Beszámoló a Szociális Világfórumról – Tunisz 2013. március 26.-30.

IMGA0806

A 2013. évi Szociális Világfórumon (SZVF-en) való részvételemet a Transform! Hálózat (TH) anyagi támogatása tette lehetővé. Emiatt a TH rendezvényeit tartottam kiemelten fontosnak a programokba történő bekapcsolódást illetően. A TH által szervezett 10 szeminárium közül három vitán vettem részt, nevezetesen: „Mi Európa felelőssége a mediterrán országok új típusú fejlődésében?” ; „Új baloldali konstrukció a széttöredezettség megszüntetése érdekében” és előadóként a „Milyen változásokat kell végrehajtani a gazdasági logikában a szociális, gazdasági, ökológiai szükségletek kielégítése és a demokrácia megszületése érdekében? Alternatíva állítása a versenylogikával szemben.” Egy teljes délutánt a TH standján töltöttem el, ahol a Transform! szórólapjait és kiadványait terjesztettem. Alábbiakban részletesen beszámolok majd azokról a szemináriumokról, amelyeken jelen voltam.

Közvetlen repülőjárat nem lévén, március 25.-én este Budapestről Rómába utaztam a Wizzair járatával. Rómában egy éjszakát Eracle-nél, egy olasz aktivista lakásában töltöttem és 26.-án délben indultam tovább Tunisz Karthago repülőterére. Mintegy egyórás repülés után landoltunk Karthagoban, ahol a SZVF szervezői szívélyesen fogadták a résztvevőket.

Március 26-án délután tömegdemonstrációra került sor Tunisz belvárosában. 16 órától gyülekezett a több tízezres tömeg a Habib Bourguiba és az V. Mohamed sugárút találkozásánál. A SZVF nyitó felvonulására a főváros fő sugárútján került sor és mintegy 3 órán át tartott, több mint száz országból mintegy 25 ezer aktivista részvételével. A hangulat nagyszerű és lenyűgöző volt. Színes zászlók és transzparensek erdejét láthattam, a keleti zenék és az ütemes dobolások közepette a különböző felvonuló csoportok politikai rigmusokat skandáltak, többnyire az emberi jogok, a szolidaritás és a béke jegyében. A felvonuláson sok ezer tunéziai fiatal volt jelen, mégis hiányérzetem támadt, nevezetesen az, hogy a felvonulók mintha csak a saját ügyüket nyomatnák és nincs közöttük együttműködés, ill. konvergencia.

A SZVF több mint ezer témában előre meghirdetett szemináriumaira és kulturális rendezvényeire – kezdve a globális adósságtól a nők, a mezőgazdaság, az emberkereskedelem, a víz, az éghajlatváltozás kérdésein át, Palesztina és Nyugat-Szahara ügyéig – a Tunisz központjától mintegy 15 km-re északra fekvő Al Manar Egyetem Kampuszán, a szabad téren elhelyezett sátrakban és azok körül, illetve az egyetem Jogi és Bölcsész fakultásainak előadótermeiben került sor. Becslések szerint kb. 127 országból, 5 ezer szervezettől mintegy 50 ezer fő vett részt a Világfórumon. Sajnálatos, hogy Kelet-Európából csak mintegy kéttucat fő, Magyarországról pedig csupán alulírott vett részt. A SZVF idei helyszínének kiválasztását a Nemzetközi Bizottság (IC) részéről az arab tavasz szelleme, a 2011. évi tuniszi felkelés ihlette.

A szabad Palesztináért Mozgalom nagyobb létszámú küldöttséggel volt jelen és a fórum zárórendezvényén 10 ezer ember vonult fel a palesztin „Land Day” emlékére. Miközben a Palesztina felszabadítását illetően a Fórumon konszenzusra jutottak, aközben viszály alakult ki a grassroots aktivisták és a Ramallah-i politikai vezetés képviselői között.

