A címet provokációnak (is) szántam. Kiélezve azon törekvésemet, hogy összefüggést találjak és mutassak ki az újkapitalizmus strukturális jellemzői és nagyon karakterisztikus lelki jelenségei között. Követve a freudomarxista hagyományt, mely „a termelési erőket odakint és az ösztönöket odabenn” (József Attila) egymással kölcsönhatásban vizsgálja. Olyan kölcsönkapcsolatban, melyben az „odakint”, vagyis a termelési viszonyok a dominánsak. Vagyis a magam attitűdje Kiss Viktor (2018) ragyogó definíciós rendszere alapján leginkább a kulturális marxisták megközelítési rendszerének felel meg – bár több ok miatt is marxistának nem, csupán marxi tradíciójú társadalomkutatóként definiálom magam.

E gondolatmenet alapján jelen írásomban először az 1970-es évek második felétől, vagyis a globális neoliberális fordulattól datálható újkapitalizmus strukturális jellemzőit vázolom röviden, majd azt mutatom be, hogy mindez hogyan strukturálta át a személyiség belső szerkezetét és az azokkal összefüggésben lévő identitásokat. Milyen ellentendenciákat szült? Mindezek hogyan hatottak, hatnak vissza az „objektív” viszonyokra. És van-e kiút a vázolt ördögi körből?

Profitráta – neoliberalizmus – totális kizsákmányolás

Írásom egyik fő tárgya, a pszichopolitika az 1970-es évek második felétől datálható neoliberális fordulat szülötte. Ezt a fordulatot a profitráta esése váltotta ki: Marxtól (1974) tudjuk, hogy a kapitalizmusban a profitráta süllyedő tendenciát mutat, mivel az értéktöbbletet, így a profitot egyedül előállítani képes élőmunkát – a munkaerőt – a tőkések folyamatosan technológiai újításokkal váltják ki, helyettesítik. A profitráta süllyedése azért csak tendenciaszerű, mert ezt a folyamatot a tőkések kritikus időszakokban az élőmunka, a munkaerő kizsákmányolásának fokozásával igyekeznek ellensúlyozni. Nos, Robert Went (1996) empirikus kutatásai, valamint Guglielmo Carchedi és Michael Roberts (2018) szintén széleskörű vizsgálódásokon nyugvó elemzése szerint pontosan ez a folyamat megy végbe – nem csak az országok egy csoportjában, de globális szinten is – az 1970-es évek második felétől. Előtte a profitráta csökkent, majd a fordulatot követő időszaktól folyamatosan növekszik.

A fordulat a jóléti állam lebontásának megindulásához kötődik, mely jóléti állam a maga finanszírozási, újraelosztási igényeivel korábban jelentősen hozzájárult a burzsoázia által realizálható profit megcsappanásához. Kötődik továbbá ahhoz, hogy a korábban domináns fordista, merev hierarchiákon és a munkások szoros ellenőrzésén, fegyelmezésén alapuló termelési modell addigra kimeríti tartalékait, már csak kevéssé alkalmas a munkások kizsákmányolásának korábbi szintű fenntartására – szoros összefüggésben a ’68-as diáklázadások nyomán az akkor munkába lépő „baby boom” nemzedék megnövekedett szabadságigényeivel is. Mely szabadságigényt a burzsoázia a merev hierarchiák oldásával, az önállóság és kreativitás terének bővítésével igyekszik domesztikálni

A látszat legalábbis ez. Mert a másik oldalon

az új, posztfordista termelési mód elterjedése, szoros összefüggésben a digitális robbanás és vele a hálózati termelés sajátos hatásmechanizmusaival, a munkaerőtől minden korábbinál nagyobb rugalmasságot kíván. Sőt, a rugalmasság állandó kényszere az időben előrehaladva egyre erőteljesebb kiszolgáltatottságként jelenik meg.

A kizsákmányolás fokozásának szükségessége a ’68-as forradalmak árnyékában tehát megnövekedett szabadságnak álcázott erősödő kitettséget indukál a hálózatok egyre bonyolódó rendszerében testet öltő termelési viszonyoknak. A burzsoázia és ideológusainak kezében ennek eszköze az egyének feletti hatalomgyakorlás technológiájának megváltoztatása: a korábbi biopolitika felváltása a pszichopolitikával.

A pszichopolitika és termelői

Byung-Chul Han (2020) megközelítésében a Foucault által leírt, alapvetően a modernitáshoz köthető biopolitika, melynek középpontjában a test áll, „tiltóként és nem megengedőként artikulálódik”. Ezért „…negativitása miatt nem képes leírni a pozitivitásként ragyogó neoliberális rendszert. A neoliberális rendszer hatalmi technikája, a pszichopolitika (Sz. E.) szubtilis, hajlékony, okos formát ölt, és kivonja magát a láthatóság köreiből. Az alávetett szubjektum itt tudatában sincs alávetettségének. Teljesen rejtve marad előtte az uralmi összefüggés. Így szabadságban képzeli magát” (i.m.24. o.). A Marx hasonló gondolatára korábban reflektáló Žižek (1989) szerint a neoliberalizmus korában ez már pont ellenkezőleg van: a „nem tudják, de teszik”-et, a „tudják, de mégis teszik” váltja fel. Vagyis az emberek tudatában vannak alávetett helyzetüknek, és annak, hogy a rendszer rossz, ezt a tudásukat azonban igyekeznek tudatuk peremére szorítani – ez a mai cinizmus forrása. Mark Fisher (2020) leírásában a munkások nagyon is tudnak a tőke-munka viszony antagonizmusáról, de ez „az antagonizmus többé nem kívül, az osztályok közötti érdekharcban, hanem belül, a dolgozó pszichéjében zajlik, akit munkásénje a hagyományos osztályharchoz húzna, de közben más a nyugdíjpénztári befektetéseinek hozama iránt sem lehet közömbös” (i.m. 61. o.). Erre a gondolatra még visszatérek.

Jóval korábban Lust Iván (1997) a fentebb vázolt hatalomtechnikai fordulatot Jameson (1991) nyomán kulturális jelenségként értelmezte: „Ebben a kultúrában a modernitás korszakához képest jelentős és mélyreható változások történnek a hatalom megjelenési és működési formáiban, a szocializáció, a személyiségalakulás és az identitás-képződés folyamatában. Ez a kultúra, amelyet jobb híján posztmodernnek nevezünk, gyarmatosítja belső világunkat” (i.m. 143. o.).

A pszichopolitika vágyainkat és érzelmeinket alávetettségünk folyamatos megerősítésének, ezen belül a kizsákmányolás kiterjesztésének szolgálatába állítja. Sőt át is strukturálja azokat. Hozzáteszem: új vágyakat és érzelmeket is termel. Deleuze és Guattari (2009) megközelítésében a pszichopolitika elhárítja az akadályokat a vágyak szabad áramlása előtt, de csak azért, hogy különböző satukba szorítva azokat, a termelékenység növelésének és a kizsákmányolás fokozásának szekere elé kösse be azokat.

De megkerülhetetlen a kérdés: vajon van-e alanya, alanyai a pszichopolitikának? Kik termelik ezt a politikát, és egyáltalán értelmes-e ez a felvetés? Kiss Viktor (2018) posztmodern gondolkodók munkásságát elemezve, legalábbis közvetve arra a következtetésre jut, hogy eme politika megszülésében és újratermelésében minden társadalmi szereplő részt vesz, létrehozásának nincs tehát körülhatárolható és beazonosítható ágense, nincs centruma (direkt módon is vallja ezt többek között Hardt és Negri /2000/ vagy Han /2020/is). Lényege egy mindent átható ideológia, mely valahol a termelési viszonyok felett lebeg, a neoliberalizmus korszakában immár majdnem teljesen elszakadva attól, lényegében véve önálló életet élve.

A marxi tradíciót követve, de főként a gyakorlati tapasztalatok alapján magam ezt máshogyan látom. A pszichopolitikát „valakik” termelik, részben tudattalanul („nem tudják, de teszik”) de főként meghatározott céllal, tehát nagyon is tudatosan. És az cselekszi ezt, akinek ez érdekében áll – ez pedig a nagyburzsoázia, döntően a globális nagyburzsoázia.

Legfontosabb célja pedig nem más, mint az egyéni szabadság mindenek feletti tételezésével – mint első számú ideológiával és manipulációs eszközzel – a társadalom darabokra szakítása, atomizálása. Azért kell ezt tennie, mert csakis az egymástól elszakított, vagy kis gettókba szorított emberek belső világát lehet képes szinte teljes ellenállás nélkül bekebelezni. Hogy aztán azok mindig rendelkezésre álló, meggyőzhető fogyasztók és engedelmes, magukat a kizsákmányolásnak önként, sőt örömmel alávető munkaerők lehessenek. Akik nem lázadnak, és főként nem fognak össze a fennálló rendszer ellen.

A globális nagyburzsoázia kiterjedt intézményrendszert épített fel az alávetettek dezintegrálására, és a lelkeik feletti uralom megszerzésére, fenntartására, sőt, folyamatos kiterjesztésére: nem csak a hagyományos média van a kezében, de az emberek totális megfigyelését, és személyiségük, személyes vágyaik átszabását szolgáló közösségi média is. Sőt, Kína egyes részein a digitális megtorlás eszközei is az uralkodó elit rendelkezésére állnak. Utóbbi már túlmutat a neoliberális hatalomtechnikán, egy új korszak kezdetét jelzi – de erről majd később.

A nagyburzsoázia mindent finanszíroz, ami az emberek egymástól való elkülönülését, így közös érdekeik elhomályosítását szolgálja. Ennek fő eszköze pszichopolitikájának egyik leágazása, a neoliberális identitáspolitika: a nagytőkések lelkes támogatói a kisebbségi, a másságot zászlajára tűző mozgalmaknak, így például nagy multicégek különféle „érzékenyítő” tréningeket szerveznek – a látszat szintjén a kisebbségek iránti tolerancia jegyében. Mindezt a szabadság és a sokszínűség diadalaként eladva.

Valójában azonban ezek a technikák nem közös nevezőket teremtenek, nem az egymás iránti megértést segítik, hanem sokkal inkább a többséginek nevezett társadalommal szemben erősítik meg az érintettekben a másság, a különbözőség, vagyis a kisebbségi lét érzetét. Így lassan meg is szűnik az a többségi társadalom, melynek alávetettjei, kizsákmányoltjai mélyen tudatosíthatnák helyzetüket, és közösen lázadhatnának a tőke uralma ellen.

Persze a burzsoázia – a marxi és bourdieu-i elméletekhez kapcsolódva – csak egy ágens, mely alapvetően strukturális kényszerekhez alkalmazkodva, nem pedig gonoszságból tölti be fenti pozícióját: egy olyan társadalomban, melyben a termelési eszközök magántulajdonban vannak, és az azokat birtokló tőkések csak idegen munka elsajátításával őrizhetik meg és gyarapíthatják tovább magántulajdonukat, az egyes burzsoák részéről az egyetlen racionális magatartás az ehhez az alapviszonyhoz, pontosabban termelési viszonyhoz való alkalmazkodás. Vagyis a kizsákmányoló és leuraló magatartás. Melynek csak egy része olyan ideológiák előállítása, pontosabban azok megszületésének és a gyakorlatba való átültetésének támogatása, melyek szentesíti ezen viszonyokat. Mindazonáltal azt látjuk, hogy nem csak hogy szentesíti, de folyamatosa meg is erősíti, így újra is termeli azokat. Vagyis ezen a ponton Gramsci szellemiségét követve ezen uralkodó ideológia is az alapstruktúra szerves része, még ha nem is domináns pozíciót elfoglalva azon belül.

Összegezve: a neoliberális ideológia és a pszichopolitika előállításában és újratermelésében nagyburzsoáziájáé a domináns szerep. A neoliberalizmus, és annak fő hatalmi ágense, a globális nagyburzsoázia nem csak hogy élvezi a pszichopolitika támogatását, hanem döntően ő maga és apparátusai állítják azt elő.

A személyiség átszabása

A pszichopolitika mélyreható átrendeződést indukál a személyiség belső szerkezetében. Ezt ábrázolandó, Sigmund Freud két személyiségmodelljének ötvözetével fogok dolgozni. Az egyik a strukturális modell, mely az Énből, a felettes énből (a szocializáció során a személyiségbe épült társadalmi normák és értékek) és az ős-vagy ösztönénből tevődik össze. Az Én funkciója a felettes én és az ösztönén közötti közvetítés, egyensúlyteremtés a két szféra között, és egymás felé való áramlásuk szabályozása.

A másik a topográfikus modell, melynek részei a tudat, a tudatelőttes (olyan emlékek, gondolatok, amelyek pillanatnyilag nem részei a tudatnak, de oda beemelhetőek, szükség esetén hozzáférhetőek), és a tudattalan. A tudatelőttest és tudattalant az ún. cenzor választja el, melynek funkciója az Énéhez hasonló: közvetít, egyensúlyoz a két szféra között, szabályozza kapcsolatukat.

A két modell ötvözetét az alábbi ábra szemlélteti:

A késő modernitás eme személyiségmodelljét a neoliberális pszichopolitika a következőképpen strukturálja át: egyrészt gyengíti az Ént, illetve a cenzort. Vagyis a felettes ént, és az ösztönént, illetve tudatot, és a tudatelőttest, valamint a tudattalant elválasztó, ezen szférák egymás felé áramlását szabályozó szerkezetet. Másrészt ezzel elhárítja az akadályát annak, hogy az ösztönelemek, illetve a tudattalan kontrollálatlanul eláraszthassa a felettes ént, illetve a tudatelőttest és a tudatot. Végül, de nem utolsósorban, a pszichopolitika átrendezi az ösztönén, illetve a tudattalan belső elemeinek viszonyát, egyes elemeket erősíthet, másokat gyengíthet, sőt adott esetben új elemeket is becsempészhet ezen szférákba.

Köznapibb megfogalmazásban: ami eddig esetleg tiltott, és elfojtásra ítélt volt, az innentől nyíltan vállalható viselkedéssé, sőt életformává lesz. Számos, együttélésünket szabályozó normát, erkölcsi értéket viszont tabuvá teszünk és elfojtunk – mert ez válik elvárttá. Például: az egymáson való keresztülgázolásig fajuló versengés társadalmilag elfogadott, sőt támogatott motivációvá lesz, miközben az ellenfelünkkel való együttérzés, vagy annak támogatása szégyellni valóvá, eltitkolandóvá alakul. Vagy: a szex szabaddá, a szerelem viszont szégyellni valóvá válik.

Az ösztönénünkön, illetve tudattalanunkon belüli átrendeződésre példa lehetne, hogy az állandó teljesítménykényszer miatt a versengési késztetés sok esetben el kell, hogy nyomja a szexuális ösztönkésztetéseinket. (A sok, kényszerűségből végzett munka miatt nincs idő és energia a szeretkezésre). Új ösztönök, illetve tudattalan tartalmak keltése: a fogyasztás ünneplése, az egész fogyasztói társadalom összes reklámja ezt célozza.

