Afrika-konferencia 2023. február 4.-én

Afrika, Nyugat-Szahara

M E G H I V Ó

A Szervezők a Baloldalért (SZAB) meghívja az érdeklődőket

a 2023. február 4-én, szombaton tartandó Afrika-konferenciára

Az átlag magyar állampolgár, de még a politika iránt érdeklődők is sajnálatosan keveset tudnak az Afrikában zajló folyamatokról. E hiány pótlásához kívánunk hozzájárulni Afrika-konferenciánkkal.

Közelebb kerülni Afrikához Afrika jövője és kihívásai

A konferencia helyszíne: Vasas Szakszervezet Székháza, földszinti nagyterem. 1086 Budapest Magdolna u. 5-7

A konferencia célja: tudományos és aktuálpolitikai ismeretterjesztés, a fejlődő világ máig aktuális problémái, az erről szóló ismeretek terjesztése Magyarországon.

Levezető elnökök: Zalka Vera Magyar Társadalmi Fórum és Farkas Péter, a KRTK Világgazdasági Intézet főmunkatársa

  • 10:00–10:10 Bevezetőt mond: Farkas Péter
  • 10:10–10:30 Kiss Judit, MTA Afrika Albizottság elnöke, kutatóprofesszor:Ki kit finanszíroz? Kiss Judit írásos előadásának ismertetése
  • 10:30–10:50 Droppa György, a Kelet-európai Környezetvédelmi Kutató Intézet volt igazgatója: Így jártam Ken Saro-Wiwával
  • 10:50–11:10 Szliman Ahmed afrikanista, az Európa Afrikáért Alapítvány elnöke:
  • Nyugat-Szahara harca a függetlenségért
  • 11:10–11:30 Kármán Marianna, vezető kutató, Óbudai Egyetem Afrika Kutató Intézet: A COVID-19 pandémia az afrikai kontinensen
  • 11:30–11:50 Raymond Irambo, Magyar Afrika Társaság főtitkára: Afrika helyzete
  • 11:50–12:30 Kérdések, hozzászólások és vita az előadókkal
  • 12:30 – 12:35 Összefoglaló és zárszó: Farkas Péter
  • 12:35–13:00 Szolid büfé, kötetlen beszélgetés.

Budapest, 2023. január 16.

Droppa György és Benyik Mátyás

A Vasas székház előadó termében lesz fűtés, de kérjük öltözzenek melegen.

Afrika helye az új világrendben

Afrika szerepe a globalizált világban felértékelődőben van, azonban a 21. század valószínűleg mégsem Afrika évszázada lesz, de az kétségtelen, hogy a fekete kontinens a korábbi időszakokhoz képest jóval meghatározóbb és fajsúlyosabb szereplője lesz a nemzetközi rendszernek.

Ezt nem csupán a hazai tudományos élet, illetve az Afrika iránt elkötelezett civil szervezetek, de a kormányzati szféra is felismerte. Sőt, a kontinens iránti pozitív előjelű érdeklődés örvendetesen nő az egyetemi hallgatók és az átlagemberek körében is. Nem túlzás állítani, hogy az elmúlt években egyfajta pezsgés érzékelhető a témában, amelyet a növekvő számú tudományos, kulturális és ismeretterjesztő rendezvény éppúgy mutat, mint a szaporodó tanulmányok, monográfiák és egyetemi szakdolgozatok. Mindezek ellenére az átlag magyar állampolgár, de még a politika iránt érdeklődők is sajnálatosan keveset tudnak az Afrikában zajló folyamatokról. Ezért úgy gondoljuk, hogy megkerülhetetlen feladatunk a földrész jobb megértése és ismerete. Abban bízunk, hogy a 2023. február 4.-i Afrika-konferenciánk ehhez nyújthat majd némi segítséget.

Afrika közelebb van hozzánk, mint gondolnánk: talán nincs még két olyan kontinens, amelynek jelene és jövője olyan szorosan összekapcsolódna egymással, mint a fekete kontinensé és Európáé.

