Droppa György, a Duna Kör elnöke, az Ister Kelet-Európai Környezetvédelmi Kutató volt igazgatója, a Zöld Demokraták párt volt elnöke, az Európai Zöldpárt volt elnökségi tagja, SZAB-aktivista, az ATTAC Magyarország Egyesület tagja
A magyar, de az európai közélet sem különösebben követi a huszonegyedik század világpolitikai eseményeinek súlyponteltolódásait. Úgy teszünk, mintha a huszadik század erőviszonyai töretlenül folytatódnának, és a világ többi része változatlanul Európától meg az euroatlanti együttműködéstől várná a korszerű technológiát és a pénzügyi megoldásokat.
A versenyben, mert verseny ez a javából, Európa az Amerikai Egyesült Államokhoz alkalmazkodik, mert egyre világosabb számára, hogy partnereket kell keresnie, ha a porondon akar maradni. Az USA jobban teljesít, mint az Európai Unió. De ha figyelemmel kísérjük az amerikai gazdaságot, világossá válik, hogy már nem a liberalizmus, az amerikai álom évtizedeiről van szó, amikor a gazdaság egyeduralmi helyzetbe tudta emelni a politikát.
Ráadásul nem lehet nem észrevenni, hogy nem várható alapos megújulás, amikor az egymással versengő amerikai politikusok mintha a volt Szovjetuniót másolnák. Vezéregyéniségeik egyszerűen túlkorosak. Biden nyolcvan, Trump hetvenhét, Sanders nyolcvanegy éves. Ezen koros politikusoknak kell korán kelni, későn feküdni, és fittyet hányni az időzónákat rendszeresen átszelő jetlagek extra terhelésére.
A nyolcvanas években a pangás birodalmának hívták a Szovjetuniót. Vezérei: Brezsnyev hetvennégy, Andropov hetven, Csernyenko hetvennégy évet élt meg. Nem nőttek fel a feladathoz, fáradtak és passzívak voltak. Aztán jött az ötvennégy éves Gorbacsov; a következményeket mindenki ismeri. Nyilvánvaló, hogy globalizált világunk – ahogy most működik – különösen a klímaváltozás és a túlnépesedés kihívásainak nem tud megfelelni, tehát változtatni kellene. Ha pedig ez nem megy, akkor kompromisszumra lenne szükség.
Ha tesztet íratnánk átlagos magyar, európai és amerikai értelmiségiekkel, ahol meg kellene határozniuk, melyek a CELAC-, a BRICS- vagy a G77-országok, megítélésem szerint legtöbben elbuknák a kérdést. (A CELAC a Latin-amerikai és Karibi Államok Közössége, a BRICS Brazília, Oroszország, India, Kína és a Dél-afrikai Köztársaság társulása, a G77 eredetileg 77 fejlődő állam szövetsége.) Különösen, hogy föl lehet tenni a kérdést: hány ország tagja a G77-nek? A válasz: százharmincnégy.
A G77 az ENSZ után ez a legnagyobb, legsokoldalúbb multilaterális tömörülés bolygónkon. Ők alkotják az ENSZ-tagság kétharmadát, és adják a világ népességének 80 százalékát. E szervezetben nemcsak a kulturális, oktatási és idegenforgalmi miniszterek találkoznak, hanem szeptember 15–16-ra tervezett összejövetelükön állam- és kormányfők is is egybegyűlnek Havannában. A továbbfejlődés aktuális kihívásairól, a tudomány, a technológia és a közös innováció szerepéről foglalnak majd állást.
Gondolhatnánk, azért nem ismerik az emberek e szervezeteket, mert újak. Csakhogy ez nem így van: már 1964 júniusában létrejöttek – legalábbis az elődeik –, csak sokáig tartott, míg szervezetileg és anyagilag is megerősödtek. Ráadásul az alakulás évtizedeiben azért is esett kevés szó Magyarországon az el nem kötelezettekről, mert mi akkor a Varsói Szerződéshez tartoztunk – nem úgy, mint például a Tito vezette Jugoszlávia.
Kuba az ENSZ-ben és a G77 kötelékében is aktív külpolitikát folytat. Például minden évben kéri az ENSZ tagországait, szavazzanak arról, támogatják-e vagy ellenzik, hogy Amerika gazdasági blokád alatt tartja Kubát. 2022-ben százkilencvennégy ország ellenezte, és három továbbra is támogatta a blokádot. Utóbbiak az USA, Izrael és (még a Bolsonáro-féle, nem a Lula vezette) Brazília voltak. Az Egyesült Államok azonban fújja a régi nótát. Barack Obama idején volt ugyan egy apró fordulat: Nelson Mandela temetésén történt egy jelképes kézfogás Raul Castro és az amerikai elnök között, majd a blokád is enyhülni látszott. De aztán jöttek „az öregfiúk”, akik újra kitalálták azt, ami hatvan év alatt sem hozta meg az általuk remélt változást.
