem pedig olyan szervvé, amely képes valódi cselekvésre a nemzetközi színtéren”.”
Savio rámutat a szervezeti struktúra szükségességére. “Az elmúlt fél évszázadban az élvonalbeli progresszív mozgalmak résztvevőinek túlnyomó többsége számára a politikai párt vagy bármilyen hasonló szervezet fogalma az elnyomó hatalomhoz, a korrupcióhoz és a legitimitás hiányához kapcsolódott … . Mindazonáltal a koordináció elengedhetetlen ahhoz, hogy egy sokszínű globális mozgalom kellő koherenciát alakítson ki. A feladat az, hogy megtaláljuk a kollektív szerveződés olyan legitim formáit, amelyek egyensúlyt teremtenek az egység és a pluralizmus iránti elkötelezettségek közötti feszültség között.”
Más szóval, a vezetésre és a tekintélyt birtokló struktúrákra való allergia aláásta a progresszívek azon képességét, hogy közös cselekvésben egyesüljenek és győzzönek. Ez megnyitotta az utat a jobboldal előtt, amely nem rendelkezik ilyen allergiával, sőt, sokkal koherensebbnek és szervezettebbnek tűnik, mint a baloldal. Bár a jobboldal nagyrészt a társadalmi változásokkal szembeni reakciós ellenállás köré szerveződik, és kevés valódi választ tud adni az emberek életére, mégis, olyan szervező egységgel rendelkezik, ami a progresszíveknek most hiányzik. Ennek valódi politikai következményei vannak.
Az egységes szerveződés kudarca miatt “a WSF elvesztette a lehetőséget, hogy befolyásolja, hogyan érti a közvélemény a világot fenyegető válságokat, ezt a vákuumot pedig az újraéledő jobboldal töltötte be” – írta Savio 2019-ben. “2001-ben a globalizáció kritikusai főként a baloldalon jelentek meg, rámutatva, hogy a piacvezérelt globalizáció hogyan gázol át a munkavállalókon és a környezeten. Azóta, ahogy a WSF megbukott, és a szociáldemokrata pártok bevették magukat a kormányzó neoliberális konszenzusba, a jobboldalnak sikerült tőkét kovácsolnia a globalizációval szembeni széleskörű és növekvő ellenségességből, amely különösen a munkásosztálybeliek által megtapasztalt lemaradás érzésében gyökerezik.”
Ezt valahogy meg kell fordítanunk.
Nyersanyag a mozgalomépítéshez
Számos olyan áramlat van, amelyből létrejöhet egy olyan mozgalom, amely egyesül, hogy alapvető változásokra törekedjen. Az éghajlati igazságosság mozgalma talán az elsődleges helyszín. Körülbelül a 2010-es évek közepe óta a nagyrészt technikai megoldásokra összpontosító és idősebb fehér szakemberek által vezetett éghajlati mozgalom egy sokkal sokszínűbb és izgalmasabb éghajlati igazságossági mozgalommá alakult át, amelyben sok a fiatal vezető, és sokkal nagyobb a hajlandóság a közvetlen cselekvésre. A mozgalom az éghajlatot a gazdasági és társadalmi igazságosság rendszerszintű kérdésének tekinti, és kapcsolatot teremtett a faji igazságosság ügyeivel és szervezőivel. A kulcsgondolat az interszekcionalitás. Ezt látom a saját Seattle-i hátsó udvaromban, ahol az éghajlati igazságosság szervezői erős kapcsolatokat alakítottak ki a börtönök eltörléséért és a szociális lakhatásért küzdőkkel.
A másik olyan folyam, amelyből egy hatalmas mozgalmi folyó kinőhet, a szolgáltatóipari munkaszervezés. Ismét a fiatalok vezetésével ez a munkásszervezés legmagasabb szintje az Egyesült Államokban az elmúlt évtizedekben. Az Amazon, a Starbucks, az Apple és más fogyasztóorientált vállalatok megérezték a harapást. Keményen küzdenek ellene, de egy erős hullám emelkedik, amelyet az emberek alapvető gazdasági szükségletei hajtanak. A munkaerő jellegéből adódóan ez a mozgalom a faji igazságosság kérdéseit is előtérbe helyezi.
Az éghajlati, faji és munkaügyi igazságosság kérdésein, valamint más kérdéseken dolgozva a fiatal szervezők új generációja kerül előtérbe, méghozzá rengeteg médiaismerettel. A mozgalmak mozgalmának anyaga egyértelműen kéznél van. A jövőbeni bejegyzésekben gyakorlati ötleteket tervezek arra vonatkozóan, hogyan építhetnénk fel a mozgalmak egyesült mozgalmát, helyi, regionális, nemzeti és globális szinten szerveződve. A The Raven irányultságával összhangban azon gondolkodom, hogy ezek hogyan növekedhetnének helyi szinten, hogyan építhetnénk kapcsolatokat és kampányokat a helyszínen, és hogyan szövetkezhetnénk [hogyan köthetnénk szoros szövetséget] szélesebb körben.
Amit eddig tettünk, az nem működik, amint azt a többszörös, egymásra épülő válságaink fokozódása is mutatja. A mozgalmak mozgalmára nagyobb szükség van, mint valaha, hogy eljussunk a közös gyökerekhez.
Először ez a cikk a The Raven című folyóiratban jelent meg
* Megjegyzés: “Az 1999-es seattle-i WTO-tüntetések során a “Fuvarosok [?] és Teknőcök [?] végre együtt” kifejezés egy tiltakozó transzparensről terjedt el és vezérlő filozófiává lépett elő. Szimbolikusan jellemezte a Sierra Club több százezer aktivistáját (akik tengeri teknősöknek öltöztek) és [a nagy számban részt vevő] szakszervezeti tagokat, akik azért vonultak fel, hogy követeljék az emberi és környezeti szempontok figyelembevételét a globális szabadkereskedelmi rendszerekről szóló tárgyalásokon. A ‘Turtles & Teamsters’ nevet is adott a környezetvédők és a szakszervezetek közötti egyre gyakoribb szövetségeknek, amelyek már nem voltak hajlandóak elfogadni, hogy a környezetvédelem és a munkahelyek védelme egymást kizáró feltételek.”. – Jay McKinnon, LongBeachPolitics.org
Kategória:Nincs kategorizálva|Patrick Mazza: Túllépve az egy ügyű politikán bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
A Firenze2022 a[z európai] kontinens társadalmi szereplői és mozgalmai közötti konvergencia új évadának megnyitásával zárul. “Közös utat kezd a tematikus és földrajzi széttagoltság túl sok éve után, amely meggyengített mindenkit, aki bármely országban és bármely szélességi fokon a társadalmi és környezeti igazságosságért küzd” – mondja a szervezőbizottság.
Az útiterv egy stabil kapcsolatrendszer létrehozását tartalmazza az összes szervezet és mozgalom között, rendszeres [jövőbeni] találkozókkal és két céllal: “Az első az, hogy az elkövetkező hónapokban bevonjunk minden olyan szereplőt, kicsiket és nagyokat, akik hajlandóak összefogni és koordinálni annak érdekében, hogy együtt kezeljük korunk nagy problémáit. A második, hogy a civil társadalom globális mozgósításainak kiépítésén dolgozzunk az ENSZ következő klímakonferenciáján megrendezendő AlterCoppal kezdődően, amely minden generáció mozgalmait egyesíti.”
Az Európai Szociális Fórum 20. évfordulóján Firenzében megrendezett, 45 eseményből álló kontinentális találkozón összesen több mint 700 küldött vett részt, akik 155 olasz és európai szervezetet képviseltek. Nem kevesebb mint 25 ország volt jelen Dániától Görögországig, Portugáliától Kelet-Európáig, és hangot adtak Irán, Irak, Líbia, Brazília, valamint online kapcsolaton keresztül kapcsolódott a latin-amerikai Föld Gyűlés résztvevőihez és az egyiptomi Sarm el-Sejkben a COP27-en jelen lévő klímaaktivistákhoz.
Több mint 100 szervezet és mozgalom képviselője szólalt fel a plenáris üléseken minden generáció részvételével és számos földrajzi területet bemutatva, a Fridays For Future és a női mozgalmak, a békemozgalom és a rasszizmusellenes mozgalom, a gazdamozgalmak és a közjavak, valamint a szociális, kulturális, nemzetközi együttműködési, etikus pénzügyi, szociális és szolidáris gazdasági szervezetek, valamint az európai baloldal különböző szakszervezetei és politikai szervezetei nevében. A plenáris üléseket online is több mint 2000 ember követette, köztük a 2022 november 5-i nagy római béketüntetés szervezői és a munkaügyi és ökológiai tiltakozások vezető személyiségei, világhírű értelmiségiek, mint pl. a fizikai Nobel-díjas Giorgio Parisi és számos aktivista, akik ma a frontvonalban harcolnak Észak-Európától az abortuszhoz való jogért és az Lgbtqi+ közösségért küzdő lengyel Marta Lemparttal kezdődően egészen délre, a líbiai Souad Wheidi-ig a líbiai koncentrációs táborokban megkínzott migránsok védelmében.
“A 2022Firenze-vel egy új mozgalmi szezon kezdődik. Mindannyiunkon múlik, hogy munkánkat [erőfezítéseinket] eredményessé/sikeressé tegyük. A bolygó erre kér minket, a bolygón élő nők és férfiak méltósága is ezt kéri tőlünk”.
Ez áll a szervezőbizottság zárszavában.[
Megjegyzés:Angolból magyarra fordítás a DeepL fordítórobot segítségével történt.
Kategória:Nincs kategorizálva|Az Európai Szociális Fórum 2022 szervezőinek zárónyilatkozata bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Az Európai Bizottság Foglakoztatási, Szociális és Társadalmi Befogadásért Felelős Főigazgatósága részéről Denis Genton igazgató válaszolt Nicolas Schmit biztos úrhoz intézett levelemre, nevezetesen arra a kérdésre, hogyan halad a szociális jogok európai pillérének végrehajtása a portói Szociális Csúcstalálkozó óta.
Az Európai Bizottság 2021 márciusában terjesztette elő a szociális pillérről szóló európai jogok cselekvési tervét. A cselekvési terv mintegy 75 uniós szintű intézkedést határozott meg, amelyeket a Bizottság a jelenlegi megbízatási időszak (2019-2024) alatt vállal. A végrehajtás elkezdődött, számos intézkedést hoztak meg azóta.
A cselekvési terv három, 2030-ig elérendő uniós szintű célt is megfogalmazott, amelyet az uniós vezetők és a legfontosabb érdekelt felek 2021 májusában, Portugáliában, Portóban elfogadtak, nevezetesen:
1. A 20 és 64 év közötti népesség legalább 78%-ának legyen munkája;
2. A felnőttek legalább 60%-ának évente részt kell vennie képzésben
3. A szegénység vagy a társadalmi kirekesztés kockázatának kitett emberek számát csökkenteni kell legalább 15 millióval.
E célok elérése érdekében a tagállamok saját nemzeti céljaikat terjesztették elő, amelyek a következők voltak: a 2022. júniusi Foglalkoztatás, szociálpolitika, egészségügy és szociális biztonság témakörében tartott Fogyasztóvédelmi és Szociális, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanács (EPSCO). Magyarország esetében a foglalkoztatási cél 85 %, a képzési cél 60%, a szegénység csökkentésére vonatkozó cél pedig 292 000 fő.
A Bizottság 2023-as munkaprogramja a szociális és foglalkoztatás területén többek között az alábbi kezdeményezéseket tartalmazza:
– a Tanács Ajánlása a szociális gazdasági keretrendszer feltételeinek kidolgozásáról
– megerősített minőségi keretrendszer a szakmai gyakorlatok számára
– a mentális egészséggel kapcsolatos átfogó megközelítés
– európai fogyatékossági kártya
– európai társadalombiztosítási igazolvány
– a gazdasági kormányzási keretrendszer felülvizsgálata
Von der Leyen bizottsági elnök 2022-es, az Unió helyzetéről szóló beszédében emellett bejelentette, hogy 2023 a készségek európai éve lesz! A készségek kulcsfontosságúak annak biztosításához, hogy az emberek ne maradjanak le a zöld és a digitális átállással összefüggésben. A készségekre való összpontosítás a fent említett uniós szintű célok elérését is elősegíti.
Elsö EU Szociális Fórum
A fenti szociális célok megvalósítása érdekében idén november 16-án és 17-én Brüsszelben került sor az EU első szociális fórumára. Az eseményre az Európai Bizottság Foglakoztatási, Szociális és Társadalmi Befogadásért Felelős Főigazgatósága felkérésére, a Magyar Társadalmi Fórum nevében regisztráltam, és online formában vettem részt a megbeszéléseken https://www.eusocialforum.eu/eu/begin linken.
