A Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerségről
Benyik Mátyás
Bevezető
A Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség (TTIP=Transatlantic Trade and Investment Partnership) a nemzetközi gazdasági kapcsolatok talán legjelentősebb kezdeményezése az utóbbi évtizedben, amely egyelőre nem kapott akkora figyelmet Magyarországon, de talán Európa többi országában sem, mint amekkora hatást megvalósulása esetén a világgazdaság és a nemzetközi gazdasági és politikai rendszer jövője szempontjából gyakorolhat. A TTIP az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió közötti kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodás létrehozására irányul, amely a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) dohai multilaterális tárgyalási fordulójának kudarca nyomán kialakult helyzetet tükrözi vissza. A TTIP a nemzetközi gazdasági és pénzügyi válság után némiképp irány nélkül maradt globális szabályozás és világgazdasági rend új keretrendszerbe illesztésére irányul, ezért jelentőségében a II. világháború után kialakult nemzetközi intézményrendszer fontosságához mérhető hatású. Jelentőségét az adja, hogy a két részt vevő fél együttesen nagyjából a világpiac felét teszi ki, ez pedig visszahat az egész világgazdaságra.
A globális folyamatok részeként a kereskedelemliberalizáció a Bretton Woods-i nemzetközi gazdasági rend kezdetétől tartó folyamat. A TTIP résztvevőit a GATT és a WTO keretében eddig sokoldalú egyezmények kötötték egymáshoz. Az említett globális intézmények keretében történő multilaterális liberalizáció azonban megakadt, mert a kulcsfontosságú kérdésekben (pl. a mezőgazdaság és a közszolgáltatások) a szerződő felek – elsősorban a fejlődő országok ellenállása, illetve másodsorban az antiglobalista tiltakozások miatt – nem tudtak megegyezésre jutni, illetve nem történt meg az ide vonatkozó egyezmények (GATS, GATT Mezőgazdasági Egyezmény) gyakorlati alkalmazása, illetve minden WTO-partnerre való kiterjesztése. A multilateralizmus mellett/helyett megindult a régiók/kontinensek közötti kétoldalú megoldások keresése is. Ennek eredményeként jöttek létre a különböző interregionális/interkontinentális egyezmények, például az EU és Mexikó között, az EU és Korea között, vagy a csendes-óceáni térségre vonatkozóan (TPP). A TTIP tehát – ha majd lezárul a tárgyalási folyamat – sokadik lesz a bilaterális szabadkereskedelmi egyezmények sorában.
Hogyan jutottunk el a szabadkereskedelem általánossá válásáig?
Két évszázaddal ezelőtt a szabadkereskedelem helyett a protekcionizmus volt a jelszó mind Európában, mind az Egyesült Államokban. Az USA-ban 1820-tól a második világháború végéig a vámok különösen magas szinten voltak (átlagban 35%-50% között). Következésképpen, a szabadkereskedelem élharcosaként fellépő USA és az EU, történetileg rövid időszakot ölel csak fel. Csak 1950-től figyelhető meg a vámok tartós csökkenése a világkereskedelemben.
1860-tól az 1930-as évekig az Amerikai Egyesült Államok szigorú protekcionista kereskedelempolitikát folytatott. Úgyanúgy mint ma Kína az USA is kevésbé volt tekintettel a világ más vezető hatalmainak szellemi tulajdonjogára. A hazai ipar érdekeit szem előtt tartva magas védővámokkal ösztönözték az ipar növekedését. Az 1930-as évekre azonban a protekcionista politika már nem működött. Amikor a gazgasági világválság F.D. Roseveltet a hatalom csúcsára emelte, a demokraták drámai fordulatot hajtottak végre az amerikai kereskedelempolitika területén. Az alapvető újítás akkor a kölcsönösség koncepciójának bevezetése volt, majd később kifejezetten olyan világ megteremtését tűzték ki célul, amelyben a kereskedelmi akadályokat felszámolják, és a komparatív előnyökön nyugvó szabadkereskedelem bevezetésével növekvő globális jólét fog beköszönteni.
