Hungarian Social Watch 2021 Report

We have not yet reached the level of the most unequal countries, but we are moving towards it” – Zsuzsa Ferge, best-known Hungarian sociologist said in an interview with the Hungarian daily newspaper Nepszava.1 The ruling party FIDESZ incites and exploits hatred against refugees, the poor and gypsies. The government is sharply opposed to the idea of basic income and basic social care.

A hate-based society built in Hungary

According to European Union statistics, poverty is decreasing and the risk of exclusion has fallen below the EU average in Hungary in 2018. But the EU uses the official income distribution as a starting point, calling a certain proportion of people living below the average poor. Hungary`s situation is specific. Hungary is among those countries where we cannot talk about the top 10,000, but the top 1 or 0.1 per cent. A few thousand people account for a huge proportion of the total wealth in Hungary, even half or more. After them comes a widening gap so that the bottom fifty to sixty percent, or five to six million people, have practically nothing. The number of people living in extreme poverty – and here the gypsies are very strongly represented – is rising, and they are forced to take on low-paid, uninsured, illegal jobs. There are a lot of cases where the work is done and then the contractor does not pay them a single HUF. If you look around the country, you can see how the poorer people have been pushed or displaced from the cities to the villages, to places where there is no work, no school, no transport. Poverty goes village by village. If you think about all this, and also about how prejudice against immigrants, and against gypsies, has been terribly reinforced – with the help of the government – you can say that a hate-based society has emerged. Taking all this into account, Zsuzsa Ferge would not dare to say that poverty has decreased, but she would say that inequalities have increased to an unusual extent. Hungary is not yet at the level of the most unequal countries, but it is getting there. This is compounded by a further serious breach of social inclusion, with the division of Hungary’s citizens by the ruling FIDESZ party into national and non-national. It is a crime to divide a society in this way.

Income inequality in Hungary has not decreased since 2010, according to a recent analysis of GKI Economic Research Company – the most vulnerable are becoming more and more distant from the rest. Despite economic growth, the concentration of incomes among the Hungarian population has remained virtually unchanged over the past ten years, according to the Hungarian Central Statistical Office (KSH). Households in the bottom decile had only 3 percent of income, and those in the bottom 30 percent had 14 percent.

In the Black Booklet of System Change2 Péter Farkas, economist and researcher convincingly proves that those in the bottom decile receive HUF 200,000 (approx. USD 700) per year, and those in the top decile receive HUF 700,000 (approx. USD 2456) in state financial support. This is scandalous.

Economic growth over the past decade, government family support measures and EU support programmes had led to expectations that the gap would narrow. This has not been the case, according to an analysis by GKI3. Rather, the data suggest that income gaps have only been preserved. In reality, the situation is even worse, as the incomes of the fastest-growing strata are only partially included in the statistics (e.g. they are realised abroad).

This also means that even at the peak of economic growth more than two million Hungarian citizens had an income below the minimum subsistence level of HUF 101,000 (about USD 355) per month (or HUF 81,000 = USD 285 per person per month for families with one child).

According to Policy Agenda4, in Hungary in 2017, 25% of households were living off on an income that was not reaching the subsistence minimum level. These households are larger in number, than those living above the subsistence minimum level, so 30% of the Hungarian society lives in households that do not have the income to cover the subsistence minimum level.

While wages have risen by almost 100 percent in nominal terms since 2010, pensions have increased by only 33 percent and social benefits have risen almost nothing. This is mainly because most of them are tied to the current minimum pension, which has remained unchanged at HUF 28,500 (USD 100) since 2010. This means that the most vulnerable, pensioners and those in need of social benefits, are being pushed further and further away from the rest. They are the main losers in the vision of a „work-based society”, with most of them sliding down the income ladder after forty-fifty years of work, says GKI.

From a welfare-based society to a work-based society

The politicians in the governing party FIDESZ are proclaiming that Hungary has gone from a welfare-based society to a work-based society. They mean that in a work-based society those people who do not work should not eat. The essence of PM Viktor Orbán`s work-based society is that it does not matter what you do. Work for little money with little rights. The constant changes to the Labour Code are taking more and more rights away from workers, the trade unions are weakened, while the demand for decent work is emerging across Europe. In both conditions and rights. these two trends are in conflict. The first is represented by the more rights-honouring, liberal, left-wing section of society, i. e. the leftist political parties. The other wants to preserve tradition, essentially on the basis of a feudal hierarchy. Not rights, but favours. With the loss of autonomy, the weakening of rights, the denial of a minimum subsistence, Hungary is unique in post-crisis and post-Covid Europe.

Major government project to create a family-friendly country

The ruling Fidesz party favours only the privileged families, for whom the government is really a friend. The majority of the families is not involved. There is a perverse redistribution, i.e. those who already have a lot, get more. Normally, in economics and by definition, centralised redistribution means that the government uses its means of reducing inequality, such as taxes, to reduce income inequality or to give universal access to something that many people in the market would not be able to buy, and spend on health care, schools. In Hungary the biblical principle (Matthew 13:12), namely „Whoever has will be given more, and he will have abundance. Whoever does not have, even what he has will be taken away from him.” is perfectly applied.

Out of the family policy measures introduced by the Hungarian government the family housing allowance (CSOK) or the car allowance for large families are great, but only those who have the money can use them. Tax credits are also a great invention, but if you pay little tax, you cannot use them. Meanwhile, down below, there has been devastation of a kind that is rare by international standards. It is a real Hungaricum that tax has to be paid from the first penny. All normative income supplements and benefits have been abolished. There is no longer a normative housing subsidy, a subsidy that can be claimed and legally given. The only way to get benefits is to go to the local goverrnment and beg. In exceptional cases they will find some help – if the mayor likes it. If not, you get nothing. There is also no debt management service, when you already know that many people cannot pay back their loans. If what is now being planned is implemented, with the nationalisation of local government rented housing and higher rents, the housing situation, especially for the poor, will become particularly difficult. An increase in the number of people losing their homes is to be expected.

Free child feeding in kindergartens and in primary schools is a real help from the Orbán government, but we would like to see what the children are getting, and under what conditions they are eating. Meals are part of the social norms, and whether they eat with a spoon from an aluminium plate or with a knife and fork from porcelain is heaven and earth. There are two reasons why Katalin Novák, Hungarian Minister for family affairs says she has seen so much beauty in several disagvantaged municipalities. She reported on how people living in poverty can find a way out of poverty thanks to various local programmes and government measures. One is that she was taken to a place where everything is really fine. The other is more common in an authoritarian government: she does not talk about reality. Poverty as a word has been taboo before (i. e. during the time of state socialism).

Hungarian families are calling for an increase in the family allowance, which has remained unchanged for fourteen years, while the Fidesz government says they receive so much other help and benefits that it is no longer necessary. The families are right. Since the amount has not changed, prices have gone up at least one and a half times, so it is not holding up in real terms. When the family allowance started, it was 30 to 40 percent of the average wage for two children; today it is five percent of the average gross wage. So it has virtually zero value. But everything else that families receive (such as tax credits or the social security system) does not help the poor, it does not go to them. The family allowance was originally introduced by the French. One of its aims was to encourage couples to start a family, or at least not to discourage them from having children. It had a demographic function, but also a welfare function.

Today`s family policy measures declared aim, namely to encourage families to have children, does not fulfil this function. Let us look at housing. It is probably typical of all Scandinavian countries that when a baby is born, someone from the municipality knocks on the door and says, hello, dear family, we see that there are five of you living in two rooms, please allow us to offer you a bigger flat. The fact that a larger family needs a larger apartment and that some kind of assistance is needed for this is recognised by many countries. In Hungary, this is solved with a loan. Count István Széchenyi Hungarian reformer and writer (1791-1860) says in his famous book „Credit” that it can be a motor for development in the economy. But if you force families to take it out because they have no other option, and you couple a secure repayment obligation with an uncertain livelihood, it can be a dead end. Hungary is one of the few countries where there is no housing minimum, and the loss of a better home for those with children is not replaced by a worse one. When Katalin Gönczöl, as ombudsman in the second half of the `90s, wanted to introduce this, it was vetoed by the government of the day. All what was possible that the state should provide cover in the event of danger to life. Since then, an even stricter law has been in force. For example, homeless people are not allowed to sleep in public places, except in a few places. And the government do not do shelters. If there is no shelter, and you are not allowed to sleep in public places, does the homeless person have to learn to fly? And abroad, you see blankets being put out in public spaces because they know there is homelessness, but not enough shelter. Here, in Hungary even the blankets we have are taken away. It is evil, it is inhuman. This is the arrogance of those in power towards those who have failed (i. e. towards the loosers of system change). And they even say: „everyone is worth as much as they have”. That is why many people are terribly prejudiced against the poor, against gypsies, against minorities. Those in power think the poor do not want to work, and they spend money badly. There may be some truth in prejudice, of course, but if we just pay a little attention we can understand why it happens: „bad” spending means, for example, that for once the poor buy themselves something they enjoy rather than something they need, like crisps instead of bread. And work is undertaken if it is not offensive, if it is decent and if it pays. If there is no work, then money is needed, and in many cases not welfare, but the so-called social minimum would be a must.

Curtailing academic autonomy, nationalisation of public properties

According to the Fundamental Law, Hungary ensures the conditions for fair economic competition, combats abuses of dominant positions and protects consumers’ rights. The essence of capitalism has always been that property is stable because it is the basis of a secure market. Now we are seeing nationalisation and a good part of that property going to the kissers of Fidesz government. What is not nationalised, the autonomy of the institution is reduced, and this is linked to a hatred of knowledge. The only aim is to leave as little as possible that has autonomy independent of government. This is what the complex system of chancelleries imposed on universities. In addition the researh institutes have been taken away from the Hungarian Academy of Sciences and subjected to a pulic authority, namely to Eötvös Lóránd Research Network (ELKH), which has started to raid the institutions handed over to it. There is a debate about the Centre for Economic and Regional Studies, which is to be attached to the Home Office. The Institute of Historical Sciences was scientifically neutral, but now it is joined by the Institute for Hungarian Studies, which is „organised to restore the national self-esteem and self-respect of the troubled Hungarians”.

The appreciation, or rather the lack of appreciation of knowledge is also evident from the fact that there is little effort to reduce the inequality of opportunity for children, and Hungary has the largest disparities in the social composition of schools in Europe as a whole. Segregation has become legal, whereas it was previously forbidden. The number of people admitted to secondary school or university is shrinking. And all this is happening in the 21st century, supposedly the century of knowledge. Knowledge is essentially questioning, doubting. We ask why this is so. And then you can ask why the government does something one way or another. And we know that it is not appropriate to pester this government with questions. The Jewish Passover holiday has a script in which questions play a major role. In it there is a phrase like this: „the dumbest is the one who cannot even ask questions”. The government’s goal is to make people know as little as possible and ask as few questions as possible. An anti-knowledge, anti-autonomy, hate-based society has developed in Hungary.

There are so many problems that welfare states, including Hungary, will have to find solutions to them in the coming decades, and the crown virus epidemic has only precipitated the social crisis that is inevitable. The problems of making social security and pension systems sustainable, of the poor state of health and long-term care systems, or of poverty in old age, are weighing ever more heavily on ageing societies. Not to mention even longer-term goals such as improving the quality of life of pensioners. What awaits those in Hungary who are about to join the over-65 age group – something many people did not think about until the epidemic. Hungarian economic and financial news portal Pénzcentrum has now looked into what the elderly and middle-aged can expect in the future.

The problems affecting the now retired and soon to be retired age group have been present and the situation has been getting worse year by year. This process has long been the subject of a search for solutions, but mainly on a sub-area by sub-area basis: the big picture is rarely discussed. Yet these are interlinked issues, as the impoverishment of the elderly and their overall health interact – the more they spend on medicines and health care, the poorer they are, the less healthy they eat and the less money they can spend on their health. In the same way, depression in old age is also linked to, for example, lack of social care, and so on.

It is a general phenomenon that, as capitalist societies age, the capacity to care is gradually exhausted. In her study, sociologist Andrea Gyarmati5 explains the main factors behind the rapid increase in the need for care resulting from demographic change. The statistics she uses show that the over-65 age group is already facing significant problems, which will become more acute in the future.

Increasing numbers of older people, decreasing numbers of young people

It is no news to anyone that the problem of demographic ageing is affecting Hungary in the same way as most other EU countries. One in five of the 9 769 526 people living in Hungary is over 65, a proportion that is rising year on year in relation to the population as a whole. While in 2001, only 15.1 percent of the population was aged 65 or over, by 2020 this figure had risen to 19.9 percent. By 2021, more than a fifth of the population could be over 65.

The rate of increase is also on the rise: from 2001 to 2012, the annual growth rate was between 0.1 and 0.2 percentage points, but from 2013 it started to rise more dramatically, and from 2019 to 2020 we saw an increase of more than half a percentage point. It is projected that by 2070, the proportion of people aged 65 and over will reach 29%, or around 2.7 million!

The number and proportion of people aged over 80, i.e. the very old, is also growing: in 1990, 260,000 people belonged to this age group, while in 2016 it was 412,000, according to the KSH. Of course, this is not only a major burden on the pension system – because fewer and fewer active workers are “supporting” the elderly – but also on the social care network and health care system. And the unfortunate effects of the Minister of Welfare and Health Anna Ratko`s era led to a baby boom in the ’50s, becaause then Hungary banned abortion and taxed individuals without children. These population will only “ripen”over the next ten years.

High ageing also means that health has already deteriorated: in 2016, 74% of people aged 65 and over, or roughly 1.3 million people, were living with some kind of physical limitation, so it is fair to say that, according to current statistics, seven out of ten people cannot maintain their health into old age.

  1. Is a pension catastrophe near?

The growing proportion of the population aged over 65 also means that the old-age dependency ratio is rising. While it was 24.2% in Hungary in 2010, it has risen to 30.3% by 2020. And the rate of increase is accelerating, as is the proportion of the population aged 65 and over.

It is estimated that within 80 years this ratio could be as high as 56%, which means that by 2100 there could be 56 older people for every 100 people of working age in Hungary. In the EU, the ratio will be slightly higher: 57%. The increase is likely to be most significant between 2030 and 2060, when the old-age dependency ratio in Hungary will increase by almost 20 percent. In other words, for every hundred people of working age, there will be almost twenty more elderly people in the course of a few decades. After all, we only have ten years until 2030 to prepare for a drastic ageing of society.

