Új Társadalmi Világfórum felé – Felhívás

2020 szeptember 1.

A Társadalmi Világfórum jövő januárban lesz 20 éves. A különböző társadalmi mozgalmak, aktivisták és értelmiségiek felhívása a jelenleg fennálló neoliberalizmussal szembeni fellépésre 2001-ben világszerte kiemelkedő esemény volt. Attól kezdődően számos tömegtalálkozóra került már sor a világ különböző országaiban, amelyek horizontálisan szervezett témacsoportok mentén és a szervezetek közötti együttműködés jegyében zajlottak le. Az egyik szabály az volt, hogy a TVF a résztvevők egésze nevében nem adhat ki nyilatkozatot vagy nem szólíthat fel mindenkit cselekvésre. A világ azóta sokat változott, és néhány TVF-aktivista úgy véli, hogy globális politikai szereplőként sürgőssé és elengedhetetlenné vált a bolygó jövőjét veszélyeztető gazdasági, szociális és környezeti válsággal szembeni közös cselekvések kimunkálása.

A világ megváltoztatása érdekében a Társadalmi Világfórumot „nyitott térről” „cselekvési térre” kell átváltoztatni

A Társadalmi Világfórum (TVF) 2021-ben lesz húsz éves! Egy befolyásos vitavezető csoport Mexikóvárosban most egy új fórum megszervezésének feltételeit vizsgálja. Nyilvánvaló, hogy pillanatnyilag minden a koronavírus alakulásának függvénye.

Mindannyian jól tudjuk, hogy 2001 óta és a Porto Alegrében megrendezett első TVF-et követően a világ rengeteget változott. Akkortájt a fórum alapítóinak sikerült lefektetniük az „Alapelvek Chartáját” abból a célból, hogy rögzítsék a működési szabályokat és elkerüljék, hogy konvivalitás és konvergencia helyett a fórum konfliktusok terévé változzon. Ahelyett, hogy az alapelvek segítséget jelentenének, a „nyitott térre” vonatkozó alapelvet a közelmúltban dogmatikusan értelmezték, és a fórum – egyetlen kivételtől eltekintve – a jelenkori történelem egyetlen döntő pillanatában sem volt képes politikai tényezőként megmutatni magát.

Ebből a zsákutcából való kilépéshez a múltban különféle kezdeményezések születtek azért, hogy a fórum nevében politikailag fontos tényezőként [aktorként] lépjenek fel. Gondoljunk csak az első [Európai Társadalmi] fórumon kezdeményezett hatalmas tömegdemonstrációra az iraki háború ellen, amelyre 2003. február 15-én került sor. A TVF több „történelmi” résztvevője a lebénító konszenzus elv megszegésére tett kísérletet és aláírta a „Porto Alegre -i Kiáltványt” és – bár nem globális politikai program megalkotásának szándékával, de a külvilággal történő szoros kapcsolódás érdekében – újabb felhívást tett közzé, miszerint a „nyitott térről »cselekvési térre” kell válni. Ezt az első üzenetet Frei Betto, Atilio Borón, Bernard Cassen, Adolfo Perez Esquivel, Federico Mayor, Riccardo Petrella, Ignacio Ramonet, Sader Emir, Boaventura Santos, Roberto Savio és Aminata Traoré írták alá.

Ez a mostani kezdeményezés nem arról szól, hogy politikai álláspontot kényszerítsenek egy olyan kollektívára, amely mindig is nagyon sokféle volt és az is lesz. Azonban jelenleg a világot ökológiai összeomlás fenyegeti, és az előretörőben lévő fasizmussal, a dominánssá fejlődött pénzügyi kapitalizmussal, a rasszizmussal és a patriarchátussal együtt a világ súlyos válságban van. Amikor a fiatalok, a nők és más elnyomottak ismét az utcán menetelnek és igazságosságot, fenntartható ökopolitikát követelnek, a TVF 2021-ben nem maradhat el. Erkölcsi és politikai kötelességünk abbahagyni az önreflexiót, beszélni kell a világgal és cselekedni szükséges.

