Fontos információk Nyugat-Szaharáról

Fontos információk Nyugat-Szaharáról

1.) Nyugat-Szahara az utolsó gyarmat Afrikában. amelyet Marokkó ural. 1975-ben az ENSZ Biztonsági Tanácsa felszólította a megszállót, hogy “azonnal vonja ki katonai csapatait és telepeseit a Nyugat-Szahara területéről”. Ez több mint 300 000 marokkói telepest jelentett, akiket Marokkó küldött a Nyugat-Szaharába. Azóta azonban az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem tett semmit annak érdekében, hogy az akkori kérését érvényesítse, Franciaország ugyanis, mint vétójogi hatalom Marokkó oldalán áll. Csak a MINURSO ENSZ-misszió maradhatott a térségben, amely Marokkó és a Frente Polisario ellenállási szervezet fegyverszünetének felügyelete. A világszervezet Biztonsági Tanácsában a francia vétó miatt a jelenlévő ENSZ-erők, a függetlenségi referendumot „előmozdítani” hivatott MINURSO nem jelenthet arról, hogy Nyugat-Szaharában milyen módon sértik meg az emberi jogokat.

2.) 1973-ban a függetlenségért síkra szálló diákok hozták létre a Polisario Frontot, amely a szaharávi népet képviselte. A Polisario Front 1976-ban kikiáltotta Nyugat-Szahara függetlenségét Szaharai Arab Demokratikus Köztársaság néven. A köztársaságot több mint 80 állam ismeri el független országként, és 1984 óta tagja az Afrikai Uniónak is, ami miatt Marokkó korábban elhagyta a pánafrikai szervezetet, és csak 2017-ben tért oda vissza. A Polisario Front, amely jelenleg csak a terület egyötödét ellenőrzi, 1991-ben beleegyezett az ENSZ által tető alá hozott tűzszünetbe, azzal a feltétellel, hogy népszavazást fognak kiírni az ország függetlenségéről. Ez azonban mind a mai napig nem történt meg. A terület végső státuszáról (a teljes függetlenségről vagy a Marokkóhoz tartozásról) egy hosszú évek óta halogatott népszavazás tudna dönteni. A felek azonban nem tudnak megegyezni a szavazáson részvételre jogosultakról.

3.) 1960-ban az ENSZ Közgyűlése elfogadta az 1514. (XV) számú határozatot, amely a
gyarmati országoknak és népeknek nyújtandó függetlenségről szóló nyilatkozat volt. E
dokumentum kimondta, hogy a gyarmati rendszert mielőbb és feltétel nélkül meg kell
szüntetni. 1963-ban az ENSZ Közgyűlése Nyugat-Szaharát önkormányzatisággal nem
rendelkező területnek nyilvánította. E megállapítás helytálló volt, hiszen a tartomány 1884-
től spanyol gyarmatként létezett.


Jogilag tehát egy igen izgalmas, többszereplős szituáció alakult ki. A gyarmattartó
spanyolokat nemzetközi jogi normák kötelezték volna arra, hogy tegyék lehetővé, hogy a
gyarmati nép gyakorolja önrendelkezését. Ezt elhalasztották, sőt, a területet a madridi
szerződésben átengedték Marokkónak és Mauritániának, amely két hatalom meg is szállta a
részükre biztosított területeket. A harmadik fél, a szaharávik tehát megrekedtek a gyarmatistátuszban, mivel máig nem volt alkalmuk gyakorolni a nemzetközi közösség által számukra
biztosított és elismert önrendelkezési jogot. Ebből következik, hogy Marokkó Spanyolország
quasi gyarmatosító jogutódjának tekinthető, vagyis a szaharávik továbbra is – akár szó szerint
véve is – függő jogi helyzetben vannak. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a háborút lezáró
fegyverszünet után felállított ENSZ békemisszió, a MINURSO is feladatul kapta, hogy az
évtizedek óta késő referendumot tető alá hozza.