Az idei SZVF értékét a résztvevők sokfélesége adta. Faji, vallási, nemi és életkori különbözőségeink ellenére a vitákat többnyire a nyitottság és egymás tiszteletben tartása jellemezte. Amennyiben a SZVF-et folyamatként értelmezzük, akkor nyilvánvalóan fontosak voltak ezek a szocfórumos találkozók, mert tanultunk egymástól, vitatkoztunk a bennünket izgató kérdésekről, illetve elmondtuk egymásnak, hogy mit gondolunk a világ előtt álló kihívásokról. Sajnos az idén is elmaradt a haladó erők tényleges konvergenciája, annak ellenére, hogy a Mozgalmak Közgyűlése március 29.-én radikális antikapitalista zárónyilatkozatot fogadott el. Több nyugati ATTAC szervezet képviselői siettek kijelenteni, hogy ők ezzel a zárónyilatkozattal nem értenek egyet. Az Occupy Mozgalom és a Globális Térfoglalók képviselői a Fórum után élesen bírálták a SZVF szervezőinek politikáját és a Nemzetközi Bizottságot (International Council-t, rövidítve IC-t), hogy a rendelkezésre álló pénzügyi forrásokat antidemokratikusan, átláthatatlanul osztották el. A Globális Térfoglalók szervezetei (15-M, Occupy), ill. anarchista tagjai (vagy más néven a horizontálisak) véleményüket a március 31-i IC (a „kvázi Vezetőség”) ülésén is elmondták, s kétszínűséggel vádolták a résztvevőket, illetve azzal, hogy az IC a kiértékelő megbeszéléseket luxusszállodában tartja, miközben egyes aktivisták „nyomorognak”. Az ellentmondások és a konfliktusok itt váltak számomra teljesen nyilvánvalóvá. Ellentmondás feszült továbbá a Szíriából érkezett csoportok között is. Amíg az egyik csoport a szíriai kormány megdöntésének stratégiáját elemezte, addig egy másik csoport Asszad elnök mellett kampányolt. Más résztvevő csoportokban az iszlamista politikai erőket (pl. a Muszlim Testvériséget) haladásellenesnek minősítették, mások pedig az iszlamistákat is az imperialistaellenes front potenciális részének tekintik.

Március 27-én reggel 9:30h-tól 11:30 h-ig tanácskoztunk. A Prágai Tavasz 2 (PS2) Hálózat szemináriumának a címe: „A nemzetközi szélsőjobboldal előretörése és a vallásos fundamentalizmus” volt. Mintegy 70-en vettek részta munkában, köztük egy tucat kelet-európai (ukránok és oroszok). A panelben Leo Gabriel és Hermann Dworczak (Ausztria), Ole Pedersen (Norvégia), Ridha Chennoufi és Allani Allaya (Tunézia), Alexis (Görögo.) és Benyik M.

Leo Gabriel a bevezőjében ismertette a PS2 történetét, majd elmondta, hogy a szemináriumi témában két határozott trendvonalat lát: egyrészről az arab forradalmak erős kulturális gyökereit, amelyek eltérnek a nyugati mozgalmaktól, másrészről a politikának új kulturalizációja zajlik, nevezetesen a kultúra politikai hatalommá válhat. A szélsőséges fundamentalizmus fellángolása természetesen problematikus. A vita célja szerinte, hogy a kultúrák között diskurzus alakuljon ki és a szélsőségek elleni harc stratégiáját próbáljuk meg együtt kialakítani. A tanácskozás konklúzióját, a résztvevő mozgalmak együttműködési szándékát a témával foglalkozó közgyűlés elé javasolta terjeszteni.

Hermann Dworczak a szélsőjobboldal és a populizmus nemzetközi előretöréséről beszélt, amelynek megnyilvánulási formái az USA-ban a Tea-Party, Magyarországon a Jobbik, Ukrajnában a Szvoboda, Görögországban az Arany Hajnal. Az iszlamisták megerősödése szerinte beleillik a globális trendbe. A szélsőjobboldal megerősödésének fő okait a kapitalizmus mély válságában, az eddigi gazdasági-társadalmi modellek bukásában, a politikai vákuum létrejöttében jelölte meg. Véleménye szerint a szélsőségesek nem a válságok valódi okairól beszélnek, s a cigányokat, a külföldieket teszik felelőssé a kialakult helyzetért. A jelenségre adott válaszaink elemei: 1.) a szélsőségek mondanivalójának elemzése, 2.) alternatív propaganda folytatása és 3.) konkrét szociális, politikai, gazdasági és ökológiai alternatívák állítása.