A vámok szintjének csökkentését az USA viszont csak akkor kezdte el szorgalmazni, amikorra egyértelművé vált mindenki számára, hogy globális nagyhatalommá nőtte ki magát. Ez a kereskedelempolitikai fordulat jól követhető a történelemből: a szabadkereskedelem szószólói mindig az erős államok voltak. A vámokat csak akkor kezdik el csökkenteni, vagy akkor szüntetik meg, amikor saját iparuk már a világ élvonalába tartozik és vezető pozíciójukat nem fenyegetik a versenytársak. A szabadkereskedelem irányába történő fordulat illusztrálására jó példa Anglia esete: míg 1848-ban 1.146 árucikkre vetettek ki vámot, 1860-ra már csak 48-ra. Az Adam Smith által 1776-ban követelt szabadkereskedelem irányába történő elmozdulás tehát 82 évet vett igénybe.
A protekcionizmus legfontosabb elméletét Friedrich List német közgazdász dolgozta ki a XIX. század első felében. A „felvilágosult protekcionizmus” fő ideológusa a feltörekvő iparágak kiépülését segítő kormánypolitikák átfogó eszközrendszerét vetette papírra. A klasszikus angol politikai gazdaságtant azért bírálta, mert képviselői a gazdaság fejlesztésének specifikus hazai jellemzőit figyelmen kívül hagyták. List nézete szerint a politikai gazdaságtan művelőinek – ellentétben a nemzetközi kereskedelemmel – empírikus tapasztalatokra épülő elméleteket kell kidolgozni és az általuk javasolt politikákat összhangba kell hozni a kor követelményeivel és hozzáigazítani a nemzeti sajátosságokhoz, kiemelt figyelmet fordítva a jövő generációinak és az emberiségnek a szükségleteire. A politikai gazdaságtant a filozófia, a politika és a történelem együtteseként értelmezte. List szerint a különböző fejlettségű nemezetek közötti szabadkereskedelem bevezetése a gyengébbek alávetését eredményezi. A szabadkereskedelem korszaka az egyenlő fejlettségű országok között fog létrejönni – állította. Nézetei különösen az elmaradottabb európai és latin-amerikai országokban voltak igen népszerűek.
Marx és Engels a szabadkereskedelemről
Marx Károly a szabadkereskedelemről 1848. január 9.-én a Brüsszeli Demokratikus Egyesületben elmondott beszédének utolsó részében kijelentette, hogy ő személyesen a szabadkereskedelem mellett teszi le a voksát, mivel szerinte a szabadkereskedelem a „társadalmi forradalmat siettető” legjobb rendszer. A társadalom akkori állapotát figyelembe véve a szabadkereskedelem a tőke szabadságát jelentette (de jelenti ma is!).
Marx szerint a tőke előrehaladásának útjában álló nemzeti korlátok lebontása után a cselekvés totális szabadsága nyílik meg. Azonban mindaddig, amíg a bérmunka és a tőke viszonya fennáll, mindig lesz egy kizsákmányoló és egy kizsákmányolt osztály. Úgy vélte, hogy rendkívül nehéz megérteni a szabadkereskedelem híveinek azon elképzelését miszerint a tőke előnyösebb felhasználása majd megszünteti az ipari tőkések és a bérmunkások közötti antagonizmust. Éppen ellenkezőleg, a szabadkereskedelem bevezetésével ezen két osztály kibékíthetetlen ellentéte csak világosabban fog megmutatkozni.
Marx beszédének 1888. évi angol kiadásához Engels írt előszót, amelyben elismeri, hogy korábbi mérsékelt protekcionista álláspontja – a kifejlődőben lévő amerikai ipar szerencsétlen protekcionista intézkedéseit látva – megváltozott és teljes mértékben ő is a szabadkereskedelem mellett érvelt. Írásának vége felé azonban Engels tudatos társadalomkritikusból politikai ideológussá lépett elő: hitet tesz a szocializmus elkerülhetetlen eljövetele mellett, ezzel a protekcionizmus és a szabadkereskedelem kérdésében közömbös álláspontra jut, mert véleménye szerint a szocializmus mindenütt győzedelmeskedik.