Az első, idei EU Szociális Fórum két napos rendezvényének fő témája a zöld átmenet társadalmi dimenziója volt. Kulcsszavak: tisztességes zöld átmenet, gondoskodási/ápolási stratégia, szociális (piac)gazdaság, készségek/hozzáértés fejlesztése.
A megélhetési költségek emelkedése jelenleg az emberek első számú gondja az egész EU-ban. Mivel az ukrajnai háború miatt az energiaellátás prioritássá vált, az emberek a számlák kifizetésére összpontosítanak. Ha az Európai Unió el akarja érni az éghajlatváltozással kapcsolatos célkitűzéseit, akkor a megfelelő politikákat kell bevezetni annak biztosítására, hogy az átállás társadalmilag igazságos legyen, és mindenki részt vehessen benne. „Senkit nem hagyunk az út szélén!”
A fórumra elsődlegesen nemzeti és európai döntéshozók és vezető szakértők kaptak meghívást, azzal a szándékkal, hogy számba vegyék a már meghozott intézkedéseket, és gondolatébresztő megoldásokat keressenek a jövőre nézve. A közép- és kelet-európai részvétel alulreprezentált volt (csak egy román környezetvédő aktivista volt a panelben), a magországok képviselőinek álláspontja egyoldalúan érvényesült.
Ezen az első Európai Foglalkoztatási és Szociális Jogok Fórumon zömmel egyetemi oktatók és zöld ügyekkel foglalkozó NGO-k voltak részesei a vitáknak. Közösen keresték a válaszokat, hogyan lehet a szociális célokat elérni, és milyen politikákat kell az Európai Uniónak és tagállamainak bevezetnie annak érdekében, hogy a zöld átmenet igazságos és lehetőségekkel teli legyen.
A plenáris üléseken túlmenően 3 munkacsoport ülésezett párhuzamosan, nevezetesen: 1. a fiatalok munkalehetőségei, szociális helyzete, képzési formák; 2. a zöld gazdaságra és a digitalizációra való átmenet; szociális gazdaság; 3. gondoskodás, ápolás. szociális ellátás, egészségügy.
Néhányan követendő példákat hoztak a különböző hulladékok (textiliák, ruhák, élelmiszerek, fémek, elektronikai, építőipari) összegyűjtésére és hasznosítására, munkahelyteremtésre és képzésekre.
Nagy hangsúlyt kapott a fiatalok helyzete, jövője, a nemek közötti arányok javítása, az egyenlő bánásmód és az elmaradottak, a hátrányos helyzetűek felzárkóztatása, továbbá az egészségügy és a szakképzés, az oktatás. Szóba hozták az elöregedő társadalom gondjait, amely az ellátás és a szociális gondoskodás terén egyre nagyobb terhet jelent a családoknak és a közösségeknek.
A fórum hibrid (internetes és jelenléti) jellege lehetővé tette összesen mintegy félezer érdeklődő bekapcsolódását. A rendezvény technikailag jól előkészített és jól szervezett volt. A programban szereplő célkitűzések előremutatóak voltak.
Néhány szereplő egy szociális célokat követő, szolidáris európai közösséget vizionált a 2017-ben elfogadott Szociális Jogok Európai Pillére alapján és jogi garanciákat követelt a munkahelyek és a munkakörülmények védelmében, valamint a jóléti infrastruktúra megerősítésére. Kelet – és Közép-Európan, benne Magyarországon különösen nagy szükség lenne azonban még konkrétabb és számszerűsíthetőbb megfogalmazásokra, illetve igazságosabb, kevésbé kijátszható elosztási mechanizmusok bevezetésére is.
Remélhetőleg hamarosan sikerül a vonatkozó összegző jelentések és videofelvételek megszerzése a szervezőktől.
Budapest, 2022. november 19.
Benyik Mátyás
Kategória:Nincs kategorizálva|Beszámoló az EU Első Szociális Fórumáról bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2022 október 6 – án levélben érdeklődtünk Nicolas Schmit EU biztosnál a Európa Jövője kontinentális konzultáció jelenlegi állásáról.
Az alábbi választ kaptuk:
EURÓPAI BIZOTTSÁG
FOGLALKOZTATÁSI, SZOCIÁLIS ÜGYEKÉRT ÉS TÁRSADALMI BEFOGADÁSÉRT FELELŐS FŐIGAZGATÓSÁG
A szociális jogok európai pillére, stratégia
Vezérigazgató
Brüsszel
EMPL.A.1/SR/ag(2022)8469008
Benyik Mátyás
A Magyar Társadalmi Fórum elnöke
Tisztelt Benyik úr!
Köszönjük Schmit biztos úrnak címzett kedves levelét, és hogy érdeklődött, hogyan halad a szociális jogok európai pillérének végrehajtása a portói Szociális Csúcstalálkozó óta.
Schmit úr továbbította levelét nekem Foglalkoztatási, Szociális Ügyek és Társadalmi Befogadás Főigazgatóságára, hogy a nevében válaszoljak.
Az Európai Bizottság 2021 márciusában terjesztette elő a szociális pillérről szóló európai jogok cselekvési tervét. A cselekvési terv mintegy 75 uniós szintű intézkedést határozott meg, amelyeket a Bizottság a jelenlegi megbízatási időszak (2019-2024) alatt vállal. Mi gyorsan haladunk – eddig az a Bizottság által előterjesztett intézkedések mintegy 90% -át már végrehajtottuk.
A cselekvési terv három, 2030-ig elérendő uniós szintű célt is megfogalmazott, amelyet az uniós vezetők és a legfontosabb érdekelt felek 2021 májusában Portóban üdvözöltek:
1. A 20 és 64 év közötti népesség legalább 78%-ának legyen munkája.
2. A felnőttek legalább 60%-ának évente részt kell vennie képzésben.
3. A szegénység vagy a társadalmi kirekesztés kockázatának kitett emberek számát csökkenteni kell legalább 15 millióval.
E célok elérése érdekében a tagállamok saját nemzeti céljaikat terjesztették elő, amelyek a következők voltak: a 2022. júniusi Foglalkoztatás, szociálpolitika, egészségügy és szociális biztonság témakörében tartott Fogyasztóvédelmi és Szociális, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanács (EPSCO). Magyarország esetében a foglalkoztatási cél 85 %, a képzési cél 60%, a szegénység csökkentésére vonatkozó cél pedig -292 000 fő.
Szeretnék kiemelni néhányat a pillér végrehajtását célzó legújabb intézkedések közül.
Ez év októberében elfogadták a megfelelő minimálbérekről szóló irányelvet, hogy biztosítsák, hogy a munkavállalók tisztességes fizetést kapjanak és meg tudjanak élni. Egy hónappal korábban, szeptemberben terjesztettük elő az európai gondozási stratégiát, hogy mindenki számára biztosítsuk, hogy minőségi és megfizethető ápolási szolgáltatásokhoz jusson, és javítsuk az ápolók és az ellátást igénybe vevők helyzetét. Szeptemberben javaslatot terjesztettünk elő a Tanácsra vonatkozó Ajánlást a megfelelő minimáljövedelemről, amely meghatározza, hogy a tagállamok hogyan korszerűsíthetik minimáljövedelem-rendszereiket annak érdekében, hogy biztosítsák a szegénységből való kilábalást, ugyanakkor elősegítsék a munkaképesek munkaerő-piaci integrációját.
És itt nem állunk meg: a Bizottság 2023-as munkaprogramja többek között a következő kezdeményezéseket jelenti be a következő évre a szociális és foglalkoztatási területen:
– a Tanács Ajánlása a szociális gazdasági keretrendszer kidolgozásáról , amelynek feltételei:
– megerősített minőségi keretrendszer a szakmai gyakorlatok számára
– a mentális egészséggel kapcsolatos átfogó megközelítés
– európai fogyatékossági kártya
– európai szociális biztonsági igazolvány
– a gazdasági kormányzási keret felülvizsgálata
Von der Leyen bizottsági elnök 2022-es, az Unió helyzetéről szóló beszédében emellett bejelentette, hogy 2023 a készségek európai éve lesz! A készségek kulcsfontosságúak annak biztosításához, hogy az emberek ne maradjanak le a zöld és a digitális átállással összefüggésben.
A készségekre való összpontosítás a fent említett uniós szintű célok elérését is elősegíti.
Az egyik fontos esemény, amely idén november 16-án és 17-én kerül megrendezésre, a Bizottságelső uniós szociális fóruma. Ez lesz az első olyan esemény, amelyre évente kerül majd sor abból a célból, hogy megünnepelje a szociális jogok európai pillérének létrejöttét, valamint mindazt a számos javulást, amely az emberek élet- és munkakörülményeiben bekövetkezett. Az esemény(ek) azért is kulcsfontosságúak, hogy számot vessünk és közösen gondolkodjunk arról, hogyan lehet folytatni az erős szociális Európa [kiépítését] mindenki számára.
Mindez természetesen az Oroszország által Ukrajna elleni agressziós, indokolatlan háborújával összefüggésben zajlik.
Szolidárisak vagyunk Ukrajnával, ezért a Bizottság továbbra is példátlan finanszírozást és intézkedéseket fog előterjeszteni az ukrán menekültek befogadása és munkaerő-piaci és társadalmi integrációja, társadalmi befogadása, beilleszkedése érdekében.
Üdvözlettel,
Denis GENTON
Fenti válasz alapján készítjük elő a Magyar Társadalmi Fórum V. Tanácskozását.
Kategória:Nincs kategorizálva| A szociális jogok európai pillére bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
ZÁRÓNYILATKOZAT-TERVEZET Baloldali, zöld és progresszív erők európai fóruma Athén, 2022
Európa népei elhúzódó válságtól szenvednek, amely nemcsak az életminőség romlásához és mindenféle szociális, polgári és munkajogi visszalépéshez vezet, hanem bizonytalansággal tölti meg a jövőt, és olyan helyzetet teremt, amelyben egyéni és kollektív bizonytalanság uralkodik. Ha nem találunk pozitív, demokratikus és támogató megoldásokat, akkor ez a jövővel kapcsolatos aggodalom termékeny talaj lesz a fasizmus és a szélsőjobboldali befolyás alatt álló politikai koalíciók előretöréséhez. Az európai baloldali, zöld és progresszív erők felelőssége, hogy utat mutassanak ezeknek a demokratikus politikai alternatíváknak.
1. Olyan választ kell adni a válságra, amely megakadályozza, hogy a munkásosztály és a társadalom hátrányos helyzetű rétegei fizessenek a neoliberalizmus gazdasági helyzetének következményeiért, amely a társadalmi többség kárára zsákmányolja ki a gazdaságot, egy olyan gazdasági helyzetért, amely annak a következménye, hogy a neoliberalizmus képtelen a társadalmi többség javára megoldani a gazdaság problémáit. Ezért elítéljük azt a tényt, hogy a járvány kezdete óta új multimilliomosok jelentek meg, miközben napról napra több ember esik szegénységbe.
A munkavállalók milliói soha nem látott bizalmi válságot élnek át a munkájukkal kapcsolatban; a munkaerőpiac deregulációja és a tisztességes munkaügyi jogszabályok hiánya soha nem látott mértéket öltött. A szakszervezeteket ahelyett, hogy támogatnák, túl gyakran elnyomják őket. Minden európai szakszervezettel együtt hangsúlyozzuk, hogy szükség van egy olyan tervre, amely megállítja a megélhetési költségek növekedését, és egy szociálisan fejlett gazdaságot épít, amely kielégíti a dolgozó társadalmi többség igényeit.
2. A COVID-19 világjárvány megmutatta nekünk, hogy az emberi biztonságnak köze van az összes alapvető szükséglethez: lakhatáshoz, élelemhez, tisztességes munkához, ivóvízhez, és természetesen a szociális védelemhez, a közegészségügyi rendszerekhez és a közszolgáltatásokhoz, amelyek garantálják, hogy az éghajlati vészhelyzet, a társadalmi egyenlőtlenségek és az emberi jogok védelme szolidárisan kezelhető legyen.
Az éghajlatváltozás sürgőssége azonnali választ és stratégiai tervezést követel az intézmények, a kormányok és az egész társadalom részéről az átmenetre, mivel az emberiséget fenyegető egyik legnagyobb veszélyt jelenti, és a tervnek tartalmaznia kell egy valódi energiaforradalmat, valamint a fenntartható fejlődés és a fenntartható életmód modelljét. A jelenlegi helyzetben fel kell gyorsítanunk az európai erőfeszítéseket a fosszilis tüzelőanyagoktól való külső függőség csökkentésére, és fel kell gyorsítanunk a zöld energiára való átállást is.