Ridha Chennoufi, filozófus professzor az iszlamisták hatalomra kerülése miatt aggódik. Az iszlám szélsőségesek az „isteni akarat” megvalósítását tűzték ki célul, akik kizárólag muzulmán bankokat szeretnének látni, haladás-ellenesek, s nyíltan az erőszakot hirdetik.

Alexis, a Syriza tagja elmondta, hogy a szélsőjobb 1949 óta fontos kérdés Görögországban. Az Arany Hajnal (AH) már 25 éve létező neonáci szervezet, de berobbanása a görög politikai arénába az utóbbi évek „eredménye”. 2009-ben az AH támogatottsága még elenyésző volt, míg 2013-ban népszerűségük 7%-ra nőtt. Alexis 4 fő kérdéssel foglalkozott: 1.) a válság kapitalista természete, a megszorító intézkedések, a drámai nagyságú munkanélküliség 2.) az AH legitimmé válása, 3.) az AH ideológia háttere, 4.) a görög hatóságok „puha” fellépése az AH-val szemben. Bár a kialakult helyzet megoldását illetően Alexis nem optimista, de határozott cselekvéseket (lépéseket) sürget, így pl. erőteljes fellépést nemcsak az utcákon, hanem az oktatás keretében is. A szolidaritás reintegrációját a társadalom minden szintjén, a bevándorlókat is beleértve.

Ole Pedersen elmondta, hogy Norvégiában a szélsőségesek marginalizáltak, nem igazán jelentősek. Ennek ellenére hatalmas veszélyt jelentenek a társadalomra, a szolidaritás eszméjére. A szélsőséges csoportok náluk alapvetően skin-headekből és iszlámellenes csoportokból tevődnek össze.

Alani Allaya professzor a Maghreb országainak iszlamista mozgalmairól, elsősorban a szalafistákról adott képet, akik számos közel-keleti országban is jelen vannak. A teljes, mintegy 2 milliárd fős globális muszlim közösségnek kb fél százaléka (10 millió fő) szalafista. A professzor a mai szalafisták mozgalmának jellemzőit az erőszakban, a dzsihád terrorista módszereiben látja és hozzászólásában főleg a terrorizmussal, illetve a biztonsági vonatkozásokkal foglalkozott.

Rövid előadásomban a magyar helyzetről beszéltem, ill. a Jobbik fő jellemzőit emeltem ki, nevezetesen, hogy a szélsőjobb cigányellenes, idegengyűlölő és ultranacionalista. Előretörésük okait az eddigi kormányzatok szolgalelkű neoliberális politikájában, a történelmi múltban (Horthy „dicső” ténykedésében, ill. a nyilaskeresztes mozgalomban), a többrétegű válság következtében kialakult szociális leépülésben, a tömeges elszegényedésben jelöltem meg. Hermann javaslataival egyetértve hangsúlyoztam a szélsőjobboldali jelenségek alapos elemzését, a konkrét alternatívák kidolgozását és a nemzetközi szolidaritás szükségességét.

Hozzászólásában Zakhar Popovich, kijevi trockista aktivista az ukrán Szvoboda antiszemita jellegét emelte ki. Úgy látja, hogy a radikalizmus ma divattá vált. Egy másik, Moszvában élő aktivista a neoliberális politika szociális és gazdasági következményeit ecsetelte. Rámutatott a közigazgatási kar és a futballrajongók ultranacionalista jellemvonásaira. A választási eredmények meghamisítása és a jelenlegi rezsim elleni fellépést sürgette. Az ukrán helyzetről részletes angol nyelvű anyagot adtak át nekem.