A szabadkereskedelem a kapitalizmus egyik fő mantrája. Hívei szerint hosszú távon a jövedelmi egyenlőtlenségek felszámolását, a termelés bővítését, a termelési költségek és a fogyasztói árak csökkentését lehet így optimálisan biztosítani. Mindez akár igaz is lehetne, de mi sajnos soha nem fogjuk ezt a helyzetet megtapasztalni, mivel a világon eddig még soha nem valósult meg a szabadkereskedelem, ugyanis ezidáig az államok közötti gazdasági kapcsolatokat általában a protekcionizmus jellemezte.
Nem kétséges persze, hogy az erős államok és a fejlett gazdasági integrációk (pl. az USA és az Európai Unió) ma is folyamatosan ratifikálnak „szabadkereskedelmi” egyezményeket. De az ilyen szerződések nem igazán tekinthetőek szabadkereskedelmi egyezményeknek, hanem valójában protekcionista megállapodásoknak. Immanuel Wallerstein szerint „nem létezik szabadkereskedelem, ha abban nem vesz részt a világrendszer minden állama”. Amennyiben az úgynevezettt szabadkereskedelmi megállapodás(ok)ból akárcsak egy államot is „kihagynak” akkor valójában egy protekcionista zónát hoznak létre a kívül maradó állammal vagy államokkal szemben.
A gazdaságtörténet eddigi időszakát tekintve a kereskedelempolitika eszközeit a kormányok arra használták fel, hogy megpróbálják egyensúlyba hozni a helyi termelők érdekeit és a globális piacok igényeit. Arra törekedtek, hogy a külkereskedelemből minél nagyobb hasznot húzzanak rövid-, közép- és hosszú távú gazdasági növekedési céljaik elérése érdekében. A kormányok és vállalataik versenyképességi pozíciója nagymértékben a nemzetközi gazdasági együttműködésbe való bekapcsolódásuk fokától függ. Az üzleti szektor fejlettsége és érdekei viszont jelentős hatással vannak a kormányokra és az általuk megválasztott kereskedelmi politikákra.
A világkereskedelem fejlődésével párhuzamosan a szabadkereskedelem mellett új érvek merültek fel, annak ellenére, hogy a gyakorlatban Adam Smith vagy David Ricardo által megfogalmazott elveket szó szerint még soha nem alkalmazták. Ez a fejlemény nagymértékben a növekvő versenyre és a pénzügyi egyensúlytalanságokra alapozott gazdasági fejlődésnek eredménye, amelynek következtében mindenütt – a szabadkereskedelem hangoztatása ellenére – a hazai termelők védelme és támogatása, azaz a protekcionizmus került előtérbe.
A fejlett, modern nemzetgazdaságokban a nemzeti termelők külpiaci támogatását célzó kereskedelmi politikák és a külföldi áruk és szolgáltatások akadálymentes beáramlását segítő intézkedések egyre nagyobb szerepet kaptak. A 2008-2009-es globális pénzügyi válság és a folyamatosan tapasztalható negatív tendenciák számos fejlett és feltörekvő gazdaság esetében elég szemléletesen mutatták meg, hogy a válság hatásainak leküzdése vagy enyhítése érdekében különös hangsúlyt fektetnek a kereskedelmi politikákra és az érzékenyebb piacok szabályozására.
Úgy tűnik, hogy a protekcionizmus versus szabadkereskedelem vitában nemcsak és nem is annyira a különböző országok fejlettségi szintjének egymáshoz közelítésére vagy megőrzésére kell összpontosítani, mivel itt két kérdésnek is meghatározó jelentősége van. Az első, hogy a világgazdaság globalizálódása és a szabályozás globális rendszerének megteremtése sérti-e a nemzeti kereskedelempolitikák függetlenségét? A köcsönös gazdasági egymásrautaltság adott szintjén az egyes országok kereskedelempolitikái nagymértékben a szabályozások alkalmazásától függenek, s nem hagyatkozhatnak kizárólag a protekcionista intézkedésekre. Ezen túlmenően a protekcionizmus felszámolásának együtt kell járnia adekvát stratégiák kidolgozásával, elősegítve ezzel a hazai termelők érdekeinek érvényre jutását.