4.) Nyugat-Szahara továbbra is gyarmati státuszban Marokkó megszállása alatt van. Az állapot fenntartásához a nemzetközi közösség nem csak hallgatólagosan járul hozzá. Franciaország következetesen kiáll Marokkó mellett és meggátol minden törekvést az ENSZ-ben, amely a MINURSO tevékenységét segítené elő, vagy a mandátumát bővítené. A realitás tehát az, hogy a marokkói megszállás immár tartósan állandósult, ez azonban nem teszi jogszerűvé sem a jelenlétet, sem pedig a gazdasági erőforrások kiaknázását. Mint megszálló hatalom a rabati kormányzat az
okkupált tartomány természeti kincseit és jövedelmeit a saját szükségleteinek kielégítésére és
gazdasági érdekeinek előmozdítására nem használhatná ki. Mindösszesen a megszálló
katonaság ellátását és az adminisztráció fenntartását segíthetné vele. Ehhez képest azt látjuk, hogy a foszfát, a hal és az olaj felkeltette a nyugati vállalatok érdeklődését is. Marokkó 2005-ben kötött halászati partnerségi megállapodást az Európai Uióval, amelynek értelmében a tagállamok halászati engedélyt kaptak az Atlanti-óceán nyugat-szaharai vizein. Nyugat-Szahara a világ második legnagyobb foszfát-exportőre lehetne, de nem az, mivel Marokkó termeli ki és viszi a világpiacra a nyersanyagot.

5.) A nemzetközi jog és a szolidaritás a szaharávik mellett van. Kétségtelenül továbbra is megilleti őket az önrendelkezési jog, amelyet nem tudtak hivatalos keretek között gyakorolni. Kikiáltották ugyan államukat, amely teljesíti is az államiság feltételeit, de szuverenitása nem terjed ki a teljes országra, mindössze annak egy kicsiny, értéktelen részét birtokolja. A többi rész Marokkó hatalmában van. Marokkó nem fog kivonulni önszántából, erre pedig kényszeríteni sem fogja a nemzetközi közösség, legalábbis egyelőre úgy tűnik, hogy nem.


Védi Marokkót az ENSZ 2625 (XXV) határozata az államok közötti baráti kapcsolatokról
és az együttműködés nemzetközi jogi alapelveiről. Erre tekintettel harmadik államoknak tilos
beavatkozni más államok kapcsolataiba, mivel a beavatkozás bármely formája veszélyt
jelenthet a nemzetközi békére és biztonságra. Algérián kívül más állam nem is nagyon
avatkozik be közvetlenül a szaharávikat érintő konfliktusba. Algéria az az állam, amely a Polisario-t a kezdetektől támogatja, területén pedig menedéket biztosított a háború elől elmenekült nyugat-szaharaiaknak.

Marokkó legfőbb támogatói Franciaország és az Egyesült Államok. Nélkülük semmiféle rendezésre nem mutatkozik esély, hiszen mindkét állam vétójoggal rendelkezik az ENSZ Biztonsági Tanácsában. A két ország a XX. század második felében hagyományosan jó kapcsolatokat ápolt Marokkóval, amely jó szövetségesnek bizonyult a kommunizmus és a terrorizmus elleni harcban.

Franciaországnak köszönhető többek között az, hogy a MINURSO mandátumát sohasem sikerült az emberi jogok monitorozására alkalmas mechanizmussal kibővíteni.

6.) A migránsokat és a menekülteket Marokkó saját politikai játszmájához, zsarolásra használja fel. Az EU-tól egyrészt politikai támogatást akar szerezni a nyugat-szaharai konfliktusához és másrészt minden jel szerint még több pénzügyi támogatást szeretne bezsebelni.

7.) Mint ismeretes, Nyugat-Szahara 1976 óta a külvilágtól elzárt terület, sem külföld média, sem emberjogi szervezetek nem tudnak ott dolgozni. Jelenleg több mint 10 millió akna és robbanóanyag van Nyugat-Szaharában.

8.) A Közép és Kelet-európai Szolidaritási Szövetség (CEE Alliance) határozottan elítéli a különböző marokkói jogsértéseket, nevezetesen: az emberi jogok rendszeres megsértését és Nyugat-Szahara természeti és gazdasági erőforrásainak tömeges kifosztását. A CEE Alliance kijelenti, hogy

a.) Marokkó nem rendelkezik szuverenitással Nyugat-Szahara felett, Marokkó egy illegális megszálló erő;

b.) Nyugat-Szahara a szaharaiaké;

c.) kiáll a nemzetközi törvényesség és a szaharai nép jogai mellett!

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.