Lust Iván (2002) a pszichoanalitikus nézőpontjából elemezte e jelenséghalmazt: szerinte az előző századforduló nagy pszichoanalitikus felfedezése az volt, hogy az ideges tüneteknek értelme, szimbolikus jelentése van – az elfojtott tudattalanról tájékoztatnak. A jelentés megfejtése változást hozott a beteg életében. Mára bizonyos kórformák szinte eltűntek, megváltoztak a tünetek és a problémák. Az egyik legfeltűnőbb változás az olyan betegek megjelenése, akik, ha vannak is tüneteik, a hagyományos pszichológiai megfejtésre nem reagálnak. Míg a „klasszikus” pszichés beteg elfojtott késztetések és vágyak miatt szenved, addig az új idők új pácienseit inkább nyilvánosan is vállalt szokásaik, pszichoszomatikus betegségek, szexuális zavarok, életmódjuk, munkájuk vagy szenvedélyeik gyötrik. Tovább menve: ami régen patologikus tünet volt, az most akár választható életforma és identitás lesz. A tünet maga lesz az életforma.

Szintén Lust (1997) hívja fel a figyelmet – Adorno nyomán – arra is, hogy a neoliberális újkapitalizmusban az egyéni szocializáció során egyre inkább kimarad az ún. ödipális szakasz, mely korábban kulcsfontosságú volt az Én, a felettes én és a tudat kialakulásában és megerősítésében.

E fejlődési periódusban a felnövekvő személy megütközik az apai tiltásokkal, az apai autoritással, mely a társadalmi normákat és szükségszerűségeket közvetíti felé. „Az ütközet kimenetele az apa által közvetített normarendszerrel való több-kevesebb azonosulás, az apai autoritás belsővé tétele, internalizálása lesz. A kései kapitalizmus (a magam fogalomhasználata szerint a neoliberális újkapitalizmusban – Sz. E.) világában éppen azok a társadalmi viszonyok kezdenek hanyatlani, melyek között ez a hagyományos individualizáció zajlott. Az apai autoritás – és általában minden autoritás – devalválódik, az ödipális konfliktusban leírt drámai internalizáció elmarad. A polgári humanizmus hagyatéka, az Én autonómiája aláásódik” (i.m. 34.o.).

Han (2020) szemléletesen írja le, ahogy a neoliberális pszichopolitika az Én, a cenzor megkerülésével kicselezi a felettes ént, a tudatost: „ A neoliberális pszichopolitika az érzelemmel vértezi fel magát, hogy a cselekvést ezen reflexió előtti szinten befolyásolhassa” (i.m. 66.o.).

Elsősorban Mark Ficher (2020) számol be arról, hogy a neoliberális újkapitalizmusban az emberek intellektuális képességei gyengülnek, kreativitásuk hanyatlik. Ehhez kapcsolódó gondolatmenetem kiindulópontja az a pszichoanalitikus megközelítés, mely szerint a kreativitás nem más, mint a tudattalanba a cenzor, a felettes én közvetítésével száműzött ösztönök, vágyak, érzelmek szublimálása. Nos, ha ezek a tartalmak a neoliberális pszichopolitika révén akadálytalanul áraszthatják el eme felettes ént és a tudatot, akkor valójában már nincs mit szublimálni. Másrészt minden látszat ellenére vágyaink szférája és érzelemvilágunk el is szürkül: az életünk egyre dominánsabb részét képező digitális térben a kapcsolatok elszemélytelenednek, nem nyújtanak valódi érzelmi feltöltődést – szublimálandó érzelmeink és vágyaink így gyengülnek vagy akár el is tűnhetnek.

Végül, az új ötletek, innovációk „kihordására” az életritmus egyre erőteljesebb gyorsulása következtében egyre kevesebb idő áll rendelkezésre. Az alkotási folyamat talán legfontosabb szakasza az, amikor a tudatunkba bevillanó új kérdéseket, gondolatokat „érleljük” – vagyis „megmunkálásra” leküldjük a tudattalanunkba, hogy egy idő után onnan bumerángként visszaérkezzen a megoldás, és megszülethessen a strukturált, racionalizált innováció.

Ha azonban ez a szakasz idő hiányában kimarad, mert állandóan, megállás nélkül kreatívnak kell lennünk, akkor az előbb utóbb óhatatlanul az intellektuális teljesítmény, sőt képességek visszaeséséhez vezet. (És – teszem hozzá – szürkül és durvul a nyelv is: különösen a mindennapi érintkezésre – mely egyre inkább írásos formát ölt – jellemző a szavak és gondolatok lebutításba hajló leegyszerűsítése, valamint a korábban szalonképtelen – erősebben: trágár – kifejezések, szavak használata. Ami csak tovább erősíti a gondolati szegénységet, a mélységek iránti érzékenység sorvadását). És, amint azt Fisher (2020) írja, a társadalmi képzelőerő megszűnéséhez, a „fennállónak nincs alternatívája” életérzés eluralkodásához. Vagyis ismét Žižeket idézve: a „tudjuk, de mégis tesszük” magatartásminta akadálytalan térnyeréséhez, mely tudatelőttesünk domináns tartalmává lényegül.

A termelés felől nézve, a ’70-es évek neoliberális fordulatától datálható újkapitalizmus lényegét 2006-os könyvemben (Szalai, 2006) abban láttam, hogy a tőke, féktelen és immár kontrollálatlan mohóságában felzabálja a működéséhez, újratermeléséhez szükséges erőforrásokat – elsősorban a munkaerőt, mely ebben a vonatkozásban humán erőforrásként jelenik meg. Valamint a természeti környezetet. Nos, amint azt Fisher (2020) bemutatja, ez, a burzsoázia számára is öngyilkos folyamat azóta is csak egyre sebesebbé válik (lásd még Csapó, 2008). Talán ennek következtében is gyorsul fel a robotizáció, melynek hatására ma már egyre több az olyan munka, mely valójában nem is igényli a kreativitást.

Visszakanyarodva a fennálló viszonyok meghaladhatóságának kérdésköréhez, már régóta foglalkoztat, hogy vajon Bourdieu (1978) miért gondolta azt, hogy a struktúrák az alapvetően tudattalan habitus (mely lényegében véve azonos a komplex személyiséggel) közvetítésével termelik újra önmagukat – tehát a habitus alapvetően konzerválja a meglévő viszonyokat.

Fáber Ágoston (2018) szerint Bourdieu erre a kérdésre nem válaszolhatott, mert nem alkotott szocializációs elméletet. Nos, magam úgy látom, hogy ebből a szempontból – is – a társadalom két részből áll: egyrészt a burzsoáziából és szövetségeseiből, akiknek habitusa azért hat a struktúrák újratermelődésének irányába, mert annak fennmaradásához és folyamatos stabilizálásához azoknak alapvető érdekeik fűződnek. Másrészt az alávetettekből, kizsákmányoltakból, akiknek személyiségét, habitusát a hatalmon lévők alakítják, a széles eszköztárral rendelkező neoliberális pszichopolitikai közvetítésével. Mégpedig úgy, hogy azok ne vágyhassanak egy másfajta társadalmi berendezkedésre – így az ő habitusuk is újratermelje a fennállót. Ez persze csak nagy általánosságban igaz, és Bourdieu szerint sem jelenti azt, hogy a habitus tökéletesen statikus lenne, vagyis adott esetben ne lenne képes a struktúrákhoz képest „előreszaladni”. Erre még visszatérek.

A személyiség mélyrétegeiből a tudatos felé haladva merül fel az identitás problematikája. Ennek kialakulási lehetősége az újkapitalizmusban erősen korlátozott, ami részben az előzőekből következik, de igen nagy részt közvetlen strukturális tényezőkre vezethető vissza.

Egy 2008 és 2010 között a magyarországi fiatal felnőttek körében végzett mélyinterjús vizsgálatom szerint a 130 megkérdezett közül 87 fiatalról derült ki, hogy identitása tökéletesen kialakulatlan, vagy csak igen gyenge lábakon áll (Szalai, 2011). Adorno „határtalanul rugalmas, szubjektum nélküli szubjektumról” beszél (idézi Elliot, 1993). Thoburn (2003, idézi Kiss Viktor, 2018) skizofrén személyiségek létrejöttéről ír, mely „…abból ered, hogy az egyénnek az állandó deterritorializáció és dekódolás állapotában lévő tőkés gazdasághoz kell kapcsolódniuk, mindig annak aktuális helyzetének és állapotának megfelelően, önmagát is állandóan megújítva és „dekódolva” a profit termelését szolgálnia, teljesíteni azt a parancsot, hogy termékeit és képességeit a piacon értékesítse”. Jameson (2010) egyenesen a szubjektum halálát vizionálja.

Bár az identitás csupán a személyiség, a szubjektum egy, tudatosuló része, utóbbiból mégis lehet előbbire következtetni. Ezt a következőképpen látom: miközben a szemünk előtt szövődik egyre bonyolultabbá és szorosabbá a hálózatok világa, az egyre inkább elmagányosodó, atomizálódó egyének mintha laza halmazt alkotva kívül állnának – kívül kerülnének – eme hálózaton. És mintha eme megkettőződés azért menne végbe, hogy a hálózatok metszéspontjai, „keresleti és kínálati pontjai” minden ellenállás nélkül szippanthassák be a számukra szükséges társadalmi atomokat – mint munkaerőt és mint fogyasztót. Használat után jóllakottan ismét kilökve őket a hálózatból. Mégpedig meghatározatlan időre. Hogy azután egy másik hálózati metszéspont megint magába olvassza őket – és a folyamat egyre gyorsuló… Ez pedig nem más, mint a Marx által munkanélküli tartalékseregnek nevezett fogalom, jelenség túlfeszülése.

Eme folyamatos be-ki ugrálás paradigmája a gyorsulóan terjedő ún. hakni munka: emberünk ül otthon egyedül a számítógépe mellett vagy mobiltelefonjával a kezében, és figyeli, hogy aznap hol és mikor van munka. Választhat vagonkipakolás és csomagkihordás között, az egyik háromtól hatig, a másik négytől hétig tart. Az egyik munkára odarohan, majd másnap reggel kezdődik az egész előröl – csak most többek között programozás vagy mosogatás a kínálat.

Ilyen körülmények között az énazonosság, az identitás nem alakulhat ki. Az egyének sem térben, sem időben nem tudják magukat elhelyezni, márpedig eme kétféle viszonyulás az identitás létrejöttének alapfeltételei lennének.

Az identitással bíró ember egyfelől ismeri felmenői, valamint szűkebb vagy tágabb környezete, közössége történetét – vagyis választ tud adni arra a kérdésre hogy „honnan jött” –; és vannak elképzelései, tervei a jövőre vonatkozóan is – önmaga és környezete sorsát illetően egyaránt. Hogy láthassa, „mivé lesz, mivé lehet”. Másfelől, ha egyáltalán, vannak közösségei, van vonatkoztatási csoportja, melyekhez képest önmagát meghatározhatja, hiszen önmagunkat csak másokhoz viszonyítva vagyunk képesek felfedezni.

Mindez a neoliberális újkapitalizmus egyénei számára nem, vagy csak szórványosan adatik meg. Fáber Ágoston (2019) kutatásai szerint még a legintimebb kapcsolatok, így a párkapcsolatok is „projektesednek”, időben egyre korlátosabbakká, összetartó erejüket tekintve pedig egyre labilisabbakká válnak. Az egyének minden szempontból szinte csak az adott pillanatban, az adott információ befogadásában és az adott feladat elvégzésében élnek – miközben az idő gyorsul, az információk és feladatok összetorlódnak. És a kettő összefügg: éppen utóbbi miatt nem áttekinthető sem a múlt, sem a jövő. Annyira gyorsuló az idő, hogy szinte felszámolja önmagát.

Ami pedig a másik dimenziót, a közösségeket illeti, hiányuk vészes, ezért az egyének atomizációja is egyre gyorsuló. Pap Szilárd István (2020) szerint „ez a végzetes atomizáció azonban nem a társadalmak teljes széthullásához vezetett, hanem hermetikusan izolált, egymást kölcsönösen kizáró identitáskategóriák létrejöttéhez. Ezek a kategóriák általában egy darab, érzelmileg könnyen hozzáférhető gondolat, érték, vagy személyiségjegy mentén integrálják az embereket, főként anyagi és kulturális fogyasztási mintákat használva az integráció eszközéül”.

A gyengülő, vagy önmagukat felszámoló közösségek „érzelempiacának” ökonómiája tárulhat fel előttünk akkor, ha vizsgálódásunkba bekapcsoljuk azt a jelenséget, melyet Bánki György (2016) rossz nárcizmusnak nevez – mely magatartásminták egyre erősödő dominanciáját az újkapitalizmus lényegi vonásának tartom. A rossz nárcizmussal jellemezhető egyén – átvéve a tőke logikáját – érzelmi kapcsolataiban folyamatosan méricskél, kalkulál, és állandó érzelmi „többletbevételre” törekszik, mely „többletbevételt” azonban nem „forgatja vissza” az „érzelemtermelésbe”, mivel azt énje folyamatos megerősítésére használja fel.

És (de), ha az ilyen nárcisztikusok száma egy bizonyos tömeget meghalad a társadalomban, vagy akár annak kisebb csoportjaiban is, akkor előbb-utóbb elfogy a „befektetnivaló”. Mivel mindenki csak kapni akar, az érzelmi tartalékokat „felélik” –, és olyan ember, olyan empata is egyre kevesebb akad, aki a kapcsolatok fenntartását, működtetését számítgatás nélkül mégiscsak hajlandó és tudja is „finanszírozni” – mert az ilyen emberek kimerülnek és tönkremennek. Így áll elő az a helyzet, hogy a kommunikációk száma és gyakorisága gyorsulóan növekszik, az egyének mégis végtelenül elmagányosodnak.

Összegezve: mivel az emberek életéből hiányoznak az idő-tér dimenziók, nem tudják magukat elhelyezni sem időben, sem térben, ezért önmaguk tudatában sem képesek képet alkotni önmagukról. (Ez okból adtam már idézett 2011-es, empirikus kutatásaimat feldolgozó könyvemnek a Koordinátákon kívül címet).