A másik kérdés, hogy a liberális kereskedelempolitika alkalmazásából adódóan az államok közötti szoros kapcsolatok és a hozzá kapcsolódó szabályozási eszközök kiélezik-e az egyes nemzetgazdaságok közötti konfliktusokat? Más szóval, a saját nemzeti célokat más országok gazdasági pozíciójának romlása és versenyképességének elvesztése árán lehet csak elérni, vagy vannak más alternatívák? A fennálló rendszeren belül aligha.
Mennyire szabad ma a modern kereskedelem?
Az áruk nemzetközi kereskedelmének jelenlegi szabályozása az Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezményen (GATT) alapul, amelynek célja a II. világháború után szétzilálódott kereskedelmi kapcsolatok helyreállítása volt általánosan elfogadott és kölcsönös elvek alapján. A legnagyobb kedvezmény, a viszonosság, az átláthatóság, a konzultáció és az egyenlő elbánás elve kulcsfontosságú elemei a GATT-nak.
A multilaterális kereskedelmi rendszer alapítói szerint ezek az alapelvek voltak hivatottak biztosítani, hogy a II. világháborút követően a szabadkereskedelem segítségével a világgazdaság talpra tudjon állni. Érdemes megjegyezni, hogy a GATT tárgyalások időszakában bizonyos országok, legfőképpen az Amerikai Egyesült Államok domináns pozícióban voltak. Akkoriban a szerződő felek közül sokan nem is voltak abban a helyzetben, hogy a világpiacra ipari termékeket szállítsanak és aktívan hozzájáruljanak a nemzetközi árucseréhez.
Ezért, amikor a GATT a nemzetközi kereskedelmi tárgyalások kiinduló pontjává vált, a legnagyobb kedvezményes elbánás elvét meglehetősen szűken lehetett csak értelmezni, mivel a szabadkereskedelem előnyeit a nemzetközi kereskedelem összes részvevője nem is élvezhette. A növekvő verseny kialakulásával párhuzamosan, a globális verseny centrumainak kiemelkedésével és megszilárdulásával (pl. EU, USA, Japán, újonnan iparosodott országok és Kína) óhatatlanul új és változatos protekcionista eszközök kerültek bevezetésre. A világkereskedelemben a protekcionizmus története számos jellemző módszert is produkált, mint például:
-
szelektív protekcionizmust – egyes országokat, illetve egyes termékeket célzó;
-
szektor protekcionizmust – egyes ágazatokat, elsősorban a mezőgazdaságot védő;
-
kollektív protekcionizmust – országcsoportokat a kívülállókkal szemben védelmező;
-
rejtett protekcionizmust- hazai gazdaságpolitikai intézkedések, amelyek nem kapcsolódnak a kereskedelem szabályozásához;
-
szuperprotekctionzmust (támadó, agresszív protekcionizmusr) – védi a fejlett, nagy teljesítményű és monopolizált iparágakat;
-
privát monopolisztikus protekcionizmust – kereskedelmi akadályokat hoz létre, a szokásostól eltérő importkorlátozásokat vezet be.
A kereskedelempolitikai eszközök növekvő száma és változatos formái hatással voltak a szabadkereskedelem jellegére is. A nemzetközi kereskedelem szabályozásának modern liberalizálási koncepciója – eltekintve a korlátozások lehető legnagyobb mértékű csökkentésétől és egyes elemeinek felszámolásától – a kereskedelempolitikák harmonizációját és a szabályozás egyesítését állította előtérbe. Ez a liberális felfogás releváns és hatékony kereskedelempolitikák folyamatos keresésére ösztönzött. Mind a cégek, mind a nemzetgazdaságok versenyképesség iránti törekvésének erősítését is elősegítette. A globális verseny komplex világában azonban a mai protekcionizmus alapvetően különbözik a néhány évtizeddel ezelőttitől, mivel az egyes védintézkedéseket rejtett protekcionizmussal és a nemzeti termelőket támogató politikákkal kombinálják.