Situation in Hungary`s Roma segregates 6

With the headlines dominated by epidemiological data and news of the vaccine rollout, there is not much light on how marginalized groups are affected by the pandemic. Hungary’s segregated Roma communities living below the poverty line are at a disadvantage in multiple aspects.

The housing quality in Roma estates is dismal; households are overcrowded, allowing the virus to spread like wildfire in these closed communities. In many places, there is no city water or sewage system.

  • On average, people living in these communities have poorer health due to their social circumstances; they live shorter lives than the majority society, smoking, alcoholism, and obesity are more prevalent, while they have worse access to healthcare.
  • Poor education, a lack of information, and a mistrust of the healthcare system make these communities fertile grounds for misinformation and conspiracy theories, creating negative attitudes towards vaccination. If someone does want to get vaccinated, they have little access to information on how and where they can do so.
  • Many lost their jobs due to the pandemic, a majority of students were left out of digital education, which only increased the existing inequalities.

It is no accident that the European Commission called attention to their situation in a statement published on International Roma Day:

We must do everything possible to address not only the current crisis affecting them but also to bring real change on the ground.”

In a recent report by Reuters, Aladár Horváth, the Chairman of the Roma Parliamentary Association, said that people in the ghettoes do not have money for medication, and even basic hygiene conditions are sometimes lacking. According to what he heard, the coronavirus tore through Roma communities in small towns, Budapest, and the estates as well. „Our people are dropping like flies,” said the Roma rights advocate who recently lost his 35-year-old nephew.

According to statistics, there are 1,300 segregates inhabited mainly by Roma people in Hungary. The population of these segregated communities is around 200,000 people, 2.8 per cent of Hungary’s population.

  1. References:







Remark: The above HSW 2021 Report was sent to the Social Watch Secretariat on 14 June 2021.

Kategória: Nincs kategorizálva | Hungarian Social Watch 2021 Report bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Genova 2021: ők a vírus, mi a gyógyír

Carlo Giuliani halála 2001. július 20 – Genova G8-ellenes tüntetés

Húsz évvel a genovai G8 után. Emlékezet nélkül nincs jövő: kötelességünk és jogunk is, hogy emlékezzünk a társadalmi mozgalmak történetének erre a fontos darabjára, különösen azért, mert ez még mindig nyílt seb. Hogy ezt együtt tegyük, a különböző generációk társadalmi aktivizmusával. Tegyük ezt ma, miközben a jövőre nézve szörnyű szükség van rá, szembesülve azzal a lehetőséggel, hogy a világjárvány kemény tanulságait nem fogják figyelembe venni.

Húsz évvel ezelőtt az eszmék, tapasztalatok, kultúrák és gyakorlatok rendkívüli találkozása Olaszországban és világszerte a globális változás nagy reményét táplálta. Ez már tartalmazta annak a forgatókönyvnek az előrejelzését, amellyel szembenézünk: a neoliberális globalizáció fenntarthatatlanságát és annak erős társadalmi, gazdasági és ökológiai hatásait. Az évről évre egyre aggasztóbb ütemben bekövetkező válságok igazat adtak nekünk, egészen a világjárványig, amely feltárta a rendszer strukturális korlátait és a vele járó veszélyeket.

Ma még nyilvánvalóbb a rendszerszintű alternatíva szükségessége. A gazdasági és pénzügyi hatalom, a politikai rendszer és a kormányok húsz éve kényszerítenek bennünket arra, hogy Cassandrát játsszunk: nem történt lépés a gigantikus globális mozgalom által követelt más világ felé, annak ellenére, hogy a problémák tudatossága ma már sokkal nagyobb, mint akkoriban. A neoliberális globalizáció okozta károkra adott reakciót eddig a jobboldal rasszista, reakciós és identitárius hangnemben adta. Most egy vírus feltárta a katasztrófa teljes mértékét: éghajlati, társadalmi, emberi, nemi, ökológiai, járványügyi, egészségügyi. Ma még inkább szükség van egy erős rendszerellenes referenciapontra.

A polgári tér és a demokratikus életképesség, a másként gondolkodáshoz való jog, a társadalmi konfliktusok legitimitása, a társadalmi szereplők szerepe: ezek a demokrácia minőségének kulcsai, és ezek az elemek egyre zsugorodnak, még Európa-szerte is. 2001-ben Genova, Diaz, Bolzaneto utcáin elszenvedtük “az emberi jogok legnagyobb megsértését Nyugaton”, az igazság Carlo Giuliani meggyilkolásával kapcsolatban soha nem akart kiderülni, a politikai megbízókkal kapcsolatban soha nem történt tisztázás, nagyon kevés igazságot kaptunk, és senki sem volt hajlandó bocsánatot kérni. Genova az olasz demokrácia egyik fekete és sötét foltja, nem áll rendelkezésre archívum, és a polgári tér nyitva tartása ma is szükségszerűség.

Genova a konvergencia szükségességéről beszél nekünk. 2001-ben a mozgalom képes volt ellenállni, újra terjeszkedni, egészen 2003-ig, amikor a világ legnagyobb tüntetését tartotta; képes volt identitást, reményt, kultúrát építeni. Ez a különböző hátterek, témák és szubjektivitások nem hierarchikus összefonódásának eredménye volt. Ebben a húsz évben az akkori eszmék gyakorlattá, konfliktusokká, küzdelmekké, konkrét alternatívákká váltak, számos területen és közösségben testet öltöttek. A világjárvány azonban megmutatja, hogy senki sem tudja egyedül megmenteni magát, azt mondja, hogy egymáshoz kapcsolódunk, és hogy újra kell építenünk a küzdelem, a gondolkodás és az alternatíva nemzeti, európai és globális közterét.

Ezért meghívjuk a régi és az új generáció aktivistáit, embereket, társadalmi szereplőket, akik hisznek a rendszerszintű alternatíva szükségességében, hogy júliusban Genovában találkozzanak, hogy jobban szembe tudjanak nézni ezekkel a nehéz időkkel. Számos projekt már folyamatban van, számos kezdeményezésre kerül sor Olaszország-szerte és Genovában.

Felhívjuk Önt, hogy csatlakozzon a Genova 2021 nemzeti hálózathoz, szervezzen helyi kezdeményezéseket, és jöjjön el júliusban Genovába.

Tegyünk együtt egy lépést előre, mert ha ők a vírus, akkor a gyógymód mindannyian mi vagyunk.

Július 19., 16:00 nemzeti közgyűlés

Július 20., 10:00 nemzetközi közgyűlés

Július 20., 15:00 Piazza Alimonda

Nemzeti Hálózat Genova 2021

Megjegyzés: A felhívást deepL fordítorobottal spanyolból Benyik Mátyás fordította magyarra.

Kategória: Nincs kategorizálva | Genova 2021: ők a vírus, mi a gyógyír bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A Világ Népeinek Kétszáz éves Kongresszusa

2021. május 28-an, magyarországi idő szerint délután 4 órakor (16.00) került sor az eseményre, Zoomon keresztül európai politikai pártok részvételével. Az ATTAC Magyarország nevében az alábbi hozzászólást mondtam el 17:07 órakor spanyolul:

Kedves Barátaim! Elvtársaim!

Benyik Mátyás vagyok, az ATTAC Magyarország Egyesület elnöke, a társadalmi mozgalmakhoz tartozunk.

Szeretnék mindenkit üdvözölni ezen a virtuális konferencián, amelynek célja a carabobói csata kétszázadik évfordulójának előkészítése. Carabobo és hősei napról napra aktuálisabbak. A hősök bátorsága és elszántsága ma a venezuelai nép ereiben folyik, amely minden áron hajlandó megvédeni önrendelkezését és függetlenségét a szocializmus felé vezető úton.

Érdemes megjegyezni, hogy az ATTAC Magyarország Egyesület őrzi a carabobói csata történelmi emlékét, amely esemény Venezuela függetlenségének megalapozásához vezetett és azt jelezte.

Venezuela idén ünnepli a carabobói csata kétszázadik évfordulóját. 1821. június 24-én a Simón Bolívar felszabadító által vezetett hazafiak legyőzték a Spanyol Birodalmat, ezzel kivívták Venezuela függetlenségét.

Ma, egy globális világjárvány közepette rajtunk a sor, hogy győztesen szálljunk szembe a kor birodalmaival, köszönhetően a szabadságra elszánt népek ellenállásának. A bolivári forradalom a kezdetektől fogva Hugo Chávez parancsnok és jelenleg Nicolás Maduro elnök vezetésével a legkegyetlenebb és legádázabb, sokrétű háborút vívja az Egyesült Államok kormánya és szövetségesei ellen, amelynek a média az egyik fő csataterét képezi.

A gazdasági és politikai hatalom központjaiból felépített és terjesztett narratíva, amelyre a média mindig reagál, arra törekszik, hogy a világ közvéleménye számára előkészítse az utat a legszörnyűbb agressziók igazolására.

Az ATTAC Magyarország kész arra, hogy egy igaz és ellenhegemón látásmódot terjesszen Venezueláról és népéről, bemutatva azokat az akciókat, tapasztalatokat és javaslatokat, amelyeket az országban az ostrom és a blokád közepette támogatnak.

Az ATTAC Magyarország elkötelezett amellett, hogy valós és megbízható híreket terjesszen Venezueláról internetes hálózatai között.

Szolidárisak vagyunk a venezuelai néppel, és ellenezzük az imperialista agressziós kísérleteket.

Éljen a bolivári forradalom! Éljen a venezuelai nép!

Queridas amigas! Queridos amigos! Companeras y companeros!

Soy Matías Benyik, Presidente de la Asociación ATTAC Hungría, estámos parte de los movimientos sociales.

Me gustaría dar la bienvenida a todos a esta conferencia virtual, que tiene como objetivo preparar el bicentenario de la Batalla de Carabobo. Carabobo y sus héroes son cada día más actuales. El valor y la determinación de los próceres corre hoy por las venas del pueblo venezolano, quien está dispuesto a defender al costo que sea, su autodeterminación e independencia hacia el socialismo.

Cabe destacar que la Asociación ATTAC Hungría preserva la memoria histórica de la Batalla de Carabobo, acontecimiento que condujo y marcó la fundación de la Independencia de Venezuela.

Venezuela celebra este año el bicentenario de la Batalla de Carabobo. El 24 de junio de 1821, los patriotas liderados por el Libertador Simón Bolívar derrotaron al Imperio Español, sellando así la Independencia de Venezuela.

Hoy, en medio de una pandemia mundial, nos toca enfrentar victoriosamente a los imperios de este tiempo, gracias a la resistencia de los pueblos decididos a ser libre.

La Revolución Bolivariana, desde sus inicios con el Comandante Hugo Chávez y actualmente con el Presidente Nicolás Maduro, ha enfrentado la más cruel y feroz guerra multiforme por parte del gobierno de Estados Unidos y sus aliados, que ha tenido en los medios de comunicación uno de sus principales frentes de batalla.

La narrativa que se construye y difunde desde los centros de poder económico y político, a la que invariablemente responden los medios de comunicación, busca allanar el camino para que la opinión pública mundial justifique hasta las más atroces agresiones.

ATTAC Hungría está lista difundir una visión veraz y contrahegemónica de Venezuela y su pueblo, al mostrar las acciones, experiencias y propuestas que se impulsan en el país en medio del asedio y el bloqueo.

ATTAC Hungría se compromete a difundir noticias reales y fiables sobre Venezuela entre sus redes de Internet.

Nos solidarizamos con el pueblo venezolano y nos oponemos a los intentos de agresión imperialistas.

iViva la revolución bolivariana! Viva el pueblo venezolano!

El Partido Obrero Húngaro 2006 también se suma a la declaración.

Co-President of CEE Alliance

Droppa György, a Szervezők a Baloldalért (SZAB) és a Magyarországi Munkáspárt 2006 nevében a következő hozzászólást készítette:

Muy Brevimente sólo unas pocas frases Soy jorge Droppa de Hungria de Partido Trabalhador 2006 e de Orgenisadores de Esquerda.

Queridos Amigos,

Estamos encantados de participar en su conferencia. Seguimos constantemente las noticias sobre Venezuela y sentimos las dificultades del pueblo venezolano. Nos entristece profundamente que Estados Unidos de América no haya cambiado su política, a pesar de que muchos de nosotros esperábamos que una mayoría democrática en Estados Unidos significara el fin del embargo. El embargo a Cuba y Venezuela es especialmente perjudicial en una época de pandemia. Ahora, en estos meses, estamos descubriendo si el pensamiento humano sólo forma parte de la política estadounidense en las palabras o en los hechos.

Me gustaría destacar mi admiración por el programa de vivienda venezolano. Los que construyen viviendas sociales para el pueblo son un ejemplo para todos nosotros.

¡Viva el Gobierno de Maduro, viva la República Bolivariana de Venezuela independiente!

Droppa György
Kategória: Nincs kategorizálva | A Világ Népeinek Kétszáz éves Kongresszusa bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva


On 8th May 2021 the Prague Spring 2 Network (PS2) held a commemoration of the end of WWII entitled “Never again! We need a new détente!” In the webinar the speech of Tamas Krausz, historian, Professor of University ELTE, Hungary were read out by Matyas Benyik, President of ATTAC Hungary.

The Prague Spring 2 network against right wing extremism and populism started in Prague in 2010 together with progressive people and organisations active in the World Social Forums (WSFs) and the European Social Forums (ESFs).