Röviden ismét bejárva az eddigi gondolati ívet: a profitrátának a kapitalizmus strukturális természetéből adódó tendenciaszerű esése a ’70-es évekre csökkenésbe vált, ami a burzsoázia számára szükségessé teszi a munka kizsákmányolásának fokozását – de úgy, hogy közben a tőke-munka viszonyban rejlő erősödő antagonizmus rejtve maradjon a kizsákmányoltak előtt. Ennek eszköze a neoliberális pszichopolitika, és annak része, az identitáspolitika, melyek elhárítják az akadályokat az elől, hogy az ösztönénben, a tudattalanban rejlő tartalmak elárasszák a személyiség felsőbb rétegeit, és a munkaerő rugalmasításával is összefüggésben, a munkához kapcsolódó identitásokat elhalványítva, sőt törölve megingassák, vagy létre se hagyják jönni az egyének önazonosságát.

És itt most pontosítok: a korábban a munkához kapcsolódó identitásokat – melyek hierarchiába rendezték az egyes egyének identitáskészletének halmazát – helyettesítsék strukturálatlan, egymásnak ellentmondó elemeket tartalmazó, pillanatról pillanatra változó viszonyú ösztönelemekkel, a tudattalanból felszabadított részelemekkel. A Deleuze és Guattari (2009) által ez okból skizofrénnek nevezett személyiségek identitáselemei vulgáris kifejezéssel élve össze-vissza „lifegnek” azok tudatán.

És hogy tovább fokozzam: a neoliberális újkapitalizmusban a robotizáció következtében egy olyan tendencia érvényesül, hogy a gazdasági növekedés gyorsulása nem bővíti, ellenkezőleg, sok esetben csökkenti az elérhető munkahelyek számát. Ennek következtében egyre több a világban a „felesleges” ember, az olyan ember, akit már kizsákmányolni sem akar senki (Szalai, 2006, 2012). Legfeljebb leszerelésükre odalöknek nekik valami bullshit – tökéletesen felesleges – munkát (Graeber, 2020). Számukra már végképp csak az ösztönelemekből, tudattalan-elemekből barkácsolódó identitáslehetőség marad. De sokuk növekvő elszegényedése és vele elszigetelődése, így a fogyasztásuk, sőt életük tárgyi feltételeinek hiánya miatt gyakran még az sem.

Lust Iván (2002) szerint ugyanis ebben a rendszerben a pszichés egyensúlyt a szétszóródás (a „lifegés” – Sz. E.) technikai és társadalmi-kulturális lehetőségeinek folyamatos működése, működtetése biztosítja. „A multimédia üzemmódban elfojtás helyett csatornát váltunk” (i.m. 11. o.). A Mérce a ti segítségetekkel marad független.A Mérce a ti segítségetekkel marad független. Támogasd te is!Támogasd te is! Támogatom!

Lust utóbbi mondatát halvány feltételezésnek is felfoghatjuk: lelki egyensúlyunk ebben az „üzemmódban” valahogy mégis csak megőrizhető. A magam megközelítése és tények ennek ellentmondanak: ha létezik olyan, hogy emberi természet – márpedig szerintem igen –, akkor nem tételezhetjük fel, hogy az ember rugalmas alkalmazkodóképessége a végletekig fokozható, és sokáig meg tud lenni valós közösségek nélkül. Az ember ilyen körülmények között megbetegszik. Oliver James (2008) határozott összefüggést mutat ki a szorongás és a neoliberalizmus térnyerése között olyan országokban, mint az Egyesült Királyság, az USA és Ausztrália – és a perifériákon, félperifériákon még kritikusabb lehet a helyzet.

Mark Rice-Oxley szerint a rendelkezésre álló – szórványos – adatok alapján az a feltételezés ugyan nem igazolható, hogy a mentális betegségek a világban exponenciálisan, járványszerűen növekednének, mindazonáltal a fiatalok körében ugrásszerű az emelkedésük. Erről, pontosabban a fiatal felnőttek körében terjedő lelki bajról, a kiégésről számolt be, empirikus kutatásokra is támaszkodva nemrég Horváth Bence is.

Amikor pedig az emberek kiszolgáltatottsága, biztonság-és identitásvesztése, valamint elmagányosodása elér egy kritikus pontot, és tömegessé válik, nos, akkor létrejönnek a kapitalizmus autoriter fordulatának társadalomlélektani feltételei. A neoliberalizmus a pszichopolitika és identitáspolitika közvetítésével, megszüli az autoriter fordulat szubjektumait.

Az írás témájában fontos konzultációkat folytattam Bánki Györggyel, Éber Márk Áronnal, Fáber Ágostonnal, Gregor Anikóval és Papp Ábrissal. Nagyon köszönöm a segítségüket!

Irodalomjegyzék

Bánki György (2016): A legnagyszerűbb könyv a nárcizmusról. Ab Ovo Kiadó, Budapest

Bourdieu, Pierre (1978): A társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődése. (Ford.: Ádám Péter, Ferge Zsuzsa, Léderel Pál) Gondolat, Budapest

Budai Mátyás (2020): Igaza volt Marxnak? Összeomlik a kapitalizmus? Új Egyenlőség 04. 05

Carchedi, Guglielmo-Roberts, Michael (2018): World in Crisis. A Global Analysis of Marx’s Law of Profitability. Haymarket Books, Chicago, Illinois

Csapó, B. (2008): Integrating Recent Development in Education Evaluation: Formative Longitudinal and Online lAssessments. Keynote Lecture. The European Conference on Educational research. Gothemburg, Sweden. 8-9 september.

Deleuze, Gilles-Guattari, Felix (2009): Anti-Oedipus. Capitalism and Schizophrenia. Penguin. New York-London

Éber Márk Áron (2016): A homokóra közepe – a szűkülő középosztály nyomába. 1. In: Új Egyenlőség 11.05

Elliot. A. (1993): The Self-destructive Subject: Critical Theory and Analysis of Unconscious and Society. Free Associations, 28:503-544

Erős Ferenc (2001): Az identitás labirintusai. Narratív konstrukciók és identitás-stratégiák. Janus-Osiris, Budapest

Fáber Ágoston (2018): Pierre Bourdieu: elmélet és politika. Napvilág Kiadó, Budapest

Fáber Ágoston (2019): Az autotelikus párkapcsolat és a gyerekvállalás mint „metaprojekt”. In: Replika, 110. sz. 95-136. o.

Graeber, David (2020): A bullshit munka. Tripotex Kiadó, Budapest

Han, Byung-Chul (2020): Pszichopolitika. A neoliberalizmus és az új hatalomtechnikák. Typotex, Budapest

Hardt, Michael-Negri, Antonio (2000): Empire. Harvard University Press

Horváth Bence (2021): Fiatal felnőttek, akiknél a kiégés az alapállapot. 444.hu, január 10. 7:25

James, Oliver (2008): The Selfish Capitalist: Origins of Affluenza. Vermillon, London

Jameson (2010): A posztmodern, avagy a kései kapitalizmus kulturális logikája. Noran Libro, Budapest

Jameson, F. (1991): Postmodernism or the Cultural Logic of Late Capitalism. Duke Univ. Press, Durham

Jung, C. G. (1995): Analitikus pszichológia. Göncöl Kiadó, Budapest

Kiss Viktor (2018): Ideológia, kritika, posztmarxizmus. Napvilág Kiadó, Budapest

Luckmann, Thomas (1979): Personal Identity as an Evolutionary and Historical Program. In: M. von Cranach-K. Foppa (eds): Human Ethnology. Cambridge University Press.Maison des Sciences de I’Homme, Paris-Cambridge

Lust Iván (1997): A belső szabadság és a csodabogyók. A pszichoterápia válsága az 1990-es években. In: Kritika, december, 32-35. o.

Lust Iván (2002): Multimédia-üzemmód. In: Kritika, szeptember, 10-12. o.

Mark Fisher (2020): Kapitalista realizmus. Nincs alternatíva? Napvilág Kiadó, Budapest

Marx, Karl-Engels, Friedrich (1974): A tőke III. könyv. Kossuth Kiadó, Budapest

Pap Szilárd István (2020): 2020: az év, amikor a denevérzabálós poénkodás helyett radikális alternatívákat is elgondolhattunk volna. Mérce, december 28, 7:30

Rice-Oxley, Mark (2019): Mental illness: is there really a global epidemic? theguardian.com, june 3.

Riesman, David (1968): A magányos tömeg. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest

Szalai Erzsébet (2006): Az újkapitalizmus – és ami utána jöhet… Új Mandátum Kiadó, Budapest

Szalai Erzsébet (2011): Koordinátákon kívül. Fiatal felnőttek a mai Magyarországon. Új mandátum Kiadó, Budapest

Szalai Erzsébet (2012): A gazdasági válság. Okok – folyamatok – alternatívák. In: Globális válság – magyar válság – alternatívák. L’Harmattan. Budapest, 89-100 o.

Szalai Erzsébet (2020a): Covid-19 – válság – alternatívák. In: (szerk. Körössi P. József-Zámbó Kristóf) Vírus után a világ. Noran Libro-Szépírók Társasága, Budapest, 88-98 o.

Szalai Erzsébet (2020b): Újszocializmus – és a baloldal új helyzetben. In: Eszmélet, 126.sz. 24-35 o.

Tamás Gáspár Miklós (2020): A Tőke közérthetőbb, mint az én cikkeim? Ne vicceljünk már! Interjú. Készítette Techet Péter és Varsányi Bence. azonnali.hu, december 25. 08:30

Thoburn, Nicholas (2003): Deleuze, Marx and Politics. Routledge, New York

Went, Robert (1996): Globalization – Neoliberal Challenge. Het Spinhuis, Amsterdam

Žižek, Slavoj (1989): The Sublime Object of Ideology. Verso, London

Forrás: https://merce.hu/2021/01/23/szalai-erzsebet-lelek-es-profitrata-1/

A földi élet veszélyezettsége, fennmaradása a világ napi szintű kérdésévé szélesedett. Világszintű felismerés a kapitalizmusnak a társadalmakra gyakorolt végzetes hatása is. Az Emberiség megkerülhetetlen, a rendelkezésünkre álló idő rohamos csökkenésével sürgető feladatává vált a politikai és gyakorlati válaszlépések megtétele. A világméretű változtatás meghatározó kerete, hogy amíg a dolgozók milliárdjai nem, addig a tőkésosztály zárt rendben menetel céljai felé. Minden hatékony emberi akció elemi feltétele tehát valamennyi nemzeti fellépés egybefogása.

Ennek munkálata több évtizedes múltra néz vissza. Fő szervezeti keretei mind átfogó, mind regionális/nemzeti szinten léteznek. Szervezettségi szintjük nem kielégítő volta bénítólag hat céljaik elérésében. A központosított tőkeerő a pénzviszonyok mindent átszövő rendszerével, a tőkések ma még elsöprő, megdönthetetlennek hirdetett hatalmát biztosítja. E hatalmat felszámolni csak az elektronikus világhálózat mással nem helyettesíthető politikai szervezőerejével; aktív tömeges követelésekkel és az így elért eredmények folyamatos általánosításával lehetséges.

Mindezek alapján valamennyi változtatási törekvés fundamentuma a szerveződés nemzeti csomópontjainak életre keltése. A Magyar Társadalmi Fórum erre vállalkozik hazánkban és a Közép-keleti európai régióban. Megalapozó, rendszeres összefogó szerepre, a napi politikai megfontolások, egyedi megoldási törekvéseken túli munkára – annak tudatában, hogy ez a cél csak e cselekvésre érett, az Emberiség fennmaradásának ügye mellett elkötelezett ifjak, a tapasztalt nők, férfiak és szervezeteik között végezve vezethet eredményre.

Meggyőződésünk, hogy e vállalás támogatói érezni fogják, és felhasználják munkánk eredményeit.

2021. január 7-én

In January 2021 the World Social Forum will celebrate its 20^th anniversary.

Unfortunately, the coronavirus will make a real and festive forum impossible. Nevertheless, we can try to turn this ‘bad’ into a ‘good’ and start a renewal process by using the virtual WSF of January 2021 into a stepping stone for a real political process towards a ‘real’ Forum in Mexico City in January 2022.

We have indeed always been speaking about the ‘Forum process’, but it fact it has never existed in between forums. Every Forum had to start anew, without taking into account results of a former forum, without looking ahead to the next forum. It is one of the failures of this whole ‘process’ and one of the mistaken formulas to describe it. The different WSF’s till now have been events, not processes.

Taking stock

Twenty years after the first and famous Porto Alegre forum, the time has come to take stock of all these different events. What have we achieved? What was the objective? How close did we come?

In 2001 the aim clearly was to build counter-power, to give voice to social movements so that they could answer the voice that came from the World Economic Forum in Davos.

There were several attempts in those first years to build that voice and to build alternatives to the dominant neoliberal policies. The ‘Manifesto of Porto Alegre’ and the ‘Appeal of Bamako’ will be remembered, but strangely enough these texts were rejected because paradoxically, the WSF had decided it did not want to have a voice of its own. The only voices allowed had to come from the movements participating in the forum. This is one of the strongest rules of the ‘Charter of Principles’ adopted in 2001, still valid today, and responsible for the impasse the WSF is in today.

But, one might think, the WSF surely did work on alternatives, on common political analysis, on power-building, on organisation?

Well, here again, the answer is no. Since everything was left in the hands of the participating movements and since very naturally nothing happens all spontaneously but needs some incentive and/or organisation, the WSF went on and on without anything concrete being achieved.

There surely were very successful forums, the first ones in Porto Alegre, the one in Mumbai, the one in Belem and the last one in Salvador de Bahia. They were successful because they gathered a huge number of dynamic movements, created hope and … the illusion of progress.

But in fact, the WSF has, in my opinion, only achieved two things.

First, in these early years, many global networks were built or strengthened. The WSF surely helped a lot in network building but it also had the negative consequence that once built, these networks did not need the forum anymore.

Secondly, as we had the opportunity to experience these past months, the WSF is and remains a very successful ‘brand’. People believe in it, expect great things from it. The WSF surely still has an enormous potential for transversal gathering and for putting into perspective an alternative that waits to be made concrete.

The consequence of all this is clear to see. The ‘International Council’ that was made in the early years to accompany the forum process, soon had around 150 members, from all over the world and it included some important intellectuals such as Samir Amin, Immanuel Wallerstein, François Houtart, Bernard Cassen, Ignacio Ramonet, Walden Bello, Joao Stedile and many others. Many have passed away in the meantime, but the others just left the IC since there never were any political debates. The IC, accused of being ‘secretive’, which it was not, soon became a meeting were only technical and logistical problems were discussed. Who would want to spend time and money on this? Also, the ‘founding fathers’ gained more and more prominence, jealously guarding the soon outdated rules.

There was a fear to discuss politics and there was a focus on ‘consensus’. While in the first years every problem could be solved by yet another commission, working group, liaison committee or ‘some patience, this is a learning process’ … by around 2010 all cans were empty.

Around that moment, the IC started a process of ‘renewal discussions’ with again working-groups, discussions, questionnaires, in-depth interviews and you name it. Nothing came out of it, since there just was no willingness to change anything. Demands for democracy, transparency, accountability, everything was said to be in place. We were a ‘horizontal’ group, without any hierarchy or power relations, clearly the perfect way to keep unchanged the power relations that functioned perfectly well for those in power.