Ráadásul Lula idén januári visszatérésével a hatalomba a legnagyobb és legerősebb karibi és latin-amerikai ország aktív részvételével a harminchárom tagországot számláló CELAC is megújult. Az EU már a CELAC januári Buenos Aires-i összejövetelén is képviseltette magát – aki versenyben akar maradni, annak kellenek partnerek –, júliusban pedig Brüsszelben megrendezték az EU–CELAC- csúcsot.
Miközben a két szervezet megújította hosszú távú partneri kapcsolatát, és a kubai embargót ellenzők között ott volt Magyarország és az EU többi tagországa is, érdemes megjegyezni, hogy a karibi és a latin-amerikai tagok nemmel reagáltak az EU azon indítványára, hogy a közgyűlés fogadjon el egy Ukrajnát támogató és Oroszországot elítélő nyilatkozatot. A CELAC tagországai szerint ugyanis ez európai háború, amelyhez nincs közük. Nemcsak arra mondtak nemet, hogy anyagilag támogassák Ukrajnát, hanem azt is ellenezték, hogy a csúcson Volodimir Zelenszkij megjelenjen és felszólaljon. Egyben arra szólították fel az EU tagországait, hogy inkább azon gondolkodjanak el, miként lehetne kárpótolni a rabszolgaság idején elkövetett gazságok kárvallottjait.
Idén augusztusban BRICS-csúcsot is rendeztek. A világgazdaság közel harminc százalékát, a föld lakosságának közel felét képviselő országok csúcsértekezletén Hszi Csin-ping kínai elnök bejelentette, hogy hat országgal, Argentínával, Egyiptommal, Etiópiával, Iránnal, Szaúd-Arábiával és az Egyesült Arab Emírségekkel bővült a szervezet. A bővítés szerinte tükrözi a BRICS-országok azon elhatározását, hogy egyesülnek és együttműködnek más fejlődő országokkal, így mechanizmusuk tovább erősíti a világbéke és a fejlődés erőit. A közös sajtótájékoztatón Hszi Csin-pingen kívül ott volt a házigazda Cyril Ramaphosa, Dél-Afrika elnöke, Narendra Modi indiai miniszterelnök, Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök és online Vlagyimir Putyin orosz elnök is. További országok tagjelölti státuszt terveznek.
Visszatérve az immár Kínával kiegészült G77 e hétvégi eseményére, Miguel Díaz-Canel Bermúdez kubai elnök, a csoport soros elnöke kijelentette: „A 77-es csoportnak közös gondolkodásra van szüksége annak eldöntése érdekében, miként nézzen szembe az új realitásokkal, hogy országai fejlődhessenek, felszámolják a szegénységet, megvédjék a kultúrákat és elfoglalják az őket megillető helyet a mindenkit érintő globális döntéshozatalban.”
Megalakulása óta a G77 számos tárgyaláson fontos szerepet játszott a Dél képviselőjeként és érdekeinek védelmezőjeként. Olyan államok csoportja ez, amelyeket a földrajzi, kulturális és gazdasági fejlettségi szintek sokfélesége jellemez. „Ez a sokszínűség nem gyengeség, hanem erősség” – mondja Kuba elnöke. Szerinte az új konfliktusok és a növekvő egyenlőtlenségek olyan tárgyalásokat hívnak életre, amelyeken a G77-ek csoportja a rugalmas, de elvi alapon nyugvó álláspontjával megújítja az Észak–Dél-párbeszédet, mert az emberiség a környezetvédelem és a társadalmi igazságosság kihívásainak csak globalizáltan lesz képes megfelelni.
Jegyezzük meg: az elnökséget adó kubai kormányzat nehéz a helyzete – Covid–19 világjárvány, a nemzetközi háborúk hatása, a társadalmi-politikai konfliktusok, a nyersanyagok és fogyasztási cikkek hiánya – mellett is a G77+Kína által képviselt jövőkép megvalósításán, valamint a 2030-ra előirányzott törekvések valós intézkedésekkel történő előmozdításán dolgozik. Kuba szerint a fejlett országoknak vállalni kell történelmi felelősségüket az Észak–Dél-együttműködésben, a technológiaátadás és a finanszírozás területén, és a minőségi oktatás és az egészségügyhöz való egyetemes hozzáférés elősegítésével is.
Az elmúlt húsz évben az egymással mind jobb kapcsolatot ápoló fejlődő országok tucatjai váltak a fejlett világ részévé. Sokan úgy vélik: egypólusú világunk mára „észrevétlenül” kétpólusúvá vált.
Forrás: https://nepszava.hu/3208516_a-77-ek-134-en-talalkoznak