A protekcionizmus és a szabadkereskedelem alkalmazásának drasztikus változása az úgynevezett hozzáadott érték láncot is érintette. Mivel a globális termelés mind a fejlett, mind a fejlődő országok vállalatinak közreműködésével zajlik, ma már nem lehetséges a hazai piacok kifejezett védelmének érdekében nyíltan fellépni. Rugalmasabb megközelítésre van szükség és a hatékony kereskedelempolitikai stratégiához egy sor nagyon alapos makroökonómiai és iparpolitikai koncepció kidolgozása is hozzá tartozik.
Miről szól a TTIP ?
A globális folyamatok részeként a kereskedelemliberalizáció a Bretton Woods-i nemzetközi gazdasági rend kezdetétől tartó folyamat. Az úgynevezett Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerségi Megállapodás (TTIP) is ennek a hosszú folyamatnak és egy interkontinentális láncolatnak is a része. A TTIP résztvevőit a GATT és a Kereskedelmi Világszervezet (a WTO) keretében eddig is egyezmények kötötték egymáshoz. Az említett globális intézmények keretében történő liberalizáció azonban kb. 10 évvel ezelőtt megakadt azzal, hogy a kardinális mezőgazdasági és szolgáltatási kérdésekben a felek nem tudtak megegyezésre jutni, illetve nem történt meg az ide vonatkozó egyezmények (GATS, GATT Mezőgazdasági Egyezmény) gyakorlati alkalmazása, illetve minden WTO-partnerre való kiterjesztése sem.
A WTO dohai fordulójának kudarca után beindult a régiók közötti kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodások megkötése. Létezik már ilyen interregionális/interkontinentális egyezmény például az EU és Mexikó között, az EU és Korea között, a csendes-óceáni térségre vonatkozóan (TPP). A TTIP ebbe a bilaterális egyezmény-sorba tartozik.
2013-ban az EU és az USA között kétoldalú szabadkereskedelmi tárgyalások kezdődtek a globális szabályozás fejlesztése illetve a kereskedelmi és beruházási lehetőségek bővítése céljából. Igaz ugyan, hogy a két térség egymással szemben alkalmazott átlagos vámszintje jelenleg csupán néhány százaléknyi, de a nem vámjellegű akadályok terén még bőven lenne lehetőség a harmonizációra és a szabványosításra. Ugyanakkor véleményem szerint alaptalan lenne a TTIP-egyezmény létrejöttétől jelentős kereskedelmi és növekedési hatást várni.
A TTIP végső változatának kialakítása várhatóan még sokáig elhúzódik, mégis már számos becslés született annak felmérésére, hogy várhatóan mennyire intenzíven hat majd a kereskedelem és a beruházások további liberalizációja az USA, az EU és az egyes tagállamok növekedésére.
Novák Tamás „A V4-országok és a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség” című tanulmányában felhívta a figyelmet arra, hogy „a TTIP célja elsősorban geostratégiai jellegű, s a gazdasági elemek csak ezt követik a szerződésről folyó tárgyalások során”.
Összegzésként Novák megállapítja: „A TTIP V-4 országokra gyakorolt hatása az egyezmény végső tartalmától fog függeni….Leginkább kézzelfogható gazdasági következmények az árukereskedelem és az ahhoz részben kapcsolódó külföldi tőkebefektetések területén jelentkezhetnek”.