This network was initiated by activists in Central and Eastern Europe (CEE) together with some colleagues from Austria and Sweden. It was against populist and Far Right tendencies, which had already started to advance in the CEE region. We concentrated our cooperation on the fight against neo-Nazism and the advance of Far Right in Ukraine and in other countries of the Eastern part of Europe. The cooperation of CEE movements is very important since, according to our evaluation, in the WSFs and ESFs in the past, Eastern and Central Europeans were under-represented, the number of activists participating in the fora was small, except at the ESF in Florence and to a certain degree to that in Paris. This made us feel that we were not equal, many times we were treated not very friendly. Prague Spring 2 is still functioning, fighting mainly against the advance of the Far Right and poverty, in the spirit of the old Social Forums. In 2013, PS2 Network had the 1st Central and Eastern European Forum (CEESF) in Vienna and then, after renaming the CEESF into Assembly of Resistances (AoR), two events were held in Budapest, one in 2016 and the other in March 2018. So, members of PS2 keep up the spirit of the Forums and are trying to be active in the global arena, extending cooperation to new actors, trying to figure out the key points uniting us not only in the CEE region, but also in Southern Europe. European and world cooperation of movements is very important especially regarding the burning issues of environment, migration and the Far Right, whose advance must be stopped through international cooperation. PS2 is working very hard to restart an anti-war movement, to stop wars which cause big human, economic and environmental losses. We must fight for peace, but also against poverty, especially in the CEE region, which is closer in terms of problems to the Third World, especially Latin America and Africa, than to the core countries of Western Europe. Activists of a small country, like Hungary, cannot fight alone. We have to seek allies with whom to cooperate at European and international level.

In order to prepare ourselves for the WSF 2021 in Mexico PS2 Network held a virtual preparatory conference between 5th and 6th December 2020 aiming to bring its results to the WSF. It was highly important for PS2 to link peace, social and environmental movements. At the virtual conference social and environmental (ecological) alternatives and answers to the multidimensional crisis were sought.

World Social Forum celebrated its 20th anniversary in January 2021. The WSF events took place virtually from 23 to 31 January. Some 10,000 participants from 144 countries registered individually or on behalf of a member organisation of WSF – many others followed the thematic conferences and debates on Facebook. The participation of the CEE regionin this WSF, including the Hungarian Social Forum movement – in contrast to all previous WSF events – proved to be outstanding.

The most important result of the virtual WSF 2021 was the adoption of the Declaration of the Social, Peace and Environment Movements (SPEM), which alone was able to create a convergence of different movements. The work of the General Assembly of the movements was aimed at creating a document that summarises the situation of the world today and points the way out of the current state of the Earth and humanity, which threatens to destroy it. The final declaration, adopted in full agreement,underlines:

– the need to join forces to make the WSF more relevant and widely known;

– the present historical crisis is severely burdened by the extreme concentration of wealth and power, and the precariousness of work and livelihoods;

– the need to take the initiative locally in both rural and urban communities to give people control over the use and exploitation of land, housing and resources, thus creating a democratic economy.

The Declaration of the Social, Peace and Environment Movements is available here:

The movements of the WSF can only find and achieve the social transformations that are needed by building networks of action at the regional and territorial level. The WSF is deeply committed to building a broadly supported movement for social, ecological, economic and political transition based on intersectional equity. The rights to the Earth, nature and participatory democracy of communities are fundamental values.

To achieve this, the movements participating in the 2021 Virtual World Social Forum have decided to develop a global agenda for collective action in the near future. On this basis, the Hungarian Social Forum (HSF) developed and publicised the modalities and events of Hungary’s participation and mobilised for future events.
We have been actively involved in the preparation of the SPEM Declaration. The text proposed by Tamás Krausz entitled “Central and Eastern European Declaration for WSF Assembly of Social Movements” was accepted. Because of its importance, this declaration is quoted verbatim:

1. An anti-systemic, anti-capitalist left is looking for its place, the ideological driving forces of its action, since Eastern Europe is perhaps the most reactionary part of the world system with a Polish-Hungarian-Baltic-Ukrainian center. Here the vast majority of the population is made up of masses dumbed down by liberalism and nationalism. But trumpism is an international phenomenon. (This is also reflected in the line-up of the majority of the CEE intelligentsia behind the now ruling authoritarian power, they even swallow the privatization of universities). Since there is no mass social movement, it is a pity to blame ourselves. It’s only worth thinking about cause and effect!

2. Therefore, the first task is precisely to break free from liberalism and to become an independent actor in a spiritual, political and moral sense. Working to save capitalism in the hope that in the region (or anywhere) it can be “repaired” is an very old illusion.

3. As there is no national solution to the situation and to the “structural crisis” (Istvan Meszaros) that characterizes the whole world system, ab ovo we must join the international socialist path-finding. We think we’ve been doing this for 32 years … the result isn’t assessable yet, but it’s not just up to us, in fact, we only offer one option.

4. The option, the “tertium datur”( Georg Lukacs) – is to be assumed between state socialism and capitalism – basically consists of three steps:

a. ) to help resurrect a broad social movement that overturns the current socio-economic hierarchy and paves the way, in legal and political terms, for community ownership and organization in all areas of life, especially, of course, production and consumption.

b.) to create a multi-sectoral mixed economy in which the market, public, and community sectors would coexist for some time, but the state supports socialist community society initiatives by “controlling” capital accumulation.

c.) the very expected (“very ugly”) collapse of capitalism presupposes international solidarity, since, within a national framework, capital and the traditional state that represents the interests of capital smash all socialist-community and initiatives based on non-private ownership.

These would be the first steps in building a self-governing society on a social scale.

Now, unfortunately, debates about “what can be done” can be held without much risk … because there is no major social mass movement yet that wants to take control of its own living conditions. From the bottom up, choices like illiberal PM Orbán or other neoliberals, Putin or Navalny, Poroshenko or Zelensky have no significance. Especially since the political alliance of liberalism and the far right was formed in the Maidan of Ukraine as part of the Orange Revolution with American support and even direct US intervention. The most successful Soviet republic became the most unsuccessful system-changing republic. The reasons need not to be presented here. In any case, it is good to think of them. At least we think and are not supporting the capitalist parties, although we are joining forces with all anti-fascist forces on many issues, as the option outlined here is more likely, at least initially, to have a new fascist far-right proliferation, which we are already witnessing because the social buoyancy of Capital against the left ultimately invented the antidote. We consider the CEE social movements as part of the World Social Forum process.

On 8th May 2021 the Prague Spring 2 Network via virtual Zoom conference held a commemoration of the end of WWII entitled “Never again! We need a new détente!” In the webinar the speech of Tamas Krausz, historian, Professor of University ELTE, Hungary were read out. For further details please visit this link:

Budapest, 17th May 2021.

Matyas Benyik

Kategória: Nincs kategorizálva | PRAGUE SPRING 2 NETWORK AGAINST RIGHT WING EXTREMISM AND POPULISM bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A szocializmus a jövő? – Bartha Eszter interjúja Krausz Tamás történésszel a Mércén

„A kapitalizmus globális válsága meg fogja teremteni a szocialista kísérletek új irányzatait és tömegmozgalmait” – Interjú Krausz Tamás történésszel az új tanulmánykötete kapcsán

Bartha Eszter ma 8:00

„… az ördög valószínűleg győzött, amikor fellázadt Isten ellen, s ő ül az égi trónon, de eltitkolja a kilétét, hogy karmába kaparinthassa az óvatlanokat.”
– G. Márquez

Bartha Eszter: Nem véletlenül adtad a kötetnek a Történetírás és emlékezetpolitika címet, hiszen, ahogyan a rendszerváltás utáni munkásságod mutatja, az elmúlt harminc évben hangsúlyosan foglalkoztál azzal, hogyan alakulnak át egykori evidenciák egy ellenkező előjelű értelmezéssé, és hogyan áll össze ez a sok új „identitásdarabka” egy olyan legitimációs ideológiává, amely jól megfelel a mai elitek szellemi-hatalmi igényeinek, a saját történelmi szerepükről kialakított, felettes narratívának. Több munkádban is visszatér az a gondolat, hogy az egykori osztályértelmezést, osztálytudatot az új legitimációs igényeknek megfelelően felváltja az identitáspolitika, amely Kelet-Európában „hagyományosan” az etnonacionalizmus melegágya. Mit is értesz valójában etnonacionalizmuson?

Krausz Tamás: Az etnonacionalizmus mint korszellem, már a rendszerváltás periódusában velünk volt. Gondoljunk csak a csurkizmus jelenségére. Az új konzervatív világrend egyfajta „hivatalos ideológiája” lett azóta a kisebbségekkel, a menekültekkel, a baloldallal szemben. A globalista neoliberalizmus hamis alternatívájaként emelkedett fel, de annak számos elemét: mindenekelőtt  az „identitáspolitikát” onnan átvette, a maga képmására formálta,  vagyis minden szociális, kisebbségi és kulturális közösséget negligálva mindent egyetlen aspektusra redukált: a nemzetiségi hovatartozásra, amit ők etnikainak neveznek, és ezt kapcsolják össze a vallási hovatartozással. Magyarország példáján, a Horthy-rendszerhez hasonlóan, annak szellemiségét restaurálva „keresztény-nemzeti” szellemiségről és más efféle, valójában tartalmatlan és képmutató dolgokról beszélnek.  Sokaknak ez tetszik, mintha „védelmező” ideológia lenne. Pedig csak kirekesztő.

Krausz Tamás

B.E.: Az emlékezetpolitikai küzdelmek ma már legalábbis az egész elmúlt évszázad történetét felölelik. Tanulmányaidban mégis kiemelt figyelmet kap a holokauszt története és emlékezete. Az antifasizmus sokáig megkérdőjelezhetetlen narratíva volt – Keleten és Nyugaton egyaránt. Ahogyan köteted több tanulmányában is hangsúlyozod: a hidegháború kitöréséig a Nyugat sem vitatta el a Szovjetunió második világháborús szerepét, mint ahogyan azt sem, hogy a holokauszt elválaszthatatlanul összekapcsolódott a kapitalizmussal. Sőt, a liberális mainstream csak 1989 után mondta fel ezt a „szövetséget”. Ma nem erről beszélnek, hanem megint csak az ún. zsidókérdésről. Mi a valódi tétje a holokauszt körüli vitáknak?

K.T.: A vita valódi tétje az antifasiszta és szocialista narratíva felváltása különféle etnonacionalista ideológiákkal. A zsidók kiirtását önmagában, valódi funkciójától függetlenül értelmezik nem ritkán kiképzett történészek is. Példának okáért elhomályosítják, hogy a zsidók szisztematikus kiirtása a Szovjetunió megtámadásával egyidejűleg bontakozott ki, mint a szovjet rendszer lerombolásának, lakossága kifosztásának és területei elrablásának fontos eszköze. A holokauszt a náci gyarmatosító-megsemmisítő háború részeként a népirtás különös, történeti értelemben kivételes, egyedi esete.

A faji antiszemitizmus a náci Németország és szövetségesei, illetve kollaboránsai számára egy gazdasági-politikai és pszichológiai motiváló erő volt, a globális, marxista (antikapitalista-kommunista) rendszerkritikát helyettesítették és a mai napig helyettesítik vele.

A nácizmus a szocializmust volt hivatott „felváltani”, olyképpen, hogy közben megmentette a kapitalizmust, amit egy őszinteségi rohamában Hayek, a neoliberalizmus atyja is „hálásan megköszönt” Hitlernek, akit a liberális közgazdász – a marxistákhoz hasonlóan – amúgy a kapitalizmus megmentőjeként aposztrofált.

A „judeo-bolsevista, plutokrata világösszeesküvés” hitlerista tézise, náci gondolatvilága összefonódott a legmodernebb ipari civilizáció vívmányaival és struktúráival. A svájci bankoktól (a zsidó fogarany „befogadása”) a svéd acélig, az egész modern európai kapitalista centrum – egy vagy más módon – a náci projekt részévé vált, annak hálójába került. Sokan már nem emlékeznek rá, hogy például milyen sok katona került be a Wehrmachtba Belgiumból és más megszállt országokból. S noha a burzsoázia mindenütt, még Németországban is kezdetben csak kelletlenül vett részt a náci programban, később már önfeledten vették tudomásul, hogy 1933 után a német és a kapcsolódó burzsoáziák, sőt egész lakossági csoportok történetük során a legnagyobb profitokat, rablott javakat zsebelték be a holokausztnak is köszönhetően.

B.E.: Számodra evidencia a holokauszt egyedisége, de éppen ezt szokták elvitatni – nemcsak a holokauszttagadók.

K.T.: 1945 után a népirtások történetében a nagy változás majd az lesz, amikor a „vonakodó burzsoázia” a népirtás projektjét mindenütt polgári demokratikus jelmezbe öltözteti és valósítja meg, aminek a régi gyarmati népirtások képezték a történeti melegágyát. A modern tömeggyilkosságok története Afrikától, a kenyai, majd a délkelet-ázsiai népirtásoktól Irakig és vissza Közép-Afrikáig mindenütt a világ gazdasági és területi újrafelosztásának globális keretébe illeszkedik, amely valamilyen módon közvetlenül kapcsolódott a Nyugat gyarmatosító-„demokratizáló” törekvéseihez. De sem az 1915-ös török népirtás az örmények ellen, sem a II. világháborút követő népirtások egyetlen esetben sem tűzték ki célul, hogy egy népet az utolsó szálig kiirtsanak, ez a modern időben – ismét hangsúlyozom – csak a zsidó népet érintette, amit ma általában – eufemisztikusan – holokausztnak neveznek, régebben egyszerűen náci népirtásról beszéltek. Egyébként a népirtás fogalma korábban annyira nem volt elterjedt, hogy Oroszországban csak manapság kezdik úgy feltárni és elemezni az ott végbement náci tömegmészárlásokat, mint népirtást, népek genocídiumát.

B.E.: A mai történetírásban sokszor megjelenik Auschwitz és a Gulág párhuzamba állítása, sőt, a noltei érvelésnek is számos követője van, aki egyenesen a bolsevikok bűneiből vezette le a nácizmus bűneit. Miért van szükség egyfelől ennek a párhuzamnak az agyonhangsúlyozására és a holokauszt relativizálására, miközben – az identitáspolitika jegyében – virágzik az új emlékezetpolitika és a holokausztkutatás? Hiszen ma már előfordulhat, hogy zsidó identitásukat „egyébként” büszkén hangsúlyozó szerzők ugyanakkor felettébb dicstelen szerepet játszanak a Szovjetunió és a Vörös Hadsereg kriminalizálásában, segédkeznek az új, etnonacionalista emlékezetpolitika kialakításában, szobrokat avatnak, kiállításokat rendeznek, sőt, egyesek a neohorthysta reneszánszot is készségesen kiszolgálják – miközben, ahogyan több helyen írod, Horthy több mint egymillió magyar állampolgár haláláért felelős, és akkor még nem említettük a szovjet területen elkövetett népirtásban való magyar részvételt?