Afrika nagyságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. A Föld harmadik legnagyobb kontinense az összes szárazföldnek mintegy egyötödét (20,4%-át) teszi ki, népessége napjainkban meghaladja az ezermilliót. Területe 3-szorosa Európáénak, 330-szorosa Magyarországénak. Míg népessége 2-szerese Európáénak, olyan országokkal, mint a 200 millió lakosú Nigéria vagy a 100 milliós Egyiptom. A legnagyobb városokban pedig gyakran 2-szer annyi ember él, mint egész Magyarországon. Afrika természeti szépségekben és erőforrásokban rendkívül gazdag. Innen származik a kávé, itt termelik a legtöbb kakaót, déligyümölcsöt. Itt találhatók a világ gazdag szénhidrogén-, gyémánt-, arany-, réz-, urán-, platina-, foszfátlelőhelyei és a világ leggazdagabb állatvilága.

Az elmúlt két évtizedben Afrika nagy átalakuláson (óriási lakosságnövekedésen, gyors iparosodáson) esett át. Angolában olajat találtak, Dél-Afrika a BRICS tagja lett. Destabilizálta Afrika északi féltekét az Arab Tavasz. Igen jelentőssé vált az Afrikán belüli infláció, – milliók vándorolnak – tehát kialakultak Afrika gazdag és szegény országai. A fejlett világ, ezen belül Európa médiából áramló jóléti üzenete a jövőben egyre inkább milliószámra csábítja majd a reménytelen helyzetű, a háborúk és a szárazság okozta éhínség által felkavart régiók népességét Európába.

Afrika az elmúlt évszázadokban alárendelt, sokszor kiszolgáltatott szerepet töltött be a nemzetközi rendszerben. Ennek történelmi okai azonban mára megszűntek létezni. Ahhoz azonban, hogy a kontinens és annak országai a nemzetközi közösség ténylegesen is egyenrangú tagjai legyenek, még hosszú az út. Afrika gazdasági felzárkózása a 21. század legelején megkezdődött, az eredmények ezen a téren ma már jól láthatók. Ez azonban nem elegendő, ha a növekedés hasznát kevesek fölözik le, akkor Afrika nem lesz képes a 21. század kihívásainak megfelelni.

Afrika a 21. század elején roppant gyors ütemben változó kontinens, ám a vele kapcsolatos észlelések a világban nem tartanak lépést ezekkel a változásokkal. A negatív sztereotípiák és gyakran hamis közhelyek alapvetően a múltból, a ma élő generációk számára a 20. század végéről, különösen az 1990-es évtizedből öröklődtek, amikor Afrika „a világtérképről lecsúszóban lévő” kontinensnek számított. Vannak azonban mélyebb történelmi gyökerei is az előítéleteknek, hiszen a felfedezések korában Afrika mintegy „útban volt” a fűszerkereskedelem központjai felé haladóknak, a szó szoros értelmében megkerülendő kontinensnek számított. Az azt követő évszázadokban pedig a rabszolga-kereskedelem, majd az európai gyarmatosítás bebetonozta az előítéleteket. Ezen az 1960-as és a korai 1970-es évek afrooptimizmusa sem tudott érdemben változtatni.

Újabb nekifutás előtt állunk tehát, amely azzal kecsegtet, hogy Afrika véglegesen egyenjogúvá válik a nemzetközi rendszerben, marginalizált kontinensből pedig a saját sorsát kezébe venni és alakítani képes szereplővé válik. Ez egyben a világ sorsának alakításában betöltött szerep változását is eredményezi, a gazdasági és politikai globális törpe a szemünk láttára nőhet fel Földünk többi régiójához. Már most látszik azonban, hogy ez nem lesz egy töretlen és lineáris folyamat, amelyet megtorpanások, akár visszarendeződések is kísérhetnek.

Az afrikai kontinenst különösen érzékenyen érinti a klímaváltozás is.

Földünk 100 legsérülékenyebb országának több mint fele Afrikában található. Kiemelten veszélyeztetett térség a Száhel-övezet (a Szahara és a nedves szavanna között húzódó sáv), amelynek ökológiai egyensúlya az 1970-es években bomlott meg, de Afrika egésze komoly gondokkal küzd. A klímaváltozás súlyos következményekkel jár a mezőgazdaságra nézve, a szárazság, az aszályok és a vízhozamok csökkenése gazdasági válságokat von maga után. A csökkenő terméshozamok, a bizonytalanság és az élelmiszer-biztonság hiánya instabilitást idéz elő, amely már középtávon súlyos társadalmi gondokat eredményez, ezek közül az egyik legégetőbb jelenség a klímamigráció folyamata.