By around 2015, most major global movements had left the IC, we remained with a group of maximum 50 members. Some very painful meetings took place with one founding father proudly saying ‘I am the forum’ and another one blocking decisions to condemn the coup against Dilma Rousseff in Brasil, the refusal of visas to African members by the Canadian government, or the assassination of Marielle Franco in Rio de Janeiro.

Mistaken analysis

Twenty years ago, the WSF got lots of academic interest and many serious research was produced, again, mainly in the first years and up to 2015.

Academic research needs clear categories and while certainly not totally wrong, these categories remain in people’s minds and start a life of their own.

One of the major analysis of how the WSF got into problems was that social movements had been hindered in their political work by the wealthier and more powerful NGO’s. Again, the opposition between movements and NGO’s is valid, but it cannot explain the decline of the WSF. Some NGO’s are very dynamic and progressive, while some movements are more conservative and not necessarily more political.

A second explanation for the problems was worded in terms of horizontalism vs verticalism. The horizontal people were seen as the more progressive ones, being against all forms of hierarchy, while the ‘verticalists’ were the conservative ‘old left’ people wanting to dominate the forum. These differences surely exist, but they do not in any way correctly translate the current power relations. The horizontal proponents are those who, today, do not want any change, while the so-called ‘verticalists’ do want some political debate, some form of organisation and democratic governance rules. But they are certainly not ‘old left’.

In fact, the major blockages come from the ones in power today, mostly from Christian organisations and very very afraid of anything that looks like politics. The WSF cannot and should not speak for itself, the IC is against ‘the dictatorship of majorities’, we should not make a ‘politbureau’ or, just imagine, a 5^th international. These accusations are still there today!

New initiatives

This is the context we have to work in today and in which we have to prepare the virtual WSF of January 2021. We had hours and hours of meetings, International council, enlarged international council, international council with selected global movements, meetings of thematic and regional forums, etc etc. It was mid-November when we finally were able to start with concrete preparative work. And as usual, all initiatives are conditioned to the respect of the charter of principles.

In the meantime, two groups of IC members proposed to start a serious reflection on the reform of the IC and WSF procedures: a group of Brazilian members and a more international group of so-called ‘verticalists’. A proposal to start discussions within the IC was politely rejected.

The so-called ‘verticalists’ are no verticalists at all. I am a member of a small group with Boaventura de Sousa Santos, Roberto Savio, Leo Gabriel, Oscar Gonzalez and Norma Fernandez. We just want to point to the lack of legitimacy of the current IC and the lack of democracy in the WSF.

We created a website (https://foranewwsf.org) and started with a reflection group and consultations with non IC members in order to prepare concrete proposals to be discussed at the virtual forum and most of all at the ‘real’ forum in 2022.

Our main objective is to have a representative International Council and an executive group able to make democratic political decisions with a qualified majority. The IC should also be able to discuss political matters with a real exchange of views and debates, instead of the usual three minutes-speeches without any conclusions.

It looks so very simple, but it is a very difficult debate and it is far from sure a majority of WSF-participants will be convinced.

Political needs

In 2020, thirty years after the fall of the Wall of Berlin and the demise of ‘real socialism’ alternatives are urgently needed. In the midst of a sanitary crisis and with an ecological crisis looming, there is no more time to loose. For years, we have told ourselves we are in a transition period, and alternatives need time to emerge. All this is very true. But at the same time, identity politics and populist regimes emerged, ecologists got problems to distinguish the right from the left, ‘modernity’ is being rejected while in Europe, Africa, Asia and the Middle East islamist terrorism is killing more and more people.

Never before have we had such an urgent need for new political thinking and for a new utopia of emancipation. We can fall back on our old basic principles, not those of a badly defined ‘modernity’, but of Enlightenment, the values that allowed us to leave the oppressing feudality. At the same time we definitely have to integrate knowledges of the South, as Boaventua de Sousa Santos calls them. Never before has there been a more urgent need to reconcile humankind with nature and to preserve the planet and all its inhabitants. And never before have we had a more urgent need to seek convergence between the millions and millions of micro small scale initiatives.

It is obvious that current economic and political dominant thinking cannot offer any solution. The left should know its history and be aware of the fact that without organisation and without international solidarity, nothing is possible.

The workers movement has been the only one in history, today modestly followed by the women’s movement, able to change the course of history, able to gain subjectivity, able to change the economic system. All these achievements are now being dismantled, and no global alternative is in the making. New initiatives are taken, the Grupo de Puebla, the Appeal of La Paz, social movements are meeting each other, but the road is very very long.

It should be clear for all that no ‘other world’ is possible without the building of counter-power, without the shaping of alternatives, without organisation, without international solidarity. Resistance movements clearly are local and national, but they cannot flourish without global contacts, without the solidarity of other movements in other countries. Collective power is built from below but can only become real power when it is globally organised.

The left will always be diverse, we should not loose time trying to make unified programs, but we should be clear about our basic values which have to do with emancipation, the fundamental equality of all human beings, a universalism based on the recognition and acceptance of all our differences, the ‘sapere aude’ – dare to know – of Kant, the possible self-criticism, separation of state and church, all this to be enriched with all the knowledges offered by friends in the South, about nature, about alternative knowledge, about other economies. We should stop to blindly condemn everything that is considered to be ‘western’. Our knowledges, which are not necessarily so different, have significantly evolved these past decades. We can learn from each other, we can open up the analytical spaces as, again, Boaventura de Sousa Santos tells us. A new relationship between humankind and nature, an intersectional approach to class, race and gender, care as central economic value, sustainability for people, societies and nature. These are the objectives we should be working at in the WSF, shaping concrete alternatives for local and for global policies, respecting our diversity, focusing on what we have in common.

That is why the World Social Forum remains so important. It is the only structure able to help us look for what we have in common, to learn from each other, to make steps towards a better world. The current WSF stops where in fact it should start: when meeting each other, we should very concretely look for what we can learn from each other, for all the things that are different in different parts of the world and for what, in spite of that, we all share. How, on that basis, we can organise, we can fight for our ideas, we can make real alternatives emerge. It is possible, I am very sure of that, but so much work remains to be done. The question is how much time is left? Before climate change makes cooperation impossible? Before a new fascism will silence us or put us all in jail?

Source:https://www.cetri.be/Another-World-Social-Forum-is?lang=fr (ook Spaanse versie)

Mission statement of the Hungarian Social Forum

The danger and survival of the life on Earth has become a daily issue of the world. The fatal impact of capitalism on societies is also a global perception. With the rapid decrease in the time available to us, it has become an urgent task for Humanity to take political and practical counteractions. The defining framework for global change is that while billions of workers are not united, the capitalist class is marching towards its main goals in a closed order. The basic condition of all effective human action is therefore the unification of all progressive national action. An effort to collaborate dates back several decades. Its main organizational frameworks exist at both comprehensive and regional/national levels. Their unsatisfactory level of organization is paralyzing to achieve their goals. Centralized capital power, with its all-encompassing system of monetary relations, provides the overwhelming, irresistible power of capitalists today. To rliminate this power is only possible with the irreplaceable political organizing power of the internet world network; with active mass claims and with the continuous generalization of the results obtained in this way. Based on all this, the foundation of all efforts to change is to bring the national nodes of the organization to life. The Hungarian Social Forum undertakes this in Hungary and in the Central and Eastern European region. This is a founding, regular unifying role, a work beyond day-to-day political considerations, or individual solutions – knowing that this goal can only lead to results among young people, experienced women, men and their organizations ripen for this action and committed to the survival of Humanity. We are confident that supporters of this commitment will feel and utilize the results of our work.

Renewal of the Hungarian Social Forum

In the wake of the Prague Spring/European Forum webinar held on 5-6 December 2020 an organization group (OG) was formed and suggested to organize/restart the Hungarian Social Forum. The online conference date was set for 16th January 2021 from 15:00 till 17:15 h with the aim to mobilize the progressive Hungarian civil society organizations for the upcoming virtual World Social Forum between 23 and 31 January 2021.

The Hungarian OG prepared a proposal for the online HSF program as follows:

Opening and introductory speech entitled „Restart of the HSF and preparation for the WSF” by Matyas Benyik, Social Scientist, Chairman of ATTAC Hungary, member of the Organizers for the Left (SZAB)

The world economic and world political background of the connection between the WSF and the HSF by Peter Farkas, economist, ex-Chairman of Karl Marx Society

There will be three main thematical groups, namely

1.) The connection of HSF‘s potential theoretical workshops to the forum movements (facilitated by Vera Zalka ex Chairperson of the Foundation for Hungarian Social Forum movements)

a.) Eszmélet (Consciousness) – a system critical quarterly represented by Attila Antal, Chief Editor

b.) Helyzet Műhely -consisting of about two dozen young theoreticiens- is a social science workshop that analyzes current Hungarian processes from the perspective of the long-term history of global integration of the country and the region. Key figures of Helyzet are Ágnes Gagyi and Mark Aron Eber, social scientists. See more details here: https://helyzet.wordpress.com/english/

c.) Karl Marx Society represented by Gabor Szasz, Professor, Board member

d.) Majus Elseje Tarsasag (Mayday Society) interested in the development of an independent democratic Hungary preserving progressive traditions, represented by Andras Szebeni, Secretary General

e.) Uj Egyenloseg (New Equality) is a demanding but popular social theory magazine that represents the basic values of economic democracy – equality, freedom, justice and solidarity, speaker to be confirmed

2.) Main organizations of social resistance in Hungary (facilitated by Gyorgy Droppa, SZAB activist)

a.) Hungarian Roma Parliament and Social Roundtable by Aladár Horváth

b.) Alliance of Hungarian Resistance Fighters and Antifascists (MEASZ) represented by Vilmos Hanti, Chairman

c.) First Hungarian Unconditional Basic Income Association, represented by Gyorgyi Szentpeteri, Chairwoman

d.) The City is for All (AVM) was founded in 2009 by people who are committed to working for a just and egalitarian society. Its members are currently or formerly homeless people, those experiencing housing poverty and their allies. Speakers: Mrs Jutka Lakatos and Marton Gede, AVM-activists

e.) Latin America Society represented by Laszló Kupi, Chairman

f.) Alliance of Hungarian Trade Union (MASZSZ) represented in personal capacity by Karoly Gyorgy, responsible for foreign relations of MASZSZ

3.) The relationship of progressive political actors to the social forum movements -in personal capacity (facilated by Tibor Róna, SZAB-activist)

Attila Vajnai, Chairman of the European Left Hungarian Workers Party 2006

Tibor Szanyi, Board meber of Yes Solidarity for Hungary Movement (ISZOMM)

Erzsebet Schmuck, Co-Chairperson of the green LMP (Politics can be different)

Gabor Erőss, Board member of ecosocial Dialogue Party (Parbeszed)

3.) Summary and further steps of the HSF by Matyas Benyik

The way forward

The current multidimentional crises, intertwined with the Covid 19 epidemic, calls into question the viability of neoliberal capitalism. The search for directions is intensifying. The rise of social tensions has been rooted in the strengthening of the far right in many countries, in the center and on the periphery as well. In this situation, organizations that are progressively critical of capitalism, the environment, social problems, gender equality and freedom, the far right, and xenophobia are looking for each other again. It is to be hoped that the 20th meeting of the World Social Forum will give new impetus for more creating a humanistic world. This time, forms of cooperation will also be modernized to strengthen their capacity for action. And, of course, in today’s sad situation in Hungary, when an authoritarian government using the far-right motive system further distorts capitalist relations, it is necessary to unite between social progress, non-governmental organizations representing the social interests of those below.

A Magyar Szociális Fórum (MSZF) közel 20 éves történetében új korszak kezdődik, amelyet az új elnevezés is jelez. A Szociális (Társadalmi) Világfórum (TVF) 2021. január 23-tól egy héten át online tanácskozásokat tart több témában, fő kérdések a háborúk elleni fellépés, a klímakatasztrófa elkerülése, a szociális gondok enyhítése https://wsf2021.net/ A TVF programjaira való felkészülés jegyében regionálisan a Prágai Tavasz 2 Hálózat (PS2) aktív résztvevőiként szeretettel meghívunk, hogy 2021. január 16.-án szombaton 15-17:15 h között Zoom konferencia keretében vegyél részt a világ, a kontinens és Magyarország jövőbeni sorsát meghatározó kérdések felvetésében és közösen döntsünk arról, hogy milyen konkrét lépéseket tegyünk, milyen közös akciókat indítsunk egy másfajta világ megteremtése érdekében. A részvétel regisztrációhoz kötött.

A Magyar Társadalmi Fórum (MTF) 2021. január 16.-i virtuális tanácskozásának programja

15:00 – 15:25 Megnyitó, bevezető gondolatok. Előadók: Benyik Mátyás, ATTAC elnöke:

Az MTF újjászervezése és felkészülés a Társadalmi Világfórumra (TVF)

Farkas Péter, MKT volt elnöke: A MTF és a VTF kapcsolódásának világgazdasági, világpolitikai háttere 5 perc

15:25 – 15:30 A MTF potenciális hazai támogató szervezeteinek számbavétele.

Előadó: Zalka Vera, a MSZF Alapítvány volt elnöke

15:30 – 16:00 Az MTF potenciális elméleti forrásműhelyeinek kapcsolódása a fórummozgalomhoz. Egyenként max. 5 percben (moderátor: Zalka Vera)

Eszmélet folyóirat: Antal Attila

Helyzet Műhely képviselői: Gagyi Ágnes és Éber Márk Áron

Marx Károly Társaság: Szász Gábor

Május Elseje Társaság: Szebeni András

Új Egyenlőség képviselője

16:00 – 16:45 A társadalmi ellenállás hazai szervezeteinek fő tevékenysége és program javaslatai egyenként 5 percben (moderátor: Droppa György, SZAB aktivista)

Roma Parlament és Társadalmi Kerekasztal: Horváth Aladár

Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ): Hanti Vilmos

A Város Mindenkié (AVM) képviselői: Lakatosné Jutka és Gede Márton

Feltétel Nélküli Alapjövedelem (FNA): Szentpéteri Györgyi

Latin-Amerika Társaság: Kupi László

Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ): György Károly

16:45 – 17:00 Progresszív politikai szereplők viszonya a fórummozgalomhoz. (Moderátor: Róna Tibor, SZAB aktivista) egyenként 5 percben

Vajnai Attila

Szanyi Tibor

Schmuck Erzsébet

Erőss Gábor

17:00 – 17:15 Összegzés és a további lépések. Benyik Mátyás

„2022-ben lesz a magyar népnek kellemes pillanata: megszabadul a lidércnyomástól, az Orbán-féle uralomtól, amely tényleg túlmegy minden határon. Túlmegy hatalmi visszaélésben, felelőtlen kormányzásban és csapnivaló stílusban” – így nyilatkozott Tamás Gáspár Miklós a Hírklikknek. A filozófus azt is elmondta, hogy Orbán erkölcsileg és politikailag is megbukott, annak ellenére, hogy a Nyugat – most Brüsszelben – cserben hagyta a magyar népet.