3. A COVID-19 világjárvány jelentette az első változást az EU költségvetési politikájában, mivel felfüggesztették a Stabilitási és Növekedési Paktumot (SNP), és olyan kollektív válaszeszközöket terveztek és fogadtak el, amelyek lehetővé tették az EU számára, hogy hitelekhez jusson a tőkepiacokról. Ezt a lépést nem szabad kivételként vagy csupán az uralkodó neoliberális politikától való átmeneti elszakadásként kezelni. Egyesítjük erőinket, hogy harcoljunk a Stabilitási és Növekedési Paktum eltörléséért, és azért, hogy az EU gazdasági kormányzásának új, a dinamikus fenntartható fejlődésen, valamint a társadalmi és éghajlati igazságosságon alapuló modellje lépjen a helyébe.
4. Elítéljük Oroszország illegális behatolását/invázióját Ukrajnába, amely olyan háborút idézett elő, amely beláthatatlan következményekkel járó helyzetbe sodorja Európát és a világ többi részét; ezért ismételten elítéljük az ukrajnai orosz inváziót.
Másrészt súlyos problémának tartjuk, hogy az Európai Unió nem képes érvényt szerezni a minszki megállapodásoknak, és mélységes szolidaritásunkat fejezzük ki az ukrán néppel, amely a több mint 8 éve tartó, és az orosz invázióval tovább súlyosbított konfliktus pusztító következményeitől szenved.
Tekintettel erre a helyzetre, a nemzetközi jogot tiszteletben tartó tűzszünetre szólítunk fel. Aggódunk a háborúnak mint konfliktusmegoldási eszköznek a visszatérése miatt. Felszólítjuk az Európai Uniót és a nemzetközi közösség többi tagját, hogy tegyenek meg minden lehetséges erőfeszítést a diplomáciai eszközök szisztematikus alkalmazása érdekében, hogy biztosítsák a nemzetközi jog tiszteletben tartását és a régió és egész Európa valamennyi államának biztonságát, megfelelve minden nép igazságos és tartós békére irányuló törekvésének.
E célból felhívunk egy nemzetközi konferencia mielőbbi megrendezésére az ENSZ égisze alatt, amely az ENSZ Alapokmánya, a Helsinki Záróokmány és a Párizsi Charta elveivel összhangban foglalkozik az európai kollektív biztonság és leszerelés problémáival, hogy a 21. században megvalósuljon a közös biztonság modellje, és a közös kontinentális biztonság modellje felé haladjunk.
Ugyanakkor az athéni 6. Európai Fórum résztvevői követelik, hogy a kultúra ne legyen a háború eszköze, és a népek közötti béke és barátság garanciájaként a hídépítést szolgálja, és teljes szolidaritásunkat fejezzük ki azokkal a művészekkel, akik elnyomásnak vannak kitéve, mert bátran szembeszállnak a háborús politikával.
Az EU-nak fel kell lépnie a militarizáció ellen, amely a konfliktusok és a háborúk ördögi körét táplálja. Az EU védelmi iparra fordított költségvetési kiadásait ehelyett a békés és fenntartható ipari fejlődésre kell fordítani, amely munkahelyeket és tisztességes életszínvonalat biztosít, és biztosítja a fejlesztési modellünk szén-dioxid-mentesítését a bolygó jövőjének és a biológiai sokféleségnek a védelme érdekében. Elengedhetetlen továbbá a közoktatásba, a művészetbe és a kultúrába történő nagyszabású beruházások megvalósítása.
5. Az a mód, ahogyan az uniós országok befogadták az ukrán menekültek millióit, példaként kellene, hogy szolgáljon a migrációs politika radikális megváltoztatásához. Felszólítjuk az EU-t, hogy sürgősen fogadjon el egy, a szolidaritás és a közös felelősség elvein alapuló migrációs és menekültügyi paktumot. A paktumnak biztosítania kell, hogy a menekült- és migránsáradat kezelése az emberi jogokkal és a nemzetközi joggal teljes összhangban történjen, hogy a migránsok igazságos és arányos elosztása az EU-ban hatékony áthelyezési mechanizmusokkal történjen, és hogy az EU határain fekvő tagállamok ne váljanak az “Európa Erőd” “kapuőreivé”. Az EU-nak ugyanakkor a migráció kiváltó okainak kezelésére kell összpontosítania, fel kell számolnia az embercsempész-hálózatokat, fel kell lépnie a migránsok politikai célú kizsákmányolása ellen, és szilárd áttelepítési programokat kell létrehoznia az EU-ban, a származási és a tranzitországokban.
6. Elítéljük azokat a következményeket, amelyeket mindezek a válságok és háborúk a nőkre gyakorolnak, akik mindig az áldozatok élén állnak; feminista válaszra van szükség a patriarchális rendszer megdöntéséhez, a szexista és szexuális erőszak felszámolásához, valamint az egész emberiség valódi egyenlőségének eléréséhez.
7. Mint a kapitalizmus válságos időszakaiban, a fasiszta tendenciák és pártok ma is azzal fenyegetnek, hogy megerősödnek, különösen akkor, amikor a neoliberális erők antiszociális politikája szélsőjobboldali erőknek adott teret.
A fasizmus előretörésének Európában arra kell késztetnie bennünket, hogy önkritikusan elgondolkodjunk azon, hogy képtelenek vagyunk eme ideológia borzalmait a fiataloknak közvetíteni, és hogy olyan erős, közvetlen és életképes választ javasoljunk, amely képes megkérdőjelezni a fasizmus hegemóniáját a társadalom dolgozó osztályai felett, ami azt mutatja, hogy a progresszív erők együttműködése és egysége fontosabb, mint valaha. Ahhoz, hogy visszaszorítsuk a gyűlölet erőit, szükségünk van arra, hogy a baloldali, zöld és progresszív erők együtt dolgozzanak új demokratikus és szociális politikai válaszok kidolgozásán.
8. Békét követelünk a Balkánon és a Földközi-tenger keleti részén, valamint a nemzetközi jog és általában a régió minden államának szuverenitásának és szuverén jogainak tiszteletben tartását. Elítéljük a török vezetés Görögország és Ciprus elleni eszkalálódását és fenyegetéseit. Elítéljük Ciprus északi részének jelenlegi megszállását, és felszólítunk a kétoldalú tárgyalások folytatására, hogy az ENSZ határozatai alapján megoldást találjanak. Hangsúlyozzuk, hogy Törökországban tiszteletben kell tartani a jogállamiságot és az emberi jogokat, beleértve a kurdokat is.
9. Ez a Fórum felszólít az európai progresszív, zöld és baloldali erők támogatására Latin-Amerika progresszív kormányai számára, amelyek olyan integrációért küzdenek, amely végleg véget vet a kontinens erőforrásainak és gazdagságának neokolonialista kizsákmányolásának, hogy javítsa népeik életminőségét. Elítéljük az egyoldalú kényszerítő intézkedések minden fajtáját, különösen a gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi embargót, amelyet az egymást követő amerikai kormányok több mint 60 éve jogellenesen és minden nemzetközi joggal ellentétesen, területenkívüli következményekkel együtt Kubával szemben alkalmaznak.
Ugyanakkor megismételjük szolidaritásunkat és részvételünket a nagyobb társadalmi igazságosságért folytatott küzdelmekben, amelyeket az emberek világszerte folytatnak.
Az európai és a világ jelenlegi helyzetének kritikai elemzése alapján a Baloldali, Zöld és Progresszív Erők 6. Európai Fóruma a 2022-2023-as időszakra cselekvési tervet javasol, amely a következőkből áll:
1) – Vegyünk részt abban, hogy 2023 egésze, és különösen március 8-a a nők jogaiért folytatott küzdelem éve legyen, különösen azoké, akiket közvetlenül érint a háború és a gazdasági válság, megkérdőjelezve a patriarchátust mint a nőket kizsákmányoló, büntető és elnyomó ideológiát.
2) – Támogassunk minden tüntetést/tüntetést, különösen a különböző európai szakszervezetek által szervezetteket, hogy megvédjük az európaiak vásárlóerejét, és hogy a társadalmi többség javára találjunk kiutat a válságból, petíciókat szervezve az Európai Parlamenthez, a nemzeti parlamentekhez és a kormányokhoz, amelyekben ragaszkodunk az energiabiztonság garantálásához szükséges és azonnali intézkedésekhez, az élelmiszer és a lakhatás biztonságát minden európai polgár számára az elkövetkező tél folyamán, valamint a szegénység, az alultápláltság, a lakáshiány és a kábítószerfüggőség ellen küzdő civil szervezetekkel és kezdeményezésekkel való együttműködés a jelenlegi szenvedés enyhítése és e válságok okainak felszámolása érdekében több százmillió európai ember életében, továbbá a minimálbér, az alapjövedelem és a munkaügyi jogszabályok egységesítéséért folytatott küzdelem támogatása.
3) – Támogatni és előmozdítani minden olyan megoldást a méltányos és szolidaritáson alapuló éghajlati átmenet érdekében, amely megvédi a bolygót, valamint a munkavállalók és a lakosság jólétét, részt véve a COP 27 alkalmából tartott tevékenységekben.
4) – Támogatni a bolygóval összhangban lévő, az egész emberiség számára a béke és a haladás jövőjének védelmében szervezett tüntetéseket/tüntetéseket, támogatva a nukleáris leszerelést célzó kampányokat, különösen a nukleáris fegyverek betiltásáról szóló szerződés (TPNW) minél több állam általi aláírását.
5) – Javasoljuk az alapítványoknak, agytrösztöknek és megemlékező csoportoknak, hogy szervezzenek szemináriumot az európai demokratikus örökség helyreállításáért, ami oly szükséges a fasizmus elleni küzdelemben, és május 8-át (a náci-fasizmus feletti győzelem napja) tegyék a náci koncentrációs táborokban a fasizmus és a szélsőjobboldal elleni küzdelemnek szentelt tiltakozó napjává.
Létrejön egy külön munkacsoport, amely felelősséget vállal a cselekvési terv megvalósításáért.
*** Translated with www.DeepL.com/Translator (free version) ***
Kategória:Nincs kategorizálva| Európai Fórum 2022 – Athén Zárónyilatkozat bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
four days of European and international meeting – a step toward a new convergence of social actors in Europe
HERE THE UPDATED INFO FOR JOINING AND PARTICIPATING
(after the international meeting on October 5ht)
November 10th-13th 2022, twenty years after the first European Social Forum
next preparatory meeting:
October 17th at 17:30 CET
AIM
After years of geographical and thematic fragmentation of the social actors in Europe, the aim of 2022Firenze is to provide a contribution for a new social convergence, to face the terrible time we are living. All of us are needed and all of us are invited to come and join!
PROGRAM
On November 10th and 11th November Florence will host meetings and self-organised initiatives. The initiatives will be promoted, organised and financed by networks, organisations and movements.
The provisional list can be consulted at this link:
The European and international assembly will take place on November 12th and 13th. The assembly will be divided into three sessions, to discuss three cross-cutting questions:
1) Where is Europe going and what is its role in a changing world?
2) From resentment and loneliness to collective hope: how to beat the consensus to right-wing forces inside the society?
3) Being right is not enough: how to be effective at the time of emptied democracy?
The assembly will start at 10:00 a.m. on Saturday and it will last at 1:00 pm on Sunday.
The assembly will have simultaneous translation: it will be possible to speak in English, French, Castilian and Italian and it will be possible to listen in English and Italian. The speeches will be organised so as to allow for a balance of gender and generations, of countries and topics.
On Friday at 7:00 pm and on Sunday, from 2:00 p.m. till 4:00 p.m., two convergence meetings will take place, with the aim to share info about the next mobilizations/campaigns/events and to plan the 2022Florence follow up . We invite you to organize your trips in order to guarantee the presence of at least one person of your organization to these meetings. Info about the venue will be sent soon.
A symbolic public action in town is under construction, infos will be provided soon. And we will find the way to show the link with the global actions addressed to the COP27, that will take place in the same period in Sharm el Sheikh in Egypt.
VENUE
The assembly on November 12th-13th will take place in Palaffari, Piazza Adua 1, in front of Santa Maria Novella Train Station.
The self-organized events on November 10th-11th will take place in various venues: you will find them in the website, as soon as they will be finalized.
The website that will hosts all the informations and the program in Italian and English is: https://2022firenze.eu
The logo is the one you can find in attachment and on the website.
ACCOMMODATION
The Florence committee will do its utmost to help the participants’ accommodation. Those who need support for finding a low-cost accommodation should write to: 2022firenze@gmail.com
A call will also be launched to find solidarity accommodation.
FOR THE PROMOTERS OF SELF-ORGANISED EVENTS
As the details of your initiative are finalised, it is essential that you email us all the useful info, so that we can integrate the shared file and update the website.