K.T.: Mindez azért van így, mert az etnonacionalista bódulat – már sokszor leírt – államilag támogatott üzlethálózat terméke a mi régiónkban. A tét, mint hangsúlyoztam, az antifasiszta narratíva, végső soron a rendszerkritikai narratíva kikapcsolása az USÁ-tól Lengyelországig, Lettországtól Magyarországig.

Valójában persze teljesen mindegy, ki milyen nemzetiségű, ha szponzorálják a tevékenységét. Pénz beszél… Ukrajnában például nézd meg, milyen sok orosz vesz részt a kelet-ukrajnai oroszok elleni katonai akciókban. Ez is mutatja az etnonacionalizmus maszlag-jellegét. A zsidó nép ugyanolyan, mint más népek, teljesen értelmetlen más erkölcsi elvárások alá helyezni, mint a többi népet! A népek között nincsen értékhierarchia.

Az igazi ellentétek mindig is szociálisan-gazdaságilag és osztályspecifikusan formálódtak meg, csak az ellentétek, ellentmondások tudatosítása került át etnonacionalista-kulturális alapra ma már a mainstream magyarázatokban is. De hát milyen mély gyökerekkel rendelkezik az etnonacionalista „ethos”!

Gondoljunk arra, hogy már a demokratikus ellenzék kiegyezett a nacionalista-antiszemita ellenzéki csoportok némelyikével jóval a rendszerváltás előtt[1], hogy ne is beszéljünk a későbbi időkről… És akkor a távolabbi történelmi múlt „örökségét” még nem is említettük.

B.E.: Sok helyen említed a neohorthysta restaurációt. A zsidóságot a Horthy-korszakban is elkülönítendő- elkülönített csoportnak tekintették, akiket ráadásul nemcsak kommunizmussal vádoltak meg, hanem a vesztes háború, Trianon okozóinak is kikiáltották őket.

K.T.: Amíg a magyar tanácsköztársaság okait, értelmét a történészek is az etnonacionalista vagy ahhoz hasonló primitív sémákban keresik, amíg a zsidókban, a „rosszfiúkban”, a „nemzetidegenekben” és más bűnbakokban találják meg, ez a fajta félrevezetés, az elbutulás uralkodó tendencia marad.

A zsidókról rengeteg szamárságot összehordanak, anélkül, hogy a fogalmat meg tudnák határozni.

Szovjet-Oroszországban a polgárháború (1918-1922)  a holokausztot megelőző legnagyobb népirtáshoz vezetett, amelyet a fehérgárdista ellenforradalom és az ukrán petljuristák hajtottak végre, noha még vöröskatonák és anarchisták is bele-belekeveredtek a tébolyba. Ez a képlet Magyarországon kicsiben, később Németországban nagyban „tesztelődött”. Azóta sem tudunk e témakörtől megszabadulni, mert az etnonacionalizmus határozza meg a horizontot, amely Európában feltétlenül összekapcsolódik az antiszemitizmussal és az antikommunizmussal. Az EU-n belül az etnonacionalizmus sokfelé kormányhatalmon van Brüsszel szponzorálásával. Vagy teljesen nyilvánvaló, hogy a pronáci ukrán rezsimet az amerikaiak tartják életben, mindenekelőtt kelet-európai szövetségeseikkel és a britekkel való együttműködésben.

Pedig a zsidók, mint aláhúztam, épp olyan nép, mint a többi, tele specifikus vonásokkal is persze. Mindenekelőtt azért, mert sokáig exterritoriális nép volt, részben az is maradt. Nem azért lett valaki forradalmár, mert zsidónak született, hanem azért lettek sokan forradalmárok a zsidók közül, mert nem akartak a pogromok világában élni. A forradalmakat támogató zsidó felekezetű vagy származású tömegek védelmet vártak az antiszemita kicsapongásokkal, népirtással, a társadalmi elnyomással szemben. Minden kis nép, illetve hatalmi elitje, főleg, amelyik önálló területtel sem rendelkezik, a nagy államtól várja a „megmentést”. Ez igazán evidencia.

Napjainkban  a kormány-antiszemitizmus jórészt a kollaboránsokat mentők és mentegetők ideológiája is… Így őrzik a „nemzet jó hírnevét”.

Nincsen tehát magában álló zsidó kérdés, a probléma önmagában nem létezik, a probléma „izolálása” végső soron a nácizmushoz visszavezető misztifikáció. Zsidóság is többféle van, méghozzá több értelemben is, amely kérdéskör szintén csak történeti és osztályálláspontból értelmezhető és érthető meg adekvát módon.

Van az értelmezésnek vallási, nyelvi-kulturális, származási és számos más aspektusa. Egyébként az, hogy ki, milyen nemzetiségű (és nem etnikumú!!!), az az egyéntől függ, attól, hogy ki minek tartja magát. Óvakodjunk mindenfajta misztifikációtól.

A Népszínház utcai zsidók Városi Színházba (ma Erkel Színház) terelése. Az eseményről a Deutsche Wehrmacht Faubel nevű képtudósítója 17 képet hagyott ránk. (forrás: Bundesarchiv)

B.E.: A kötetben írod, hogy a történésznek is meg kell határoznia a saját személyes „kiindulópontját”, és igaz, hogy lábjegyzetben, de megemlíted, hogy édesanyád az egyik Auschwitzba tartó „halálvonaton” érte meg a 18. születésnapját. Választott témáid, a szovjet historiográfia, a Szovjetunió története mellett egyre inkább érdeklődésed horizontjába került a holokauszt, és a Szovjetunió győzelme a náci Németország felett, amely sokáig megkérdőjelezhetetlen evidencia volt – ma már az sem az. A személyes identitást (is) figyelembe véve, te mennyire tartod zsidónak magadat?

K.T.: A  francia felvilágosodás óta tudjuk, a nemzeti hovatartozás a véletlen dolga, mint Montesquieu mondta: „elsősorban ember vagyok s azután francia; szükségszerűen vagyok ember s véletlenül francia”. „Emlékezetpolitikai” értelemben biztosan zsidó is vagyok, hiszen anyám Auschwitz-túlélő, apám munkaszolgálatos volt. Vallási értelemben biztosan nem, mert nem voltam és nem vagyok vallásos. Persze ha bárhol antiszemitizmust tapasztalok, azonnal megszólalnak a vészcsengők. Hiszen, ha valaki Auschwitz után 75 évvel antiszemita, az vagy hülye, vagy gonosztevő. Ha bárhol magyargyűlölet üti fel a fejét, ugyanígy reagálok, ha a ruszofóbiával találkozom, az oroszokkal való empátiám azonnal működésbe lép. És így tovább…

Ezeket az érzelmeket, elkötelezettségeket egy internacionalista-humanista-antikapitalista meggyőződés fonja körül és határozza meg. Vagyis, újramondom: a népek között nincsen semmiféle értékbeli hierarchia, minden nép azonos értékű, sem vallások, sem az emberi fajták, sem a nemek között hierarchiát feltételezni sem szabad, még ha a valóságos életben bizony az ellenkezője is tapasztalható, aminek végső forrása mindig a társadalmi egyenlőtlenség.

B.E.: Igen, de attól, hogy a társadalomtudósok többsége nem ismeri fel ezt az összefüggést, még nem kellene az antiszemita ideológiát becsempészni a szellemi életbe.

K.T.:A történészek egyes képviselői úgy „zsidóznak” és azért „zsidóznak” igen gyakran (főleg 1919 és 1945 kapcsán), mert magukat sem értik, mert nem képesek a „zsidó” fogalmát meghatározni, hanem úgy tesznek, mintha léteznének „különös ismertetőjegyek”.  A zsidó fogalmát éppen úgy nem lehet (vagy lehet) meghatározni, mint bármely más nemzetiségét.   Akik ezektől az alapelvektől eltérnek, mindenfajta intellektuális kalandorságra hajlamosak, belőlük lesznek a kútmérgezők. Olyanok például, akik Marxot „leantiszemitázzák”.

Gondoljunk arra, hogy micsoda ostoba emberek „rasszistázták” le Marxot idehaza nem is régen, puszta aktuálpolitikai taktikából és műveletlenségből. E politikai kóklerek kedvéért is mondom, hogy amikor Marx 100 évvel a holokauszt előtt (1843.) – saját családi történetei, tapasztalatai alapján is – a zsidókról beszél  A zsidókérdéshez c., Bauerrel polemizáló esszéjében, vagy inkább pamfletjében, természetesen nem faji értelemben használja a fogalmat. Egyrészt vallási értelemben, másrészt szociológiai értelemben, s ez utóbbiban beszél a „zsidókká váló keresztényekről”, akik maguk is a pénzvilág szereplői.  Amikor  Marx a zsidók egy kicsiny, de befolyásos részének a pénzvilágban való részvételét szóhasználatában általánosítja, a kapitalizmussal azonosítja, akkor, ha történetileg és filológiailag helyesen járunk el, és ismerjük egy kicsit Marx munkásságát, nyilvánvaló: Marx a vallásilag,  jogilag-politikailag emancipálódni szándékozó zsidóságnak és mindenkinek azt mondja, amit mondhatna tulajdonképpen ma is az összes rasszistának, hogy a rasszizmus, így az antiszemitizmus felszámolásának alapvető előfeltétele, ha maga a társadalom emancipálódik, felszabadul a  tőkeviszonyok, a kapitalista kizsákmányolás, a  társadalmi egyenlőtlenségek kínzó elnyomása alól.

Hogy az osztályszempont nélkül semmire sem megyünk, két példával illusztrálnám. A Horthy-rendszerben a zsidó nagyburzsoázia a hazai zsidóság 1 százalékát sem tette ki, a zsidóság többsége falun olyan szegény volt, mint a templom egere. Mégis az antiszemita közbeszédben, amely ma is dívik, még mindig nyomják ezt a „pénzes”, gazdag és nagypolgár narratívát, még magukat történésznek nevezők is.

A másik tanulságos eset, hogy a liberális ellenzék megformálódása idején és annak részeként számos zsidó értelmiségi az államszocializmussal szemben „problémátlanul” összefogott a „népies” hagyományokat hangoztató antiszemita-antikommunista ellenzékkel a ’70-es években[2]. Nem is beszélek a rendszerváltás periódusáról… Szóval kitartok egy szociális és osztályszempontú megközelítésnél. De hát I. Deutschertől Kardos G. Györgyig már régen és számosan megadták a helyes választ.

B.E.: Köteted második tanulmánya jóval a rendszerváltás előtt íródott, és már akkor nagyon foglalkoztatott a szovjet historiográfiában az a kérdés, hogy mennyiben tekinthető „specifikusnak” a kelet-európai fejlődés, mennyiben volt reális lehetőség 1917-ben Oroszországban a liberalizmus mint történelmi alternatíva és mennyiben „tehetnek” a bolsevikok a sztálini önkényuralom megszilárdulásáról. Idézed Lenint, Trockijt és másokat, akik rámutattak arra, hogy az orosz burzsoázia gyengesége előkészítette a talajt az októberi forradalom számára. 1989-1990-ben mintha a vezető magyar értelmiségi elit sutba dobta volna 1917 összes tanulságát.

K.T.: Igaz, hiszen tulajdonképpen még ma sincsen „rendes” nemzeti burzsoázia és már nem is lehet. Ez is történeti kategória. A polgárosodás mitológiája is a rendszerváltás ideologikumához tartozott. A „nyugati fejlődés” másolása, „átvétele” az imént említett mitológia része. A kelet-európai „polgárságnak” felülről kinevezett oligarchák alkotják a fő erejét.

Ismert tény, hogy a baloldal még az I. imperialista világháború előtt kettészakadt.  Az ok a fő irány megválasztásában rejlett. Merre menjen a hadi hitelek megszavazása nyomán lejáratódott szociáldemokrácia, továbbra is a burzsoáziával a „kapitalizmus megjavítása” irányába (Kautsky, Ebert, Scheidemann, Plehanov, Martov, Cereteli stb.) vagy a szocializmus felé forradalmi úton (Lenin, Trockij, Buharin, Rosa Luxemburg, Gramsci, Bordiga, Kun, Lukács stb.).

Mindkét irányzat, mind a szociáldemokrata mainstream, mind pedig a forradalmi szárny – ha lassan is – a világháború után felismerte, hogy az új, nacionalista, tekintélyuralmi rezsimek, de részben a demokratikusabb rezsimek is – a fasiszta/náci diktatúrákról nem is szólva – a tőkés magántulajdon kizárólagos uralmát természetesnek tekintik, tűzzel-vassal védik.

Strukturális értelemben ez az állapot tért vissza az 1989-es rendszerváltás után. Az államszocializmusból itt maradt baloldalt, amely pedig buzgón asszisztált a rendszerváltáshoz,  semmi sem mentette meg végül a teljes periferizálódástól, noha még napjainkban is egyfajta hőstettként élik meg a rendszerváltást.  Szellemi-politikai utódaik most is azt mondják, akkor javítsuk meg a kapitalizmust.

Egyáltalán nem értik, hogy a sajátosság, amely szerint a modern kapitalizmus politikailag „balra zárt”  rendszer, az strukturális meghatározottság.

A valóban balos, de egyelőre még inkább kis csoportok pedig azt mondják, a kapitalizmus további „javítgatása” a baloldal teljes önfelszámolásának útja; s igazuk is van, mert a patkányhúst lehet finomítani, de a többség számára az sohasem lesz finom.

Vagyis inkább a tőkén túli világ felé kellene hidat építeni, ugyanis amíg a lakosság a manipulatív ideológiák fogságában, az etnonacionalista és a globalista identitás-politikák között vergődik, nincs menekülési út az elbutulás labirintusából.