A miniszterelnök – ez a ravasz róka – föl van készülve rá, hogy ha nem is tud egy darabig uralkodni a hivatalos magyar államon, párhuzamos államot kell fölépítenie, s vele meg tudja majd bénítani a 2022 utáni kormányt.

– Miközben te már a nyilvánosság előtt is kijelentetted: Orbánnak mennie kell, aközben Európa a beszélgetésünk idején is azon dolgozik, miként tudná benntartani Magyarországot és Lengyelországot a közösségben. Miért fontos ez az EU-nak, miért fontos Angela Merkelnek?

– Attól tartok, téves a föltevés. Se Magyarország, se Lengyelország nem fog távozni az EU-ból; kizárni nem lehet őket, igaz, benntartani sem. A nyugati vezetőknek már semmiféle illúziójuk nincs a kelet-európai tagállamokkal kapcsolatban. Senki nem akarja megtéríteni a két vétózó országot, nem hisznek benne, hogy jogállami módon képesek működni. Annak ellenére sem, hogy mindkét országban a lakosság több mint fele a nyugatias jogállam valamilyen formáját szeretné. Fontosabb, hogy láthatóan a világ az összeomlás állapotában van, ezen belül tehát a magyar-lengyel probléma csak egy apró szeplő. 

– Ezt mégis miből állapítod meg? 

– Nézzünk az Egyesült Államokra: Trump kormányzása meg az elnökválasztás elismerése körüli zűrzavar, a járvány megdöbbentő elhanyagolása megmutatta, hogy a világ legnagyobb hatalma rosszabb állapotban van, mint Bosznia. Az állam nem működik. Amerika politikai entitásként egyszerűen nem létezik most. Nagy-Britannia politikai vezetése, állami nagysága megszűnt. A legősibb parlament nevetséges, ócska kabaré. Skócia elszakadóban. A közélet provinciálisabb, mint Baranya megyében. Franciaországban, amelyről a végsőkig elbutult magyar sajtó szinte egyáltalán nem tudósít, véres tüntetések zajlanak, a francia állam alapjaiban rendült meg, teljesen cselekvésképtelen. És erre az összes európai világ-jelenségre rávetül a koronavírus apokaliptikus árnyéka. Az emberiség a világvégével küzd. Persze, hogy Merkel és mások is szeretnének a magyar-lengyel problémától megszabadulni, mert csak zavarja őket. De csak annyira zavarja, mint a légy zümmögése az ideges embert a zárt szobában. 

– De mégiscsak zavarnia kellene az európai közösséget, amely közös akaraton és jogállami elveken jött létre, hogy itt elveszni látszanak ezek az értékek, nem? 

– Természetesen zavarja, csak éppen elfoglalja a saját gondja-baja. Rettenetes nagy bajban van. Megnéztem a „Nagy Brüsszeli Döntés” napján a világlapokat. Vagy egyáltalán nem írnak a vétóügyről (a berlini „taz” eddig se írt róla egyetlen szót sem, soha), vagy pár hideg sort, mint a bécsi „Der Standard” itt a szomszédban, jó sok tárgyi tévedéssel. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a liberális európai vezetés már csak percekig tart, hiszen Macron nem nevezhető se liberálisnak, se demokratának, Merkel pedig távozik, lehetséges utódai sokkal konzervatívabbak és rendpártibbak, mint ő volt. Kelet-Európa keveseket érdekel Európában, s akit mégis, az azt gondolja, hogy a volt szocialista országokat soha nem lett volna szabad fölvenni az Európai Unióba. Keleten minden állam tekintélyelvű vagy az szeretne lenni, korrupt, durva, műveletlen, elmaradott, rendetlen. Kár próbálkozni velük. Ha nem kérnek a jogállamból, hát nem kérnek. Ez a megvetés nem szép és nem igazságos, de tény. Minél többször nyer Orbán Viktor, annál jobban lenézik az európaiak. Hála Istennek, ezt ő nem tudja. 

– Ezek alapján viszont hiába reménykedünk egy 2022-es fordulatban Magyarországon…

– Miért ne? Az, hogy az egész világ borzalmas állapotban van, nem azt jelenti, hogy a nagy sakktáblán egy kis kockában valami tűrhető apróság nem eshet meg. A magyarországi ellenzék nem sokat ér, de az a lehetőség, hogy megszabadulunk Orbán Viktortól, nagyszerű lenne. Kis föllélegzés, kis szünet a szörnyű, nyomasztó évek után, biztos, hogy valamennyi időre jót tenne, pszichológiailag mindenképp. Én már evvel a kevéssel is beérem, de ennél jobbra ne számítsunk. 

– De erre számíthatunk? Mert értem, azt gondolod, hogy Orbán erkölcsileg megbukott…

– Nem csak erkölcsileg, politikailag is, hisz’ elvesztette a többségét. Mert a legtöbb lényeges kérdésben a magyar nép egészen mást gondol, mint ő. Ez politikusnak: vereség. Jelen pillanatban Orbán részben képzeletben, részben konkrétan a Nyugattal küzd, Európával küzd – sőt: a mostani csatában legyőzte Európát (bár ez nem akkora győzelem, amekkorának hiszi, de győzelem) – , de a magyar közvélemény többsége Európa mellett áll, és nem őmellette. Európa most segített Orbánnak, hogy legyőzze az Európa-barát magyar népet. Ez Orbán győzelmének igazi képe: szövetségben a Nyugattal döntő találatot vitt be a magyar népnek. Ehhez csak gratulálni tudunk. Ez igen! Bravó!

– Miből olvasod ki, hogy a nép nem áll Orbán mellett?

– A közvélemény-kutatásokból. És nem kell „kiolvasni”, ez közismert tény. Mindenki tudja, hogy a magyar közvélemény többsége támogatja az Európai Bizottság hatáskörének bővítését, támogatja az európai kifizetések jogállami elvekhez és gyakorlathoz kötését, a nagy többség támogatja az európai ügyészséghez való csatlakozást…Tessék olvasni a közvélemény-kutatásokat: az Európa-kérdésben, amely az orbánizmus középpontjában áll, a lakosság nagyjából hetven százaléka pontosan az ellenkezőjét gondolja annak, amit a kormány. Közben a kormány érvényesítette az álláspontját Nyugat-Európa segítségével az európai magyarsággal szemben. Ez azért lehangoló. A bennünket lenéző Nyugat-Európa rezzenéstelenül elárulta azokat az európai magyarokat (a többséget!), akiknek a létezéséről se tud. Úgy hallotta, hogy itt mindenki orbánista, és a nép lelkesedik a „Felcsúti Csodáért”. Nemrég vidéki tanárnő mesélte nekem, hogy online szülői értekezletet tartott, amely tíz percen belül Orbánt gyalázó, üvöltő koncertté alakult át. Vidéki város kis szakközépiskolájáról beszélünk. Persze vannak Orbánnak hívei is, ez megosztott ország. De Orbán karizmája szertefoszlott, annak vége.

– Akkor miért képes ennyire egyben tartani a csapatát, mi az a kohézió, ami összetartja őket? 

– Semmit nem tart össze.

– De, a saját csapatát. 

– Melyik csapatát? Mert a Fidesz mint párt már rég nem létezik. Hallottál te az utóbbi időben Fidesz-kongresszusról, ahol elvi viták zajlottak?  Hallottál helyi szervezetekről, ahol értékes gondolatok, tehetséges politikusok bukkantak föl? Valamikor ezek jellemeztek egy politikai pártot. Szóval mit tart egyben? Hát a maga hatalmi szerkezetét. Ameddig nem tör ki forradalom, addig a hivatalnokok végrehajtják a főnök utasításait. Mert ez a hivatali rend. Ezt az országot a bürokrácia, a hivatal irányítja, nem pedig politikai mozgalom. Ez nem az 1920-as, 1930-as évek fasizmusa.

– Hanem?

– Hanem posztfasizmus (erről pont húsz éve írtam a „Boston Review”-ban!) amelynek nincs szüksége tömegmozgalmakra és nincs szüksége haláltáborokra. Az állampolgári jogoktól való megfosztást, a jogegyenlőség, a jogbiztonság, a személyi szabadság fölszámolását békés eszközökkel is végre tudja hajtani. 

–  Azt mondod, hogy az egész világ bajban van, és nem csak a pandémia miatt…

– Katasztrofális bajban.

– Akkor mi lesz ebből a világból? 

–  Mi lesz? Mi van! Egyszerűen fölbomlik az állam. Fölbomlik minden tekintély. A vallásé épp úgy, mint a tudományé. A hagyományos politikának lassacskán befellegzett. Látszik az összes fejlettnek nevezett országban, hogy csak káosz van és rutin. E kettőn kívül semmi nincs. Káosz és rutin. Csak ez a kettő. Nem beszélve róla, hogy haldoklik a műveltség, a tudás, soha nem voltak az emberek még ennyire informálatlanok.

– De miért élünk ebben a boldog tudatlanságban? 

– Miért boldog? 

– Mert kizárjuk a tudatunkból a rossz híreket.

– Szörnyű boldogtalanság van, keserűség, kétségbeesés, anarchia, fekete démonizmus. Semmiféle boldogságot nem tapasztalok. 

– Akkor mégiscsak fel kell tennem a kérdést: mi lesz?

– Majd ha tisztáztuk, hogy mi van. Az is épp elég bonyolult. Pontosan ötven évvel ezelőtt látogatott el Willy Brandt Varsóba, amikor térdre borult a varsói gettólázadás emlékműve előtt, és megkötötte a szerződést Lengyelországgal, amely elismerte az Odera-Neisse határt, és föladta Németország területi követeléseit, és azt a képet is, amely szerint Németország mint gazdasági és katonai hatalom, irányítani akarja Európát. Ötven éve Németország antifasizmusa irányította szimbolikusan Európa életét szellemileg és politikailag, így jött létre Kelet- és Nyugat-Európa kibékülése, ami végül is elvezetett a keleti rendszerváltáshoz. És fölállított egy hatalmas tabut, a fasizmus tabuját, így nyílhatott demokratikus perspektíva Nyugat és Kelet előtt. Ennek most vége. Világos volt, hogy a fasizmus veresége egyenlő Európa fölszabadulásával. Világos volt, hogy az irány szociális és demokratikus lesz. Ennek pedig megvolt a maga tekintélye a tudományban, a kultúrában, a politikában, a társadalomban, a sajtóban, az egyetemeken, a templomokban, mindenütt. Volt egy konszenzus, amely bizonyos mértékben kiterjedt Kelet-Európára is. Magyarországra mindenképpen. Ez véget ért, végül is fél évszázadig tartott. Most semmiféle államcél vagy politikai gondolat nem körvonalazódik. Tessék megnézni a legnagyobb hatalmakat: Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország. A nagyhatalmak, a fejlett ipari hatalmak. Teljes zűrzavar, a tájékozódás, az irány és a cél föloldódása a nagy semmiben. Katasztrófa közepén élünk. 

– Akkor is tudnunk kell, hogy mi lesz? Te mondtad, hogy megírtad húsz évvel ezelőtt, hogy mi lesz. Erre vagyok most is kíváncsi. 

– Csak azt írtam meg akkor is, hogy mi van. Ami a jelent illeti: teljes az irányvesztettség, az őrület, az irracionalitás fölülkerekedése, aminek nincs erősebb jele, mint az oltásellenesség. Ami azt jelenti, hogy a hagyományos erőknek – államnak, egyháznak, akadémiának, egyetemnek, könyveknek, a komolyabb sajtónak – nincs semmi tekintélyük. Nincs irány, semmilyen, az emberek irracionálisan viselkednek, tudatlanok, olyan hiszékenyek, mint a korai középkorban. Fölnőtt embereknek kell szembenézniük a legsúlyosabb morális és politikai válsággal; ilyen súlyosat még nem nagyon látott az emberiség. A lakosság 70 százaléka nem akarja beoltatni magát a koronavírus ellen, bizonyára meg akarnak halni nagyon hamar. Most ebben a helyzetben vagyunk. Még bizonytalan körvonalak sem sejlenek föl. Én aztán igazán olvasom a világsajtót; sehol semmi. Megismétlem: csak a káosz és a rutin. Trump után jön Biden, a maga középszerű, rutinos bürokratáival. Majd ők fogják feltartóztatni az apokalipszis lovasait? Hát kétlem. Az emberek vágyakoznak valami gyökeresen újra, másrészt viszont valami megszokottra.

– De nem jut el ez logikusan egyfajta világégésig, konfliktusig?

–  Nem. Ez a borzalom. Megy itt minden háború nélkül is. 

– És akkor ebben a világban szépen elvegetálunk? 

– Nem vegetálunk, megdöglünk. Elpusztulunk, nem vegetálunk. Tessék megnézni a kelet-európai országokat, ahol a pucér holttesteket halmozzák föl a kórházak elhagyott szárnyaiban, ahol mások meg fekszenek a saját ürülékükben, félholtan. Mi kell még? Ez háború nélkül is elég pokoli, nem? 

– De. Meghallgatlak és felakasztom magam…

– Sajnálom. Ezek a tények. De azért ne kösd föl magad. És ne feledd, hogy jön a nyílt rasszizmus, a nyílt fasizmus is, jönnek különféle gonosz őrültek, akik kormányozhatnak, mint a szadista elmebeteg Duterte a Fülöp-szigeteken. Kétségkívül akadnak azért mások, akik próbálják folytatni az antifasiszta, emberbaráti, szociális, egyenlőségpárti tendenciát, amely Európa értékes öröksége volt fél évszázadon keresztül – mint például az Európa által most elárult, tüntető lengyel nők vagy a mindenki által elárult belorusz tiltakozók –, és az is fontos, hogy legalább néhány tisztességes ember szembenéz evvel a katasztrófával. 

– Elsősorban Európáról beszélsz, de mi lesz itt, Magyarországon? 

– Magyarország is Európában van, s ugyanaz lesz itt is, mint egész Európában. Azaz semmi. Legjobb esetben megszabadulunk kis időre Orbán Viktortól és attól a költői nézetétől, hogy az az igazi férfi, aki tud ultizni. És ha ez bekövetkezik, legalább lekerül az emberek hátáról ez a rettenetes, súlyos hatalmi gépezet. Ez kellemes megkönnyebbülést hoz, alig várom.