The shared file with the self-organized events is here:
1) the title of the self-organised initiative; 2) the promoter(s); 3) the type of event and in particular whether it is an internal meeting or an event open to participation by all; 4) the date and venue; 5) the languages in which the initiative will be held; 6) the contact person with his/her email address.
We recommend that you send this 6 essential info by email: we had to turn the shared file into ‘view only’ mode to avoid deletions and other technical problems that have occurred in the past weeks.
Then, when more extensive presentations of your event are ready, also send those by e-mail to 2022firenze@gmail.com, so that they can be published on the site.
If you need to find a space for your initiative, write to the same e-mail address: we will do our best to help you. If you have already found a room for your initiative, send us an email as soon as possible with the place, date and time – this will help us in our search for rooms for other initiatives.
FOR COOPERATING WITH ORGANIZED EVENTS
If you want to participate, to collaborate or to propose speakers to self-organized events, you can write to their contact persons: you will find the email address in the shared file.
Write them also in case you want to propose the merging of different self-organized events.
PROPOSALS FOR SPEAKERS IN THE ASSEMBLY
It’s time to provide us with the names/organization/country of those you propose as speakers at the European plenary assembly on 12 and 13 November, indicating in which specific session of the plenary the intervention is proposed.
The deadline to send us your proposals is October 21st – if you need more time, please inform us.
We will then have to work to compose a balanced programme (gender, generation, country, topics etc.) of interventions in the assembly, and this will take time. Therefore, please do not send us the proposals at the last minute!
Priority, in the assembly, will be given to people in presence. In special cases, we can plan to have online intervention.
The assembly will be recorded. Rapporteurs of each session will be appointed.
At the beginning of November, the speakers and the rapporteurs will meet with the international preparatory group to discuss abut the contents of the sessions.
and… let us continue to involve other European and international networks and associations:
please, disseminate as much as possible the invitation to come to Florence!
and, if you can, support the trip of activists and social actors from Europe, Mediterranean region and Global South, with a specific attention to the new generation’s movements!
The next international preparatory meeting will take place on October 17th at 17:30 CET at this link:
Napjainkban az egyenlőtlenség a nemzetközi napirenden kiemelt helyen szerepel. A szegénységgel kapcsolatos felhajtás – a millenniumi fejlesztési célok – után az ENSZ-szervezetek és a Bretton Woods-i intézmények jelentős szerepet játszanak az egyenlőtlenség különböző dimenzióiról, valamint arról, hogy az egyenlőtlenség hogyan alakítja a mai világot és a fejlődési perspektívákat, ismeretek előállításában és terjesztésében.
Ebben az írásban azt szeretném megvizsgálni, hogy ezek az intézmények milyen ismeretet hoznak létre és terjesztenek az “egyenlőtlenségről”, és hogy ez a tudás hogyan fejlődött a kezdetektől – a második világháború vége és a dekolonizációs folyamat kezdete, valamint a hozzá kapcsolódó fejlesztési projekt óta.
A kutatás módszertana Michel Foucault diskurzusfogalmán alapul (Foucault, 1972), és az egyenlőtlenségről szóló, 2000 és 2020 között készült főbb dokumentumokban szereplő kijelentésekből indul ki, abból, hogy ezek hogyan érthetők meg és hogyan magyarázhatók.
Ez magában foglalja a különböző dokumentumok dekonstruálását és rekonstruálását, az intertextualitás kiemelését, a köztük lévő folytonosságok és diszkontinuitások feltárását, valamint a “diskurzus rendjének” – azaz a tudásmező meghatározásának -, illetve a tudás és a hatalom “diszpozíciójának” keresését.
Ebben a tekintetben az egyenlőtlenséget olyan diszkurzív és társadalmi konstrukciónak kell tekinteni, amely hatással lehet a valóságra – de nem esik egybe azzal, ahogyan az egyenlőtlenségről alkotott elképzelések sem esnek egybe a valósággal -, valamint az egyenlőtlenség elleni küzdelemre kidolgozott vagy nem kidolgozott politikákra. Ez a kutatás tehát nem az egyenlőtlenség anyagi valóságáról szól, hanem arról, hogy mit mondanak és írnak róla a tudásszociológia szemszögéből. Nem foglalkozik sem a politikákkal, sem a felhalmozott tudás kontextusba helyezésével, hanem csak magával a tudással. Magától értetődik, hogy ez a tudás nem önmagában áll, hanem az elmúlt évtizedekben olyan alternatív narratívákkal került szembe, mint a poszt-fejlődés és a világrendszer-elemzés.
Egy ilyen diskurzuselemzés azért fontos, mert megmutatja, hogy a főbb szereplők hogyan gondolkodnak egy adott problémáról globális szinten, milyen politikát szülhet ez nemzeti szinten, és milyen válaszokat eredményezhet – vagy nem eredményezhet -.
Az egyenlőtlenség definíciójának átgondolásával kezdem, amely többdimenziós jelenség, és az élet minden területét érinti, bár a legtöbb reakciót, sőt felháborodást kiváltó dimenzió a vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenség. A második részben megvizsgálom az egyenlőtlenség történetét a globális fejlesztési diskurzusban, mivel az első elméletek az “iparosodott” országok és az “elmaradott” országok közötti “szakadékon” alapultak. A harmadik részben a szegénység kérdésének megjelenésével foglalkozom, és azzal, hogyan változtatta meg a fejlesztési diskurzust, különösen a társadalmi fejlődéssel kapcsolatos gondolkodást. A negyedik rész a szegénységgel kapcsolatos kérdésekkel és kételyekkel foglalkozik, és azzal, hogyan nyitotta meg az egyenlőtlenségről szóló diskurzus új horizontját. Az ötödik pont elemzi és megpróbálja megmagyarázni az egyenlőtlenségről való új gondolkodást, bemutatva, hogy az ENSZ-szervezetek és a Bretton Woods-i intézmények hogyan követnek eltérő utakat. A hatodik pont röviden a számokkal foglalkozik. A következtetésben összefoglalom a megállapításokat, és egy utolsó – politikai – gondolattal zárom.
A módszertannal kapcsolatos további részletekért lásd Mestrum (2022).
1. Mi az egyenlőtlenség?
A definíció keresése rögtön rávilágít a problémára. Az egyenlőtlenség hihetetlenül tág jelentéssel bír – az anyagi egyenlőtlenségtől az esélyegyenlőtlenségig, az egyes kategóriákon belüli lehetőségek széles skálájával.
Egy nemrégiben megjelent szociológiai tanulmányban (Dubet, 2022) a szerző elmagyarázza, hogyan fejlődtünk először a kasztrendszerből – amelyben az egyenlőtlenségeket “természetesnek” és ezért megváltoztathatatlannak tekintették – az osztályrendszerhez – amelyben az embereket és a társadalmakat sors- és értékközösségként közelítik meg. Ma azonban, folytatja Dubet, az egyenlőtlenségek individualizálódnak. Mindannyian “egyenlőtlenek” vagyunk, mint feketék, mint nők, mint migránsok, mint fogyatékkal élők és így tovább. Mindannyian “interszekcionálissá” váltunk, és egy ilyen világban nem könnyű szolidaritási rendszereket kialakítani. Mert ezt világossá kell tenni: az egyenlőtlenség csak akkor kap figyelmet, ha túl nagynak és/vagy túl igazságtalannak tartják. A problémát nem lehet elválasztani minden ember “egyenlőségétől”, amely a nyugati modernitással bevezetett vízió. Az egyenlőtlenséget akkor vizsgálják, amint úgy ítélik meg, hogy következményei lehetnek az olyan politikai területekre, mint a társadalmi integráció vagy a gazdaság. A megoldást ezután azokon a szakpolitikai területeken keresik, amelyeket meg akarnak vagy meg tudnak változtatni.
Mégis, a leglátványosabb egyenlőtlenség, amely azonnal a legnagyobb felháborodást váltja ki, továbbra is a jövedelmek és vagyonok anyagi egyenlőtlensége. De kinek a részéről? Az országoké? Az embereké? És mit akarunk mérni? Az országok közötti, az országokon belüli vagy a globális, határok nélküli egyenlőtlenséget? Relatív (százalékos) vagy abszolút? Bruttó vagy nettó (az adókat és juttatásokat figyelembe véve)? És mit mér az egyének és a háztartások esetében? Fogyasztást vagy jövedelmet?
Az esélyegyenlőtlenségek esetében a skála még szélesebb. Szinte bármit mérhetünk: a nemek közötti egyenlőtlenséget, az oktatás, a lakhatás, a jogokhoz való hozzáférés, az oltások, a fogyasztás, a várható élettartam stb. egyenlőtlenségét.
Ez a tanulmány különösen azt fogja megvizsgálni, hogy a nemzetközi intézmények mivel foglalkoznak, milyen szempontoknak tulajdonítanak a legnagyobb jelentőséget, mert ez elárul valamit arról, hogyan látják az egyenlőtlenséget, és esetleg hogyan akarják kezelni.
A kutatás a múlt történetének áttekintésével kezdődik, majd az ENSZ, annak leányvállalatai és a Bretton Woods-i intézmények által a 21. század elejétől, amikor az egyenlőtlenség a nemzetközi napirendre került, egészen 2020-ig közzétett dokumentumok elemzésével folytatódik.
2. A szakadék
Amikor – különösen az ENSZ-ben – megjelentek az első fejlődéselméletek, abból indultak ki, amit nagy problémának tekintettek: a fejlett és az “elmaradott” országok közötti “szakadékból”, más szóval az országok közötti egyenlőtlenségből. Ezt a szakadékot a dekolonizált országok “elmaradottságának” tulajdonították.
Bár a dekolonizáció előtt különböző alternatív elméletek születtek – gondoljunk csak az afrikai szocializmusról szóló eltérő tézisekre -, a szakadékkal kapcsolatban nagyfokú konszenzus alakult ki Észak és Dél között. Ez jól látható az ENSZ “A fejlődés évtizedeiről” szóló négy határozatában (ENSZ, 1961, 1970, 1980, 1990), amelyek ismételten megemlítik a “szakadékot”, amely folyamatosan növekszik, ahelyett, hogy csökkenne. Ezt elfogadhatatlannak tartják, mert veszélyezteti az ENSZ alapvető céljait: a békét és a nemzetközi biztonságot. 1990-ben megállapítja, hogy a célt nem sikerült elérni, és hogy a politikákat alapvetően ki kell igazítani.
Az ENSZ szociális fejlődésről szóló határozata (ENSZ, 1969) ugyanezt a mantrát ismétli, és a szükséges szolidaritásra, valamint a nemzeti jövedelem igazságos elosztására utal.
1969-ben McNamara, a Világbank elnöke megrendelt egy tanulmányt a húszéves “segélyezés” eredményeiről. A Pearson-jelentés (Pearson, 1969) szintén “növekvő szakadékról” beszél. De azt is megállapítja, hogy nem lehet cél az összes egyenlőtlenség megszüntetése. A jelentés azonban “erkölcsi kötelességnek” tekinti az egyenlőtlenségek és az egyenlőtlenségek csökkentését annak érdekében, hogy elkerüljük, hogy a végén olyan világba kerüljünk, ahol azok vannak, akiknek van, és azok, akiknek nincs.
Az 1970-es évektől kezdődően egy enyhe elmozdulás kezd kibontakozni, amire többféle magyarázat is létezik.
Érdemes emlékezni arra, hogy az ENSZ a kezdeti években soha nem beszélt “szegénységről”. Rendszeresen jelentéseket készítettek a déli országok szociális helyzetéről, megemlítve az oktatás, az egészségügyi ellátás, a lakhatás stb. hiányát. A megoldást erre a “fejlődés” jelentette, abban az értelemben, ahogyan azt az ENSZ számos határozatban megfogalmazta. A Világbank a maga részéről kezdetben nem akart semmilyen szociális projektet támogatni. (Kapur et al., 1997).
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO), 1969-ben globális foglalkoztatási programot indított, mert megismerkedett az informális szektorral és a dolgozó szegényekkel Kenyában. A hangsúly egyre inkább a méltányosságra, az alapvető szükségletekre és az esélyegyenlőségre helyeződik (ILO, 1976).
Olyan kutatókkal, mint Tinbergen, Singer, Myrdal, Seers és Ul Haq, a hangsúly egyre inkább a társadalmi fejlődésen van. Az ENSZ-ben egy “egységes megközelítésre” törekednek, amelyben a gazdasági és a társadalmi fejlődés egyetlen koncepcióba integrálható (Arndt, 1987).
