A politikai szatírái alapján attacos olvasóink által is jól ismert Szabó László Tibor novellista ismét jelentkezik honlapunknak megküldött Ingyenkoncert című humoros írásával. Természetesen ez az írása sem nélkülözi a társadalomkritikát. Köszönjük és reméljük, hogy további új írásait is rendelkezésünkre bocsájtja.
Szabó László Tibor
Ingyenkoncert
Az Országos Zeneterápia Egyesület május 18.-ra hirdette meg ingyenes koncertjét a városban. Már hetekkel a nagy esemény előtt számos óriásplakát jelent meg a legforgalmasabb útkereszteződésekben, és a sajtó is többször hírt adott az eseményről. Nagy vonzerőt jelentett, miszerint ez alkalommal nem egy félig-meddig ismeretlen dirigens fogja a helyi Filharmóniai Társaság zenekarát vezényelni, hanem Igor Lekvárszky, a világhírű karmester.
A program nem mindennapi zenei élvezetet ígért: Johann Sebastian Bach Brandenburgi Koncertjeit, valamint Franz Schubert IV. / c-moll / szimfóniáját. Az Országos Zeneterápia Egyesület vezetőségi tagjai időt és energiát nem kímélve szorgoskodtak a rendezvény sikere érdekében.
Elérkezett a nagy nap, és a városi Kultúrpalota előtt már jóval a kezdés előtt megjelentek az első koncertlátogatók. A legjobb helyeket akarták maguknak biztosítani, számítottak rá, hogy egy ideig még az ajtók előtt kell toporogniuk. Ehelyett azonban rögtön betessékelték őket az épület kisebb helyiségeibe, ahol kedvesen mosolygó, fehérköpenyes nővérkék vártak rájuk. Alig akartak hinni a fülüknek, amikor azt hallották, hogy a hangverseny előtt ingyenes vérnyomás és cukorszint mérésen vehetnek részt, valamint a különböző besugárzó készülékekkel is megismerkedhetnek.
Nem adjuk fel a harcot a civilizációs betegségek ellen!
Ezt hirdette az óriási plakát a szoba közepén, amely egyben választófalként is szolgált, hogy a páciensek a párhuzamosan folyó vizsgálatok alatt ne zavarják egymást. A készülékeket már ott, a helyszínen meg lehetett vásárolni, és többen is éltek ezzel a rendkívüli lehetőséggel.
A következő szobában a hangszerkészítők vonultatták fel termékeiket. A látogatóknak először egy rövid előadást kellett a zeneterápia előnyeiről, valamint a stressz sikeres leküzdéséről meghallgatniuk, utána rögtön meg is vásárolhatták az ajánlott zeneszerszámokat. Hegedűk, brácsák, csellók, különböző méretű furulyák és klarinétok sorakoztak az asztalokon és a falhoz támasztva. De a trombiták és a kürtök sem hiányoztak a kínálatból. Az igényesebbeknek régi hangszereket próbáltak eladni, mint például a Josef Haydn és Eszterházy herceg által kedvelt barytont.
A folyamatosan érkező közönség még a kezdés előtti percekben is zárt ajtókba ütközött, amennyiben a főbejáraton át próbált a nagyterembe bejutni. A kellemetlen toporgás azonban csak rövid ideig tartott. Segítőkész, fiatal lányok mutatták az utat, amely a kisebb helyiségekhez, majd a nagyterem oldalbejáratához vezetett.
A kínált termékeket 12 havi részletre is meg lehetett vásárolni, valamennyi hitelkártyát elfogadták. A beáramlók sora az első szobában gyakran elakadt, mivel mind többen éltek a lehetőséggel, hogy vérnyomásukat és cukorszintjüket ellenőriztessék.
A hangszereknél egy kicsit gyorsabb volt a haladás, ugyanis kevesen tudtak valamilyen zeneszerszámon játszani. Ez azonban egyáltalán nem jelentett akadályt a zeneterápia elkezdéséhez, mivel az Egyesület jelenlevő munkatársa azonnal felvette az előjegyzést a következő héten induló tanfolyamok valamelyikére. A 15%-os rendkívüli kedvezmény sem volt elhanyagolható tényező.
Jóllehet a koncert kezdetének időpontja félelmetesen közelgett, az érkezőknek még egy további helyiséget is meg kellett látogatniuk. Ablak-, ajtószigetelés akciós áron! Ki kell szűrni az utca zaját! – harsogta fennhangon a cég alkalmazottja. Őt egy rendkívül csinos, gyönyörű fogsorát mutogató szőke kislány próbálta túlkiabálni: – Esztétikus tömések! Fogékszer! Mindezt most egyszerre és jelentős árkedvezménnyel a Ragyogó Mosoly Fogszerviz rendelőiben!