– Ezt is bizonytalanul mondod. Mármint azt, hogy esetleg megszabadulunk Orbán Viktortól…

– Nincs nagy jelentősége, mert brüsszeli diadalai ellenére, ő már elvesztette azt a népszerűségét és karizmáját, amelynek köszönhette eddigi uralmát. Tíz évet uralkodott: ez nagyon hosszú idő. Tíz évet föltétel nélkül hatalmaskodott Magyarországon. Jó, ennek most vége lesz. Elnéztem Gyurcsány Ferenc tizennégy pontját, nagy semminek tartom, biztosít bennünket arról, hogy nem lesz pogrom. Miért? Úgy volt, hogy lesz? 

– Te milyen pontokkal állnál elő?

– Semmilyenekkel. Nevetséges is volna, hogy befolyás nélküli magánember ilyesmikkel próbálkozzék. Evvel együtt lehetséges, sőt: valószínű, hogy 2022-ben lesz a magyar népnek kellemes pillanata: megszabadul a lidércnyomástól, az Orbán-féle uralomtól, amely tényleg túlmegy minden határon. Túlmegy hatalmi visszaélésben, felelőtlen kormányzásban és csapnivaló stílusban. 

A miniszterelnök 0 ez a ravasz róka – föl van készülve rá, hogy ha nem is tud egy darabig uralkodni a hivatalos magyar államon, párhuzamos államot kell fölépítenie, s vele meg tudja majd bénítani a 2022 utáni kormányt. Ezt nagyon ügyesen csinálta eddig: formailag törvényesen. Azt, hogy közben a zsebüket is megtömték némelyek? Azok is hivatalosan „lepapírozott” állami megrendelések voltak. Kicsit zavaró, igen, hogy Habsburg-kastélyokba meg a királyi Várba beköltözik az Orbán-család, de ezek részletkérdések. Nevetséges, ízléstelen, közönséges, az újgazdag tempó és a civilizálatlanság tünetei, miközben tönkreteszik a kultúrát, a tudományos kutatást, a magyar fővárost és a többi régi magyar várost, miközben megszűnik a műemlékvédelem, a legszörnyűbb gondatlansággal bánnak a magyar múlttal, a magyar történelemmel, a magyar művészeti emlékekkel, történelmi írásbeliségünkkel, rettenetes állapotokat teremtettek. A közvélemény nem szereti ezeket a dolgokat, de a legrosszabb magyar hagyományokat követve, csak annyit mond: hehe.  

Forrás: https://hirklikk.hu/kozelet/tgm-orban-felkeszul-a-bukas-utani-parhuzamos-allamra/373904

Never again

Never again will we allow billionaires to have their bank accounts enlarged with the amount of the wealth of whole nations due to a pandemia crisis while the poor suffer. We will not allow the club at the World Economic Forum (WEF) in Davos to continue the corporate capture of nature and societies. We refuse to blame China, Russia or muslims for the problems those in power have created themselves.

Instead we will build a peace movement for ecosocial transition. In this way we address the concerns of people in common in our daily life and prevent humankind from extinction. This is the conclusion of the European/Prague Spring 2020 meetings in April and December.
We oppose the neoliberal agenda of WEF. We resist their strategy to turn every social and environmental issue into products and services to be sold on a global market. The militarized neoliberal model has no future. It has only created endless wars and a cleavage between the West and the rest of the world. It has also produced a twin social conservative component following the same militarized and austerity path. These right wing populist tendencies emerged early in Central and Eastern Europe and is now common all over the world also in big countries. Instead of addressing the causes of the present social and ecological crisis these political forces work in tandem with the neoliberal forces dominating the Davos meetings and EU. Together they now turn more and more authoritarian.

We have met during several European/Prague Spring 2020 meetings in April and December addressing repression, internationalistic answers to the corona crisis and how to combine peace, justice and environmental concerns. We have listened to people from a wide range of national or European movements and organizations. Movements in Central and Eastern European countries from Armenia to Lithuania, Russia to Hungary have been especially well represented when issues of repression, conflicts and peace have been discussed and peaceful solutions promoted. But also from Catalonia and Austria. No to Nato, Via Campesina, Friends of the Earth, trade unions and transform! Europe has addressed the concern for peace, social justice and the environment. Social Forums in Russia and Finland as well as members of Prague Spring 2 European network and the International Council of World Social Forum have shown a strong connection to the social forum process.

In several ways important for the future has been that a half of the speakers in common sessions have been coming from youth movements as UNITED against racism, No Hate Speech Network, Extinction Rebellion, International Young Naturefriends, Youth and Environment Europe, and young members of other organizations.

In our daily lives, at the local, national and international level there is a need for the struggle against privatization, militarization and for constructive solutions enabling economic, social and political democracy. Both environmental, anti-violence, anti-militaristic and social justice issues have to be seen as equally important over a period of time and when needed all at once. The time has come for all movements to act together.

We propose a coming together on all continents towards a decentralized global Assembly of Social and Ecological Movements at the end of January 2021 as a part of the World Social Forum. An assembly opposing the World Economic Forum and promoting actions everywhere against corporate capture of our societies and international institutions.

We propose the following demands as important for the world wide peace movement for ecosocial transition we want to be part of:

Universal disarmament – invest in peace, climate and environmental justice, and welfare for all!

Put an end to austerity and the present unjust and racist world order, Tax the rich! Cancel debts!

Stop commodification of working conditions and social rights, culture, nature and the public sector!

Build trust and friendship across borders, no to scapegoating, enemy images and a New Cold war!

Build solidarity against repression everywhere, in the West and the East, the North and the South!

Fair trade and mutually beneficial international agreements – end unjust free trade, debt and EU liberal regime in the hands of rich countries to impose a global division of labor that destroys the environment and makes dignified life for all impossible!

Ecosocial transition making the life of small farmers and workers in industry and services dignified built on mutually beneficial relationship between rural and urban economies

We as participants at this meeting in our personal capacity endorse an international action agenda by informing and if possible participate in the following action days for freedom of expression to support Julian Assange 10 December and when the verdict will be made in January, the celebration of that UN nuclear ban treaty 22 January becomes a law and solidarity with Venezuela 6 December and Yemen 25 January.

Inspired by Nina Sankari’s report from the struggle against misogyni and patriarchy in Poland we also support participation from many movement on 8 March international Women’s Day and inspired by the growth of protests against state racism we also support broad participation in the International Day for the Elimination of Racial Discrimination on 21 March.

We especially want to suggest to all movements participating in the World Social Forum 2021 to come together in common action weeks in the end of April and beginning of May for unilateral disarmament for building a peace movement for ecosocial transition and equality. Such actions weeks can build on the initiative by the International Peace Bureau and other peace movements to find common ground with all other movements. We suggest the possibility to use international action days already used by many movements and bring them together in a common effort for combining justice, peace and environment. We would like to support activities on:

17 April – International peasant struggle day,

22 April – International Mother Earth Day,

26 April – International Chernobyl Disaster Remembrance Day,

Global Days of Action on Military Spending (GDAMS) including International Anti- Military Base Protest Day,

1 May – Worker’s Day,

2 May – Odessa solidarity 7th anniversary of the attack on the trade union house in Odessa that killed 42 people and

8 – 9 May – Victory day against fascism in Europe.

Combined we want this to become 17 April – 9 May – International Action weeks 2021: Disarm! for justice and ecosocial transformation

We suggest also to continue to combine our efforts further on using such occassion as 5 June – World Environment Day, 6 August – Hiroshima Day, 28 September – International Safe Abortion Day, 2 October – International Day of Non-Violence, Gandhi’s birth Day, 7 October – world Day of decent work, 16 October – UN food day and 29 November – International Day of Solidarity with the Palestinian People.

We also support regional and continental mobilization and follow up of the decentralised and global World Social Forum 25 – 30 January. We see especially such mobilizations towards a common assembly of social, peace and environmental movements at the end of WSF as important with half of the speakers being young and a balanced regional representation as proposed by the organizers of the European/Prague Spring initiative which has mobilized all of Europe towards WSF.

We welcome a continuation of such assemblies in ongoing cooperation and suggest that a well planned global organizing on all continents takes place if possible before mid 2021 as a stepping stone towards WSF 2022.

We also suggest that a dialogue between movements and political parties as well as liberation movements as the Zapatistas and the social ecological transformations in Rojava can take place between them and such assemblies of movements. As this is not possible formally within the WSF process we suggest that such dialogues are carried out in a self-organized manner outside the open space. We welcome the call from the European Forum for Green, Progressive and Left Forces that from now on we need to see mobilization in non EU countries as important for the international European struggle as pressuring EU. This is an important step to have movements from all European countries to cooperate as equals.

We have been especially inspired by our young speakers who stressed the need to both do action while also strongly addressing the necessity for a system change, as Sina Franz, Secretary General of International Young Naturefriends stated: We don’t need a restart, we need a new start. We don’t want climate change, we need a system change. We have to act now, otherwise it is too late!

Undersigned in personal capacity:

Marko Ulvila, Tampere, Finland

Mátyás Benyik, Budapest, Hungary

Amos Wallgren, Helsinki, Finland

Leo Gabriel, Prague Spring 2, SÜDWIND-Austria and member of the IC of the WSF

Péter Farkas, Budapest, Hungary

Mirek Prokeš, Prague Spring 2 and the Alliance of Labour and Solidarity (CZ), member of IC WSF

Tord Björk, Friends of the Earth Sweden and Prague Spring 2 network, member of IC WSF

DECLARATION FINALE DU FORUM EUROPEEN DES FORCES VERTES, PROGRESSIVES ET DE GAUCHE

*** English below *** Espanol abajo ***

L’Europe connaît une situation d’urgence causée par la propagation de la pandémie causée par la COVID-19. La crise sanitaire et l’explosion du chômage et de la pauvreté aggravent les tensions et les problèmes causés par les politiques néolibérales qui n’avaient pas résolu positivement la crise de 2008.

Cette crise met en évidence les graves conséquences produites par les coupes et les privatisations des services publics qui ont dévasté tous les pays européens, ainsi que la perte de capacité de production due aux délocalisations entreprises par les multinationales et la nature dépendante des relations extérieures de l’Union Européenne.

L’analyse de l’évolution des conséquences de la crise nous amène à considérer que ni l’Europe ni le reste du monde ne seront les mêmes après la pandémie de la COVID-19. Nous devons donc relever le défi de donner un nouveau sens au projet européen. Partant d’une association de tous les peuples européens, qu’ils soient ou non membres de l’Union Européenne, nous agissons pour la construction d’un nouveau modèle social, écologique et démocratique, qui s’affranchissent de la logique des intérêts économiques du capital sur les hommes, les femmes et la nature.

Cette alternative doit être le fruit de la convergence de plusieurs histoires politiques : écologistes, progressistes, communistes, socialistes, féministes… Il nous revient de défendre et promouvoir une Europe construite sur des bases sociales, égalitaires et durables, pleinement démocratique et solidaire dans la construction d’un monde en paix.

Pour y parvenir, la protection des êtres humains, de la nature et le droit à une vie digne devra être placée au centre des politiques et des actions de toutes les institutions nationales et internationales.

A partir de ces objectifs, nous proposons de lutter pour que tous les peuples européens aient droit à un bouclier social permanent qui les protège de la précarité, des inégalités et de la violence produites par le système actuel, en commençant par garantir le droit à la santé.

Dans la période que nous traversons, la coordination et la convergence entre tous les Etats sont nécessaires pour assurer la protection sociale et économique de millions de travailleurs.euses dans toute l’Europe qui voient leur salaire et leurs conditions de travail ainsi que leur mode de vie, affectés négativement. Cela passe notamment par la fin des pactes d’austérité budgétaire, des politiques d’endettement sans fin, payées par les travailleurs.euses et, à l’inverse, par la promotion de politiques d’investissements publics et sociaux massifs financés par des prélèvements sur les revenus financiers.

En ce sens, nous condamnons le veto du Premier Ministre hongrois Victor Orban et du President polonais Andrzej Duda qui tentent d’arrêter le plan de relance économique de l’Union Européenne. Seuls les grands capitaux (banques, entreprises du complexe militaire, groupes d’entreprises offshore) et les forces de la droite sont intéressés à ralentir la répartition des ressources financières entre les États d’Europe. Nous condamnons ce veto et demandons de nouvelles règles économiques fondées sur solidarité et commerce équitable.

Nous proposons la mise en place de salaires et de revenus minimums dans toute l’Europe pour lutter contre les inégalités croissantes et le dumping social. Nous proposons aussi de développer des expériences nationales sur la création d’un revenu vital minimum, ou de tout autre moyen pour assurer l’emploi, la formation et un salaire décent, y compris une amélioration des professions liées aux soins, aux services publics, à la production de biens commun, ainsi que des mesures garantissant des possibilités d’équilibre travail-vie sociale.

Nous proposons que des mesures soient prises pour donner la priorité aux marchés internes et régionaux, en raccourcissant les chaînes d’approvisionnement pour réduire la dépendance aux pays étranger à travers des plans économiques, sociaux et environnementaux.

Nous exigeons la garantie pour tous les êtres humains de la planète d’avoir accès aux traitements et aux vaccins disponibles, afin qu’ils soient gratuits pour tous.tes, sans limitations due à la privatisation des brevets ou à l’attentes de bénéfices économiques.

Nous voulons développer une nouvelle politique migratoire juste et durable basée sur la solidarité et l’élaboration d’un statut d’immigration qui permet sa régularisation.

Nous défendons un Plan qui concentre toutes les mesures nécessaires pour assurer la protection des femmes, afin qu’elles ne subissent pas les conséquences de la crise aggravée par la société patriarcale et surtout lorsqu’elles sont victimes de toute forme de violence, luttant contre les stéréotypes de genre et défendant valeurs égalitaires et inclusives.

La nouvelle Europe a besoin de renforcer un secteur public très dégradé par les politiques néolibérales, en proposant un nouveau modèle productif et un nouveau système fiscal plus juste et progressif qui permettent une augmentation des dépenses sociales. Nous proposons que le grand capital et les sociétés multinationales soient taxés, et l’abolition des paradis fiscaux à l’intérieur et à l’extérieur de l’Union Européenne.

Il est essentiel de disposer de ressources suffisantes pour garantir les prestations sociales et le renforcement de la Sécurité Sociale qui assure une Santé Publique de qualité.

Nous proposons une conférence européenne sur l’annulation de la partie illégitime de la dette publique et une discussion ouverte sur les critères de sa classification et sur les nouvelles conditions de financement des économies, dans le cadre d’une refonte du rôle et de la mission de la Banque Centrale Européenne.

Les fonds émis par la Banque Centrale Européenne ou les plans de relance européens doivent être réorientés vers le financement des services publics, du système de santé publique, de l’emploi au service d’une transition écologique socialement juste, de la protection sociale et des revenus des travailleurs, des retraités et des jeunes. Ce n’est pas au peuple de payer pour la crise.