„Régen azt mondták, állami propaganda, ma pedig azt mondják, emlékezetpolitika, régen azt mondták, imperialista világháború, ma azt mondják, nemzeti háború, Nagy Háború, régen azt mondták, nagy októberi szocialista forradalom, ma azt mondják, puccs, régen azt mondták, felszabadulás, ma azt mondják, megszállás, régen azt mondták, szocialista demokrácia, ma azt mondják, kommunista diktatúra, régen azt mondták, antifasiszta hősök, ma azt mondják, terroristák, régen azt mondták, nagy honvédő háború, ma azt mondják, mítosz, régen azt mondták, hős partizánok, ma azt mondják, jogtipró partizánok, régen azt mondták, náci kollaboránsok, ma azt mondják, a nemzeti függetlenség harcosai…”

B.E.: Magad elkötelezett, a marxi kiindulópontokat és elméletet elfogadó történész és antikapitalista maradtál, akármilyen színű kormány és rendszer alatt. Pedig személyesen is sok árulást kellett megélned: hiszen az egykori demokratikus ellenzékiek, akik még 1987-ben is a többszektorú gazdaság mellett álltak ki, a rendszerváltás után nagyon is hamar felfedezték a magántulajdont mint egyedül üdvözítő formát…

K.T.: Az „árulás” szerves része a politikai folyamatoknak. Így volt ez mindig. De persze megvan az egyén felelőssége. Lukács György mondja egy helyütt, hogy az ember csak egyszer adhatja el lelkét az ördögnek. Ez jutott többször is eszembe 1989–90-ben is, amikor tömegméretekben megkezdődött  az értelmiség átállása egy új hatalom szolgálatába. Az embernek Lukácsot értelmezve rögtön bevillant József Attila ismert sora, hogy: rájuk lehelt „a tátott tőke sárga szája. Párás büdösség-felhő lep bennünket el.” Ez a ’89-es ún. parlamenti baloldalnak, baloldali értelmiségnek a sorsára is utal. És ez a „büdösség-felhő” azóta is itt lebeg felettünk.

Az új rendszer működésének feltétele volt a „baloldali árulás”, amely még az MSZMP-s időben gyökeredzik, hogy elhagyták – nemcsak fogalmilag – a munkásokat, a bérből és fizetésből élőket, aztán a munkanélkülieket, maradt a vállalkozók és részben a legszegényebbek valamiféle pártfogása. Nem léteznek számukra osztályérdekek, társadalmi érdekek, csoportérdekek, hanem csak absztraktan és különállóan egyes problémák vannak: a környezetvédelem, a menekültek stb. És egyetlen közösségre építenek, a nemzetre, mintha csak a NER ideológusai lennének. Sokan már nem a felszabadulást ünneplik, hanem a náci kitörést…

Nincs rendszer, csak a széttöredezettség, a széthullás: a megtévesztés, a becsapás, az „átverés show”. Vagyis a politikai árucikkek reklámja, eladása – az üzlet, a profit.

Nemcsak Marx és Lukács leplezte le a rendszert, hanem García Márquez is a Száz év magányban: „az ördög valószínűleg győzött, amikor fellázadt Isten ellen, s ő ül az égi trónon, de eltitkolja a kilétét, hogy karmába kaparinthassa az óvatlanokat.”

Tehát az „értelmiség árulása” a rendszerben való gondolkodás és persze a cselekvés feladása volt a hatalom kiszolgálásának érdekében.

Itt állunk, innen indulunk.

Karx Marx kis szobra (Forrás: Flickr)

B.E.: Kötetedben szerepel egy 1994-ben megjelent recenziód Kornai János szocializmus-könyvéről, amelynek hosszan bírálod ahistorikusságát, ideologikus premisszáit. Kornai axiómának tekintette, hogy demokrácia és kapitalizmus „együttjár”; igaz, egy nemrég megjelent interjúban naivnak látta akkori önmagát („Irreálisan sok jót vártam a kapitalizmustól és a demokráciától is”). Mint történész, milyen tévedésekre hívtad fel a figyelmét?

K.T.: E cikkben éppen azt vitattam Kornai János könyvével kapcsolatban, hogy ő az államszocialista rendszert, a „sztálini klasszikus szocializmust”, ahogyan harminc évvel ezelőtt fogalmazott, Marx nézeteiből, egy eleve, előzetesen már meglévő koncepcióból vezette le. Valójában a megvalósult rendszer az eredeti elmélettel szemben, nem az előzetes tervek alapján jött létre, azt hangsúlyoztam és hangsúlyozom, hogy a félperifériára jellemző történelmi feltételek voltak a meghatározók, amelyek determinálták az orosz-szovjet és általában a kelet-európai fejlődés alapvonalait.

És az is világos volt, hogy a nyugat-európai ún. demokratikus kapitalizmus sem szilárdulhat meg Kelet-Európában. Ez sajnálatosan annyira igaznak bizonyult, hogy mára már csak a kapitalizmus egészen odaadó, hogy ne mondjam, kritikátlan hívei nevezik a nyugati kapitalizmust demokratikusnak az utóbbi évtizedek rettenetes háborúinak, népirtásainak, megdöbbentő szociális egyenlőtlenségeinek, a menekültkérdés, a pandémia „kezelésének” vagy  a protest mozgalmak leverésének tükrében, hogy számos más problémát itt ne soroljak fel.

Tehát a marxista elemzési módszer egyáltalán nem merítette ki a lehetőségeit. Itt Kelet-Európában persze, ahol a legképzetlenebb és legmanipulatívabb propagandisták ellenőrzik a közgondolkodást, még mindig a régi rendszer „marxista-leninista” legitimációs ideológiájával azonosítják a marxizmust, ami már a ’70-es években sem volt igaz!

Sorolhatnám azokat a magyar gondolkodókat, akik munkássága ezt igazán fényesen bizonyította már akkoriban is: Lukács és Tőkei, Heller Ágnes vagy Bence György, Kis János, Papp Zsolt vagy Ágh Attila… A ’80-as évek végén azután – számosan liberálissá avanzsálva – kiöntötték a gyereket is a fürdővízzel együtt.

Majd jött az Eszmélet folyóirat – a Kapitány-házaspár, Tütő László, Havas Ferenc, a korán eltávozott szerzőink, Szabó András György és Mocsári József. Majd kicsit későbbi szerkesztőink, mint a napokban elhunyt barátunk, Lugosi Győző, Szigeti Péter, Máekua Péter, Andor László, Matheika Zoltán, Susan Zimmermann, Bartha Eszter, Nagy Éva és sorolhatnám a maiakat – nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy integráljuk az antikapitalista gondolkodásmód különböző külhoni irányzatait, képviselőit, mindenekelőtt a Lukács-tanítvány Mészáros Istvánt, az ’56-os Eszmélet alapítóját, Ernst Mandelt, Wallersteint, Arrighyt vagy Samir Amint, Leo Panitchot, a rendszerkritikai feminizmust, és még folytathatnám a sort latin-amerikai vagy orosz barátainkkal.

B.E.: A kötet egyik tanulmányában részletesen elemzed a tulajdon(viszonyok) átalakulásának kérdését a szovjet rendszerváltás folyamatában. Ma már ez korántsem evidencia, „csak” történelmi tény: a peresztrojka eredetileg a szovjet rendszer demokratizálását, a tulajdon közösségi átalakítását tűzte (volna) ki célul, Gorbacsov a maga zavaros módján mintha demokratikus szocializmusban gondolkodott volna. Ezt azonban sem a Nyugat, sem pedig a szovjet elitek gazdasági-hatalmi ambíciói nem támogatták. A Baloldali Alternatíva Egyesülés – és benne Te – végig kitartottatok a dolgozói-önigazgatói tulajdonlás mellett a privatizációval szemben, képviseltétek a rendszer baloldali megreformálhatóságának ügyét. Miért bukott el ez az alternatíva – amelyet egyébként sok nyugati baloldali is reális lehetőségnek látott az állampártok látványos meggyengülése után?

K.T.: Ha azt kérdezed, kellett-e nekünk is önkritikát gyakorolni, akkor egy elemet mindenképpen kiemelnék.

Túlbecsültük, én biztosan túlbecsültem a kelet-európai társadalmakban a társadalmi ellenállás potenciálját, a megjelenő civil társadalom erejét és lehetőségeit. Csalódnunk kellett annak láttán, hogy milyen könnyedén söpörte el a kapitalista restauráció a termelés közösségi formáit és az ilyen irányú törekvéseket, még a szövetkezeteket is.

A tanulságok levonásában segítségünkre voltak az Eszméletben publikáló ázsiai, mindenekelőtt kínai, afrikai, latin-amerikai neomarxista, rendszerkritikai szerzők vizsgálatai és tapasztalatai. Ezeket a szerzőket Magyarországon rajtunk kívül más lapok nemigen közölték, mi viszont tanultunk belőlük.

Megértettük, hogy nem az utcai pártpolitikai fejlemények a fontosak, a bornírt pártrendszer nem vezet ki a válságból, hanem azok a tömegmozgalmak eredményesek, amelyek képesek alternatív gazdálkodási formák között a kapitalizmus által előidézett pusztító válságok következményeit enyhíteni.

Meglepő, hogy a kubai vagy venezuelai forradalom és más latin-amerikai kísérlet (pl. zapatisták) megmaradt elemeit milyen kitartóan képesek megőrizni és részben fenntartani harminc évvel a Szovjetunió összeomlása után is. Mindez széles népi részvétel nélkül nem történhet meg. De erkölcsileg más álláspontot nem képviselhettünk, mert ezt tartjuk egyedül humanista alternatívának.

Gorbacsov fejében pedig elméleti értelemben, mint mondod, nem csak zavarosság uralkodott, őt valójában mindig egyetlen cél vezérelte: a hatalom megtartásának célja, akárcsak Jelcint. Amikor Jelcin 1990 júniusában Oroszország függetlenségének megvalósításával lett elnök, meghúzta a lélekharangot a Szovjetunió fölött. Gorbacsov akkor sem ébredt föl. Gorbacsov később odajutott, hogy már a tulajdon kérdésének jelentőségét sem értette, teljesen megkavarodott. Mintha nem értette volna, hogy a tulajdon kérdése körül folynak a legádázabb küzdelmek a történelemben. Mi sohasem gondoltuk, hogy ő a szocializmus megmentője lehetne. Szimbolikusan fogalmazva, Jelcinnel együtt eltékozolták még azt is, amit elődeik mérhetetlen áldozatok árán megvédtek a fasizmussal, a nácizmussal szemben: a Szovjetuniót. Ez volt az a fejlemény, amit senki nem jósolt meg a korabeli világban. De hát a bukás belső és a végkimenetet meghatározó okairól valóban nem egy tanulmányt írtam.

B.E.: Ma Magyarországon jelentéktelen párttá vált a szocialista baloldal, de globálisan is gyengülnek a szociáldemokrácia pozíciói…

K.T.: A tradicionális baloldal, amely ezerszer elárulta az utolsó negyven évben saját bázisát és érdekeit, nemcsak betagozódott az uralmi elitbe gazdasági-szociális és kulturális értelemben, hanem konzerválja az összes megoldatlan probléma, a szegénység, az erőszak, az egyenlőtlenség, a kirekesztettség, a munkanélküliség, a háborúk és a környezetpusztítás minden baját. Azt sugallja, vagy nyíltan ki is mondja, hogy létezik ezekre a problémákra a kapitalista rendszeren belül is megoldás.

Hogy egy példával illusztráljam a dolgot, ahogyan nincsen internet elektromosság nélkül, úgy nincsen baloldal a tőke-munka ellentét felszámolása nélkül, a szocializmus, a közösségi szolidaritás, a közösségi tulajdon és közösségi termelés, társadalmi önszerveződés és önigazgatás nélkül. Vagyis röviden, a kapitalista piacgazdaságtól való elszakadás nélkül.

Ezek a fogalmak új és még újabb tartalmakkal tölthetők meg természetesen, de ezek reflektálják az alapvető globális és helyi ellentmondásokat, függetlenül attól, hogy a rendszer miféle új manipulatív ideológiákkal szédíti a lakosságot.

Egyáltalán nem a szocializmus fogalmáról van szó, hogy érdemes-e azt használni vagy nem, a tömegmozgósítás terén. Ahány ország, annyi specifikum. Hanem arról van szó, hogy a világtársadalom 80 %-át kitevő frusztrált, szenvedő. kirekesztett, elbutított, megalázott emberek emberközpontú mobilizálása miben állhat. A hagyományos parlamenti politika, akárcsak a tőkés viszonyokat menedzselő propaganda- és reklámügynökségek, társaságok, természetesen az antikapitalista baloldal minden fogalmát ellopták és persze rögtön kiforgatták eredeti tartalmából, eltorzították, még a feminizmus fogalmából is karikatúrát csinálnak. Persze ez mindig is így volt. Gondoljunk a nácizmusra, a nemzeti szocializmusra.

Az államszocializmusban a szocializmus fogalmát „államosították”, a nyugati szociáldemokráciában is, csak másképpen, a „jóléti állam” formájában, és a svéd modellt kezdték „szocialistának” nevezni. Mára mindkettő halott, mi meg itt ücsörgünk a neoliberális gazdasági ellenforradalom által előidézett romokon. A fasizmus meg már a kapuk mögött.

B.E.: Meghaladhatóak-e egyfelől a „jobb kapitalizmust”, skandináv jóléti államot ígérő projektek, másfelől pedig az etnonacionalista, tekintélyuralmi rezsimek Kelet-Európában, mint a NER?

K.T.: Akik ismernek, azok tudják a válaszomat, elég gyakran ismételgetem: igen, baloldali irányba kellene elmozdulni. A harmadik lehetőség, tertium datur (Lukács Gyögy), amelyet az államszocializmus és a kapitalizmus között kell feltételezünk, elvben három lépésből, összekapcsolódó szakaszokból áll.

A. segíteni egy széles társadalmi mozgalom feltámadásában, amely felmondja az eddigi társadalmi-gazdasági hierarchiát és egy alkotmányozó gyűlés keretein belül – jogi és politikai értelemben – utat nyit a közösségi tulajdon és szerveződés előtt az élet minden területén, mindenekelőtt persze a termelés és a fogyasztás terén. Mindennek regionális politikai feltételei egyelőre nem adottak, ez napnál világosabb, de bármikor fordulhat a kocka.

B. egy többszektorú, vegyes gazdaság, amelyben a piaci, az állami és a közösségi szektorok egy ideig egymás mellett léteznének, de az állam a tőkefelhalmozás „ellenőrzése” útján képes lesz a közösségi-társadalmi kezdeményezéseket támogatni. Ez persze automatikusan sohasem jön létre. Harci kérdés. Hiszen az önigazgatói szocializmust valamiféle határozat útján nem lehet bevezetni.