A TTIP Magyarországra gyakorolt hatásait egy másik tanulmány (Kutassy-Rezessy- Szíjjártó) így összegezte: „Alapvetően a TTIP várhatóan növelni fogja a magyar gazdaság jövedelmét, foglalkoztatottsági szintjét és tőkeberuházását, de nem jelent megoldást az ország strukturális bajaira. Visszafogott optimizmussal érdemes várakozásokat támasztani a megállapodással kapcsolatban. A GDP növekedése szempontjából elsősorban a járműipartól várhatunk jelentős többletet mind a növekedés,mind a foglalkoztatás, mind a tőkevonzás terén. Valószínűsíthető, hogy ezek a hatások is elsősorban a multinacionális vállalatok beruházásain keresztül jelentkeznek. Három forgatókönyvet vázoltunk fel és kétféle kereskedelmi rugalmassággal számoltunk. Nagyobb kereskedelemrugalmasság esetén a csak vámok eltörlésével járó változatban minimális, két század százalékos növekedési többletet látunk, míg a kisebb és nagyobb átfogó liberalizáció már fél, illetve egytized százalék bővülési lehetőséget is ad. A kisebb kereskedelmi rugalmasság esetén a nagyobb átfogó liberalizáció már akár 0,2 százalékos GDP-hatással is járhat. Ágazati szinten a TTIP elsősorban a járműgyártáson keresztül fogja húzni a magyar növekedést. Ez utóbbi megállapítás is egybecseng több más EU-ra vonatkozó tanulmánnyal. A foglalkoztatás terén az átfogó liberalizáció bármely változata 20-30 ezres nagyságrendben növelné meg a foglalkoztatottságot. A csak vámok a eltörlésével járó TTIP 5-6 ezer munkalehetőséget teremtene. Ez egybecseng a Bertelsmann- és az arányosított CEPR becsléssel (Felbermayr–Lehwald–Heid, 2013, Francois, 2013). A tőkeeszköz-felhalmozás (GFCF) esetén a kereskedelemrugalmasságtól függően a vámcsökkentés 1,6-2 milliárd forint beruházási többletet vonzana, míg az átfogó liberalizáció 3-5 milliárdot a kisebb és 5-9 milliárdot a nagyobb fokú nem vámjellegű akadálylebontás esetén.”
A TTIP fő jellemzői
A TTIP tehát az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió közötti kétoldalú szabadkereskedelmi megállapodás, amely az európai és az amerikai óriásvállalatok előtt még meglévő piaci korlátozások, illetve szabályok lebontását célozza. Ténylegesen nem is a kereskedelmet akadályozó korlátozások megszüntetéséről van itt szó, mivel ezeket az akadályokat (vámokat, kvótákat, adminisztratív korlátozásokat) már a WTO keretében multilaterális tárgyalások keretében nagyrészt lebontották és a kereskedelem az atlanti óceán két partja között ma szépen fejlődik. A WTO becslései szerint az USA átlagos vámszintje jelenleg 3,5%, míg az EU-nál 5,2%. A TTIP tárgyalások sem elsősorban a vámok további csökkentését, hanem az ún. vámon kívüli korlátok, szabályok és előírások lebontását helyezik a középpontba. A globális kereskedelemre azonban ma sokkal nagyobb veszélyt jelent a valutaspekuláció, amelynek következtében rendkívül szélsőséges árfolyam-mozgások és jelentős áremelkedés tapasztalható.
A TTIP fő célja a transznacionális vállalatok befektetéseit akadályozó szabályozási „korlátok” megszüntetése, az óriásvállalatok profitjának növelése érdekében. A „korlátok lebontása” lényegében a szociális ellátás, a környezetvédelmi szabályok, a munkavédelmi előírások, az élelmiszerbiztonsági normák leépítését jelenti.
Az előbb említett deregulációs menetrend a közszolgáltatások és a közbeszerzések piacosítását irányozza elő, illetve további magánosításokat céloz meg az egészségügyben és az oktatás területén.
A TTIP leginkább aggasztó fejezete „Befektető és az állam között felmerülő vitarendezési eljárás” (ISDS), amelynek keretében a befektetők jogosultak egy ad hoc vitarendezési bíróság előtt a szuverén államokat azok közpolitikai döntései nyomán keletkezett profitveszteségeikért perelni. Ezzel a mechanizmussal az óriásvállalatokat a nemzetállamok státusával megegyező szintre emelik fel és speciális jogokat biztosítanak nekik, amellyel mind az USA-ban, mind az EU államaiban a demokrácia legalapvetőbb elvei sérülnek. Ez a rendelkezés, nem meglepő módon, nagyon népszerűtlen Európában. Nemrégiben az Európai Parlamentben az öt vezető politikai frakció – a konzervatívoktól a szocialistákig – kompromisszumban egyezett meg, amely revideálná a befektető-állam rendelkezést, nemzetközi bíróságot létesítve, hogy inkább az ítélje meg az igazságtalan szabályozás elleni vállalati panaszokat, mint a magán döntőbíróságok.
Mi a baj tehát a TTIP-pel?
-
Átláthatatlan, antidemokratikus – a tárgyalások titokban, zárt ajtók mögött zajlanak.