Új fejlemények Afrikával kapcsolatban

Afrika nemzetközi színtéren betöltött szerepének megerősítésére tett ígéretet Joe Biden. Arról is beszélt, hogy létrehoz egy segélyalapot a humanitárius segítségnyújtásra. Az amerikai elnök ezzel próbálja erősíteni hazája pozícióit a befolyásért folytatott harcban, amelyben Kína és Oroszország áll jobban: “Ma további 2 milliárd dollár értékű humanitárius segítségnyújtást jelentek be Afrikában tapasztalható akut élelmezési bizonytalanság kezelésére. Ez segíteni fog abban, hogy a gyerekeknek és családoknak ne kelljen éhesen lefeküdniük. Az elkövetkező három évben az Egyesült Államok Kongresszusával szorosan együttműködve, 55 milliárd dollárt tervezünk a közös és támogatott ügyek előmozdítására, valamint az Agenda 2063 kezdeményezés támogatására.” jelentette ki Biden 2022. december 16.-án. Ígéretet tett arra is, hogy hivatali ideje alatt felkeresi a szubszaharai Afrikát, ami 2015 óta az első ilyen látogatás lenne a térségben.

Kína törekvései Afrikában

Kína alig több mint két évtized alatt a világ első számú ipari szuperhatalmává vált. Kína akkor csatlakozott a kapitalista világgazdasághoz, amikor a globalizáció második szakasza zajlott. Ez a termelési folyamat globális felbontása volt, amelyet az információs technológia fejlődése tett lehetővé, és amely forradalmi újítást eredményezett, nevezetesen a vállalati globális értékláncot. Ennek a folyamatnak a legfontosabb jellemzője, hogy a csúcstechnológia elterjedése a tudásgazdag tőkés centrumból a munkaerő-felesleggel rendelkező perifériás országokba került.

Afrika a kínai „puha erő projektek” kísérleti terepévé vált, különösen Kína közelmúltbeli vakcinadiplomáciája miatt, amely többek között több százféle orvosi felszerelést adományozott az afrikai országoknak. A kritikák közepette, miszerint Kína kizsákmányoló stratégiát folytat a kontinensen, a propaganda erőfeszítései fokozódtak, hogy Kínát pozitív, jóindulatú fejlesztési partnerként mutassák be, és enyhítsék az Afrikával való növekvő kapcsolatai körüli gyanakvásokat. A médiába történő növekvő befektetések, a Konfuciusz Intézetek növekvő száma, a nagyszabású kulturális fesztiválok szervezése és az ösztöndíjak nagylelkű adományozása mind-mind Kína erős jelenlétét és befolyásának növelését szolgálják a kontinensen.

Az orosz Wagner csoport zsoldosainak afrikai megjelenése Maliban szintén újdonság. A nyugati és más afrikai országok támogatását élvező kormány, egy önálló állam kialakításáért küzdő, a tuareg népcsoporthoz tartozó szeparatisták és a különböző iszlamista terrorszervezetek (Al-Kaida, Boko Haram, Iszlám Állam) között zajló háború egyik legsúlyosabb atrocitására került sor 2022. március 27.-e és 31.-e között. (A szaharai Mali lakossága kétszer, területe tizenháromszor nagyobb Magyarország területénél). Nyugat-Szahara és Mali közé ugyan beilleszkedik Mauritánia, de a térség politikai helyzetének rosszabbodása nem tagadható.


A 2023. február 4.-re tervezett Afrika-konferencia egyik fő témája Afrika utolsó gyarmatának, Nyugat-Szaharának a bemutatása.