Az első sorok kezdtek megtelni. Kelevéz János, az Országos Zeneterápia Egyesület elnökségi tagja magához intette Satrafánszkyné, Nagy Edinát, akit az operatív szervezési teendők ellátásával bíztak meg.
─ Mondja, hogy állunk?
─ Egész jónak mondható a forgalom. Eddig már 35 vérnyomásmérőt, 12 cukorszint kijelzőt, 2 hegedűt, 4 kisebb furulyát és egy tubát adtunk el. Az egyik koncertlátogató üstdobot akart venni, de kifejtettem neki, hogy ezt zeneterápiás célra csak több, különböző modul közbeiktatásával tudja alkalmazni – és ez elég költséges megoldás.
─ Belenyugodott?
─ Igen. Vett egy vadászkürtöt.
Az érkezők áradata nem akart szűnni, az ingyenkoncert mágnesként vonzotta az embereket. A Városi Filharmonikusok bérleti hangversenyein örültek, ha a nagyterem legalább félig megtelt. A látogatók között azonban többen voltak olyanok is, akiket a műsor nem nagyon érdekelt, a világhírű karmestert kívánták látni. Tudták, hogy a koncert hetekig beszédtéma lesz a városban, nem akartak információs hátrányba kerülni. A hölgyek egy része viszont a felvonultatott fogékszerek iránt mutatott komoly érdeklődést, hiszen a divattal minden területen lépést kell tartani.
A folyamatosan megtelő nagyteremben két, ismerősnek tűnő arc keltett némi feltűnést a helyükön egyre türelmetlenebbül mocorgó látogatók között. Az alkalomhoz illő egyszerű, de ízléses öltönyben jelentek meg, az arcukból azonban valami különös erő sugárzott. Fürkésző tekintetük is olyan átható volt, hogy egyesek ijedten kapták félre a fejüket. Mindenkinek úgy tűnt, mintha látták volna már őket valahol, de nem a városban. A két férfit csak néhány szék választotta el egymástól. Mivel az ingyenkoncertre nem adtak ki számozott helyekre szóló jegyeket, az egyik házaspár azzal a kéréssel fordult az idősebbikhez, hogy cseréljenek, szeretnének ugyanis a barátaik mellett ülni. Az idős úr némán felállt és átadta a helyét, a szemüveges fiatalember mellé került. Tekintetük találkozott, és a fiatal zavartan bemutatkozott: ─Franz Schubert vagyok, Bécsből érkeztem. Johann Sebastian Bach biccentett, egy kicsit felemelkedett a székéből és szintén bemutatkozott.
─ Nem találkoztunk már valahol?
─ Nem hiszem. Ön 1750-ben meghalt, én pedig 1797-ben születtem.
─ Érdekes. Netán, maga is zenével foglalkozott?
─ Igen. Én voltam a bécsi klasszikusok egyike, már majdnem romantikus. A kortársaim semmibe sem vettek. Ha nem lett volna néhány önzetlen barátom, akkor éhen halok.
─ Engem meg szinte agyondolgoztatott az átkozott Városi Tanács Lipcsében. Kántortanítónak szerződtettek és igyekeztek minél több feladatot a nyakamba varrni, az újabb és újabb ünnepi kompozícióktól a tanulók latin oktatásáig.
Bach egy kis szünetet tartott panaszáradatában, majd újra megszólalt: ─ Ma már azonban egészen másképp mennek ezek a dolgok. A zenészeket bizonyosan jól megfizetik, a közönség meg ingyenkoncertekre járhat. Túl korán születtünk.
A türelmes várakozás a nézőtéren kezdett nyugtalan feszengésbe átcsapni. Közben bevonult a helyi Filharmonikus Zenekar, és a zenészek hozzáláttak hangszereik hangolásához. Ők is kíváncsian, de nem kevés feszültséggel tekintettek a mai este elé. A tervezett próbák ugyanis elmaradtak, és a világjáró karmestert ők is csak a képernyőről ismerték. De úgy még sohasem volt, hogy ne lett volna valahogy – ismételgették néhányan a híres közmondást.
Kelevéz János ismét magához intette Satrafánszkynét.
─Hogy állunk?
─Mindenki beült. Az elárusító személyzet pakol, néhányan már el is hagyták az épületet. Most mi lesz, főnök?
