Elvileg igen, gyakorlatilag nem úgy néz ki. De miért kellene egyáltalán meghaladni a kapitalizmust? Erről is beszélgettek a pulzArton.
Van-e élet a kapitalizmuson túl? Elvileg van, gyakorlatilag nem úgy néz ki. Legalábbis a közeljövőben nem igazán elképzelhető, hogy Európában radikálisabb társadalmi-gazdasági változásoknak nézhetünk elébe. Tamás Gáspár Miklós a kapitalizmus egyetlen valódi alternatívájának továbbra is a kommunizmust tartja. Ilyen és ehhez hasonló felvetésekről hallhattunk vasárnap, a pulzArt5 keretében a sepiszentgyörgyi Tein Teaházban megszervezett Élet a kapitalizmus után című nyilvános vitán. A beszélgetés résztvevői Kustán Magyari Attila újságíró moderátori szerepben, Ivácson András Áron filozófus, Nagy Zeni tudományos blogíró és Tamás Gáspár Miklós filozófus, közíró voltak.
Meg kell-e haladni a kapitalizmust?
Az eseményre nagy számban érkeztek érdeklődők, úgy tűnik, a téma és Tamás Gáspár Miklós egyaránt kuriózumnak számít. Kustán Magyari Attila a beszélgetést egy kellően provokatív kérdéssel indította: meg kell-e haladni a kapitalizmust? Ha igen, akkor miért? TGM-hez intézi, így már mindjárt a kezdet kezdetén a probléma sűrűjébe hatolunk. A kapitalizmust azért kell meghaladni, mert a kapitalizmus folyamatos válságban van. A kapitalizmus maga a krízis, így a kérdést megfordítva tulajdonképpen azon érdemes elgondolkodnunk, javasolja a filozófus, hogy miért van egyáltalán szükség egy ilyen társadalmi-gazdasági struktúrára. Azaz „Miért áll fenn a kapitalizmus annak ellenére, hogy a civilizációs és morális tekintetben elért hatalmas eredményeivel együtt mégis elviselhetetlen problémákat okoz mindenkinek?”
A válasz egy történelmi okfejtés során bontakozik ki. A kapitalizmus története egyszerre volt mindig a kapitalizmus és szocializmus története, vagyis mindig a saját ellentétével egyszerre állt fenn. Ez pedig nemcsak gazdasági, hanem politikai értelemben is megnyilvánult, hiszen a kapitalizmus egyik fő jellemzője éppen a szocialista munkásmozgalom. ’89-ben mindez megváltozni látszott, hiszen az ellenoldal nem teljesítette a munkásmozgalom normatív kritériumait, a szovjet rendszer által megtestesített ellenhatalom eltűnt, a nagy nyugati baloldali mozgalmak megszűntek, a szakszervezetek és a szocialista pártok polgáriakká váltak, a harmadik világ lázadó mozgalmai pedig és az új baloldali értelmiségi mozgás megszűnt. Úgy tűnt, a kapitalizmus immár a maga tiszta formájában, a szabad piac öntörvényű mechanizmusának alárendelve működik, akkor viszont világossá vált – itt TGM vélhetően a kilencvenes évek kezdeti eufóriája utáni kijózanodási periódusra gondol –, hogy a kapitalizmus kultúrája teljes egészében rendszerellenes. Tudniillik a kapitalizmus által megteremtett új társadalmi hierarchia és az ebből adódó egyenlőtlenségek immár sehonnan sem kaphatnak végső igazolást, így maguk után vonják a szocializmust, mint kritikai utópiát. A kapitalizmus megköveteli önmaga ellentétét, a kommunizmust – summáz TGM.
Hogyan lehet meghaladni?
Kustán kérdésére ezúttal Ivácson András Áron válaszol, és Erik Olin Wright amerikai marxista szociológus elméletét ismerteti. Eszerint a kapitalizmus meghaladásának négy lehetséges alternatívája van, az első kettő makropolitikai, a másik kettő mikroszociológiai szintű. Az első makropolitikai stratégia a rendszer forradalmi eszközökkel történő szétzúzása lehetne, de ez a XXI. században már kivitelezhetetlennek tűnik. A második a rendszer megszelídítése olyan intézmények létrehozása által, mint a kiterjedt szociális háló, a szolgáltatások hálója, illetve olyan szabályozási környezetek létrehozása, amelyek a kapitalizmus által okozott bizonytalanságot és bizalmatlanságot enyhítik. A mikropolitikai szintű megoldások egyike a rendszerből való kivonulás lehet, ez viszont inkább csak individuális szinten képzelhető el. A másik a rendszer erodálása, ami azt jelenti, hogy a kapitalizmuson belül, de annak logikája ellen működő elemeket igyekszünk társadalmi szinten felerősíteni. Figyelemre méltó alternatíva Ivácson szerint a Nick Land által javasolt akcelerálás-elmélet is, vagyis a kapitalizmus bizonyos jellemzőinek, például a technolgiai fejlődésnek olyan mértékű felfokozása, hogy az a rendszert önfelszámoláshoz vezesse. A kérdésre TGM is reagál, rámutatva, jelenleg patthelyzetben élünk, hiszen a rendszer elutasítottsága a rendszer kilátástalanságának hitével egyszerre áll fenn. A kapitalizmussal szembeni ellenállás sikere pedig manapság is attól függ, hogy politikai értelemben mennyire világos és főleg mennyire akut a Marx által meghatározott alapprobléma: a termelők és termelési eszközök elválasztottsága, illetve a munka céljának az egyén morális céljaitól való elválása. Vagyis attól, hogy mennyire tudatos az elidegenedés és a kizsákmányoltság.
