Beszámoló a Szociális Világfórumról – Tunisz 2013. március 26.-30.

IMGA0806

A 2013. évi Szociális Világfórumon (SZVF-en) való részvételemet a Transform! Hálózat (TH) anyagi támogatása tette lehetővé. Emiatt a TH rendezvényeit tartottam kiemelten fontosnak a programokba történő bekapcsolódást illetően. A TH által szervezett 10 szeminárium közül három vitán vettem részt, nevezetesen: „Mi Európa felelőssége a mediterrán országok új típusú fejlődésében?” ; „Új baloldali konstrukció a széttöredezettség megszüntetése érdekében” és előadóként a „Milyen változásokat kell végrehajtani a gazdasági logikában a szociális, gazdasági, ökológiai szükségletek kielégítése és a demokrácia megszületése érdekében? Alternatíva állítása a versenylogikával szemben.” Egy teljes délutánt a TH standján töltöttem el, ahol a Transform! szórólapjait és kiadványait terjesztettem. Alábbiakban részletesen beszámolok majd azokról a szemináriumokról, amelyeken jelen voltam.

Közvetlen repülőjárat nem lévén, március 25.-én este Budapestről Rómába utaztam a Wizzair járatával. Rómában egy éjszakát Eracle-nél, egy olasz aktivista lakásában töltöttem és 26.-án délben indultam tovább Tunisz Karthago repülőterére. Mintegy egyórás repülés után landoltunk Karthagoban, ahol a SZVF szervezői szívélyesen fogadták a résztvevőket.

Március 26-án délután tömegdemonstrációra került sor Tunisz belvárosában. 16 órától gyülekezett a több tízezres tömeg a Habib Bourguiba és az V. Mohamed sugárút találkozásánál. A SZVF nyitó felvonulására a főváros fő sugárútján került sor és mintegy 3 órán át tartott, több mint száz országból mintegy 25 ezer aktivista részvételével. A hangulat nagyszerű és lenyűgöző volt. Színes zászlók és transzparensek erdejét láthattam, a keleti zenék és az ütemes dobolások közepette a különböző felvonuló csoportok politikai rigmusokat skandáltak, többnyire az emberi jogok, a szolidaritás és a béke jegyében. A felvonuláson sok ezer tunéziai fiatal volt jelen, mégis hiányérzetem támadt, nevezetesen az, hogy a felvonulók mintha csak a saját ügyüket nyomatnák és nincs közöttük együttműködés, ill. konvergencia.

A SZVF több mint ezer témában előre meghirdetett szemináriumaira és kulturális rendezvényeire – kezdve a globális adósságtól a nők, a mezőgazdaság, az emberkereskedelem, a víz, az éghajlatváltozás kérdésein át, Palesztina és Nyugat-Szahara ügyéig – a Tunisz központjától mintegy 15 km-re északra fekvő Al Manar Egyetem Kampuszán, a szabad téren elhelyezett sátrakban és azok körül, illetve az egyetem Jogi és Bölcsész fakultásainak előadótermeiben került sor. Becslések szerint kb. 127 országból, 5 ezer szervezettől mintegy 50 ezer fő vett részt a Világfórumon. Sajnálatos, hogy Kelet-Európából csak mintegy kéttucat fő, Magyarországról pedig csupán alulírott vett részt. A SZVF idei helyszínének kiválasztását a Nemzetközi Bizottság (IC) részéről az arab tavasz szelleme, a 2011. évi tuniszi felkelés ihlette.

A szabad Palesztináért Mozgalom nagyobb létszámú küldöttséggel volt jelen és a fórum zárórendezvényén 10 ezer ember vonult fel a palesztin „Land Day” emlékére. Miközben a Palesztina felszabadítását illetően a Fórumon konszenzusra jutottak, aközben viszály alakult ki a grassroots aktivisták és a Ramallah-i politikai vezetés képviselői között.