Március 27-én délután a Transform és a CADTM, ill. a tuniszi ATTAC által szervezett „Mi Európa felelőssége a mediterrán országok új típusú fejlődésében?” c. szemináriumon vettem részt, amelyről angolul külön beszámolót készítek. A szemináriumon mintegy 40 fő jelent meg. Az előadók névsora: Christine Mendelsohn (Európai Baloldali Párt – EBP), Marie-Christine Vergiat (az Európai Parlament GUE/NGL csoport tagja, Franciao.), Mamdouh Habashi (Egyiptom), Fathi Chamki (Raid ATTAC Tunézia, CADTM), Fabio Amato (Olaszo.), Gus Massiah (IPAM, Franciao.) Vassilios Chatzilambrou (Syriza képviselője, Görögo.), Jawad (ATTAC Marokkó, CADTM), Carla Luis (Transform!, Cultra Portugália).

Az EU mediterrán politikáját a Tunéziában és Egyiptomban lezajlott népfelkelések alaposan megkérdőjelezték, bár a demokratizálást üdvözölték, de az a gazdasági modell, amely széleskörű elszegényesedéshez és munkanélküliséghez vezetett változatlanul tovább él és az EU továbbra is a szabad kereskedelmet preferálja.

Christine Mendelsohn az aszimmetrikus Észak-Dél kapcsolatok felszámolását és az adósság auditálását sürgette.

Marie-Christine Vergiat az EU szomszédsági politikájáról beszélt, amely megítélése szerint patthelyzetbe került. Az arab országok segélyezését az EU a multik érdekeinek megfelelően további privatizációs lépésekhez, piacnyitási követelményekhez köti. Egyes országokat, pl. Tunéziát az EU a forradalom kitörése miatt büntetéssel sújt.

Jawad az EU-Marokkó partnerségi megállapodást bírálta, amely Marokkót a térség államai irányába történő terjeszkedésben tranzitként használja. Különösen a francia beruházásokat emelte ki, amelyeknek a hasznát ( a profitot) Európába viszik ki. Az államadósság jelentősen megnövekedett, Jawad az imperialista behatolás megállítását, a szabadkereskedelmi megállapodás felmondását javasolja.

Gus Massiah reflexióit így foglalhatjuk össze: 1.) A civil mozgalmak szövetségét kell létrehozni; 2.) Össze kell kapcsolni a haladó politikai pártok és a szociális mozgalmak törekvéseit; 3.) Politikai befolyásra kell szert tenni; 4.) A mediterrán térség gondjait szélesebb összefüggésbe kell helyezni, a világ más részein (pl. Latin-Amerikában) folyó forradalmakkal karöltve; 5.) A Maghreb és a Masrek országokat a mediterrán térség középpontjába kell állítani – ez közös politikai projekt.

Vassilios Chatzilambrou adósság-gyarmatosításról beszélt. Felpanaszolta, hogy a hitelezők diktálnak a kormányoknak és a parlamenteknek. Görögországban óriási mérteket ölt a szegénység, mégis tömeges a bevándorlás. Kijelentette, hogy az arab tavasz forradalmai fontosak a görögök számára.

Március 28-án délelőtt a Társadalmi Figyelő (Social Watch) szemináriumán vettem részt, amelyen a Millenniumi Fejlesztési Célok (MFC) 2015. utáni kívánatos kereteiről esett szó. Mintegy 30 fő volt jelen a tanácskozáson. Tanya Dawkins (SW, Global-Local Links Project, USA) vezette a vitát, az előadók: Roberto Bissio (SW Titkárság, Uruguay), Ziad Abdel Smad (ANND, Libanon), Bumikha Muchhala (TWN, Malajzia), Dr. Jassim Husain (Bahrain Transparancy Society), Marek Hrubec (SW Cseho.), Jens Martens (GPF Europe, Németo.), Aziz Rhali (Espace Associative).