Délen az embereknek nem tetszett ez az elképzelés. A bandungi konferencia (1956), a kubai forradalom sikere (1959), a Populorum Progressio pápai enciklika (1967) és az 1968 májusa körüli megmozdulások után az emberek továbbra is ragaszkodtak a jövedelmek világméretű újraelosztásához. A cél egy másfajta gazdasági rend és nagyobb egyenlőség volt a “nemzetek közösségében”, nem pedig a belpolitikába való nemzetközi beavatkozás (Arndt, 1987).
Innen erednek az új nemzetközi gazdasági rendről (United Nations, 1974) és a nemzetek “gazdasági jogairól és kötelességeiről” (United Nations, 1974b) szóló ENSZ-határozatok, amelyek megállapítják, hogy a szakadék tovább nő, és hogy az egyenlőtlenségeket és igazságtalanságokat meg kell szüntetni. Ez a célja a fejlődésnek és a nemzetközi gazdasági együttműködésnek, és így lehet fenntartani a békét és a nemzetközi biztonságot. Az UNCTAD (Kereskedelmi és Fejlesztési Szervezet) 1972-ben Santiago de Chilében tartott harmadik konferenciája szintén rámutatott a jövedelmek nagyon rossz eloszlására.
Ennek ellenére a társadalmi fejlődés és a szegénység irányába történő elmozdulás folytatódik, részben a Világbank nyomására. Egy új jelentést rendeltek meg a “növekedés melletti újraelosztásról” (Chenery et al.,1974), és ez pontosan jelzi, hogy a szerzők mitől aggódnak. Az emberek hajlandóak a jövedelmek jobb elosztásáról gondolkodni, de anélkül, hogy veszélyeztetnék a növekedést. Ez csak akkor lehetséges, mondják, ha nem a növekedés eredményeit osztják újra, hanem magát a növekedést, vagyis a legszegényebb csoportok jövedelmének kell növekednie. Ezt pedig nem annyira az adóbevételek átcsoportosításával, mint inkább célzott állami beruházásokkal, növekedéssel és családtervezéssel lehet elérni. Más szóval központi növekedés szükséges az újraelosztás elkerülése érdekében. A szegények termelékenységét kell növelni.
Ez döntő lépés az országokon belüli, nem pedig az országok közötti egyenlőtlenség felé, és a szegénység központi kérdéssé válik.
Ez világosan tükröződik McNamara Világbank-elnöknek a Bretton Woods-i intézmények éves találkozóin elhangzott beszédeiben. “A gazdag országok vagyonát nem kell csökkenteni a szegény országok megsegítésére, csak arra kérik őket, hogy növekvő vagyonuk egy kis százalékáról mondjanak le” (McNamara, 1972). “A fejlődő világ szegénységének és növekedésének alapvető problémája nagyon egyszerű. A növekedés nem éri el a szegényeket, és a szegények nem igazán járulnak hozzá a növekedéshez” (McNamara, 1973). Ennek logikus következményeként a Világbank a vidékfejlesztésre kezdett összpontosítani (Világbank, 1975), de akkor még abból indult ki, hogy szociális védelemre van szükség ahhoz, hogy a szegényeket kiemeljék törzsi kötöttségeikből, és önálló piaci szereplőként bevezessék őket a modernitásba.
A szegénységre való összpontosítás logikus következménye volt az országok közötti jövedelemegyenlőtlenségről az országokon belüli jövedelemegyenlőtlenségre való áttérésnek, valamint annak a politikai döntésnek, hogy az egyenlőtlenséget a szegények növekedésének növelésével orvosolják.
Ez a szegénységi program nem volt hosszú életű. A Bretton Woods-i szabályok 1971-es amerikai felmondása, az olajválság és az azt követő déli államadósság-válság alaposan felborította a napirendet.
A külső adósságválsággal a “strukturális kiigazítás” és a “washingtoni konszenzus” (Williamson, 1990) hosszú időszaka kezdődött, amelyet az IMF és a Világbank kényszerített ki. Ez a költségvetési fegyelmet, a közkiadások szerkezetátalakítását, adóreformot, pénzügyi és kereskedelmi liberalizációt, privatizációt és deregulációt, valamint a tulajdonjogok védelmét jelenti. Ez végül a fejlesztési narratíva elhagyásához és a neoliberalizmusnak nevezett “pensée unique” bevezetéséhez vezet (Mestrum, 2002).
Nagyon gyorsan azonban komoly társadalmi panaszok merültek fel e “strukturális kiigazítások” következményei miatt kezdetben az ENSZ-családon belül, például az Unicef részéről, amely az “emberi arcú kiigazítást” szorgalmazta (Cornia, 1987; Unicef, 1989).
3. Szegénység
1990 új fordulópontot hozott. A Világbank közzéteszi első nagy szegénységről szóló jelentését (Világbank, 1990), az UNDP (ENSZ Fejlesztési Programja) pedig az első “emberi fejlődésről” szóló jelentését (UNDP, 1990). A fejlődő világban erre általában nagyon pozitívak a reakciók, mert azt a benyomást keltik, hogy végre meg akarják oldani a “strukturális kiigazítás” katasztrofális társadalmi következményeit. A Világbanknak azonban nem ez a célja, mivel úgy véli, hogy a strukturális kiigazítás szükséges, sőt elengedhetetlen a szegénység elleni küzdelemhez. Az olyan intézkedések, amelyek megakadályozzák a piacok megfelelő működését, nem a szegények javát szolgálják, állítja (Világbank, 1993).
Ami feltűnő, hogy az első szegénységről szóló jelentés idején a Banknak egyáltalán nem állt rendelkezésére olyan statisztika, amely új prioritását alátámasztotta volna. Másodszor, fontos megjegyezni, hogy a hetvenes évek elejével ellentétben a szociális biztonságot már nem tekintik a modernitás és a fejlődés felé tett lépésnek. Az új megközelítésben a szegénypolitika a társadalombiztosítást helyettesíti, hogy a szegény embereket a szükséges nyomás alá helyezze, és a nem szegény embereket rávegye arra, hogy gondoskodjanak magukról. Az egyenlőtlenség végül teljesen eltűnik a szemünk elől. “A szegénység nem egyenlőtlenség” (Világbank, 1990: 3), és a Világbank csak az abszolút és nem a relatív szegénységet vizsgálja. Elismeri, hogy nincs szó globális konvergenciáról (Világbank, 1995: 9), hogy a szegénység és az egyenlőtlenség közötti kapcsolat meglehetősen összetett, hogy az újraelosztás akadályozhatja a növekedést, hogy a túl nagy egyenlőtlenség is akadályozhatja, és hogy a piacgazdaságnak végül is szüksége van bizonyos fokú egyenlőtlenségre (Világbank, 1990: 162; Világbank, 1995: 122; Világbank, 1996: xii, 6, 32).
Az UNDP a maga részéről a követhető politikákat hangsúlyozza. Az emberi fejlődés indexét úgy számítja ki, hogy a bruttó hazai termékhez hozzáadja a várható élettartamot, a csecsemőhalandóságot és az írni-olvasni tudók arányát, és így egy teljesen más rangsoroláshoz jut az országok között. Ahol szocialista vagy szociáldemokrata politikát folytatnak, ott az országok – szociális vívmányaiknak köszönhetően – feljebb kerülnek a listán, míg a gazdag olajtermelő országok, mint például a Közel-Kelet országai, lefelé esnek a lépcsőn. Az üzenetet A. K. Sen (Sen, 1992) ihlette, az emberi fejlődés pedig arról szól, hogy az embereknek választási lehetőséget kell adni. A politika nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy ez megtörténjen.
Az UNDP-nél az egyenlőtlenség a napirenden kiemelt helyen szerepel, az 1992-es híres pohár pezsgővel (lásd a 6. pontot), bár konkrét megoldások nem kapcsolódnak hozzá, és a hangsúly az esélyegyenlőségen van.
Ennek az új diskurzusnak az egyik fontos jellemzője, hogy az országokról teljesen áthelyezi a hangsúlyt az emberekre, és ezeket az embereket egyenrangúként közelíti meg egy világban, egy emberiséggel. Sajnos, ezen emberek egy része azért szegény, mert nem tudott hozzájárulni a fejlődéshez és a növekedéshez. A kormányok azok, amelyek megfosztják az embereket azoktól a lehetőségektől, hogy ezt az egyenlőséget valósággá tegyék – diszkriminációval, a piacra jutás korlátozásával, a munkaerőpiac védelmével… – de hosszú távon minden különbséget meg kell szüntetni, kivéve a jövedelmi különbségeket, amint az majd kiderül. Minden ember arra hivatott, hogy autonómmá váljon és gondoskodjon önmagáról. A szegények a kialakulóban lévő homines oeconomici.
Ezt az elmozdulást az ENSZ 1986-os határozata készítette elő a fejlődéshez való jogról, amely ezentúl inkább egyénileg, mint kollektíven értelmezett emberi jog. Így a hangsúly az esélyegyenlőségen van, és a jövedelmi egyenlőtlenséget nem tekintik problémának.
Az 1990-es évek egész évtizedében óriási figyelmet fordítottak a szegénységre és különösen annak mérésére. A szegénység az összes nemzetközi intézményben és az ENSZ valamennyi globális konferenciáján központi kérdéssé vált. 2000-ben az ENSZ “millenniumi csúcstalálkozója” határozatot fogadott el “millenniumi fejlesztési célokkal”, amelyek közül az első a szélsőséges szegénység felére csökkentése 2015-ig (akkoriban napi egy USD alatti jövedelem) (United Nations, 1990).
4. Kérdések és kétségek
A szegénységről szóló diskurzus nagy sikere végül számos kérdést, kritikát és az egyenlőtlenség felé való elmozdulást eredményezett, amely téma napjainkban valóságos fellendülést tapasztal.
A Világbank 2000-ben tette közzé második nagy szegénységjelentését (World Bank, 2000), amelyet nagyon alaposan előkészítettek. Nagyszabású részvételi szegénységvizsgálatot végeztek (Narayan et al., 2000), és az egyenlőtlenségről egy egész sor tanulmány jelent meg a közgazdasági elmélet kérdéseivel. Kanbur & Lustig (1999) például azon tűnődik, hogy miért került ismét napirendre a téma. Érvelésük szerint a jövedelemeloszlás szerves része egy ország gazdasági sikerének vagy kudarcának. Az egyenlőtlenség hosszú távon talán nem változik olyan könnyen, de Kuznets (a fordított U-görbe közgazdásza, ami azt jelenti, hogy egy kezdeti emelkedő szakasz után az egyenlőtlenség csökkenni kezd) tévedett. Az egyenlőtlenség és a növekedés szorosan összefügg, és magától értetődő, hogy például az oktatáspolitika nagy szerepet játszhat. Ez adja meg az alaphangot.
Cornia azonban egy 2004-ben megjelent figyelemre méltó munkájában rámutat arra, hogy az egyenlőtlenség akár összeegyeztethetetlen is lehet a szegénység növekedéssel való csökkentésének céljával, éppen azért, mert a növekedést ez az egyenlőtlenség lassítja (Cornia, 2004).
A Világbank saját második szegénységi jelentése egy fejezetet szentel a növekedésnek, az egyenlőtlenségnek és a szegénységnek (World Bank, 2000: 45). A jelentésben végig világossá válik, hogy kétségek merülnek fel: “kölcsönhatások összetett halmazáról” van szó (Világbank, 2000: 45), “nincs szisztematikus kapcsolat a növekedés és a jövedelmi egyenlőtlenségek” (Világbank, 2000: 52) …. …. “Bizonyítékot lehet találni” … “néhány politikára” … “néha a kutatások azt mutatják” … “a jövedelmek és a vagyon elosztását javító politikák kettős hatást fejthetnek ki” … “néha vannak nyerési lehetőségek” (Világbank, 2000: 56)… “a reformok néha a szegények előnyére, néha hátrányára válnak…” (Világbank, 2000: 67).
Ugyanebben a jelentésben a “kockázatkezelés” új keretrendszerét javasolják (Világbank, 2000: 141), amelyet korábban a Világbank kutatási osztálya “a szociális védelem új keretrendszerének” nevezett (Holzmann & Jørgensen, 1999). A Világbank tehát megszüntette a “szociális biztonságot” mint biztosítási mechanizmust, ahogyan azt a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 1952 óta javasolja (ILO, 1952). A kockázatkezelés nagyrészt figyelmen kívül hagyja a szociális és gazdasági jogokat, és egy teljesen más logikára reagál.
