A Társadalmi Igazságosságot Mozgalom – Alakulat a Tőke-Tranzakciók Adóztatásáért az állampolgárok Céljára (ATTAC) Egyesület idén ünnepelte fennállásának 15 éves évfordulóját. Alapszabályunk értelmében tevékenységünket az alkotmányos előírások alapján, demokratikusan, mozgalmi jelleggel fejtjük ki. Magunkénak valljuk a nemzetközi ATTAC mozgalom céljait és alapelveit. A magyar ATTAC a nemzeközi globalizációkritikai mozgalom része, amelynek már több mint negyven országban van helyi szervezete. A globális hálózat kiépítése 1998-ban Franciaországban kezdődött, Ignació Ramonet, a Le Monde Diplomatique főszerkesztőjének javaslatára és eredetileg a spekulációs tőke megadóztatásának, az ún. Tobin-adó bevezetésének szorgalmazásához kapcsolódott. A globálissá terebélyesedett mozgalom egyáltalán nem kommunista mozgalom (erről lásd még később), hanem a kapitalizmus keretein belül maradó célokat követő szerveződés. Országonként ugyan eltérő jellegzetességekkel, de valamennyi az emberarcú kapitalizmusért küzd.
Az ATTAC Magyarország célja: a gazdasági folyamatok, mindenekelőtt a pénzpiacok társadalmi ellenőrzése és szabályozása, az emberi jogok között az alapvető gazdasági és szociális jogok (fedélhez, megfelelő táplálkozáshoz, egészséghez, munkához, oktatáshoz való jog) előtérbe állítása, a tőke antidemokratikus érdekérvényesítésével szemben a társadalmi demokrácián és valódi esélyegyenlőségen alapuló szolidáris társadalom és világrend megvalósítása.
Az ATTAC Magyarország céljainak elérése érdekében tudományos kutató tevékenységet folytat. Figyelemmel kíséri, elemzi és megvitatja mind a hazai, mind a nemzetközi gazdasági, társadalmi és kulturális folyamatokat. Álláspontunk kialakítása és képviselete érdekében előadásokat, vitafórumokat és megmozdulásokat szervezünk, szoros együttműködést alakítunk ki a céljainkkal rokonszervező szervezetekkel (pl. környezetvédőkkel, emberi jogvédőkkel). Aktuális közéleti kérdésekben állásfoglalásainkat eljuttatjuk a hazai és a külföldi sajtóorgánumokhoz, melyek közül kevesen hajlandóak tevékenységünkről és álláspontunkról beszámolni. Amennyiben mégis, akkor igyekeznek bennünket negatív színben feltüntetni, vagy egyenesen lejáratni, mint például az ellenoperabálok, vagy a WTO- és a GATS-ellenes tüntetéseink kapcsán, vagy legutóbb a HVG 2017. június 23.-i véleményrovatában a kiváló újságíró, a rendszerváltást feldicsőítő Révész Sándor tette (http://hvg.hu/itthon/20170623_Revesz_Sandor_ellenzek_rendszerkritika_baloldal_liberalis_demokracia ).
Több, mint szomorú, botrányos, hogy a magát „liberálisnak” hirdető Révész Sándor ugyanúgy boszorkányüldözést kezd (egy 43 országban jelenlévő) nemzetközi szervezet hazai leágazása ellen, mint Orbán, csak azért mert nem ért egyet annak nézeteivel. Révész Úr a cikkében a 2010 előtti neoliberális politikát védi, nem veszi észre, hogy az csődbe jutott, éppen ez hozta ránk az orbanizmust!
Révész kirohanásában személyes támadást intéz a rendszerkritikus mozgalmak és személyek ellen, az ATTAC-ot és személyemet kommunistának nevezi, amely utóbbival nekem nem lenne semmi bajom, de azért Révész véleménye mégis meglehetősen pontatlan. Egyrészről valóban igaz, hogy az ATTAC Magyarország sokkal radikálisabb, mint a legtöbb más országban működő szervezet és több kommunistát is tömörít, de egyáltalán nem tekinthető kommunista szerveződésnek, csupán rendszerkritikainak. Igaz továbbá, hogy Soros Györgyöt a rendszerváltás segítőjének, a szocialista rendszer sírásójának tartjuk, akinek szerepe szerte a világon a liberalizmus eszméjének terjesztése, a tőke útjában álló, vagy annak ellenálló rezsimek megdöntése volt. A színes forradalmakban játszott szerepe Soros Györgynek mindenütt tetten érhető. „Áldásos” tevékenysége nyomán, a nyílt társadalom megteremtésének ötlete több helyen a világban polgárhábrúkhoz és mérhetetlen szegénység kialakulásához vezetett.
Révész félretájékozottsága ellenében történelmi tény, hogy a fasizmus soha nem volt kapitalizmusellenes. Kár ilyen tudománytalan, hamis, de önmellveregetéssel előadott kijelentéssel lejáratnia saját magát.
A cikke végén Révész azt írja, hogy a rendszertagadóknak nincs programja. Ez nem igaz, mert van programunk (bár frissítésre szorul), amelynek címe: a 90 fokos fordulat. Legalább félszáz vezető értelmiségi vett részt az ATTAC Tudományos Tanácsa által jegyzett program elkészítésében és a szöveget véglegesítő vitákon. A program linkje itt található: http://90fokosfordulat.hu/
Az ultraliberális Révész Úr személyemet a fideszes pronáci Németh Szilárdéhoz hasonlítja, amely ellen hevesen tiltakozom. Kikérem magamnak az összehasonlítgatást Némethel, én egyetemet végzett szakközgazdász vagyok, 6 nyelven beszélek, tudományos publikációim vannak, rendszeresen előadok nemzetközi konferenciákon.
Civil politikai és társadalmi szerepvállalásom az ATTAC-on kívül a Magyar Egyesült Baloldal Egyesülethez, a Marx Károly Társasághoz, az antifasiszta szerveződésekhez, a szociális fórumokhoz és a nyugat-szaharai szolidaritáshoz kötnek, semmi közöm a pronáci Fideszhez és eszmetársához a Jobbikhoz.
Budapest, 2017. június 27.