Az idei SZVF értékét a résztvevők sokfélesége adta. Faji, vallási, nemi és életkori különbözőségeink ellenére a vitákat többnyire a nyitottság és egymás tiszteletben tartása jellemezte. Amennyiben a SZVF-et folyamatként értelmezzük, akkor nyilvánvalóan fontosak voltak ezek a szocfórumos találkozók, mert tanultunk egymástól, vitatkoztunk a bennünket izgató kérdésekről, illetve elmondtuk egymásnak, hogy mit gondolunk a világ előtt álló kihívásokról. Sajnos az idén is elmaradt a haladó erők tényleges konvergenciája, annak ellenére, hogy a Mozgalmak Közgyűlése március 29.-én radikális antikapitalista zárónyilatkozatot fogadott el. Több nyugati ATTAC szervezet képviselői siettek kijelenteni, hogy ők ezzel a zárónyilatkozattal nem értenek egyet. Az Occupy Mozgalom és a Globális Térfoglalók képviselői a Fórum után élesen bírálták a SZVF szervezőinek politikáját és a Nemzetközi Bizottságot (International Council-t, rövidítve IC-t), hogy a rendelkezésre álló pénzügyi forrásokat antidemokratikusan, átláthatatlanul osztották el. A Globális Térfoglalók szervezetei (15-M, Occupy), ill. anarchista tagjai (vagy más néven a horizontálisak) véleményüket a március 31-i IC (a „kvázi Vezetőség”) ülésén is elmondták, s kétszínűséggel vádolták a résztvevőket, illetve azzal, hogy az IC a kiértékelő megbeszéléseket luxusszállodában tartja, miközben egyes aktivisták „nyomorognak”. Az ellentmondások és a konfliktusok itt váltak számomra teljesen nyilvánvalóvá. Ellentmondás feszült továbbá a Szíriából érkezett csoportok között is. Amíg az egyik csoport a szíriai kormány megdöntésének stratégiáját elemezte, addig egy másik csoport Asszad elnök mellett kampányolt. Más résztvevő csoportokban az iszlamista politikai erőket (pl. a Muszlim Testvériséget) haladásellenesnek minősítették, mások pedig az iszlamistákat is az imperialistaellenes front potenciális részének tekintik.

Március 27-én reggel 9:30h-tól 11:30 h-ig tanácskoztunk. A Prágai Tavasz 2 (PS2) Hálózat szemináriumának a címe: „A nemzetközi szélsőjobboldal előretörése és a vallásos fundamentalizmus” volt. Mintegy 70-en vettek részta munkában, köztük egy tucat kelet-európai (ukránok és oroszok). A panelben Leo Gabriel és Hermann Dworczak (Ausztria), Ole Pedersen (Norvégia), Ridha Chennoufi és Allani Allaya (Tunézia), Alexis (Görögo.) és Benyik M.

Leo Gabriel a bevezőjében ismertette a PS2 történetét, majd elmondta, hogy a szemináriumi témában két határozott trendvonalat lát: egyrészről az arab forradalmak erős kulturális gyökereit, amelyek eltérnek a nyugati mozgalmaktól, másrészről a politikának új kulturalizációja zajlik, nevezetesen a kultúra politikai hatalommá válhat. A szélsőséges fundamentalizmus fellángolása természetesen problematikus. A vita célja szerinte, hogy a kultúrák között diskurzus alakuljon ki és a szélsőségek elleni harc stratégiáját próbáljuk meg együtt kialakítani. A tanácskozás konklúzióját, a résztvevő mozgalmak együttműködési szándékát a témával foglalkozó közgyűlés elé javasolta terjeszteni.

Hermann Dworczak a szélsőjobboldal és a populizmus nemzetközi előretöréséről beszélt, amelynek megnyilvánulási formái az USA-ban a Tea-Party, Magyarországon a Jobbik, Ukrajnában a Szvoboda, Görögországban az Arany Hajnal. Az iszlamisták megerősödése szerinte beleillik a globális trendbe. A szélsőjobboldal megerősödésének fő okait a kapitalizmus mély válságában, az eddigi gazdasági-társadalmi modellek bukásában, a politikai vákuum létrejöttében jelölte meg. Véleménye szerint a szélsőségesek nem a válságok valódi okairól beszélnek, s a cigányokat, a külföldieket teszik felelőssé a kialakult helyzetért. A jelenségre adott válaszaink elemei: 1.) a szélsőségek mondanivalójának elemzése, 2.) alternatív propaganda folytatása és 3.) konkrét szociális, politikai, gazdasági és ökológiai alternatívák állítása.

Ridha Chennoufi, filozófus professzor az iszlamisták hatalomra kerülése miatt aggódik. Az iszlám szélsőségesek az „isteni akarat” megvalósítását tűzték ki célul, akik kizárólag muzulmán bankokat szeretnének látni, haladás-ellenesek, s nyíltan az erőszakot hirdetik.