Röviden, miközben a Világbank a szegénység csökkentésére akarja korlátozni magát, a szociális biztonságot a kockázatkezeléssel együtt a szociális védelem új koncepciójára akarja lefordítani (Mestrum, 2019), kénytelen szembesülni azzal a ténnyel, hogy nem hagyhatja figyelmen kívül az egyenlőtlenséget, különösen, hogy elérje azt az egyetlen nagy célt, a növekedést. A túl nagy egyenlőtlenség ugyanis akadályozhatja a növekedést. Ezt saját kutatási osztálya is bizonyítja (Ravallion, 2001). A Világbank kételyei a növekedés és az elosztási változások közötti kapcsolatra vonatkozó empirikus adatok hiányával is összefüggnek. Ilyen adatok nélkül nehéz politikai tanácsokat adni ügyfeleinek. A szegények profitálnak-e a növekedésből? Növeli-e a globalizáció a jövedelmi egyenlőtlenségeket? Ravallion (2001) szerint a nagyobb egyenlőség jót tesz a növekedésnek, és a növekedés csökkentheti a szegénységet.
Ráadásul ebben az időszakban rengeteg kutatást végeztek a növekedés és az egyenlőtlenség közötti kapcsolatról (Cingano, 2014), valamint a globalizációnak a világ egyenlőtlenségeire gyakorolt hatásáról. Az adatok hiánya és a sokféle módszertan azonban megnehezíti a határozott következtetések levonását (Ravallion, 2004; Mestrum, 2009).
Ettől az időszaktól kezdve egyértelmű, hogy az egyenlőtlenség témája nem rejtőzhet tovább a szegénység humanitárius szemlélete mögé. A 21. század elejétől kezdve a kutatások áradata indul meg, és maguk az ENSZ intézményei is különösen aktívnak bizonyulnak.
5. Az egyenlőtlenség a középpontban
A következőkben részletesebben megvizsgáljuk az ENSZ, annak leányvállalatai és a Bretton Woods-i intézmények által az egyenlőtlenségről e század eleje óta és 2020-ig közzétett dokumentumokat (az elemzett dokumentumok listáját és értelmezésüket lásd: Mestrum (2022). A dokumentumokat öt kérdés alapján elemeztük:
– Milyen egyenlőtlenségeket vizsgálnak?
– Milyen a jelenlegi helyzet?
– Miért van szükség az egyenlőtlenségek csökkentésére?
– Milyen kapcsolatot említenek a szegénységgel és/vagy a (fenntartható) fejlődéssel?
– Hogyan tervezik az egyenlőtlenségek csökkentését?
A következőkben a magyarázat néhány eleme következik.
5.1. Nincs konszenzus
A diskurzuselemzésből egyértelműen kiderül, hogy nincs globális konszenzus az egyenlőtlenség megközelítésével kapcsolatban, és nincs egy egyedi tudásterület sem. A vita még mindig fejlődik, bizonyos folytonossággal a Világbanknál, és egyfajta megszakítással az ENSZ-nél, amely megkérdőjelezi a kizárólag a szegénységre összpontosítást. A sokféle lehetőség miatt az adatokról sincs egyértelmű áttekintés, bár a különböző intézmények elegendő számadatot szolgáltatnak ahhoz, hogy képet kapjunk arról, hogy az egyenlőtlenség különböző dimenzióiban mekkora.
Amikor 1990-ben bevezették a szegénység csökkentésére vonatkozó menetrendet, a nemzetközi szervezetek között nagyon gyorsan konszenzus alakult ki. A szegénység valóban par excellence konszenzusos téma, és még ha különböző ideológiai elképzelések is állnak mögötte, könnyű megegyezni a szegénység elleni küzdelemben. A gyakorlatban ez a nemzetközi szegénységcsökkentés a neoliberális menetrend részévé vált, és ez ellen a különböző ENSZ-szervezetek elég gyorsan reagáltak azzal, hogy az egyenlőtlenségre összpontosítottak.
Az egyenlőtlenség minden, csak nem konszenzusos kérdés, és a Világbank számos tanulmánya folyamatosan azt ismételgeti, hogy minden piacgazdaságnak szüksége van bizonyos fokú egyenlőtlenségre. Végül is a liberális tézis mindig is az volt, hogy amíg mindenki fejlődik, addig nincs probléma az egyenlőtlenséggel (Economist, 2001). Branco Milanovic, aki sokáig a Világbanknak dolgozott, egy cikkben cáfolja ezt a tételt (Milanovic, 2003), számos példát hozva arra, hogy az emberek igazságérzetét hogyan sértheti a túl nagy egyenlőtlenség. Egyetlen egyén sem sziget, és nem él egy szigeten, ami azt jelenti, hogy mindenki jólétét mások jóléte – és jövedelme – határozza meg. Az, hogy az egyenlőtlenséget “érzékeny témaként” élik meg – még a kommunista rendszerekben is, ahogyan azt Milanovic nyugati munkája előtt tapasztalta -, azzal függ össze, hogy a szegénység és a nyomor látványa a gazdagok lelkiismeretéhez szól, a “hétköznapi” egyenlőtlenség azonban nem. A szegénypolitika a gazdagok rossz lelkiismeretének fájdalomcsillapítója, mondja Milanovic. “A szegénypolitika az az ár, amelyet a gazdagok hajlandóak megfizetni azért, hogy saját jövedelmük ne sérüljön” (Milanovic, 2003).
Senki sem vitatja, hogy az egyenlőtlenség csökken, és hogy egyértelműen jó irányba haladunk. Mindazonáltal a különböző megközelítések megfelelnek az ideológiai különbségeknek, amelyeket nehezebb elrejteni az egyenlőtlenség, mint a szegénység körül. A Világbank ragaszkodik neoliberális politikájához, amely az egyenlőtlenséget csak marginálisan kezeli, mert ez veszélyeztetheti mind a növekedést, mind a szegénység csökkentését. Az újraelosztás soha nem az igazi cél, bár ez minden bizonnyal így van az ENSZ-ben is, ahol az 1990-es politikai mantrákat kérdőjelezik meg. Ebben az értelemben a Világbank ragaszkodik a régi szimbolikus univerzumához, míg az ENSZ megpróbál visszatérni a szegénység és a fejlődés előtti korszakhoz.
Egyetértés van azonban abban, hogy nem csak a jövedelmek számítanak, hanem az esélyegyenlőség is, különösen az oktatás és az egészségügyi ellátás tekintetében.
5.2. A Világbank és az ENSZ nem jár az élen
A szegénység kérdésével ellentétben, amely 1990 előtt nem szerepelt a nemzetközi napirenden, az egyenlőtlenségről szóló diskurzus nem a globális intézmények kezdeményezésének eredménye. A Világbank még az ENSZ intézményeinél is jobban követi a világszerte egyre több kutató által végzett kutatásokat. A Világbanknál ezt nem teljes szívvel teszik. Az ENSZ hálásan használja ezeket a kutatásokat a “strukturális kiigazítás” és a szegénységi politika kritikájának alátámasztására. Az egyenlőtlenség az akadémiai kutatómunkának és maguknak az intézmények kutatási részlegeinek köszönhetően került a nemzetközi napirendre, nem pedig az intézmények kérésére (Mestrum, 2009).
5.3. Az egyenlőtlenség minden formájával foglalkozunk
Az egyenlőtlenség minden lehetséges formáját tárgyalják a különböző dokumentumok, gyakran anélkül, hogy tisztáznák, hogy pontosan mit is értünk ez alatt. A megközelítések és mérések ilyen sokfélesége jól megfelel a Világbanknak, mivel így nem kell kifejezett választást hozni.
5.4. Ne nézz fel!
Valójában a Világbanknál nagy a folyamatosság. Amit már Chenery 1974-es munkájában (Chenery et al., 1974) megállapítottak, azt ma is megismétlik. Az országokon belüli egyenlőtlenséget az alul lévők jövedelmének növelésével kell csökkenteni. Ily módon – a szegénység elleni küzdelemhez hasonlóan – olyan szociálpolitikákat lehet megvalósítani, amelyek nem érintik a felső rétegek jövedelmét. Ne nézz felfelé! És természetesen az alul lévők jövedelmét soha nem lehet annyira megemelni, hogy az a csúcshoz közelítsen.
Az adózás, amely széles körben elismert eszköz a felső jövedelmek korlátozására, a Világbankban csak ritkán ismerik el. Nem lehet teljesen figyelmen kívül hagyni, de folyamatosan azt ismételgetik, hogy az adók lassíthatják a növekedést, és ezért óvatosságra int. A jövedelmek újraelosztása nincs napirenden.
Ugyanez vonatkozik a juttatásokra is. Természetesen segíthetnek, de nem szabad, hogy olyanok részesüljenek belőlük, akiknek nincs rájuk szükségük. Egy nemrégiben megjelent könyv (Grosh et al., 2022) módszereket is jelez, hogy még jobban és még pontosabban “célozhassanak”, miközben egy egész szakirodalom megkérdőjelezi ezek hatékonyságát (Kidd & Athias, 2019). De ahogyan azt már a korai szegénységi diskurzusban is megállapították, a Világbank még mindig úgy véli, hogy nem a jövedelemnek kell az első helyen állnia (Mestrum, 2002).
5.5. Az ENSZ a washingtoni konszenzus ellenében
Az ENSZ különböző intézményei között teljesen más a hangnem. Elsősorban, különösen a Szociális Fejlődés Kutatóintézeténél (UNRISD) és a világ szociális helyzetéről szóló jelentésekben van implicit és explicit kritika a szegénységi politikákkal szemben. Az ENSZ napirendje, amelyet az 1990-es évek számos globális konferenciája hozott létre, valóban messze túlmutat a szegénység csökkentésén. A legjobb példa erre az 1995-ös ENSZ-konferencia a “Szociális fejlődésről” (United Nations, 1995). Három egyformán fontos fejezetet tartalmaz: szegénység, foglalkoztatás és társadalmi integráció. A millenniumi célok 2000-ben történt elfogadásával ez nagyon felhígult. Az UNRISD esetében a kritika némileg burkoltabb, de nem szabad félreérteni.
A neoliberális globalizációs politikákat különböző ENSZ-dokumentumok is tárgyalják, beleértve a WTO kereskedelmi politikáját is. Az 1990-es évek szegénységcsökkentési dokumentumai egyértelműen nem tartalmaznak semmilyen változtatást a “washingtoni konszenzushoz” képest. A nagy “megújulás”, amelyet Wolfensohn elnök vezetett a Világbankban, Joe Stiglitz-cel a gazdasági osztály élén (Világbank, 1996), valójában nem állt másból, mint a különböző reformok sorrendjének újraszabályozásából. A Világbank és az IMF mind a mai napig olyan megszorításokat követel, amelyek súlyosan gátolják a társadalmi fejlődést (Ortiz & Cummins, 2021).
5.6. Egyenlőség és igazságosság
Minden intézmény esetében a gazdasági növekedést említik elérendő célként, az egyenlőtlenség pedig az, ami ezt a növekedést akadályozza. A Világbank esetében ez, az esetleges társadalmi konfliktusokkal együtt, az egyenlőtlenségek kezelésének fő oka.
Az ENSZ-nél és különböző alárendelt szervezeteinél a növekedés egy a sok egyéb cél közül. Az ENSZ továbbra is védi fejlesztési menetrendjét, amelyet ma a fenntartható fejlődési célok tartalmaznak, de amely egyértelműen a szociális fejlődésre és a szociális védelmi rendszerek megvalósítására vonatkozó szakaszt tartalmaz.
A Világbank és az IMF számára fontos az egyenlőtlenségek olyan szintre való csökkentése, amely lehetővé teszi a növekedés akadálytalan folytatását, és senki sem érzi magát igazságtalanul kezelve. Természetesen senki sem tudja meghatározni, hogy mi lehet az egyenlőtlenség “igazságos” szintje. Még az emberi fejlődés és a legmagasabb szintű, azaz a várható élettartam, az írni-olvasni tudás, a csecsemőhalandóság és így tovább szempontjából “egyenlőség” esetén is előfordulhat, hogy a jövedelmek még mindig olyan messze vannak egymástól, hogy az valóban társadalmi tiltakozáshoz vezet.
5.7. Amiről nem beszélnek
Végül fontos rámutatni arra is, amiről a különböző dokumentumok nem beszélnek: honnan ered a nagy egyenlőtlenség, a nemzeti és a nemzetközi egyenlőtlenségek közötti kapcsolat, ami az 1970-es években téma volt. Nem esik szó a szociális védelemről sem, amely a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet napirendjén kiemelt helyen szerepel, és amely jelentős különbséget tehet a bruttó és a nettó egyenlőtlenség között. Nyugat-Európában az “adózás előtti” és az “adózás utáni” (transzferekkel együtt) különbség nem kevesebb, mint 29% a 10% leggazdagabbak és az 50% legszegényebbek között (Blanchet et al., 2019: 45). A szociális védelemről mégis csak érintőlegesen, adatok nélkül esik szó. Végül egy másik fontos pont, amelyet Milanovic és Ravallion mutatott be: igen, az egyenlőtlenség rossz hatással van a növekedésre, de különösen a szegények növekedésére. A gazdagok számára az egyenlőtlenség különösen pozitívan hat a gazdasági növekedésükre (Vander Weide & Milanovic, 2014; Ravallion, 2001).