Azért akarják a jelen üzenet aláírói megváltoztatni a fórumot, hogy a világ is megváltozzon. Úgy gondoljuk, hogy a fórumot, annak struktúráit és irányítását sürgősen demokratizálni kell. A logika és a történelem olyan változást kényszerít ránk, amely nyílt és részvételen alapuló vitákhoz vezet. Döntő jelentőségű egy olyan fórumirányítás bevezetése, amely lehetővé teszi számunkra, hogy a nyitott térből cselekvési térré váljunk. Ezért azt javasoljuk, hogy a Nemzetközi Tanács integrálja az egész világon mozgósodó új társadalmi erőket annak érdekében, hogy próbáljunk meg egy sokkal reprezentatívabb fórumirányító testületet létrehozni, amely felülvizsgálja az Alapelvek Chartáját olyan szempontból, hogy az megfeleljen a 21. század követelményeinek, illetve hogy helyet biztosítson a regionális és a tematikus fórumoknak, hogy nemzetközi akciónapokat szervezzünk, és hogy megbeszélhessük a fórum globális politikai aktorrá válásához vezető utat. Ez nem lesz könnyű út, és a világhoz szóló, hatékony irányító testület létrehozásához mindannyiunk részéről nyitottságra és elkötelezettségre lesz szükség.

A fórumirányítás megerősítésére és a TVF demokratizálására számos lehetőség kínálkozik. Nagyon reméljük, hogy ezek megvalósulnak és fentieket demokratikusan meg tudjuk vitatni.

Meghívjuk Önt, hogy vegyen részt ebben a kollektív elmélkedésben. Ez olyan sürgős feladat, amely hozzájárulhat a „Lehet más a világ” létrehozásához, amelyre sürgősen vágyunk és amelyre nagyon nagy szükségünk van.

Adolfo Pérez Esquivel  (Argentina), Alberto Acosta. (Ecuador), Aminata Traoré (Mali) , Armando de Negri (Brazil), Assétou Founé Samaké (Mali), Atilio Boron (Argentina) Aziz Rhali (Morocco), Berenice Celeita (Colombia), Bernard Cassen (France), Bernard Duterme.  (Belgium), Boaventura de Sousa Santos. (Portugal), Candido Gribowszki (Brazil), Cecilia Capanna (Italia) Claudia Yadira (Mexico), Dalia Acosta (Cuba) Demba Moussa Dembele (Senegal) Elizabeth Mpofus (Zimbabwe) Emir Sader (Brazil), Federico Mayor (Spain), Flavio Lotti  (Italy), Francine Mestrum (Belgium) Frei Betto. (Brazil) , Guadalupe Ponce (Mexico),  Hazel Henderson (USA),  Hélène Tremblay (Canada), Ignacio Peón (Mexico), Ignacio Ramonet (Spain-France), Jason Nardi.  (Italy) John Bellamy (USA), Leo Gabriel. (Austria), Luis Lópezllera. (Mexico) , Madhuresh Kumar (India) Manou Angahi, (Ivory Coast), Mario Dujisin (Chile-Portugal), Medha Patkar  (India) Mireille Fanon Mendès. (France), Mohau Pheko (South Africa), Ms. Roma. All India Union of Forest Working People (India), Norma Fernández.  (Argentina), Nzira Deus (Mozambique), Oscar Gonzalez. (Mexico), Raquel Martínez López Gómez (Spain), Reiner Braun (Germany), Riccardo Petrella. (Italy- Belgium), Roberto Savio. (Italy-Argentina), Saida Garrach. (Tunisia), Susan George. (France), Taoufik Ben Abdellah. ENDA (Tunisia), Vandana Shiva. (India), Wim Dierckxsens (Costa Rica)

—————————————

Ha egyetért a felhívással, kérjük írja alá.

https://foranewworldsocialforum.org

facebook: Towards a New World Social Forum

Forrás: https://www.other-news.info/2020/09/towards-a-new-world-social-forum/

Nyersfordítás angolból: Benyik Mátyás

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?