─Igor Lekvárszky nem jön, ezt maga is tudja. Nem vállalta ingyen a fellépést. Menjen fel a színpadra és mondja el, hogy a koncert technikai okokból elmarad, nagyon sajnáljuk, majd pótolni fogjuk és a többi…
─Ezek engem meglincselnek! Még jó, hogy nem kérhetik vissza a belépőjegyek árát.
─Pedig nincs más megoldás. Közölje velük, hogy a maestro váratlanul megbetegedett, 43 fokos lázban fetreng a szállodai szobájában, képtelen ilyen állapotban fellépni. Mindenkit csókoltat.
Satrafánszkyné, Nagy Edina kilépett a zenekar elé, a hangszerek elhallgattak, a nézőtéren az utolsó légy is befejezte zümmögését. Visszapréselve torkában a mind nagyobbra növekvő gombócot, megszólalt és elmondta.
A pillanatnyi döbbent csend után a tüdők mélyéből előtörő düh összedőléssel fenyegette az épületet. Többen is felugráltak a helyükről, a színpadhoz közel ülők meg a zenészek felé hajigálták a nemrég vásárolt vérnyomásmérőket. Egy hosszú termetű, már hetvenes éveiben járó férfi megállás nélkül fújta az előbb vásárolt tubát. Fogékszerek repkedtek a levegőben, az általános ricsajban már semmit sem lehetett érteni. Bach felállt a helyéről, átverekedte magát néhány vadul dobálózó emberen, és fellépett a színpadra. A zenészek tanácstalanul álltak, vagy ültek, egymás felé fordulva vitatták a vitathatatlant.
Az egykori lipcsei kántortanító, valójában városi zeneigazgató szeméből áradó karizmatikus erő szinte pillanatok alatt lecsitította az őrjöngő tömeget.
─ Johann Sebastian Bach vagyok. Én is nagyon sajnálom, hogy a karmester akadályoztatva van, hiszen azért jöttem ide fiatal zeneszerző társammal, Franz Schubert úrral, hogy meghallgassuk, miként interpretálják műveinket a XXI. században.
Schubert is felállt, szelíden mosolygott, és minden irányban meghajolt. Arcáról az a joviális derű sugárzott, ami rövid életében lehetővé tette neki, hogy a sok mellőztetést, az igazságtalanságot, és a kiadók nyerészkedéseit is túlélje.
Johann Sebastian a karmesteri pulpitushoz lépett, felemelte pálcáját, és a zenekar hozzákezdett az I. Brandenburgi Koncert eljátszásához. Több száz ember ült dermedten a székén és szívta magába a zenét. Ilyen élményben még nem volt részük korábban. Érezték, hogy valami egészen rendkívüli történik velük. Zene költözött a szívükbe, a lelkükbe, a kezükbe, a lábukba. Eldobták a görcsösen szorongatott készülékeket, eltépték a megrendeléseket, csak azt érezték, hogy boldogok. Egy ingyenkoncerten jöttek rá arra, hogy mit jelent az igazi zeneterápia.
A IV. / c-moll / szimfóniát a szerző, Franz Schubert vezényelte. A közönség ezt a művet is lenyűgözve hallgatta, csak ő volt elégedetlen önmagával. Úgy érezte, hogy az utolsó tételben mégsem sikerült Beethoven hősi pátoszát utolérni, jóllehet a kompozícióban már a megíráskor c-mollból C-dúrra váltott át. De ezt rajta kívül senki sem vette észre. A hivatásos zenekritikusok nem járnak ingyenkoncertekre.
A két zeneszerző szótlanul ballagott a vasútállomás felé. Egy idő után Bach mégis megszólalt:
─ Megmentettük az estet, de egy fillért sem kaptunk érte. Üsse kő! A városi tanácsnokok már csak ilyenek a földön mindenütt. De még nagyobb baj az, hogy nem hallhattuk, miként adják elő műveinket a XXI. században.
─ Több száz embernek szereztünk nem mindennapi élményt. Kell ennél több egy zeneszerzőnek?
─ Franci, te tényleg inkább romantikus vagy, mint klasszikus. Igaz az anekdota, miszerint egyszer néhány napig nem tudtad elhagyni a szobádat, mert az utolsó nadrágod is elszakadt? A barátaid megijedtek, azt hitték, hogy súlyos beteg vagy.
─ Te ezt hol hallottad? Hiszen meghaltál, mielőtt én megszülettem.
─ Egy jó zenész nemcsak az elődöket meg a kortársakat tanulmányozza, hanem az utókort is!