C. a kapitalizmus nagyon is várható („nagyon csúnya”) beomlása eleve nemzetközi szolidaritást tételez fel, hiszen nemzeti keretek között a tőke és az őt képviselő hagyományos állam minden szocialista-közösségi, nem magántulajdonra épülő kezdeményezést szétzúz, gondolom, ez egyértelmű. Ezek lennének az önkormányzó társadalom kialakításának első lépései. Ezzel szemben csak a pusztulás perspektívái világosak, amire a világjárvány kezelési módja ismét felhívta a figyelmünket.

B.E.: Látod-e egy ilyen fordulatnak a realitását Kelet-Európában (is)?

K.T.: Egyelőre főleg, de nem kizárólag, elméleti útkereséseket látunk. Minden mást eltiportak… Minálunk az Eszmélet, a Fordulat és más fórumok is ennek az új gazdálkodásnak számos lehetséges elemét már felmutatták, elméletileg és történetileg rekonstruálták.

Mi legalább gondolkodunk, nem toljuk a szekerét a kapitalista pártoknak.

De természetesen minden antifasiszta erővel összefogunk számos kérdésben, mert rövid távon nagyobb az esélye egy új, „posztfasiszta” karakterű szélsőjobboldali elburjánzásnak, mint egy szocialista fordulatnak. Ugyanis a tőke társadalmi felhajtóerői – a nem kapitalista megoldásokkal szemben – végső soron még mindig kitalálták az ellenszert: etnonacionalizmus, erőszak, kirekesztés. Gondoljunk csak a menekültügyre: a NATO kibombázta a szerencsétleneket a házaikból, utána meg nem akarják beengedni őket…Hátborzongató. És újra a népirtásnál vagyunk.

B.E.: Miközben a liberális szerzők előszeretettel írják át, dekonstruálják az egykori baloldali evidenciákat, az „újbaloldalon” is súlyos viták vannak szinte minden országban arról, hogy ki az „autentikus” képviselője a baloldalnak. Vannak, akik ezt generációs kérdésként is értékelik.

K.T.: A Marx-epigon többek között arról ismerszik meg, hogy a történelem vele kezdődik és ő Marx egyetlen autentikus interpretátora. Ő olyan szektás, hogy „végső harcában” az utolsó baloldalit is agyonütné, csak hogy eljusson a tiszta és új (vagy régi) baloldalisághoz. Nos, éppen ez a zsákutca mintegy félévszázada.

Nincs új meg régi. Ez nem minőségi meghatározás, semmi értelme, hiszen a történelemben bonyolult összefonódások vannak a fejlődés kontinuitása és diszkontinuitása dialektikájának megfelelően. Az intellektuális baloldal – globális összefüggésben mondom – természetesen sokféle, de ez döntően éppenséggel nem  generációs kérdés. Van olyan radbalos irányzat, amely magát egy, az 1920-as évek eleji tanácskommunista tradícióból vezeti le, van olyan, amely magát a sztálini hagyományból eredezteti, van olyan, amely kizárólag Marxból vezeti le magát, létezik egy Marx-Lenin–Rosa Luxemburg–Lukács–Gramsci hagyományból induló vonulat, van, aki csak a korai Lukácsból táplálkozik, stb.

Ha a politikai célkitűzések felől nézem a politikai baloldalt, akkor három „nagy” irányzat bontakozott ki az elmúlt három-négy évtizedben szerte a világon. Az egyik még mindig a kapitalizmus megjavításán gondolkodik éjt-nappallá téve, de nem jut egyről a kettőre, beleragadt a neoliberalizmus mocsarába, a második nosztalgikus módon az államszocializmus második kiadásán töri a fejét és közben Sztálin jár a fejében, a harmadik egy olyan többszektorú gazdálkodás kialakításában látja a humanista jövő lehetőségét, amelyben a meghatározó szektor perspektivikusan a termelési és fogyasztói önigazgatás szektora.

Rajz Karl Marxról Párizsban. (Forrás: Flickr)

Minden irányzatnak közös problémája, hogy Latin-Amerikán kívül nagyobb szocialista tömegmozgalmak sehol  nem keletkeztek, ami természetesen elválaszthatatlan a Szovjetunió lerombolásától. Ám a kapitalizmus globális válsága meg fogja teremteni a szocialista kísérletek új irányzatait,  tömegmozgalmait. Ahogyan kijózanodóban, ébredőben  vannak az emberek az „amerikai álomból”, az amerikai demokrácia mitikus vonzásából magában Amerikában is.

De még nincsen meg az új „hit” elegendően széles tömegekben, az emberek hite önmagukban, hogy képesek átformálni környezetüket, ellenőrzés alá vonni munka- és lakóhelyeiket a tőke és az állam kiszorításával.

A válság, amelyet a Covid-19 csak elmélyített, ezt a kijózanodást fel fogja erősíteni. Megértik, hogy a fentebb már jellemzett, sokféle válságegyüttesnek nincsen kapitalista megoldása. Hogy ezt megelőzheti egy szélsőjobboldali-populista rendőrállami fordulat, arról már volt szó.

B.E.: Könyvedet a szovjet emberről írt esszéddel zárod. Milyen örökséget adott, ad a „szovjet” egy jövőbeli, tőkén túli társadalomnak, ahol a hagyományos kapitalista versenygazdálkodás „értékei” nem érvényesek?

K. T.: Ha a kérdésedre röviden válaszolni akarok, akkor a szovjet kultúra nagy képviselőinek alkotásaira utalok, ott van a válasz, és nem is rejtőzködik: Babel és Ehrenburg, Majakovszkij és Salamov, és Bulgakov, Solohov és Szimonov, Jevtusenko és Viszockij, Ejzenstejn és Vertov, Csuhraj és Larissza Sepityko, Kalatozov, Elem Klimov, vagy Tarkovszkij, de sorolhatnám naphosszat azt a humanista örökséget, amely a világkultúra integráns, velünk élő része.

A szovjet ember lényegében a szovjet állam fejlődésének terméke és megnyilvánulása a maga összes ellentmondásával és vívmányával. Azok a nagy történelmi „struktúrák” és ellenmondások formálták meg a szovjet ember történelmi karakterét, amelyek jól ismertek mindenki számára, akiket a dolog érdekel: a polgárháború és a nagy honvédő háború, az antifasizmus, a közösségi kísérletek és az avantgárd, a kollektivizálás és az iparosítás, az erőszak és a Gulág, a szovjet kultúra és Gagarin, az ingyenes oktatás és egészségügy, az emberi szabadság nagy eszmei céljai és a lakáshiány, a sorban állás és a „mind naggyá legyetek” üzenete, a bürokratikus huzavona és az önfeláldozás, a szovjet nagyhatalmiság és a szovjet patriotizmus stb.

A szovjet ember hagyománya éppen úgy itt él velünk, mint bármely más történelmi „termék”, amely hozzájárul a népek kulturális arculatának megformálódásához.

A szovjet ember „kiszabadulása” az állami keretekből nem történt meg, mert végül is vezetőik a piaci-kapitalista viszonyokba kormányozták őket, nem az autonómia irányába. Az emancipáció helyett a piaci rabszolgaság korába léptek és veszítették el szovjet jellegüket, kerekedett felül bennük a „nyugati imázs”: a jól ismert kispolgári „fogyasztói szemlélet”.

A többit az esszémben részletesebben kifejtettem…


[1] – Az együttműködésnek a rendszerváltás előtti csúcspontja a monori találkozó volt 1985-ben, a vízlépcső elleni közös politikai akció is egy ilyen együttműködést szimbolizál. Később is jellemzők voltak a két irányzat közötti átmeneti szövetségek antikommunista alapon. Az átmeneti szövetségek akkor értek véget, amikor Antall József közölte, hogy elutasítja a nagykoalíciót 1990 márciusában, de azért még emlékszünk az Antall-Tölgyessy-paktumra 1990 áprilisában és emlékszünk számos közös álláspontra pl.  emlékezetpolitikai kérdésekben, szobordöntögetésekben stb.

[2] – Az ellenzéki összefogásnak ezt az aspektusát Hernádi Miklós hitelesen leírta a Kritikában. Hernádi Miklós: Csak diszkréten. Magyar zsidó kommunisták a holokausztról, 1944-1974. Kritika, 2011. november-december, 12-15. oldal.


Kategória: Nincs kategorizálva | A szocializmus a jövő? – Bartha Eszter interjúja Krausz Tamás történésszel a Mércén bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Bea Cantillon: Határozottan cselekedni: a portói szociális csúcstalálkozó felhívása az európai jóléti államokhoz

2021. május 14 Social Europe

A jóléti államoknak határozottabban kell cselekedniük, hogy megállják történelmi helyüket. Egymást támogatva kell fellépniük, hogy megnyerjék az egyenlőtlenség és a szegénység elleni versenyt.


A világjárvány felhívta a figyelmünket a szociális állam és a gazdaság közötti létfontosságú szimbiózisra. Ugyanakkor a jóléti államot történelmének kritikus pillanatában érte.

Az 1990-es évek második fele óta a gazdag jóléti államokban meglehetősen általános és tartós tendencia figyelhető meg az egyenlőtlenség és a szegénység növekedése felé. Mivel a jóléti állam így nem képes teljesíteni saját küldetését, ma – miközben életünk “normalizálódásának” előestéjén vagyunk – az elöregedés, az éghajlatváltozás és a digitalizáció közepette rendszerszintű válságban találja magát.

A 2000. évi lisszaboni stratégia óta a szegénység csökkentése az Európai Unió egyik fő szociális célja. A dél-európai társadalmakban azonban a mélypontra zuhantak. A 2004-től újonnan csatlakozott tagállamok viszonylag jól teljesítettek, de elsősorban a jobb jövedelmű háztartások anyagi nélkülözésének csökkenése miatt. Eközben a régi jóléti államok egyre kevésbé hatékonyan osztottak újra – ezért nőtt az egyenlőtlenség és a szegénység. A legtöbb országban a szociális minimumok nem megfelelőek, ami aggasztó, különösen a legszegényebb tagállamokban, ahol a minimáljövedelmek még ahhoz is túl alacsonyak, hogy a szegény háztartások megfelelő lakhatást és megfelelő élelmiszert is tudjanak vásárolni.

Pedig ha visszatekintünk a válság előtti jó időkre, szinte minden tagállamban emelkedtek a jövedelmek. A foglalkoztatás nőtt, miközben sok országban a szociális kiadások magasak maradtak, sőt folyamatosan nőttek.

Akkor miért nem emelt fel minden csónakot az emelkedő dagály? Miért nem sikerült a jóléti államnak összeegyeztetnie a munkát és a szegénység csökkentését?


A válaszok megtalálásához először is vissza kell térnünk a jóléti állam alapjaihoz és a háború utáni, a növekedésről, a teljes foglalkoztatásról és a szociális védelemről szóló társadalmi alkukhoz. Az aranykorban a jóléti államok sikeresen csökkentették az egyenlőtlenségeket és a szegénységet a teljes foglalkoztatás (a férfiak esetében), a termelékenység növekedésével összhangban álló béremelések és a munkán alapuló szociális védelem révén. Az 1970-es évek elején felcsillant a remény, hogy a kapitalista növekedés és a szociális védelem mindenki számára jobb életkörülményeket eredményez.

Az idő múlásával azonban a jóléti államokban a társadalmi kiegyenlítődés lassulni kezdett, és valamikor a 90-es években megállt. A szegénység újra növekedni kezdett, különösen az alacsonyan képzettek, a munkanélküliek és gyermekeik körében, miközben a jövedelmek, a foglalkoztatás és a szociális kiadások növekedtek. Mi romlott el?

Ez biztosan összefügg a politikai döntésekkel, de mélyebb okoknak is kell lenniük: a szegénység növekedése szinte mindenhol tapasztalható a világ jóléti államaiban; a tendenciák lassúak, de régóta tartanak. Három fő strukturális mechanizmus magyarázza, hogy a jóléti államok miért kezdtek el lassulni, legjobb esetben stagnálni.

Kettős munkaerőpiac

Először is, a háború utáni teljes foglalkoztatottság a férfiak esetében kettős munkaerőpiaccá alakult, ahol a magasabb képzettségű férfiak és nők teljes foglalkoztatottsága együtt járt az alacsony képzettségű férfiak és nők strukturális alulfoglalkoztatottságával. Másodszor, mivel a munkaerő iránti kereslet a magasabb képzettséget igénylő és magasabb bérezésű foglalkozások felé tolódott, a 90-es évektől kezdve az alacsony bérek elmaradtak a termelékenység növekedésétől és a mediánjövedelmektől, és így egyre kevésbé nyújtottak védelmet a dolgozók elszegényedése ellen, különösen a gyermekes családokat illetően.

Harmadszor, az alacsony keresetű munkavállalók jövedelmének csökkenő vagy lassú növekedése hozzájárult a munkanélküli háztartások minimáljövedelem-védelmére nehezedő nyomáshoz. A minimálbérek a jóléti állam szociális padlójának üvegplafonjaként szolgálnak. Ha a szegénységi küszöb alá süllyednek, a szociális védelem is csökken.

Ezek a tendenciák társadalmi trilemmát hoztak létre: a mai jóléti államban strukturálisan nehézzé vált, hogy a szociális beavatkozás mértékét és minőségét tekintve nagyobb erőfeszítések nélkül mindenki számára megfelelő jövedelmet érjünk el, miközben megőrizzük a megfelelő munkaösztönzőket.

Kettős pillérek

Reméltük, hogy kiutat találunk e trilemma alól, és visszatérhetünk a növekedés, a foglalkoztatás és a szegénység csökkentésének háború utáni pozitív körforgásához, a hangsúlyt a szociális védelemről a szociális beruházásokra, azok üzembejelezésére, és a munkával kapcsolatos jóléti reformokra helyezhetjük át. Azonban – sajnos – ez a “szociális-befektetési fordulat” illúziónak bizonyult, mivel az előrelépést nem lehet elérni azzal, hogy egyoldalúan csak az működtetésre, a beruházásra és a támogatásra összpontosítunk. A társadalmi újraelosztást és a szociális beruházást a modern jóléti állam két pillérének kell tekinteni.