-
Az információkhoz, a tárgyalási dokumentumokhoz még az EU-tagországok országgyűlési képviselői sem férhetnek hozzá.
-
Hasonlóképpen a többi szabadkereskedelmi megállapodáshoz (pl. a NAFTA) a TTIP életbe lépése után is elhúzódó és jelentős létszámleépítésekre, ipar-kitelepítésekre lehet majd számítani.
-
Az európai munkaügyi szabályok és előírások (pl. a kollektív szerződések) lazítását eredményezi.
-
A befektetőket védő egyezmény az óriásvállatokat a foglalkoztatási feltételek javításából adódó „profitveszteségeik” kompenzálására sarkallja.
-
Az európai élelmiszerbiztonsági előírások (pl. a génkezelt termékekre, az ún. GMO-kra vonatkozó korlátozások) lazításához, illetve az enyhébb USA-beli szabványokkal történő harmonizációjukhoz vezet.
-
Az „elővigyázatossági elv” érvényesítése veszélyben van. (Az elővigyázatosság elve lehetővé teszi az emberi, állati vagy növényi egészséget fenyegető lehetséges veszéllyel szemben vagy a környezet védelme érdekében történő gyors fellépést. Amikor a tudományos adatok nem teszik lehetővé a teljes körű kockázatértékelést, az elv alkalmazásával többek között megelőzhető az egészségre potenciálisan veszélyes termékek forgalomba hozatala, vagy az ilyen termékek visszahívhatók a piacról.)
-
Az USA-hoz képest szigorúbb EU környezetvédelmi szabályok lazítása várható.
-
A közszolgáltatások (egészségügy, oktatás, vízellátás) erőteljes piacosítása következik be.
-
A privatizált közszolgálatások visszaállamosítása lehetetlenné válik, vagy
csak súlyos kártérítés ellenében (ISDS) lesz lehetséges.
11.) Az állampolgárok információkhoz történő hozzáférését is korlátozza (vagyis a
már leszerepelt ACTA-egyezmény, a Hamisítás Elleni Kereskedelmi
Megállapodás elemeinek visszacsempészése történik).
12.) A vállalatoknak a magánszemélyek adataihoz való kereskedelmi célzatú
hozzáférése megkönnyebbül.
-
A legnagyobb veszélyt azonban az ISDS vitarendezési mechanizmus
bevezetése jelenti, amely lehetővé teszi az óriásvállatok számára, hogy a szuverén államok közpolitikai döntéseiből eredő veszteségeikért a nemzetállamokat bepereljék. Az elmúlt években több mint 500 esetben 95 országot érintően indultak ilyen eljárások.
Források/Irodalom:
Benyik Mátyás: A Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Parnerségről (a TTIP-ről) röviden,
Benyik Mátyás: Általános Egyezmény a Szolgáltatások Kereskedelméről,
az Adóparadicsomtól a Zöldmozgalomig,Napvilág Kiadó, Budapest, 2008. 27.-31.old..old.
Benyik Mátyás: Kereskedelmi Világszervezet, az Adóparadicsomtól a Zöldmozgalomig,
Napvilág Kiadó, Budapest, 2008. 135-138.old.
Hillary, John: The Transatlantic Trade and Investment Partnership, Rosa Luxemburg Stiftung, Brussels Office, 2014. február
http://rosalux.gr/sites/default/files/publications/ttip_web.pdf
Kutasi Gábor-Rezessy Gergely-Szíjjártó Norbert: Az USA–EU kereskedelmi tárgyalások várható hatása a magyar növekedésre
http://real.mtak.hu/15121/1/Kutasi-Rezessy-Szijarto_K%C3%BClg.2014₇-8.pdf
Novák Tamás: A V-4 országok és a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség (TTIP), Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézet Műhelytanulmányok 107. (2014) 1–41. 2014. október
https://www.marxists.org/archive/marx/works/1848/free-trade/
https://www.marxists.org/archive/marx/works/1888/free-trade/
http://www.theweek.co.uk/64003/what-is-ttip-and-why-is-it-causing-so-much-controversy
http://iwallerstein.com/free-trade-treaties-are-anti-free-trade/
Budapest, 2015. szeptember 27.