5.8. Az egyenlőtlenség szükségességéről
Az egyenlőtlenség témája nem önként választott téma a nemzetközi intézmények számára, de arra használják, hogy kiemeljék politikai döntéseiket: a Világbank és az IMF számára a növekedés, a növekedés és a növekedés, és ehhez szükség esetén hajlandóak minimális adókat és juttatásokat bevezetni. Nincs eltérés attól, amit már az 1970-es évek elején megállapítottak: az egyenlőtlenség számít az országokon belül, és annak csökkentéséhez a szegényeknek is hozzá kell tudniuk járulni a növekedéshez. Az egyenlőtlenség nem igényel más politikát, mint a szegénységgel kapcsolatos politika. A magasabb jövedelmű csoportok hozzájárulása nem szükséges.
Az ENSZ intézményei némileg tágabb szemléletet képviselnek, és a társadalmi igazságosság érveit is felhasználják. Az egyenlőtlenség témája segít a megszorítások és a szegénységi politikák bírálatában. Az ENSZ-nek van egy szélesebb körű fejlesztési menetrendje, amelyet ki akar emelni. Az új világrend vagy a béke és a nemzetközi biztonság régi témáinak minden említése azonban eltűnt.
5.9. Az egyenlőtlenség, egy politikai téma
Mindez azt erősíti meg, hogy az egyenlőtlenség – sokkal inkább, mint a szegénység – politikai kérdés, amely ideológiai döntéseket igényel (Nederveen Pieterse, 2002). Az egyenlőtlenséget sehol sem problematizálják. Az egyenlőtlen hatalmi pozíciókat megemlítik, de nem elemzik. A “fejlesztésről” a “szegénység csökkentésére” való áttérés, és így elkerülhetetlenül az országokról az emberekre való áttérés a napirend szűkítéséhez vezet. Eltűnik a belső fejlődés és a nemzetközi kapcsolatok közötti kapcsolat.
5.10 Egy új nemzetközi menetrend?
Az ENSZ hangsúlyozza ugyan a multilaterális intézmények és a globális megközelítés fontosságát, de a ténylegesen javasolt intézkedések csak az országokon belüli egyenlőtlenségekre vonatkoznak. A gazdag országok felelőssége tehát szóba sem kerül.
6. Mit mondanak a számok?
Ha a nemzetközi intézmények nem tudnak tiszta áttekintést adni a rendelkezésre álló adatokról, akkor ez a hozzájárulás sem lesz képes erre.
Három olyan grafikont szeretnék bemutatni, amelyek kevés magyarázatra szorulnak: 1) az UNDP 1992-es pezsgőspohara; 2) ugyanezek az adatok tíz évvel később; 3) Milanovic híres elefántgörbéje a globalizáció hatásáról.
6.1. Az UNDP pezsgőspohara
A leggazdagabbak és a legszegényebbek közötti 5 osztályos megoszlás
Forrás: UNDP, 1992
Ez a “pezsgőspohár” azt mutatja, hogy az egyenlőtlenség a világ népességének akár 60 %-át kitevő csoport esetében meglehetősen csekély. Az egyenlőtlenség a negyedik, 20 %-os csoportban kezd növekedni, és a “gazdagok” felső csoportjában nagyon nagy lesz. Annak idején az UNDP azt javasolta, hogy ezt a pezsgőspoharat cseréljük le egy tejes pohárra, amelynek az alja valamivel keskenyebb, mint a teteje.
6.2. A pezsgős pohár túlcsordul
Forrás: Ortiz & Cummins, 2011: 21.
Az 1990-es év pezsgőspohara nem vált tejes pohárrá, épp ellenkezőleg. Tíz évvel később az egyenlőtlenség olyannyira megnőtt, hogy szinte teljes egészében a leggazdagabb 20%-os csoportban, még inkább a leggazdagabb 10%-os csoportban, és már “túlcsordult” a leggazdagabb 1%-os csoportban.
6.3. A globalizáció elefántja
Forrás: Milanovic, 2016
Ez az elefánt a globalizáció közel húsz évének hatását mutatja a jövedelemnövekedésre, 1975-1990 között. A világ lakosságának 5%-a, a legszegényebbek 5%-a a nagy vesztes, az ő jövedelmük nem nőtt. A nagy nyertesek a jövedelmi piramis tetején (az elefánt ormánya) vannak, ők az igazán gazdagok és az új globális középosztály (különösen Kínában, Indiában és Ázsia többi részén). A legfelső 1% reáljövedelme 60%-kal nőtt. A többi vesztes a 75 és 90 percentilis között van, a gazdag országok felső középosztálya. Milanovic szerint ez a jövedelmi pozíciók legnagyobb eltolódása az ipari forradalom óta (Milanovic, 2016).
6.4. A jelenlegi kutatási boom
Az országok közötti egyenlőtlenségek tekintetében röviden utalhatunk az UNCTAD “legkevésbé fejlett országok” osztályozására. Kezdetben, 1971-ben 25 olyan ország volt, amelynek nemzeti jövedelme és emberi fejlettségi szintje különösen alacsony, 1991-ben már 52, és 2021-re hat ország kerülhet ki ebből a kategóriából. Így 46 ország maradt, vagyis majdnem kétszer annyi, mint 50 évvel ezelőtt. Ami mond valamit a fejlesztési politika kudarcairól.
Az elmúlt 20 évben óriási mennyiségű kutatás született az egyenlőtlenségről (Scheidel, 2017; Stiglitz, 2013; Lansley, 2012; Piketty, 2019 … és még sokan mások). Ezeknek a kutatásoknak köszönhető egyébként, hogy a téma a globális napirendre is felkerült, ellentétben a szegénység témájával, amelynek a nemzetközi intézmények vették át a vezetést. A napvilágra került számos szám és az ezzel kapcsolatos növekvő felháborodás miatt a nemzetközi intézményeknek nem volt más választásuk, mint hogy helyet adjanak a témának a saját diskurzusukban, majd később a politikájukban is. Néhány esetben, mint például a Világbank, fontos kutatások születtek saját kutatási részlegeikben, mint például Ravallion és Milanovic munkája.
Néhány híressé vált intézmény jövedelmekről és vagyonokról szóló jelentéseit ma már nagy figyelemmel követik: az Oxfamtól (2022) a CapGemininin (2021), a Crédit suisse-on (2021) és a Forbes-on (2021) át, egyesek számára vádaskodásként, mások számára a vagyonkezelés szempontjából.
A legobjektívebb adatok a Párizsi Közgazdasági Iskola kutatói által létrehozott tudományos adatbázisban találhatók: World Inequality Report (Párizs; World Inequality Database, 2022), valamint a Világbanknál (Világbank).
A World Inequality Report szerint a globalizáció három évtizede után az egyenlőtlenségek rendkívül magasak, és a nyugati imperializmus 20. század eleji csúcsához hasonlíthatók. A COVID-19 válság tovább súlyosbította a helyzetet. Az adatok azt mutatják, hogy az 1990-es évek közepe óta a leggazdagabb egy százalék az összes további vagyon mintegy 38%-át szerezte meg.
A Közel-Kelet és Észak-Afrika régiója továbbra is a legegyenlőtlenebb a világon. Sok ország gazdagabb lett, de kormányaik sokkal szegényebbek. A jövedelmi és vagyoni skála csúcsán továbbra is nagy az egyenlőtlenség. A nemek közötti egyenlőtlenség csak nagyon lassan csökken. A környezeti egyenlőtlenség nagyon nagy mind a gazdag és szegény országok között, mind pedig azokon belül (World Inequality Report, 2022).
7. Következtetés
Hogy az egyenlőtlenség kérdése mennyire kényes a liberális intézmények számára, az a davosi Világgazdasági Fórum kockázati jelentéseiből is kitűnik (WEF, 2014). 2014-ben a “nagyfokú jövedelmi egyenlőtlenség” a negyedik helyen szerepelt az azonosított főbb globális kockázatok között, de a jelentés nem pazarol rá több szót. Az egyenlőtlenséget szinte minden WEF-jelentésben röviden megemlítik, és feltételezhető, hogy a téma az évente megrendezett számos panelbeszélgetés valamelyikén is szóba kerül, de nem tartozik a fő témák közé. Talán azért, mert nem tekintik jelentős problémának, és mindenesetre, amíg a jövedelmek újraelosztása továbbra is tabutéma ezeknek az intézményeknek, nem tudnak megoldást találni rá. Ezekben az intézményekben nincs helye a jólét előállításának alternatív elképzeléseinek.
Az egyenlőtlenség, ahogy ez az áttekintés néhány globális intézményről világosan mutatja, politikai probléma, amellyel kapcsolatban – a szegénységgel ellentétben – nem lehet elsimítani az ideológiai különbségeket. Az ember vagy hajlandó gondolkodni az újraelosztásról és az adózásról, vagy nem. Vagy készek vagyunk kockáztatni a gazdasági növekedést, vagy nem. Vagy készen állunk a gigantikus felső jövedelmek csökkentésére, vagy nem. Vagy készen állunk arra, hogy a fejlődés és a gazdaság alternatív elképzeléseiről gondolkodjunk, vagy nem.
Az ENSZ és a Bretton Woods-i intézmények közötti implicit vitánál is jobban tükröződnek ezek a különbségek a kutatók és a társadalmi mozgalmak munkájában. A tét végső soron a társadalom modellje és a jövő világának alakítása. A globális intézmények számára ez a követhető vagy követendő fejlesztési modell kialakítását jelenti. A jólétet minden esetben, az egész világon kollektíven termelik, az eredmények elosztásának módja ezért kollektív politikai vita kell, hogy legyen (Piketty, 2021).
Ha Európában nem tört volna ki háború, lenne okunk az optimizmusra. Az éghajlatváltozásról szóló vita lassan, de tagadhatatlanul halad előre. A globális adóztatásról szóló vita is, az elmúlt években megtettük az első lépéseket a minimumadóval kapcsolatban.
A nagyfokú egyenlőtlenség semmiképpen sem új valóság, hanem új probléma, mert a felvilágosodás gondolkodása minden ember egyenlőségét helyezte előtérbe. De ahogy Graeber és Wengrow érvel (Graeber & Wengrow, 2021), ez egy csúszós fogalom, mert társadalmaink egyáltalán nem tudják, hogyan kellene kinéznie egy egyenlő társadalomnak. Az egyenlőtlenség eredetének kérdése szerintük irreleváns. A jogi egyenlőség fikció, ezért a nagy egyenlőtlenség könnyen erőszakosnak hat. Amit ezek a kutatók megállapítanak, az az, hogy még a távoli múltban is egyes társadalmak korlátozták vagy lehetetlenné tették az egyenlőtlenséget, míg mások nem. Ebből arra következtetnek, hogy van választási lehetőségünk, hogy a jelenlegi rendszernek valóban van alternatívája. Az, hogy van-e és mekkora szolidaritás, Piketty szerint is (Piketty, 2021), politikai választás marad, és a társadalmi küzdelem tárgya.
Fordította: Debreceni János
**************
Bibliográfia:
Arndt, H.W. (1987). Economic Development. The History of an Idea. Chicago and London: The University of Chicago Press.
Blanchet, T., Chancel, L., Gethin, A. (2019), How Unequal is Europe? Evidence from Distributional National Accounts 1980-2017, WID. World Working Paper 2019/06.
CapGemini (2021). World Wealth Report 2021. CapGemini.
Chenery, H. et al. (1974). Redistribution with Growth. Published for the World Bank and the Institute of Development Studies. London: Oxford University Press.
Cingano, F. (2014). ‘Trends in Income Inequality and its Impact on Economic Growth’, OECD Social, Employment and Migration Working Papers, No. 163, OECD Publishing. http://dx.doi.org/10.1787/5jxrjncwxv6j-en
Cornia, G.A., Jolly, R. & Stewart, F. (eds). (1987). Adjustment with a Human Face. Protecting the Vulnerable and Promoting Growth. A Study by Unicef. New York: Oxford University Press.
Cornia, G.A. (2004). Inequality, Growth, and poverty in an era of liberalization and globalization, UNU-Wider and UNDP. Oxford: Oxford University Press.
Credit Suisse (2021). Global Wealth Report 2021. Geneva: Crédit Suisse.
Kapur, D., Lewis, J., Webb, R. (eds) (1997). The World Bank. Its First Half Century. Washington: Brookings Institution Press.
Kidd, S. & Athias, D. (2019). Hit and Miss. An assessment of targeting effectiveness in social protection. Development Pathways. Working Paper March.