Ha csak azt javítjuk ki, ami a múltban nem sikerült, az nem lesz elég a pandémiát követően a társadalmi hibák orvoslásához. A szegénység csökkentése nagy erőfeszítéseket igényel, több szinten is. Megfelelő minimálbér, minimális jövedelemvédelem, értelmes munka mindenki számára, egész életen át tartó tanulás és megfizethető szociális szolgáltatások – mindezek egyaránt elengedhetetlenek. És bár kétségtelenül igaz, nem elég azt mondani, hogy ezek az erőfeszítések megtérülnek: a kellemetlen igazság az, hogy a szegénység felszámolása nem olcsó és nem könnyű.

Ezért ambiciózusabban kell gondolkodnunk, a ma alkalmazott stratégiákon túl, új ötletekkel, többek között magának a piacgazdaságnak a működéséről. A legfontosabb, hogy a jóléti államoknak keményebben kell dolgozniuk, közösen, hogy teljesíteni tudják küldetésüket. Támogatniuk kell egymást, és úgy kell fellépniük, mint az EU lényege szerinti “európai jóléti államok uniójának” része.

A portói szociális csúcstalálkozó biztató jelzéseket küldött. A szociális jogok európai pillérének cselekvési terve erősebb és konkrétabb útmutató, mint a korábbi, túlságosan homályos célkitűzésekre irányuló konvergencia-kísérletek. A minimálbérekről szóló irányelv és a minimáljövedelmekről szóló határozott ajánlás megteremtené a szükséges egyenlő feltételeket. A 88 milliárd eurós Európai Szociális Alap Plusz pedig olyan eszközzé válhat, amely segíti a tagállamokat a szociális jogok érvényesítésében. A portói szociális kötelezettségvállalás nagyobb figyelmet érdemel.

Fordította: Debreceni János

Kategória: Nincs kategorizálva | Bea Cantillon: Határozottan cselekedni: a portói szociális csúcstalálkozó felhívása az európai jóléti államokhoz bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva


2021. május 7.

Mi, a csatlakozó intézmények és szervezetek azért gyűltünk össze Portóban a szociális csúcstalálkozó alkalmával, hogy egyesítsük erőinket a szociális jogok európai pillérének végrehajtása iránti elkötelezettség megerősítése érdekében, és hogy kihasználjuk ezt az egyedülálló lehetőséget, hogy egyesítsük erőinket egy olyan inkluzív, fenntartható, igazságos és munkahelyekben gazdag fellendülés érdekében, amely a versenyképes gazdaságon alapul, és amely senkit sem hagy maga mögött.

E célból hangsúlyozzuk, hogy: –

  • Példátlan időket élünk. A zöld, szociálisan igazságos és digitális gazdaságra való áttérésre irányuló közös törekvésünk az elkövetkező évtizedekre meghatározza majd az emberek megélhetését Európa-szerte, megváltoztatva többek között a fogyasztási, elosztási, termelési és munkamódszereket. A COVID-19 megterhelte egészségügyi rendszereinket, és további mélyreható változások elé állította Európát a munkahelyek, az oktatás, a gazdaság, a jóléti rendszerek és a társadalmi élet terén, ami mélyreható gazdasági és társadalmi válságot eredményezett; –
  • A COVID-19-re adott európai válasz a világjárvány számos negatív hatását megfékezte, megmutatva az összehangolt európai megközelítés előnyeit, amelynek továbbra is irányítania kell bennünket a megoldás-orientált intézkedésekre irányuló közös erőfeszítésekben, figyelembe véve a nemzeti rendszerek sokféleségét. Ez továbbra is innovációt, fenntartható gazdasági fejlődést, kohéziót és felfelé irányuló gazdasági és társadalmi konvergenciát fog eredményezni;
  • Mivel a világjárvány miatt nő a munkanélküliség és az egyenlőtlenségek, fontos, hogy a forrásokat oda irányítsuk, ahol a legnagyobb szükség van rájuk gazdaságaink megerősítése érdekében, és politikai erőfeszítéseinket az esélyegyenlőségre, a minőségi szolgáltatásokhoz való hozzáférésre, a minőségi munkahelyteremtésre, a vállalkozói szellemre, a fel- és átképzésre, valamint a szegénység és a kirekesztés csökkentésére összpontosítsuk;
  • Ez tehát a megfelelő pillanat arra, hogy közösen érvényesítsük és támogassuk az erős, fenntartható és inkluzív gazdasági és társadalmi fellendülés és modernizáció ambiciózus menetrendjét, amely együtt jár az európai szociális modell megerősítésével, hogy minden ember részesüljön a zöld és digitális átmenet előnyeiből és méltóságban élhessen;
  • A szociális jogok európai pillérének 2017-ben, a méltányos munkahelyekért és növekedésért tartott göteborgi szociális csúcstalálkozón kihirdetett 20 alapelve továbbra is iránytűként szolgál, amely az erős, fenntartható és inkluzív fellendülés, valamint a felfelé irányuló gazdasági és társadalmi konvergencia felé vezet bennünket;
  • Az uniós vezetők a 2019-2024-es stratégiai menetrendben hangsúlyozták, hogy a pillért végre kell hajtani, az alapelveket uniós és tagállami szinten tettekre kell váltani, a vonatkozó hatáskörök megfelelő figyelembevételével. Az Európai Parlament az Erős szociális Európa az igazságos átmenetért és a gyermekgaranciáról szóló állásfoglalásaiban szintén határozottan hangsúlyozta, hogy erős közös elkötelezettségre van szükség a pillér jogainak és elveinek megvalósítása mellett. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság és a Régiók Bizottsága által kidolgozott vitákban a szociális jogok európai pillérének cselekvési tervének jelentőségét hangsúlyozták.

Ebben az összefüggésben üdvözöljük a szociális jogok európai pillérének cselekvési tervét, amelyet az Európai Parlament és az Európai Bizottság terjesztett elő és a legmegfelelőbb eszközök felhasználásával, a szubszidiaritás elvének tiszteletben tartása és a kis- és középvállalkozások adminisztratív terheinek korlátozása mellett felszólítunk minden érintett szereplőt, hogy vegye át a világjárvány tanulságait, és tegyen közös erőfeszítéseket annak érdekében, hogy:

  • minden szükséges erőforrást – beruházásokat és reformokat – mozgósítani a gazdasági és társadalmi válságból való kilábaláshoz, Európa jövőbeli válságokkal szembeni ellenálló képességének fokozásához és az európai gazdaság versenyképességének megerősítéséhez, a fenntartható és inkluzív növekedés, a tisztességes munka és a társadalmi igazságosság alapján, különös figyelmet fordítva a munkavállalók, vállalkozások és intézmények környezeti, digitális és technológiai szerepvállalására, különös tekintettel a kis- és középvállalkozásokra és az általános érdekű szolgáltatásokra; –
  • támogassák a tisztességes és fenntartható versenyt a belső piacon az innováció, a minőségi munkahelyek, a tisztességes bérek, a megfelelő munkakörülmények, a biztonságos és egészséges munkahelyek és környezet, az egyenlő bánásmód és a méltányos mobilitás révén;
  • hozzanak intézkedéseket a munkaerőpiacok működésének javítása érdekében, hogy azok hozzájáruljanak a fenntartható gazdasági növekedéshez, a nemzetközi versenyképességhez, elősegítsék a tisztességes munkakörülményeket és a mindenki számára elérhető méltányos bérezést, valamint támogassák a nők, a fiatalok és a kiszolgáltatott kategóriák munkaerő-piaci integrációját; –
  • tegyenek intézkedéseket a nemzeti szociális védelmi rendszerek megerősítésére, hogy mindenki számára méltóságteljes életet biztosítsanak, fenntarthatóságuk megőrzése mellett; –
  • fordítsanak különös figyelmet a COVID19 válság és annak rövid, közép- és hosszú távú következményei által leginkább érintett tevékenységekre, közösségekre és emberekre;
  • a területi és társadalmi kohézió megerősítése az európai, nemzeti, regionális és helyi kormányzati szintek bevonásával, nevezetesen a mély és tartós strukturális gyengeségekkel küzdő, gyors és jelentős átalakulásokon áteső ágazatokra, csoportokra és területekre összpontosítva, és e törekvés során támogassa az alapvető szolgáltatások és infrastruktúrák megerősítését;
  • az autonóm szociális párbeszéd, mint az európai szociális modell strukturáló eleme, előmozdítása és megerősítése európai, nemzeti, regionális, ágazati és vállalati szinten, különös tekintettel a tagállamokban létező különböző modellek keretében a kollektív tárgyalások számára kedvező keret biztosítására;
  • a nemek közötti egyenlőség előmozdítása, többek között a nemek közötti bérszakadék megszüntetésével és az egyenlő értékű munkáért egyenlő bérezéshez való jog biztosításával; – olyan közpolitikák kidolgozása, amelyek megfelelő szinten erősítik a társadalmi kohéziót, küzdenek a megkülönböztetés minden formája ellen, beleértve a munka világát is, és előmozdítják az esélyegyenlőséget mindenki számára, különösen a szegénység által veszélyeztetett gyermekek, az idősek, a fogyatékkal élők, a migrációs háttérrel rendelkezők, a hátrányos helyzetű és kisebbségi csoportok és a hajléktalanok tekintetében;
  • a gyermekek szegénységből való kiemelését célzó átfogó megközelítés előmozdítása a gyermekek jogainak finanszírozásának előtérbe helyezésével és a gyermekgarancia valamennyi szakpolitikai ágazatban való érvényesítésével, valamint a fenntartható munkahelyekbe és a szülők szociális támogatásába történő beruházások fokozásával;
  • a civil párbeszéd előmozdítása és a civil társadalom tevékenységének támogatása a pillér elveinek megvalósításában.

Felszólítjuk az Európai Tanácsot, hogy támogassa az Európai Bizottság által a szociális jogok európai pillérének cselekvési tervében javasolt 2030-as kiemelt célokat, és mozdítsa elő:

  • a foglalkoztatás helyreállítását és a minőségi munkahelyteremtést, mint a gazdasági és társadalmi fejlődés alappillérét a 2030-ra kitűzött, legalább 78%-os foglalkoztatási arány eléréséhez, ami a nemek közötti foglalkoztatási különbségek legalább felére csökkentését jelenti;
  • a gazdaság és a társadalom igényeinek megfelelő, a készségekbe, az egész életen át tartó tanulásba és képzésbe való beruházást annak érdekében, hogy 2030-ra szintén azt a célt kell elérni, hogy az európaiak legalább 60%-a évente részt vegyen képzésben, és a 16-74 évesek legalább 80%-a számára elő kell segíteni a digitális alapkészségekhez való hozzáférést, ezáltal elősegítve a szakképzést, az átképzést, a foglalkoztathatóságot és az innovációt;
  • megfelelő társadalmi befogadási és szociális védelmi politikák, amelyek 2030-ra legalább 15 millióval csökkentik a szegénységben vagy társadalmi kirekesztettségben élők számát (a 2019-es adatokhoz képest), beleértve 5 millió gyermeket, különös hangsúlyt fektetve a szegénység generációs körforgásának megtörésére, valamint a társadalmi mobilitás előmozdítására.

Felszólítjuk a tagállamokat, hogy határozzanak meg olyan ambiciózus nemzeti célokat, amelyek – az egyes országok kiindulási helyzetét megfelelően figyelembe véve – megfelelő hozzájárulást jelentenek az európai célok eléréséhez. Megerősítjük, hogy az EU gazdasági és szociális kormányzásának keretében az európai szemeszter és annak különböző eszközei, mint például a megújított szociális eredménytábla, megfelelő politikai keretet jelentenek a szociális jogok európai pillérének végrehajtása terén elért előrehaladás nyomon követésére, és ennek alapján a legmagasabb politikai szinten történő rendszeres értékelésre szólítunk fel a 2030-as kiemelt célok és a felfelé irányuló konvergencia felé tett előrehaladásról. Az Európa fellendülésének támogatására rendelkezésre bocsátott rendkívüli források olyan esélyt jelentenek, amelyet nem szabad elszalasztani, hogy a szociális pillér elveivel és céljaival összhangban a szükséges reformok jobb nemzeti szintű végrehajtása felé haladjunk.

Végezetül hangsúlyozzuk annak fontosságát, hogy az Európa jövőjéről szóló konferencia keretében és azon túl, a szociális partnerek bevonásával és az európai társadalom mozgósításával minden polgárral együtt elkötelezzük magunkat és megvitassuk, hogyan erősíthetjük Európa szociális dimenzióját.

Porto, 2021. május 7.

Luca Visentini

Az Európai Szakszervezeti Szövetség főtitkára

Pierre Gattaz

a BusinessEurope elnöke

Pascal Bolo

Az SGI EUROPE elnöke

Alban Maggiar

a SMEunited elnöke

Piotr Sadowski

A Social Platform elnöke

David Sassoli

az Európai Parlament elnöke

Ursula von der Leyen

az Európai Bizottság elnöke

António Costa

Portugália miniszterelnöke

Kategória: Nincs kategorizálva | PORTOI TÁRSADALMI ELKÖTELEZŐDÉS bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Tamas Krausz: The origin of the second issue of cold war and the need for a new antiwar movement (in English and in Hungarian)

Tamas Krausz, historian, Professor of University ELTE, Hungary

The break-up of the Soviet Union did not send the Western political elites into a state of political euphoria, all at once, or immediately. New hunting grounds emerged in which the neo-imperialist great powers, above all the Western center of the world system, quickly realized that the break-up of the bipolar world order offered great opportunities. First, they declared their support for regime change in Russia, for eternal peace and happiness, democracy, and freedom, and then they set about the great task they had previously claimed to have ruled out, namely the eastern enlargement of NATO. This was the new Drang nach Osten, (the 19th century German term for the desire to “Drive to the East”), the final stage of which Brzezinski had warned of as the partition of Russia – however, this was before the containment of China as a world power had yet taken concrete form. Nonetheless, the economic, market-spatial, military-political repartition of the world had already reached a dangerous stage. It was thus the beginning of a new Cold War, in which NATO has continued to spread eastwards on the basis of a Russo phobic and Soviet phobic ideology, under the banner, of course, of democracy and human rights.