Les politiques sociales et écologiques sont intrinsèquement liées. Nous le voyons partout : la lutte pour le climat sans prise en compte de l’urgence sociale est tout aussi fragile que ne l’est la lutte contre les inégalités en ignorant l’urgence écologique à laquelle nous faisons face, alors que nous venons de vivre le mois de septembre le plus chaud de l’histoire de l’Humanité. La nouvelle Europe a besoin d’un plan vert garantissant le respect de l’Accord de Paris et atteignant la neutralité climatique à partir de 2040, garantissant la transition pour permettre une énergie 100% renouvelable, associant toute aide verte à la création d’emplois avec des salaires équitables et des droits du travail.

Nous nous opposons à ceux qui tentent de conduire la planète vers une nouvelle guerre froide avec un monde divisé en blocs fermés et confronté économiquement et militairement : pour cela nous considérons qu’il est important de s’engager pour le plein développement de la Charte fondamentale de l’ONU, rejetant les mesures de blocus et d’embargo que les États-Unis maintiennent contre Cuba et d’autres pays, qui ont été rejetés par l’ONU puisque contraires au droit international. Nous proposons également un renforcement de ses agences, notamment l’OMS afin qu’il puisse jouer un rôle indépendant et efficace en tant que gage d’une meilleure santé pour tous les peuples de la planète, pour la réactivation des accords internationaux de désarmement dans tous les domaines, et le soutien aux initiatives qui sont proposées en faveur d’une nouvelle politique la sécurité collective, basée sur la détente, la paix et la coopération de l’Europe et ses voisins ainsi que le démantèlement des bases militaires et la réduction des dépenses militaires.

À partir de ces approches, le 4^ème Forum Européen des forces de gauche, vertes, et progressistes a entrepris de développer un plan d’action qui mobilise les peuples européens pour la défense de la nouvelle Europe que nous proposons de construire ensemble.

PLAN D’ACTION :

Les approches débattues dans ce 4^ème Forum qui se reflètent dans les différentes déclarations des Assemblées et dans la Déclaration Finale sont précisées dans une proposition de plan d’action qui vise à être un appel à la mobilisation des peuples européens faisant référence à la large convergence obtenue dans ce Forum, en plus des propositions qui ont émergé de certaines des Assemblées tenues. Nous proposons de :

1.- Soutenir la campagne de défense du libre accès au vaccin en tant que droit social et en conséquence nous appelons à rejoindre la campagne de collecte de signatures « Right2Cure ».

2.- Mener une action le 8 mars qui exprime notre défense d’une Europe enfin débarrassée du patriarcat.

3.- Réclamer, conjointement avec les syndicats et les forces sociales, une solution sociale à la crise qui implique une taxation des grandes entreprises pour la recolte de fonds pour les plans dédiés aux secteurs les plus touchés par la crise. En ce sens, nous nous joindrons aux mobilisations qui auront lieu le 1er mai.

4.- Mener le 5 juin, journée mondiale de l’environnement, des actions qui se réfèrent à la défense d’une Europe verte, qui arrête la dégradation de l’environnement et développe des politiques pour arrêter le changement climatique.

5.- Célébrer le 8 mai prochain, le jour de la victoire de l’Europe contre le nazisme et le fascisme, par une action près du camp de concentration de Mauthausen où nous réclamons la défense des libertés publiques et des droits des citoyens contre l’autoritarisme.

6.- Mener une action faisant référence à une Europe de la solidarité contre le racisme et la xénophobie.

*** EN ***

FINAL DECLARATION OF THE EUROPEAN FORUM OF GREEN, PROGRESSIVE AND LEFT FORCES

Europe is experiencing an emergency situation caused by the spread of the pandemic caused by COVID-19. The health crisis and the explosion of unemployment and poverty are exacerbating the tensions and problems caused by neo-liberal policies that did not positively resolve the 2008 crisis.

This crisis highlights the serious consequences produced by the cuts and privatisations of public services that have devastated all European countries, as well as the loss of production capacity due to the relocations undertaken by multinationals and the dependent nature of the European Union’s external relations.

An analysis of the evolution of the consequences of the crisis leads us to consider that neither Europe nor the rest of the world will be the same after the COVID-19 pandemic. We must therefore take up the challenge of giving a new meaning to the European project. Starting from an association of all European peoples, whether or not they are members of the European Union, we act for the construction of a new democratic ecological social model, free from the logic of the economic benefit of capital on men, women and nature.

This alternative must be the result of the convergence of several political histories: ecologists, progressives, communists, socialists, feminists… it is up to us to defend and promote a Europe built on social, egalitarian and sustainable bases, fully democratic and in solidarity in the construction of a world at peace.

To achieve this, the protection of human beings, nature and the right to a dignified life must be placed at the centre of the policies and actions of all national and international institutions.

Based on these objectives, we propose to fight so that all European peoples have the right a permanent social shield that protects them from the precariousness, inequalities and violence produced by the current system, starting with guaranteeing the right to health.

In these times, coordination and convergence between all States is necessary to ensure the social and economic protection of millions of workers throughout Europe who see their wages and working conditions, as well as their way of life, negatively affected. This requires, in particular, the end of fiscal austerity pacts, policies of endless indebtedness paid by workers and, conversely, the promotion of massive public and social investment policies financed by levies on financial income.

In this sense we condemn the veto of the Prime Minister of Hungary Víctor Orban and the President of Poland Andrzej Duda, who are trying to stop the EU Economic Recovery Plan. Only the Big Capital (banks, companies of the military complex, offshore business groups) and the forces of the right are interested in slowing down the distribution of financial resources between the States of Europe: while we condemn this veto we demand new economic rules based on solidarity and fair trade.

We propose the approval of minimum wages and incomes throughout Europe that combat growing inequality and social dumping. We propose as well to develop national experiences on the creation of a minimum living income, or any other means to ensure employment, training and a living wage, including an improvement of professions related to care, public services, the production of common goods, and measures guaranteeing possibilities for work-life balance.

We propose that steps be taken to prioritise internal and regional markets, shortening supply chains to reduce dependency from abroad through economic, social and environmental plans.

We demand a guarantee for all human beings around the world to have access to available treatments and vaccines, so that they are free of charge for all, without limitations due to problems of patent privatisation or expectations of economic benefits.

We want to develop a new just and sustainable migration policy based on solidarity, and the development of an immigration statute that allows its regularization.

We advocate for a Plan that concentrates all necessary measures to ensure the protection of women, so that they do not suffer the consequences of the crisis aggravated by the patriarchal society and especially when they are victims of any form of violence, fighting against gender stereotypes and defending egalitarian and inclusive values.

The New Europe needs to strengthen a public sector that has been severely degraded by neoliberal policies, proposing a new productive model and a new, fairer and more progressive tax system that allows for an increase in social spending. We propose that big capital and multinational companies be taxed, and the abolition of tax havens inside and outside the EU.

It is essential to have sufficient resources to guarantee social benefits, the strengthening of Social Security to ensure quality public health.

We propose a European conference on the cancellation of the illegitimate part of the public debt and an open discussion on the criteria for its classification, and on the new financing conditions for economies, within the framework of a recasting of the role and mission of the European Central Bank.

Funds issued by the ECB or European recovery plans must be redirected to finance public services, the public health system, the employment at the service of an ecological transition that is socially just, social protection and the income of workers, pensioners and young people. It is not up to the people to pay for the crisis.

Social and ecological policies are intrinsically linked. As we see everywhere, the fight for the climate without taking into account the social emergency is just as fragile as the fight against inequalities by ignoring the ecological emergency we are facing, when we have just experienced the hottest September in the history of Humanity. The new Europe needs a green plan that guarantees compliance with the Paris Agreement and achieves climate neutrality from 2040, guaranteeing the transition to 100% renewable energy, linking all green aid to job creation with fair wages and labour rights.

We oppose those who try to lead the planet to a new Cold War with a world divided into closed Blocks economically and militarily confronted: for this we consider it important to commit to the full development of the Fundamental Charter of the UN, rejecting the measures of blockade and embargo that the US maintains against Cuba and other countries, measures that have been rejected by the UN as contrary to international law. We also propose a strengthening of its agencies, especially the WHO so that it can play an independent and effective role as a guarantee of better health for all the Peoples of the Planet, the reactivation of international disarmament agreements in all areas, and the support for the initiatives that are proposed in favour of a new policy collective security, based on détente, peace, and cooperation between Europe and its neighbours, as well as the dismantling of military bases and the reduction of military spending.

On the basis of these approaches, the IV European Forum of Left, Green, and Progressive Forces has undertaken to develop an action plan that mobilises the peoples of Europe in defence of the new Europe that we propose to build together.

ACTION PLAN:

The approaches debated in this IV Forum that are reflected in the various declarations of the Assemblies and in the Final Declaration are specified in a proposed Plan of Action that aims to be a call for the mobilization of the European peoples that refers to the broad convergence achieved in this Forum, together with the proposals that have come out from some of the Assemblies held. We propose to:

1.- Support the campaign in defense of free access to the vaccine as a social right and consequently we call to join the campaign to collect signatures “Right2Cure”.

2.- Take an action on March 8^th that expresses our defence of a Europe free of Patriarchy.

3.- Claim, together with unions and social forces, a social solution to the crisis that implies a taxation of large companies for the contribution of funds to plans dedicated to the sectors most affected by the crisis. In this sense, we will join the mobilizations to be held on May 1^st.

4.- Carry out on June 5^th, World Environment Day, actions that refer to the defense of a Green Europe, which slows down environmental degradation and develops policies to stop climate change.

5.- Celebrate next May 8^th the day of the victory of Europe against Nazi-fascism with an action in the Mauthausen concentration camp in which we demand the defense of public freedoms and citizen rights against authoritarianism.

6.- Carry out an action that refers to a Europe of solidarity against racism and xenophobia.

*** ES ***

DECLARACIÓN FINAL DEL FORO EUROPEO DE FUERZAS VERDES, PROGRESISTAS Y DE IZQUIERDA

Europa está experimentando una situación de emergencia causada por la propagación de la pandemia provocada por COVID-19. La crisis sanitaria y la explosión del desempleo y la pobreza están agravando todas las tensiones y problemas provocados por las políticas neoliberales que no habían resuelto positivamente la crisis de 2008.

Esta crisis pone de manifiesto las graves consecuencias producidas por los recortes y las privatizaciones de los servicios públicos que han devastado todos los países europeos, así como la pérdida de capacidad de producción debido a las deslocalizaciones realizadas por las multinacionales y el carácter dependiente de las relaciones exteriores de la Unión Europea.

El análisis de la evolución de las consecuencias de la crisis nos lleva a considerar que ni Europa ni el resto del mundo serán iguales después de la pandemia de COVID-19. Por lo tanto, debemos asumir el reto de dar un nuevo sentido al proyecto europeo. A partir de una Asociación de todos los pueblos europeos, sean o no miembros de la Unión Europea, trabajamos para la construcción de un nuevo modelo social ecológico democrático, libre de la lógica del beneficio económico del capital sobre los hombres, las mujeres y la naturaleza.

Esta alternativa debe ser el resultado de la convergencia de varias historias políticas: ecologistas, progresistas, comunistas, socialistas, feministas… A nosotros nos corresponde defender y promover una Europa construida sobre bases sociales, igualitarias y sostenibles, plenamente democráticas y solidarias en la construcción de un mundo en paz.

Para lograrlo, la protección de los seres humanos, la naturaleza y el derecho a una vida digna deben ocupar un lugar central en las políticas y acciones de todas las instituciones nacionales e internacionales.

A partir de estos objetivos, proponemos luchar para que todos los pueblos europeos tengan derecho a un escudo social permanente que los proteja de la precariedad, las desigualdades y la violencia que produce el sistema actual, empezando por garantizar el derecho a la salud.

En este período, la coordinación y la convergencia entre todos los Estados es necesaria para garantizar la protección social y económica de millones de trabajadores de toda Europa que ven sus salarios y condiciones de trabajo, así como su modo de vida, afectados negativamente. Esto requiere, en particular, el fin de los pactos de austeridad fiscal, las políticas de endeudamiento sin fin pagadas por los trabajadores y, a la inversa, la promoción de políticas de inversión pública y social masiva financiadas por gravámenes sobre los ingresos financieros.

En este sentido condenamos el veto del primer ministro de Hungría Víctor Orban y el presidente de Polonia Andrzej Duda que intentan detener el Plan de Recuperación Económica de la UE. Solo el Gran Capital (bancos, empresas del complejo militar, grupos empresariales extraterritoriales) y las fuerzas de la derecha están interesadas en desacelerar el reparto de recursos financieros entre los Estados de Europa, al tiempo que condenamos este veto reclamamos reglas económicas nuevas basadas en la solidaridad y el comercio justo.

Proponemos la aprobación de salarios e ingresos mínimos en toda Europa que combatan la creciente desigualdad y el dumping social. También proponemos el desarrollo de experiencias nacionales sobre la creación de un ingreso mínimo vital, o cualquier otro medio para asegurar el empleo, la formación y un salario digno, incluida una mejora de las profesiones relacionadas con la atención, los servicios públicos, la producción de bienes comunes, y medidas que garanticen las oportunidades de equilibrio entre el trabajo y la vida privada.

Proponemos que se adopten medidas para dar prioridad a los mercados internos y regionales, acortando las cadenas de suministro para reducir la dependencia de los países extranjeros mediante planes económicos, sociales y ambientales.

Exigimos una garantía para que todos los seres humanos del mundo tengan acceso a los tratamientos y vacunas disponibles, de manera que sean gratuitas para todos, sin limitaciones debidas a problemas de privatización de patentes o expectativas de beneficios económicos.

Queremos desarrollar una nueva política migratoria justa y sostenible basada en la solidaridad y la elaboración de un estatuto de inmigración que permita su regularización.

Defendemos un Plan que concentre todas las medidas necesarias para garantizar la protección de las mujeres, para que no sufran las consecuencias de la crisis agravada por la sociedad patriarcal y especialmente cuando son víctimas de cualquier forma de violencia, luchando contra los estereotipos de género y defendiendo los valores igualitarios e inclusivos.

La Nueva Europa necesita fortalecer un sector público muy degradado por las políticas neoliberales, y una nueva industrialización que respete el medio ambiente y asegure una mayor soberanía, proponiendo un nuevo modelo productivo y un nuevo sistema fiscal más justo y progresivo que permita aumentar el gasto social. Proponemos que el gran capital y las empresas multinacionales sean gravadas, y la abolición de los paraísos fiscales dentro y fuera de la UE.

Es fundamental contar con recursos suficientes para garantizar las prestaciones sociales, el fortalecimiento de la Seguridad Social para asegurar una salud pública de calidad.

Proponemos una conferencia europea sobre la anulación de la parte ilegítima de la deuda pública, un debate abierto sobre los criterios de su clasificación y sobre las nuevas condiciones de financiación de las economías, en el marco de una refundición del papel y la misión del Banco Central Europeo.