Lansley, S. (2012). The Cost of Inequality. London: Gibson Square.
McNamara, R.S. (1972) (1973) Annual Address to the Board of Governors. Washington: The World Bank.
Mestrum, F. (2002). Globalisering en armoede. Over het nut van armoede in de nieuwe wereldorde. Berchem: EPO.
Mestrum, F. (2009). Why we Have to Fight Income Inequality. In: Kohonen, M. and Mestrum, F. (2009). Tax Justice. Putting Global Inequality on the Agenda. London: Pluto Press.
Milanovic, B. (2011). The Haves and the Have-nots, A brief and idiosyncratic history of global inequality, New York: Basic Books.
Milanovic, B. (2016). Global Inequality. A New Approach for the Age of Globalization. Cambridge and London: The Belknap Press of Harvard University Press.
Narayan, D. et al. (2000). Voices of the Poor. Can Anyone Hear Us? New York: Oxford University Press for the World Bank.
Nederveen Pieterse, J. (2002). Global inequality: bringing politics back in, Third World Quarterly, Vol 23, No 6, pp 1023-1046.
Ortiz, I. & Cummins, M. (2011). Global inequality: beyond the bottom billion – a rapid review of income distribution in 141 countries, Social and Economic Policy Working Paper. New York: United Nations Children’s Fund, April 2011, p. 21.
Ortiz, I. and Cummins, M. (2021). Global Austerity Alert. Looming budget cuts in 2021-25 and alternative pathways. Working Paper, Initiative for Policy Dialogue et al.
Oxfam International (2022). Inequality Kills. Oxford: Oxfam GB.
Pearson, L.B. (1969). Partners in Development. Report of the Commission on International Development. New York: Praeger Publishers.
Piketty, T. (2019). Capital et Idéologie. Paris: Seuil.
Piketty, T. (2021). Une brève histoire de l’égalité. Paris: Seuil.
Ravallion, M. (2001). Growth, Inequality and Poverty: Looking Beyond Averages, PRWP 2558, Development Research Group, World Bank (multi0page.pdf worldbank.org)
Ravallion, M. (2004). Competing Concepts of Inequality in the Globalization Debate, WB PRWP 3243, March.
Scheidel, W. (2017). The Great Leveler. Violence and the History of Inequality from the stone age to the twenty-first century, Princeton: Princeton University Press.
Sen, A.K. (1992). Inequality re-examined. Oxford: Clarendon Press.
Stiglitz, J.E. (2013). The Price of Inequality. New York: W.W. Norton & Company.
UNDP (1990). Human Development Report 1990. New York: United Nations.
UNDP (2013). Humanity Divided. Confronting Inequality in Developing Countries. New York: United Nations.
UNDP (2019). Human Development Report 2019. Beyond Income, Beyond averages, Beyond Today. Inequalities in Human Development in the 21st Century. New York: United Nations.
UNICEF (1989). The Invisible Adjustment. Poor women and the economic crisis. New York: United Nations.
United Nations (1961). UN Development Decade: a programme for international economic cooperation. A/RES/1710(XVI).
United Nations (1969). Declaration on Social Progress and Development. A/RES/2542(XXIV).
United Nations (1970). Strategy for the second UN Development Decade. A/RES/2626(XXV).
United Nations (1974). Declaration on the Establishment of a new international economic order + Programme of Action. A/RES/3201(S-VI); A/RES/3202(S-VI).
United Nations (1974b). Charter of Economic Rights and Duties of States. A/RES/3281(XXIX).
United Nations (1980). International Development Strategy for the 3rd UN Development Decade. A/RES/35/56.
United Nations (1986). Declaration on the Right to Development. A/RES/41/128.
United Nations (1990). International Development Strategy for the fourth UN Development Decade. A/RES/45/199.
United Nations (1995). Report of the World Summit for Social Development, Copenhagen 6-12 March. A/CONF.166/9.
United Nations (2000). Millennium Declaration. A/RES/55/218.
United Nations (2005). Report on the World Social Situation. The Inequality Predicament. New York, United Nations.
United Nations (2010). Report on the World Social Situation. Re-thinking Poverty. New York: United Nations.
United Nations (2013). Report on the World Social Situation. Inequality Matters. New York: United Nations.
United Nations (2014). Reducing Inequality for Sustainable Development. World Economic and Social Survey. New York: United Nations.
UNRISD (2010). Combating Poverty and Inequality. Structural Change, Social Policy and Politics. Geneva: UNRISD.
Van der Weide, R. & Milanovic, B. (2014). Inequality is Bad for Growth of the Poor (but not for that of the Rich). World Bank Policy Research Working Paper 6963 July.
Wilkinson, R. & Pickett, K. (2010). The Spirit Level: Why Equality is Better for Everyone. London: Penguin.
World Bank (1975). The Assault on World Poverty. Problems of Rural Development, Education and Health. Baltimore and London: The John Hopkins University Press.
World Bank (1990). World Development Report. Poverty. Washington: The World Bank.
World Bank (1993). Poverty Reduction Handbook. Washington: The World Bank.
World Bank (1995). World Development Report. Workers in an Integrating World. Washington: The World Bank.
World Bank (1996). Poverty Reduction and the World Bank. Progress and challenges in the ’90s. Washington: The World Bank.
World Bank (1999), A Proposal for a Comprehensive Development Framework, 21 January 1999. (http://www.worldbank.org/cdf/cdf-text.htm World Bank Document
World Bank (2000). World Development Report 2000/2001. Attacking Poverty. Washington: The World Bank.
World Bank (2005). World Development Report 2006. Equity and Development. Washington: The World Bank.
World Bank (2016) (2018) (2020). Poverty and Shared Prosperity Report. Washington: The World Bank.
Arndt, H.W. (1987). Economic Development. The History of an Idea. Chicago and London: The University of Chicago Press.
Blanchet, T., Chancel, L., Gethin, A. (2019), How Unequal is Europe? Evidence from Distributional National Accounts 1980-2017, WID. World Working Paper 2019/06.
CapGemini (2021). World Wealth Report 2021. CapGemini.
Chenery, H. et al. (1974). Redistribution with Growth. Published for the World Bank and the Institute of Development Studies. London: Oxford University Press.
Cingano, F. (2014). ‘Trends in Income Inequality and its Impact on Economic Growth’, OECD Social, Employment and Migration Working Papers, No. 163, OECD Publishing. http://dx.doi.org/10.1787/5jxrjncwxv6j-en
Cornia, G.A., Jolly, R. & Stewart, F. (eds). (1987). Adjustment with a Human Face. Protecting the Vulnerable and Promoting Growth. A Study by Unicef. New York: Oxford University Press.
Cornia, G.A. (2004). Inequality, Growth, and poverty in an era of liberalization and globalization, UNU-Wider and UNDP. Oxford: Oxford University Press.
Credit Suisse (2021). Global Wealth Report 2021. Geneva: Crédit Suisse.
Kapur, D., Lewis, J., Webb, R. (eds) (1997). The World Bank. Its First Half Century. Washington: Brookings Institution Press.
Kidd, S. & Athias, D. (2019). Hit and Miss. An assessment of targeting effectiveness in social protection. Development Pathways. Working Paper March.
Lansley, S. (2012). The Cost of Inequality. London: Gibson Square.
McNamara, R.S. (1972) (1973) Annual Address to the Board of Governors. Washington: The World Bank.
Mestrum, F. (2002). Globalisering en armoede. Over het nut van armoede in de nieuwe wereldorde. Berchem: EPO.
Mestrum, F. (2009). Why we Have to Fight Income Inequality. In: Kohonen, M. and Mestrum, F. (2009). Tax Justice. Putting Global Inequality on the Agenda. London: Pluto Press.
Milanovic, B. (2011). The Haves and the Have-nots, A brief and idiosyncratic history of global inequality, New York: Basic Books.
Milanovic, B. (2016). Global Inequality. A New Approach for the Age of Globalization. Cambridge and London: The Belknap Press of Harvard University Press.
Narayan, D. et al. (2000). Voices of the Poor. Can Anyone Hear Us? New York: Oxford University Press for the World Bank.
Nederveen Pieterse, J. (2002). Global inequality: bringing politics back in, Third World Quarterly, Vol 23, No 6, pp 1023-1046.
Ortiz, I. & Cummins, M. (2011). Global inequality: beyond the bottom billion – a rapid review of income distribution in 141 countries, Social and Economic Policy Working Paper. New York: United Nations Children’s Fund, April 2011, p. 21.
Ortiz, I. and Cummins, M. (2021). Global Austerity Alert. Looming budget cuts in 2021-25 and alternative pathways. Working Paper, Initiative for Policy Dialogue et al.
Oxfam International (2022). Inequality Kills. Oxford: Oxfam GB.
Pearson, L.B. (1969). Partners in Development. Report of the Commission on International Development. New York: Praeger Publishers.
Piketty, T. (2019). Capital et Idéologie. Paris: Seuil.
Piketty, T. (2021). Une brève histoire de l’égalité. Paris: Seuil.
Ravallion, M. (2001). Growth, Inequality and Poverty: Looking Beyond Averages, PRWP 2558, Development Research Group, World Bank (multi0page.pdf worldbank.org)
Ravallion, M. (2004). Competing Concepts of Inequality in the Globalization Debate, WB PRWP 3243, March.
Scheidel, W. (2017). The Great Leveler. Violence and the History of Inequality from the stone age to the twenty-first century, Princeton: Princeton University Press.
Sen, A.K. (1992). Inequality re-examined. Oxford: Clarendon Press.
Stiglitz, J.E. (2013). The Price of Inequality. New York: W.W. Norton & Company.
UNDP (1990). Human Development Report 1990. New York: United Nations.
UNDP (2013). Humanity Divided. Confronting Inequality in Developing Countries. New York: United Nations.
UNDP (2019). Human Development Report 2019. Beyond Income, Beyond averages, Beyond Today. Inequalities in Human Development in the 21st Century. New York: United Nations.
UNICEF (1989). The Invisible Adjustment. Poor women and the economic crisis. New York: United Nations.
United Nations (1961). UN Development Decade: a programme for international economic cooperation. A/RES/1710(XVI).
United Nations (1969). Declaration on Social Progress and Development. A/RES/2542(XXIV).
United Nations (1970). Strategy for the second UN Development Decade. A/RES/2626(XXV).
United Nations (1974). Declaration on the Establishment of a new international economic order + Programme of Action. A/RES/3201(S-VI); A/RES/3202(S-VI).
United Nations (1974b). Charter of Economic Rights and Duties of States. A/RES/3281(XXIX).
United Nations (1980). International Development Strategy for the 3rd UN Development Decade. A/RES/35/56.
United Nations (1986). Declaration on the Right to Development. A/RES/41/128.
United Nations (1990). International Development Strategy for the fourth UN Development Decade. A/RES/45/199.
United Nations (1995). Report of the World Summit for Social Development, Copenhagen 6-12 March. A/CONF.166/9.
United Nations (2000). Millennium Declaration. A/RES/55/218.
United Nations (2005). Report on the World Social Situation. The Inequality Predicament. New York, United Nations.
United Nations (2010). Report on the World Social Situation. Re-thinking Poverty. New York: United Nations.
United Nations (2013). Report on the World Social Situation. Inequality Matters. New York: United Nations.
United Nations (2014). Reducing Inequality for Sustainable Development. World Economic and Social Survey. New York: United Nations.
UNRISD (2010). Combating Poverty and Inequality. Structural Change, Social Policy and Politics. Geneva: UNRISD.
Van der Weide, R. & Milanovic, B. (2014). Inequality is Bad for Growth of the Poor (but not for that of the Rich). World Bank Policy Research Working Paper 6963 July.
Wilkinson, R. & Pickett, K. (2010). The Spirit Level: Why Equality is Better for Everyone. London: Penguin.
World Bank (1975). The Assault on World Poverty. Problems of Rural Development, Education and Health. Baltimore and London: The John Hopkins University Press.
World Bank (1990). World Development Report. Poverty. Washington: The World Bank.
World Bank (1993). Poverty Reduction Handbook. Washington: The World Bank.
World Bank (1995). World Development Report. Workers in an Integrating World. Washington: The World Bank.
World Bank (1996). Poverty Reduction and the World Bank. Progress and challenges in the ’90s. Washington: The World Bank.
World Bank (1999), A Proposal for a Comprehensive Development Framework, 21 January 1999. (http://www.worldbank.org/cdf/cdf-text.htm World Bank Document
World Bank (2000). World Development Report 2000/2001. Attacking Poverty. Washington: The World Bank.
World Bank (2005). World Development Report 2006. Equity and Development. Washington: The World Bank.
World Bank (2016) (2018) (2020). Poverty and Shared Prosperity Report. Washington: The World Bank.