Az előadók a MFC látható kudarcából és a hagyományos fejlesztési modellek sikertelenségéből kiindulva új fejlesztési koncepciót, új mutatószámrendszert javasolnak kidolgozni. Megállapították, hogy az elszabadult piaci erők az erős gazdasági szereplőknek kedveztek, ezáltal a világban nőttek a társadalmi és a gazdasági különbségek, az egyenlőtlenségek. A nemzetállamokra most komoly feladat hárul, hogy helyreállítsák az egyensúlyt, felszámolják a hátrányos megkülönböztetést és emberhez méltó életet, tisztességes munkát és szociális körülményeket teremtsenek. A jelen generációja felelősséggel tartozik a jövőért. A nemzetállamok nélkülözhetetlen szerepet töltenek be a jogi keretek biztosításában, az emberi jogok és az esélyegyenlőség betartatásában, a demokratikus legitimáción alapuló hosszú távú környezettudatos gondolkodás elősegítésében.

Délután 16 h-tól 18:30 h-ig a Transform „Új baloldali konstrukció a széttöredezettség megszüntetése érdekében” c. szemináriumán voltam jelen. A moderátor Elisabeth Gauthier volt. Előadók: Jilani Hammami ( Népi Front, Tunézia), Pierre Laurent (EBP elnöke), Babacar Diop „Buuba” (történészprofesszor, Dakari Egyetem, az Afrikai Szociális Fórum tagja), Théano Fotiou (Syriza képviselője), Walter Baier (Transform!), Obey Ament (Espace Marx, Latin-Amerika).

Mintegy 100-120 főt érdekelt a téma. Az európai baloldali konstrukció lényegében az Európai Baloldali Pártot (EBP) jelenti. Az 1990-es évek vége óta új, radikális baloldali pártok megalakulása volt napirenden Európában. Ezek a kísérletek vezettek el a Rifondazione, a Die Linke, az NPA, a Baloldali Blokk, a Vörös-Zöld Szövetség létrejöttéhez. A berlini fal leomlása után, az európai baloldal is nagy átalakulásokon ment keresztül. A régi, a Moszkvához hű kommunista pártok egy része feladta a szocializmus megteremtésének célját, a szociáldemokrata pártok nagy része pedig piacbarát szociál-liberálissá alakult át. Az új balololdali pártok mindegyike a válság előtt jött létre, s a hangsúly egy ideig nem a jelenlegi megszorításokra, illetve nem az Európai Unió intézményeinek válságkezelésére és nem a masszív társadalmi ellenállás szervezésére irányult. Kb. két éve figyelhető meg, hogy az EBP keresi a haladó erőkkel (pl. a szocfórumokkal, az occupy, az indignados, az arab tavasz mozgalmaival) a kapcsolatot. Az ESZF dinamikájának kifulladása után most a hangsúly az Alternatív Csúcs felé mozdult el, amelynek metodikája, ill. szervezési elvei részben különböznek a porto alegrei Charta előírásaitól.

Március 29.-én délelőtt a „Milyen változásokat kell végrehajtani a gazdasági logikában a szociális, gazdasági, ökológiai szükségletek kielégítése és a demokrácia megszületése érdekében? Alternatíva állítása a versenylogikával szemben.” című szemináriumon vettem részt. Moderátor szerepét Elisabeth Gauthier töltötte be. Előadótársaim voltak: Jean-Marie Harribey (francia ATTAC társelnöke), Hervé Kempf (újságíró, Franciao.), Soren Bo Sondergaard (GUE/NGL, Dánia), Paul Fourier (International European Space), Wilson Arias (kolumbiai képviselő).

Alternatív gazdasági megoldásokról esett szó, a szövetkezeti és közösségi tulajdonformák előtérbe állításáról, a helyi önellátó mezőgazdasági termelés elterjesztéséről, környezetkímélő megoldásokról. Előadásomban a magyar rendszerváltás tipikusan „kívülről importált” modelljének megvalósulásáról, a „késő kádári technokrácia” győzelméről beszéltem. Elmondtam, hogy a rendszerváltás nyomán Magyarországon másfélmillió munkahely veszett el, az állami és szövetkezeti tulajdon néhány év alatt magántulajdonba ment át, a közösségi vagyont is többnyire elkótyavetyélték. Az azóta eltelt 23 évben a „beígért jólét” és a felzárkózás nem következett be, jelenleg 4 millióan a szegénységi küszöb alatt élnek, mintegy egymillió aktív korú munkanélküli. A hosszú távú trendeket figyelembe véve hazánk a magországokhoz képest többé-kevésbé konstans (60% körüli) teljesítményt nyújt. A rendszerváltás a társadalom szétszakadásához, szociális gettók kialakulásához, a közszolgáltatások leépüléséhez vezetett. Az alternatívákat tekintve megemlítettem a MEBAL által szervezett közösségi termelők értekezleteit, azokat a kezdeménycsírákat, amelyek a rendszeren belül és azon kívül is kiutat kínálnak egy-egy közösségnek.