Marokkó mindössze egy évvel függetlenségének elnyerése után magának követelte az akkor még Spanyolországhoz tartozó nyugat szaharai területet, amelyre már korábban is igényt formált. Nyugat-Szahara önállósági törekvései 1973-ban, a Polisario Front megalakulásával erősödtek fel. A marokkói kormány több más indok mellett, főként gazdasági érdekből, az ország északi területein elhelyezkedő foszfátbányák miatt vonult be a területre, magának követelve azt. A Polisario-erők továbbra is folytatják a függetlenségi harcukat, amelyet a lakosság is támogat. 2016 legnagyobb eseménye októberben következett be, amikor a marokkói haderő bevonult Guergueratba, a feleket elválasztó ütközőzónában elhelyezkedő településre. A marokkói erők kivonását a területről csak 2017 februárjában jelentették be, de a kivonulásra eddig nem került sor.

Nyugat-Szahara továbbra is gyarmati státuszban van, Marokkó megszállása alatt szenved. Az állapot fenntartásához a nemzetközi közösség nem csak hallgatólagosan járul hozzá. Franciaország következetesen kiáll Marokkó mellett és meggátol minden törekvést az ENSZ-ben, amely a MINURSO (az ENSZ nyugat-szaharai önrendelkezési népszavazási missziója) tevékenységét segítené elő, vagy a mandátumát bővítené. A realitás tehát az, hogy a marokkói megszállás immár tartósan állandósult, ez azonban nem teszi jogszerűvé sem a jelenlétet, sem pedig a gazdasági erőforrások kiaknázását. Mint megszálló hatalom a rabati kormányzat a megszállt tartomány természeti kincseit és jövedelmeit a saját szükségleteinek kielégítésére és gazdasági érdekeinek előmozdítására nem használhatná ki. Mindösszesen a megszálló katonaság ellátását és az adminisztráció fenntartását segíthetné vele. Ehhez képest azt látjuk, hogy a foszfát, a hal és az olaj felkeltette a nyugati vállalatok érdeklődését is. Marokkó 2005-ben kötött halászati partnerségi megállapodást az Európai Unióval, amelynek értelmében a tagállamok halászati engedélyt kaptak az Atlanti-óceán nyugat-szaharai vizein. Nyugat-Szahara a világ második legnagyobb foszfátexportőre lehetne, de nem az, mivel Marokkó termeli ki és viszi a világpiacra a nyersanyagot.

Az Afrika-konferencia másik témája a szaharai néppel való nemzetközi szolidaritási mozgalom (EUCOCO) legutolsó (Berinben 2022. december 2.-3. között megtartott) 46. tanácskozásáról kíván beszámolni.

A résztvevők megerősítették a szaharaiak ügyének egyértelmű és határozott támogatását. Ajánlásokat fogadtak el, miszerint a szaharai népnek a lehető legnagyobb támogatást kell nyújtani a marokkói megszállóval szemben. A zárónyilatkozatban felszólították “az Egyesült Nemzetek Szervezetét és a Biztonsági Tanácsot, hogy a MINURSO révén vállaljanak felelősséget az 1991-es és 1997-es megállapodásokban előírt nyugat-szaharai népszavazás lebonyolításáért”.

A berlini tanácskozás felszólította “az ENSZ-missziót, hogy garantálja az emberi jogok tiszteletben tartását a megszállt nyugat-szaharai területeken”. A résztvevők elismerően nyilatkoztak “a szaharai nép ellenállásáról, különösen a szaharai politikai foglyok ellenállásáról”. Dicsérték továbbá az Afrikai Unió (AU) “rendíthetetlen” álláspontját a nemzetközi jog elvei, különösen a szaharai nép függetlenséghez való joga tekintetében. Emellett felszólították “az Európai Unió (EU) egészét, valamint a tagországokat, hogy egyértelműen támogassák Afrika utolsó gyarmatának felszámolásához vezető demokratikus megoldást. Hitet tettek amellett, hogy “az EU Bírósága (CJEU) közelgő ítéletei a nyugat-szaharai konfliktus rendezésében döntő szerepet biztosítanak az uniós országoknak és általában a nemzetközi közösségnek”. Leszögezték, hogy “a semlegesség nem lehet opció a megszállással szemben.

Budapest, 2023. január 9..

Benyik Mátyás

A bejegyzés kategóriája: Nincs kategorizálva
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?