Érdemes megfontolni azt a kérdést is, és szerinte erről a mai mozgalmak kissé megfeledkeznek, hogy a kapitalizmus keretei között elvileg lehetséges a társadalmi egyenlőség megteremtése az olyan újraelosztási rendszerek létrehozásával, mint az adórendszer, a bérrendszer, a pénzpiac korlátozása stb. Ez viszont egyrészt soha nem sikerül, másrészt ha meg is valósulna, csupán időleges megoldás lehetne. Az egyenlőtlenségek megszüntetésére TGM szerint továbbra is a radikális kommunista eljárás a legalkalmasabb: a termelési eszközök és termelők elválasztottságának felszámolása és a magántulajdon megszüntetése. A mai baloldali politikai küzdelmek szem előtt tévesztik ezt problémát, mert főként biopolitikai kérdések mentén zajlanak, a faji és nemi elnyomás ellen irányulnak. Ezek viszonya pedig az antikapitalizmushoz közvetett és bonyolult.
Technológiai fejlődés, automatizálás, transzhumanizmus
Kustán következő kérdése a beszélgetést némileg új síkra tereli. Hozzájárulhat-e a technológiai fejlődés a kapitalizmus alapproblémájának felszámolásához vagy a rendszer átalakulásához? Ha igen, akkor hogyan? Nagy Zeni válasza erre egy optimista szcenárió. A technológia ma már egyre inkább elérhető mindenki számára, az információs technológia pedig teljes mértékben átalakítja a piacot. Azáltal tudniillik, hogy a termékét vagy szolgáltatását manapság mindenki eladhatja az interneten, megkerülhetők a nagyvállalatok és így létrejöhet a közösségi gazdaság. Hasonló lehetőségeket teremt a 3D-s nyomtató megjelenése is, az ilyen és ehhez hasonló technológiák és folyamatok pedig lassan-lassan aláaknázzák a kapitalizmust. TGM erre a felvetésre kritikusan reagál. Attól, hogy a piacon mindenki közvetlenül vehet részt, a piac szerkezete még nem változik meg, érvel. Kétségtelen, hogy ez bizonyos értelemben fejlődés, de a kapitalizmus fejlődése, ilyenként pedig nemhogy gyengíti, hanem még veszélyesebbé teszi a rendszert. Azt idézi elő tudniillik, hogy a magánélet többé nem lesz elkülöníthető a munkatevékenységtől. Felmerül az automatizáció kérdése is, hiszen ha a gépek el tudnak végezni majdnem minden munkát, akkor már nem lesz szükség emberi erőfeszítésre, ez viszont azt jelenti, hogy munkanélkülivé válik a társadalom legszélesebb rétege. A munkanélküliség problémájára megoldás lehetne az egyetemes alapjövedelem, amely mellett az emberek végre olyan tevékenységekkel tölthetnék az idejüket, amelyek valóban kreatívak. TGM ezzel kapcsolatban is szkeptikus, szerinte ugyanis a tőke birtokosai nem fogják csak úgy átadni a tulajdonukat meg a hatalmat. Sőt, ha többé nem kell dolgozni, akkor nézünk elébe a legvéresebb forradalomnak. A technológiai fejlődés következményei kapcsán felmerül a transzhumanizmus kérdése is, erről viszont Ivácson kifejti, egyelőre nem látja, hogy ez megoldaná a technológia kommunitárius birtoklásának problémáját.
Tények és tévhitek
A beszélgetés következő köre a jelenlegi baloldali mozgalmak helyzetére reflektál. TGM mindenek előtt azt hangsúlyozza, hogy a kritikai utópiának az a formája, amely a proletariátus és filozófia fúziójaként a szocializmus gyakorlatát jelentette, az európai forradalmakkal megszűnt. A lázadás és az erkölcsi felháborodás hangulata ma is létezik, a kapitalista rendszer elméleti kritikája úgyszintén, de az elmélet és a politikai gyakorlat közötti kapcsolat megszakadt. Azaz baloldali elméletek vannak, a szó szoros értelmében vett baloldali mozgalmak viszont már nincsenek. Végül a kommunizmussal, illetve kapitalizmussal kapcsolatos tévhitekről esik szó. Ivácson kifejti, egyik súlyos tévhit az, hogy a jelenlegi kapitalista társadalomban nincs munkásosztály. Egyértelmű, hogy van, az egy másik kérdés, hogy miért nincs már osztálytudata. A másik tévhit az, hogy a kapitalizmuson kívüli világ nem értékeli a kreativitást. Jó kérdés az is, hogy mit értünk kreativitás alatt, mert manapság ezt a vállalkozói szellemmel azonosítják, holott nem feltétlenül erről van szó. Más szempontból az, hogy a kapitalizmus értékeli a kreativitást, ismét egy problémás állítás, mert a kapitalista tőkés csak addig és csak azt a kreatív tevékenységet támogatja, amely számára profitábilis. Ivácson itt hivatkozik Alain Badiou-ra, aki szerint a kapitalizmus antropológiájában nincsenek emberek, hanem csak a piaccal szemben álló állatok. TGM is megerősíti ezt a gondolatmenetet: ami a kapitalizmusban látszik, ami értéket termel, abban a tőke vesz részt és a bérmunka. Aki kiesik ebből a hálózatból, az nem teljesíti az emberi mivolt kritériumait. A művészetnek ezért van kiemelten fontos szerepe a kapitalizmusban. Azáltal ugyanis, hogy a kreativitást átutalja a fantázia, érzelem, élvezet világába, egyfajta vigaszt, menekvést nyújt, és végső soron ez az, ami megtart minket embereknek – zárja gondolatmenetét.
Forrás: http://multikult.transindex.ro/?cikk=26836