Alexis, a Syriza tagja elmondta, hogy a szélsőjobb 1949 óta fontos kérdés Görögországban. Az Arany Hajnal (AH) már 25 éve létező neonáci szervezet, de berobbanása a görög politikai arénába az utóbbi évek „eredménye”. 2009-ben az AH támogatottsága még elenyésző volt, míg 2013-ban népszerűségük 7%-ra nőtt. Alexis 4 fő kérdéssel foglalkozott: 1.) a válság kapitalista természete, a megszorító intézkedések, a drámai nagyságú munkanélküliség 2.) az AH legitimmé válása, 3.) az AH ideológia háttere, 4.) a görög hatóságok „puha” fellépése az AH-val szemben. Bár a kialakult helyzet megoldását illetően Alexis nem optimista, de határozott cselekvéseket (lépéseket) sürget, így pl. erőteljes fellépést nemcsak az utcákon, hanem az oktatás keretében is. A szolidaritás reintegrációját a társadalom minden szintjén, a bevándorlókat is beleértve.

Ole Pedersen elmondta, hogy Norvégiában a szélsőségesek marginalizáltak, nem igazán jelentősek. Ennek ellenére hatalmas veszélyt jelentenek a társadalomra, a szolidaritás eszméjére. A szélsőséges csoportok náluk alapvetően skin-headekből és iszlámellenes csoportokból tevődnek össze.

Alani Allaya professzor a Maghreb országainak iszlamista mozgalmairól, elsősorban a szalafistákról adott képet, akik számos közel-keleti országban is jelen vannak. A teljes, mintegy 2 milliárd fős globális muszlim közösségnek kb fél százaléka (10 millió fő) szalafista. A professzor a mai szalafisták mozgalmának jellemzőit az erőszakban, a dzsihád terrorista módszereiben látja és hozzászólásában főleg a terrorizmussal, illetve a biztonsági vonatkozásokkal foglalkozott.

Rövid előadásomban a magyar helyzetről beszéltem, ill. a Jobbik fő jellemzőit emeltem ki, nevezetesen, hogy a szélsőjobb cigányellenes, idegengyűlölő és ultranacionalista. Előretörésük okait az eddigi kormányzatok szolgalelkű neoliberális politikájában, a történelmi múltban (Horthy „dicső” ténykedésében, ill. a nyilaskeresztes mozgalomban), a többrétegű válság következtében kialakult szociális leépülésben, a tömeges elszegényedésben jelöltem meg. Hermann javaslataival egyetértve hangsúlyoztam a szélsőjobboldali jelenségek alapos elemzését, a konkrét alternatívák kidolgozását és a nemzetközi szolidaritás szükségességét.

Hozzászólásában Zakhar Popovich, kijevi trockista aktivista az ukrán Szvoboda antiszemita jellegét emelte ki. Úgy látja, hogy a radikalizmus ma divattá vált. Egy másik, Moszvában élő aktivista a neoliberális politika szociális és gazdasági következményeit ecsetelte. Rámutatott a közigazgatási kar és a futballrajongók ultranacionalista jellemvonásaira. A választási eredmények meghamisítása és a jelenlegi rezsim elleni fellépést sürgette. Az ukrán helyzetről részletes angol nyelvű anyagot adtak át nekem.

Március 27-én délután a Transform és a CADTM, ill. a tuniszi ATTAC által szervezett „Mi Európa felelőssége a mediterrán országok új típusú fejlődésében?” c. szemináriumon vettem részt, amelyről angolul külön beszámolót készítek. A szemináriumon mintegy 40 fő jelent meg. Az előadók névsora: Christine Mendelsohn (Európai Baloldali Párt – EBP), Marie-Christine Vergiat (az Európai Parlament GUE/NGL csoport tagja, Franciao.), Mamdouh Habashi (Egyiptom), Fathi Chamki (Raid ATTAC Tunézia, CADTM), Fabio Amato (Olaszo.), Gus Massiah (IPAM, Franciao.) Vassilios Chatzilambrou (Syriza képviselője, Görögo.), Jawad (ATTAC Marokkó, CADTM), Carla Luis (Transform!, Cultra Portugália).

Az EU mediterrán politikáját a Tunéziában és Egyiptomban lezajlott népfelkelések alaposan megkérdőjelezték, bár a demokratizálást üdvözölték, de az a gazdasági modell, amely széleskörű elszegényesedéshez és munkanélküliséghez vezetett változatlanul tovább él és az EU továbbra is a szabad kereskedelmet preferálja.

Christine Mendelsohn az aszimmetrikus Észak-Dél kapcsolatok felszámolását és az adósság auditálását sürgette.

Marie-Christine Vergiat az EU szomszédsági politikájáról beszélt, amely megítélése szerint patthelyzetbe került. Az arab országok segélyezését az EU a multik érdekeinek megfelelően további