Délután a Jogi Fakultás bejárata melletti Nyugat-Szahara sátorban töltöttem az időt, ahol szolidaritásomat fejeztem ki az önrendelkezésükért és a függetlenségükért küzdő szaharai néppel. Interjút adtam a TV-jük riporterének, majd a szaharai fiatalokkal együtt zenét halgattunk és táncoltunk.

Március 30-án délelőtt a SZVF folyamat jövőjével kapcsolatos megbeszélésen vettem részt. Viszonylag kevesen, kb 60 fő volt kivácsi a SZVF jövőjére, köztük a Globális Térfoglalók, az IC tagjai és néhány politikai szereplő, pl. Sven Giegold az EP képviselője, aki korábban az ATTAC nemzetközi koordinátora volt. Utóbbi személy kritizálta az IC-t, mivel az túl nagy hatalmat élvez, antidemokratikus és átláthatatlan. Többen az IC alapos reformját sürgették, egyesek az IC széteséséről beszéltek. Hasonlóképpen nyilvánultak meg a „horizontálisak” is. Számomra úgy tűnt, hogy a régi vita a szociális fórumfolyamatról vagy esemény(ek)ről nem jutott még nyugvópontra. A SZVF felülről való irányítói és az anarchizáló, nyitott terek mozgalmai közötti feszültség továbbra is fennáll. A következő SZVF helyszínét és időpontját illetően sem alakult ki konszenzus.

A tuniszi SZVF rövid értékelése

Elismerés illeti a tunéziai szervezőket azért, mert egy ilyen nagy nemzetközi rendezvényt színvonalasan meg tudtak valósítani. Természetesen sok gondot okozott a tolmácsolás, mert a technikai berendezések időnként nem működtek, s gyakran bábeli zűrzavar is előfordult. Az Al-Manar Egyetem Kampuszán való tájékozódás sem volt egyszerű, de a sok fiatal önkéntes angolul és/vagy franciául készséggel segített. A helyi szervezetek láthatóan nagyon felkészültek a fórumra, jelenlétük sok szemináriumon és műhelyvitán, illetve a Mozgalmak Közgyűlésén meggyőző volt. A SZVF hangulata, színes kavalkádja lenyűgöző látványt nyújtott.

Nyilvánvaló ugyanakkor az is, hogy a SZVF cca. 2006. óta válságban van, különösen az IC, mint „irányító testület”, amely nehezen talál új dinamikát, globális társadalmi felhajtóerőt. Ennek dacára a Világfórum vitathatatlanul ma az egyetlen a nemzetközi színtéren, amelynek keretében a progresszív, szociális/társadalmi mozgalmak találkozhatnak. Ebben az értelemben a SZVF a jövőben is fontos marad. Az idei SZVF helyszínének megválasztása jól sikerült, mivel Tunézia és a régió civil társadalmai is aktívak, jól mozgósíthatóak, ez a SZVF megújulásának reményét adja. Problematikus ugyanakkor, hogy ez a SZVF sem tudott igazi alternatívát felmutatni, nem sikerült egyetlen globális közös célt megjelölni annak ellenére, hogy a Mozgalmak Közgyűlése antikapitalista álláspontra helyezkedett. Továbbra is feszültségek vannak a „vertikálisak” és a „horizontálisak” között. Utóbbiak anarchista beállítódása és alulról szerveződő, horizontális struktúrái nehezen illeszthetőek bele a szocfórumok hagyományos struktúráiba.

Budapest, 2013. április 15.

Benyik Mátyás

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.