Szabó László Tibor barátunk új novellával jelentkezett ismét. Az itt közölt írás nem tudósítás, vagy beszámoló az éhségmenetekről. Szabó László Tibor élt az írói szabadsággal, és sajátos, szürrealista felfogásában írta meg ezt a témát. Baloldali elkötelezettségéhez azonban nem férhet kétség.
Szabó László Tibor
Éhségmenet
Egy kis faluból indultak. Kezdetben csak négyen, talán öten lehettek, csontig lesoványodott, erősen kopott ruházatú férfiak, és egy ötven év körüli nő. Egyikük nyakából hurokban végződő kötél lógott, ezzel akasztotta fel magát. Túl későn vágták le. Külső sérelmi nyomok nem látszottak rajtuk, egykedvűen és szótlanul lépegettek, csak merev és élettelen arckifejezésük volt szokatlan. Az önkormányzat bejárata előtt ácsorgó, segélyre váró emberek némán figyelték a menetelőket, ők még nem adták fel, még pislogott bennük az élet. Ismerték az előttük elhaladókat, hiszen szomszédjaik, barátaik, munkatársaik voltak, míg el nem jött a nap, amikor a kilátástalanság, egy betegség vagy valami más ledöntötte őket.
Az útjukba kerülő első város szépen felsöpört utcáin újabbak csatlakoztak hozzájuk. Volt közöttük olyan is, akinek másnap lett volna a temetése. Némán meneteltek. Egy-egy transzparens is előkerült: Megélhetést! – Szociális igazságot! – Munkát, kenyeret! A nézősereg is egyre gyarapodott, sokan együttérzésükről biztosították őket.
A behavazott országúton már nehezebbé vált a haladás, a szembejövő autók vezetői csak kelletlenül és az utolsó pillanatban rántották félre a kormányt.
Nem tudták, hogy a menetelőkben már nem tehetnek kárt. A szenvtelen, kifejezéstelen arcokat egyébként is régen megszokták, a nagyvárosokban óránként szólították le őket hasonló kinézésű és váratlanul felbukkanó kéregetők.
Mind többen csatlakoztak a tüntetőkhöz. Helységneveket jelölő táblák emelkedtek a magasba, sőt a környező országok zászlói is egyre gyakrabban váltak láthatóvá. A következő város határában egy sötétbőrű gyerekekből álló csoport várt rájuk. Fázósan húzták szorosabbra a rajtuk lógó rongyos ruhákat ─ így temették el őket, mert nem is jutott más nekik rövid életükben.
Jóllehet hatalmasra duzzadt a vonulók serege, mégis néma csend vette őket körül. Nem kiabáltak, nem szónokoltak, nem kéregettek, csak vádoltak! Vörösre dörzsölt szemekkel, maguk elé meredve, határozott léptekkel vonultak a szemerkélő hóban. A gyerekek felpuffadt hasa kifejezőbb volt a leghatásosabban megfogalmazott vádbeszédeknél is. Az utcákon bénultan figyelő emberek is hallgattak, tudták, hogy őket is bármikor a földre taszíthatja egy váratlan gazdasági fordulat, megszűnhet a munkahelyük, előre elképzelhetetlen pénzügyi változásokat jelenthetnek be egyik napról a másikra, még egy váratlanul bekövetkező természeti katasztrófa is rendet vághat a soraikban.
Mire a fővárost elérték, már millióssá nőtt a tömeg. Semmi sem állhatta útjukat, úgy gyalogoltak át a rendőrkordonokon, a felállított korlátokon, sőt az útba eső épületeken is, mintha azok ott sem lettek volna. Nem fogott rajtuk sem eső, sem gumibot, sem a konszenzust kereső politikusok szónoklatai. Némán törtek előre, transzparensek, feliratos táblák, zászlók tömege emelkedett a magasba felettük. Átkeltek a parlament falain is, az ülésező képviselők rémülten húzták össze magukat, bújtak laptopjaik mögé, mintha így elkerülhették volna a szembesülést.
A követelések világosak és egyértelműek voltak: Létbiztonságot! Munkához való jogot! Mindenki részesüljön olyan mértékben az alapvető javakból, hogy ne kelljen éheznie, kerülje el a fagyhalált, emberhez méltó lakhelye legyen, és jusson hozzá a szükséges egészségügyi ellátáshoz!
Egy rövid időre megmerevedtek a frontok, a törvényhozók megpróbálták magukban felidézni, hogy mit is olvastak a politikatudományi szakkönyvek politikai nyomásgyakorlás című fejezeteiben, az elnök pedig egy kétségbeesett és hiábavaló kísérletet tett a parlamentbe bejutott, illetve annak környékét ellepő tömeg nagyságának a felbecsülésére.
A tüntetők merev arccal és mozdulatlanul várták a fejlemények további alakulását. Egy árva hangot sem lehetett hallani. Aztán egyszerre csak beindult a törvényhozás gépezete. Új alkotmány, új törvények születtek…
A némán vonuló tömeg tovább folytatta útját. Nyugat felé tartottak. Száraz lábbal keltek át a folyókon, szinte lebegve mászták meg a legmagasabb hegyeket is. Útközben ezrek és újabb ezrek csatlakoztak hozzájuk.