Los Fondos emitidos por el BCE o los planes de recuperación europeos deben ser redireccionados para financiar los servicios públicos, el sistema de salud pública, el empleo al servicio de una transición ecología socialmente justa, la protección social y los ingresos de los trabajadores, los pensionistas y los jóvenes. No le corresponde al pueblo pagar por la crisis.

Las políticas sociales y ecológicas están intrínsecamente ligadas. Lo vemos en todas partes: la lucha por el clima sin tener en cuenta la emergencia social es tan frágil como la lucha contra las desigualdades ignorando la emergencia ecológica a la que nos enfrentamos, cuando acabamos de vivir el septiembre más caluroso de la historia de la Humanidad. La nueva Europa necesita un plan verde que garantice el respeto del Acuerdo de París y logre la neutralidad climática a partir de 2040, garantizando la transición a una energía 100% renovable, vinculando todas las ayudas verdes a la creación de empleo con salarios justos y derechos laborales.

Nos oponemos a quienes traten de llevar al Planeta a una nueva Guerra Fría con un mundo dividido en Bloques cerrados y enfrentados económica y militarmente: para ello consideramos importante comprometerse en el pleno desarrollo de la Carta Fundamental de las NN.UU. rechazando las medidas de bloqueo y embargo que los EE.UU. mantienen contra Cuba y otros países que han sido rechazadas por las NN.UU. como contrarias al derecho internacional. Planteamos también un reforzamiento de sus agencias, especialmente de la O.M.S. para que pueda desempeñar un papel independiente y eficaz como garantía de una mejor salud para todos los Pueblos del Planeta, la reactivación de los acuerdos internacionales de desarme en todos los ámbitos, y el apoyo a las iniciativas que se plantean en favor de una nueva política de seguridad colectiva, basada en la distensión, la paz, y la cooperación entre Europa y sus vecinos, así como el desmantelamiento de las bases militares y la reducción del gasto militar.

Sobre la base de estos planteamientos, el Cuarto Foro Europeo de Fuerzas de Izquierda, Verdes y Progresistas se ha comprometido a elaborar un plan de acción que movilice a los pueblos de Europa en defensa de la nueva Europa que nos proponemos construir juntos.

PLAN DE ACCIÓN:

Los planteamientos debatidos en este IV Foro que se plasman en las diversas declaraciones de las Asambleas y en la Declaración Final se concretar en una propuesta de Plan de Acción que se propone ser un llamamiento para la movilización de los pueblos europeos que referencie la amplia convergencia alcanzada en este Foro, junto a las propuestas que ha salido desde algunas de las Asambleas celebradas. Proponemos de:

1.- Apoyar la campaña en defensa del acceso gratuito a la vacuna como un derecho social y en consecuencias llamamos a sumarnos a la campaña de recogida de firmas “Right2Cure”.

2.- Realizar una acción el 8 de marzo que manifieste nuestra defensa de una Europa libre de Patriarcado.

3.- Reclamar junto a Sindicatos y fuerzas sociales una salida social de la crisis que implique una fiscalidad de las grandes empresas para el aporte de fondos para Planes dedicados a los sectores más afectados por la crisis. En este sentido nos sumaremos a las movilizaciones que se celebren el próximo 1 de mayo.

4.- Realizar el 5 de junio, Día Mundial del Medio Ambiente acciones que referencien la defensa de una Europa Verde, que frene la degradación medioambiental que desarrolle políticas para frenar el cambio climático.

5.- Celebrar el próximo 8 de mayo el día de la victoria de Europa frente al nazifascismo con una acción en el campo de concentración de Mauthausen en el que reclamemos la defensa de las libertades públicas y derechos ciudadanos frente al autoritarismo.

6.- Realizar una acción que referencie la Europa solidaria frente al racismo y la xenofobia.

VENEZUELA is holding its fifth election for the National Assembly on 6th of December 2020. We are convinced that the elections will be free and fair, because the Venezuelan electoral process is of unquestionable integrity.

ATTAC Hungary opposes the ongoing intervention of the governments of the EU and the USA in Venezuela’s sovereign affairs. We are massively confronting the destructive nature of neoliberalism and imperialist wars. We mobilize the progressive Hungarian civil society organisations to demand that the relations between the countries be based on peace and respect. We do think that time has come for a new era of people’s internationalism.

To all in Europe interested in peace, saving the environment and equality!

We welcome your participation in the European/Prague Spring 2020 on the 5th and 6th of December online event on Climate Justice and Peace preparing for the World Social Forum 2021. This preparatory process started 25th and 26th of April addressing internationalistic answers to the corona ciris and repression against movements. A half of the speakers were young and another half from Central and Eastern Europe to support a renewal of movements’ cooperation in Europe. Hopefully inspiring also other continents to make youth participation central in the preparations for WSF taking place across the planet on the 25-30th of January 2021 with local actions and meetings where it is possible connected online in a global process.

In a call for the European/Prague Spring 2020 gathering online we claim that “What we are heading for is a system change through a peaceful revolution where many of the alternative concepts to neoliberalism which thousands of social movements and organizations of civil society have elaborated during the past decades can be put into practice on a local, regional and worldwide scale”. In the webinar 5th to 6th December we address this time especially:

• How can we organize a campaign in all parts of Europe for an eco-social transformation and disarmament and a nuke- free Europe and climate justice?
• How can communities strengthen each other across borders finding ways to build trust and resilience through local food production and stronger solidarity economies?
• How can we dismantle authoritarian, military, trade and financial international regimes that support the continuation of racist colonial and neocolonial oppression and wars – and where and what can be the contribution of our organizations like trade unions, peasant and human rights organizations to peace and democracy?

We do this because “it is clear that there cannot be any democracy without peace, no peace without democracy and no peace on Earth without peace with Earth.”

Please disseminate as wide as possible through your social media, web pages and other means of communication: this invitation and the news that the World Social Forum will take place online in January 2021. 

Enclosed the programme for December 5-6: https://www.facebook.com/events/700058380890318 and the call for European/Prague Spring 2020 – “Bringing the Revolution Together”: https://www.attac.hu/2020/11/bringing-the-revolution-together. Both also in full text below. 

European/Prague Spring 2020

All-European mobilizing Conference for Peace, Climate and Equality
„The European Spring is Necessary“

Prague and online, the 5th and 6h of December 2020 Saturday 13:00 to Sunday 14:00 Central European Time (Prag, Paris)

Register here.   Zoom link will be sent by email. 

Organized by: Prague Spring 2 – European network against right-wing extremism and populism – together with UNITED for Intercultural Action, transform! europe, Activist for Peace, Sweden, Alliance for Labour and Solidarity (Spojenectví práce a solidarity – SpaS), Czechia, International Young Naturefriends (IYNF), Young European Environmentalists (YEE), Organizers for the Left (A Szervezök A Baloldalért – SzAB) and ATTAC Hungary.

Aim: – bringing social, peace and environmental movements together, especially those from Central and Eastern Europe (CEE), involved in seeking for solutions to the global threats against peace, climate and equality
– focusing on interdependence of these issues of the highest importance
– preparing European participation in the hybrid World Social Forum 25 – 29 January 2021

Programme:

Saturday, 5th December

Central and Eastern European perspectives on Peace, Climate and Equality

13:00 – 13:15 Registration of participants, welcome and organisational remarks
13:15 – 15:00 Rise of Wars and Military Spending and Climate Crises, how to address growing environmental concerns and conflicts in the CEE region. Chair: Igor Gotlib
Belarus: Valeriy Derkach, Alexander Oparin
Ukraine: Yury Dergunov (Donetsk), Andrey Kochetov (Lugansk), Nina Potarska (Kiev)
Southern Caucasus: Bahruz Samedov (Azerbaijan), Aram Amirbekian (Armenia)
Poland: Nina Sankari, feminist
Action proposals.

15:00 – 15:15 coffee break

15:15 – 15:40 “Budapest cuisine” – Hungarian cabaretists (video special performance for European Spring with subtitles)

15:40 – 17:25 Social justice, ecological solutions to the climate crisis and building peace in the CEE region, chair Vera Zalka
Bálint Josa, UNITED, Europe/Hungary
Nelli Gishyan, No Hate Speech network, Armenia
Igor Gotlib, Russia
Ágnes Gagyi, Adjunct Professor ELTE Univ. Budapest, Hungary
Mirek Prokeš, Alliance for Labour and Solidarity (SPaS Czechia) and WSF Int’l Council
general debate

17:25 – 17:30 Cultural ending

Sunday, 6th December

All-European mobilization for Peace, Climate and Equality

09:30 – 10:15 Registration of participants, welcome
Jewish partisan song
introductory remarks, Neringa Tumenaite, Tord Björk, Mirek Prokeš
presentations of action proposals:
Eco-social transformation through universal disarmament and World Social Forum 2021, Leo Gabriel (Prague Spring 2 and WSF Int’l Council, Austria)
Nuke-free Europe and other peace movements and initiatives. Kristine Karch (No to NATO)
Mock COP 26 youth climate initiative and Coalition COP26,
Altersummit, Mirek Prokeš, (SPaS Czechia)
International People’s Assembly
Stop repression and Western biased history (Tord Björk, Activists for Peace) and György Droppa (SzAB)
Central and Eastern European action proposals from previous day
Other action proposals

10:15 – 11:45 Towards an ecosocial peace movement. Chair: Bálint Josa
Asad Rehman, War on want, UK (tbc)
Amos Wallgren, climate justice activist, Finland
Károly György, MASzSz Hungarian trade union
Kristine Karch, No to NATO, Germany
Sina Franz, Int’l Young Naturefriends, (tbc)

11:45 – 12:00 coffee break

12:00 – 13:30 General debate on the European and WSF process chair: Leo Gabriel
Neringa Tumenaité, UNITED for Intercultural Action, Lithuania
Alexander Buzgalin, Alternativy, Russia 
Marko Ulvila, Finnish Social Forum

13:30 – 14:00 Conclusions, closing ceremony

BRINGING THE REVOLUTION TOGETHER

“Peace is like a little bird – the more you try to get a grip on it, the quicker it flies away.” This old saying implies that peace is neither a fixed category you can define by statistics like economic wealth nor a visible entity like climate change. For peace is attached to the very essence of the human being (the condition humaine as the French would say). Thus, peace is a multidimensional phenomenon and when we say today that peace is in a big crisis we don´t only talk about the absence of war, but about the economic, ecological, social, cultural crisis which above all has led us in an unaccountable crisis of democracy.

That’s why we feel especially nowadays the urgent need for a multidimensional response to this crisis which has ended up by putting in danger the world-peace from different angles. And since This danger is not only a geopolitical confrontation like during the Cold War. Authoritarian neoliberal regimes have taken control of the power structures of a world shaken by pandemics, solitary confinements and economic disasters. “Prague Spring 2 – network against far-right extremism and populism – PS2” which was founded 10 years ago in the capital of Czechia has decided to issue a broader call for common counteractions.

What we are heading for is a system change through a peaceful revolution where many of the alternative concepts to neoliberalism which thousands of social movements and organizations of civil society have elaborated during the past decades, can be put into practice on a local, regional and worldwide scale:

• the concept of BUEN VIVIR (“good life”), which derives from the cosmovision of the indigenous people in the Andean region and involves a unity of man and nature which has inspired big ecology movements like the climate justice movement, Fridays for Future and Extinction Rebellion;
• the theories around the COMMONS, which refer to public goods (like water, energy management, health and education) that should definitely be withdrawn from private appropriation;
• the movements for EQUALITY between people and peoples led so courageously by women and youth organizations as well as by indigenous people and other minorities in a framework driven by anti-racist movements like the solidarity movement with the Roma people, Black lives matter and movements to end colonial and neocolonial oppression;
• the theory and practice of SOLIDARITY ECONOMICS opposed to the prevailing market-fundamentalism which aims to a cooperation between community-based organizations;
• and last but not least the INTERNATIONAL PEACE MOVEMENT triggered by radical oppositions against militarism, repression and any other form of structural violence.

The idea of PS2 and cooperating networks consists in analyzing each of these axes with regard to the possibility to create different “spaces of common action” where these different components of an alternative world view (following the principle of the World Social Forum: “Another World is possible”) can converge and eventually merge into one big global movement capable to confront the authoritarian rulers of the world.

It goes without saying that in order to achieve this goal it takes a whole process which might take several or many years. But we can learn from common experience as Pope Francis says relating to the Covid-19 pandemic that unexpectedly erupted, exposing our false securities. Coming to the conclusion: “Anyone who thinks that the only lesson to be learned was the need to improve what we were already doing, or to refine existing systems and regulations, is denying reality.” He calls for seeing ourselves “ as a single human family, as fellow travelers sharing the same flesh, as children of the same earth which is our common home, each of us bringing the richness of his or her beliefs and convictions, each of us with his or her own voice, brothers and sisters all.”

We made a first step when we organized, at the end of April this year a webinar where many of the activists and intellectuals in the above-mentioned processes of thought and mobilization came together. We discussed internationalistic answers to the corona crisis. A half of the speakers were young activists and another half came from Central and Eastern European countries (including Russia).

During this webinar the following questions were raised:

What has the peace movement got to do with social and ecological issues? In how far degrowth and a solidarity economics is necessary to save the planet? What does equality mean with regard to the “buen vivir”? And above all the central question: where and what can be the contribution of our organizations like the trade unions, peasant and Human Rights organizations to peace and democracy.

Now the time has come to make the second step. We want to invite you to join us – if possible personally and if not online – for a conference which is going to take place online on December 5th and 6th, 2020 on the 10th anniversary of our PS2-network. The purpose of this conference consists in trying to bind together the different issues of each of the above-mentioned components in order to form an umbrella under which we all would rediscover our political identities in combination with others.

This time the following questions are going to be raised:

• How can we organize a campaign in all parts of Europe for an eco-social transformation and disarmament and a Nuke Free Europe and Climate Justice?
• How can communities strengthen each other across borders finding ways to build trust and resilience through local food production and stronger solidarity economies?
• How can we dismantle authoritarian, military, trade and financial international regimes that support the continuation of racist colonial and neocolonial oppression and where and what can be the contribution of our organizations like trade unions, peasant and Human Rights organizations to peace and democracy?

Because it is clear that there cannot be any democracy without peace, no peace without democracy and no peace on Earth without peace with Earth.

COME AND JOIN US FOR A BETTER WORLD!

Links:

World Social Forum 2021 January 25-30: https://wsf2021.net  

European Prague Spring webinars April 25-26: http://www.unitedagainstracism.org/conferences/conference-archive/united-co-conference-europeanprague-spring-25-26-april-2020

—
Ph/F:+36 1 282 70 92
M:+36 30 252 43 26
Skype id:mbenyik