The other ‘betrayal’ of the ‘collective’ West, which implied the launch of the Cold War, was the disintegration of Yugoslavia and its subsequent bombing in 1999. All this, of course, was hypocritically, once again done with US instructions using the banner of democracy and freedom. In addition, for 30 years the peoples of Eastern Europe have been promised, as part of a general brainwashing, that if they support NATO under the leadership of their own ‘Western’ power elite groups, they will catch up with Western Europe and enjoy protection against Russia. Meanwhile, however, Russia was recovering from the scourge of neo-liberalism in the 1990s and its consolidation was triggered by the Americans and the EU reheating Bismarck’s old plan to disconnect Ukraine from the ‘Russian world’, from the Russian sphere of interest, while at the same time signaling that Russia could not have legitimate power interests and that the Americans wanted to squeeze Russia out of the European gas and oil market. By 2014, this had culminated in a coup d’état against the legitimate Ukrainian president, with the support of the EU, using US financial and political-diplomatic operations to bring Ukraine into the Euro-American sphere of interest.

However, by this time Russia, and especially China, were already strong enough to respond to Western challenges. The two ‘Eastern’ powers had articulated their own interests in a multipolar reorganization of the world order. Russia’s interests in the conflict in Ukraine were clearly outlined, above all in the annexation of Crimea. The ‘hotspots’ of the world system, from the Balkans to Afghanistan, the Middle East, China and the northern shores of the African continent, and from there to the cordon sanitaire surrounding Russia, did not offer stability for humanity, but bloodshed and war… Today, the USA alone has more than 150 military bases in the world, while Russia has five. Yet the East-West conflict is fatal and as such any military confrontation is utterly pointless because it is unwinnable. This unproductive confrontation is consuming the material and intellectual resources of humanity, even though we know that it brings profit and wealth only to an insignificant minority.

Here in (Eastern) Europe, the ideological sources of the new Cold War are directly reflected in the politics of memory. In the infrastructures of the EU and the nation states, the legitimating ideology of the Russian state is undermined: the world historical significance of the victories of the Soviet Union and the Red Army are systematically relativized or outright denied. The Cold War propagandists and propaganda machines deny the values of the fact of Victory and identify Nazi Germany with the Soviet Union. Already in 1989, international liberalism denounced its 1945 anti-fascist alliance with ‘communism’; since then, anti-democratic authoritarian regimes have been re-established in Eastern Europe, inside and outside the EU, with the direct support of Brussels and Washington. Today, most Eastern European countries glorify their military past as allies of the Nazis, in their war against the Soviet Union, as they exalt their roles as collaborators in the punishment squads, and are made out as heroes in much of the Baltic sates as well as in Ukraine and Hungary.  In the Czech Republic, the statue of the ‘liberating Marshal Koniev’ was toppled to the great glory of liberalism. All this is going on with Western support in both the EU and the US.

By the 75th anniversary of the victory over Nazi Germany, it is already clear that the memory of this victory has become an open battlefield in the global struggles of memory politics, which ‘map’ ideological fronts and strange, confused ‘alliances’. The Western mainstream liberal and conservative media, under the banner of the fight against communism, often no longer even talk about Stalinism! – is at the forefront of this fight, as has been pointed out so many times.

This of course has a profound impact on the perception of Victory, anti-fascism, fascism/Nazism. In October 2020, the EU Parliament’s decision to identify Soviet and Nazi regimes and to group together the warring sides, was in order to simultaneously eradicate the anti-fascist narrative and tradition in a wave of Russophobia. The latest “European documentary” (28 September 2019) on pathological anti-communism and Soviet phobia directly identifies Hitler and Stalin as responsible for the outbreak of World War II. In the European Parliament, too, there is a right-wing predominance that is open to relativizing the crimes of Nazism… This tendency now pervades the politics of memory and historiography.

The stakes of this reversal and revision of the politics of memory are clear, however, in two fundamental contexts. One of the aims of the revision is to isolate Russia from the ‘civilized world’ for geopolitical purposes and reflecting market interests in the context of a global media and cyber war. It is also clear that almost all Russo phobic political campaigns are caught in the web of the US-led ‘sanctions policy’ against Russia. Without the repeated and global emergence of an anti-fascist alternative, an effective mass anti-war movement is unthinkable. At stake is the preservation of the antifascist narrative, the broad antifascist united front against the forces of the new Cold War.

Remark: The above text was read out by Matyas Benyik at the zoom meeting of Prague Spring 2 Network on 8th May 2021.

Krausz Tamás

Az új hidegháború eredete és egy új háborúellenes mozgalom elkerülhetetlensége

A Szovjetunió felbomlása következtében a nyugati politikai elitek nem egyszerre és nem azonnal estek politikai eufóriába. Új vadászmezők bukkantak fel, amelyeken a neoimperialista nagyhatalmak – mindenekelőtt a világrendszer nyugati centruma – hamar megértette, hogy a bipoláris világrend felbomlása nagy lehetőségekkel kecsegtet: úgy látták, az USA irányításával a nyugat visszafoglalhatja régi uralkodó pozícióját a világ összes többi régiója felett, beleértve a szovjet utódállamok többségét is.

Mindenekelőtt deklarálták az oroszországi rendszerváltó átalakítások támogatását, az örök békét és boldogságot, demokráciát és szabadságot, majd nekiestek a nagy feladatnak, amelyről korábban szentül állították, hogy ki van zárva, vagyis a NATO keleti kibővítésének. Ez volt az új Drang nach Osten, amelynek végstádiumát Brzezinski Oroszország felosztásában jelölte ki, de Kína mint világhatalom megzabolázása akkoriban még nem öltött konkrétabb formákat. Napjainkban a világ gazdasági-piaci-területi, katonai-politikai újrafelosztása tehát veszélyes szakaszhoz érkezett.

De az 1990-es évek volt az új hidegháború kezdete. Azóta is tart a NATO keleti terjedése egy ruszofób és szovjetofób ideológia alapján, persze a demokrácia és az emberi jogok zászlaja alatt. A „kollektív” Nyugat másik „árulása”, amely a hidegháború elindítását implikálta, Jugoszlávia szétbomlasztása, majd nyomában 1999-es szétbombázása. Mindez természetesen – képmutató módon és szintén amerikai instrukciók alapján – a demokrácia és a délszláv népek megmentésének ürügyével zajlott. 30 éve mantrázva ígérgetik a kelet-európai népeknek, hogy ha támogatják a NATO-t a saját „nyugatos” hatalmi elitcsoportjaik vezetése alatt, akkor utolérik Nyugat-Európát és védelmet élveznek Oroszországgal szemben. Eközben azonban Oroszország feltápászkodott a neoliberalizmus 90-es évekbeli csapásai alól, és megerősödése váltotta ki, hogy az amerikaiak és az EU újra felmelegítették Bismarck régi tervét: Ukrajna lecsatolását az „orosz világról”, az orosz érdekszféráról, egyszersmind jelezve, hogy Oroszországnak nem lehetnek legitim hatalmi érdekei, sőt az amerikaiak egyenesen ki akarják szorítani Oroszországot az európai gáz- és olajpiacról. 2014-re mindez odáig fajult, hogy amerikai pénzügyi és politikai-diplomáciai műveletekkel, az EU támogatásával puccsot szerveztek a törvényes ukrán elnök ellen, hogy átsegítsék Ukrajnát az euro-amerikai érdekszférába.

Oroszország és főleg Kína volt már olyan erős, hogy válaszoljanak a nyugati kihívásokra. A világrend egy multipoláris átszervezése érdekében a két „keleti” nagyhatalom megfogalmazta saját érdekeit. Oroszország érdekei az ukrajnai konfliktusban világosan körvonalazódtak, mindenekelőtt a Krím annektálásában. A világrendszer „forró pontjai” a Balkántól Afganisztánon át a Közel-Keletig, Kínáig és az afrikai kontinens északi partjaiig, onnan az Oroszországot körbevevő cordon sanitaire-ig, nem stabilitást, hanem vérözönt és háborút tartogattak az emberiség számára. Ma már az USA-nak egyedül több mint 150 katonai bázisa van a világon, míg Oroszországnak öt. Mégis Kelet és Nyugat között végzetes, s mint ilyen tökéletesen értelmetlen minden katonai konfrontáció, mert megnyerhetetlen. Ez a terméketlen szembenállás felemészti az emberiség anyagi és szellemi erőforrásait, noha tudjuk, hogy csak egy jelentéktelen kisebbségnek hoz profitot és gazdagságot.

Az új hidegháború ideológiai forrásai itt, (Kelet-)Európában közvetlenül megjelennek az emlékezetpolitikában. Az EU és a nemzetállamok infrastruktúráin aláássák Oroszország legitimációs ideológiáját: módszeresen relativizálják vagy egyenesen tagadják a Szovjetunió és a Vörös Hadsereg győzelmeinek világtörténelmi jelentőségét. A hidegháborús propagandisták és propagandagépezetek elvitatják a Győzelem tényének értékeit, s azonosítják a náci Németországot a Szovjetunióval. A nemzetközi liberalizmus már 1989-ben felmondta az 1945-ben megkötött antifasiszta szövetségét a „kommunizmussal”; azóta Kelet-Európában, az EU-n belül és kívül újra antidemokratikus-autoriter rezsimek szilárdulnak meg Brüsszel és Washington közvetlen támogatásával. A kelet-európai régió országainak többségében nacionalista alapon heroizálják a Szovjetunió elleni háborúban, a nácik szövetségeseiként harcoló hadseregeiket, kollaboráns büntetőosztagaikat a balti országokban éppen úgy, mint Ukrajnában vagy Magyarországon. Csehországban a „felszabadító Konyev marsall” szobrát ledöntötték a liberalizmus legnagyobb dicsőségére. Mindez nyugati támogatással zajlik mind az EU-ban, mind az USA-ban.

A náci Németország fölötti Győzelem 75. évfordulójára már világosan kirajzolódott, hogy e győzelem emlékezete nyílt harci tereppé vált az emlékezetpolitika globális küzdelmeiben, amelyek mintegy „leképezik” az ideológiai frontokat és a furcsa, zavaros „szövetségeket”. A nyugati mainstream liberális és konzervatív média a kommunizmus elleni harc zászlaja alatt – sokszor már nem is a sztálinizmusról beszélnek! – élen jár ebben a harcban, mint arra már oly sokszor rámutattunk.

Mindez természetesen alapjában kihat a Győzelem, az antifasizmus, a fasizmus/nácizmus megítélésére. 2020 októberében az EU-parlament határozata egyenesen azonossá tette a szovjet és a náci rendszereket és harcoló oldalakat azzal a céllal, hogy a ruszofóbia hullámán egyszer s mindekorra felszámolják az antifasiszta narratívát és hagyományt. A patologikus antikommunizmus és szovjetofóbia legújabb „európai dokumentuma” (2019. szept. 28.) a II. világháború kirobbanásában egyenesen azonosítja Hitler és Sztálin felelősségét. Az Európai Parlamentben is olyan jobboldali túlsúly a jellemző, amely nyitott a nácizmus bűneinek relativizálása irányába.. Ez a tendencia ma már mélyen áthatja az emlékezetpolitika és a történetírás mindennapjait.

A jelzett emlékezetpolitikai fordulatnak, felülvizsgálatnak a tétje ugyanakkor világos, két alapvető összefüggésben is. A felülvizsgálat egyik célja Oroszország geopolitikai célú és piaci érdekeket tükröző izolálása a „civilizált világtól” egy globális média- és kiberháború keretei között. Az is világos, hogy az USA által irányított, Oroszország elleni „szankciós politika” hálójába került szinte minden ruszofób politikai kampány. Az antifasiszta alternatíva ismételt és globális megjelenése nélkül eredményes háborúellenes tömegmozgalmat elképzelni sem lehet. A tét az antifasiszta narratíva, a széles antifasiszta egységfront megőrzése az új hidegháború erőivel szemben.

Kategória: Nincs kategorizálva | Tamas Krausz: The origin of the second issue of cold war and the need for a new antiwar movement (in English and in Hungarian) bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Invitation to commemorate end of WWII on 8 May 2021

To commemorate the end of World War II in Europe we invite to the webinar on the 8th of May 2021 at 10:00 CET with the title: Never again! We need a new detente!

We all know that World War II brought about one of the biggest disasters of human mankind to the world. The present escalation of military activities around Russia and the information war between West and East reminds us of the “Cold War” with its threat against humanity. Faced by climate emergency, species extinction and wiping out all of humanity in a nuclear war we need cooperation across all borders, we need a new detente. 

The webinar Never again! We need a new detente! is initiated as a follow up on both peace and ecology spaces at the World Social Forum in January 2021. We hope this will contribute to continues cooperation between peace, environmental, trade unions and other movements to stop war and construct a social and ecological just transition. 

Furthermore, in the middle of the huge pandemic we are living in the present militarization in the West and East is worrisome. Repression is growing on both sides of the divide when political opposition is seen as serving foreign interest.

The question is. how can we organize a movement built on participatory democracy towards in order to counteract the ongoing information war. Is there a possibility to create a new detente so mankind can jointly address the great social and ecological crisis we face?

We hope this webinar can contribute a small step in that direction. 


Oksana Chelysheva, ex-board member of the EU-Russia Civil Society Forum now living in Helsinki and working with the Finnish Peace Committee

Tamás Krausz, Hungarian historian, Professor of ELTE – Institute of Russian studies

Kristine Karch, Coordinator of the No-toNATO network, Berlin Germany

Rafal Pankowski, Professor at the Institute of Sociology of Collegium Civitas in Warsaw. (to be confirmed)

Peter Wahl, Attac Germany 

The language will be English, Tamas Krausz will be translated from Hungarian to English. There will be time for discussion. 

To participate, use the Zoom link  below


Prague Spring 2 Network against right wing extremism and populism

one of among the facilitators of the World Social Forum peace and ecology spaces in 2021. 

Mirek Prokeš is inviting you to a scheduled Zoom meeting.

Topic: Never Again War! We Need a New Détente Now
Time: May 8, 2021 09:45 CEST (Budapest/Brussels)

Join Zoom Meeting 

Meeting ID: 846 0812 3646
One tap mobile
+420228882388,,84608123646# Czech Republic
+420239018272,,84608123646# Czech Republic

Dial by your location
        +420 2 2888 2388 Czech Republic
        +420 2 3901 8272 Czech Republic
        +420 5 3889 0161 Czech Republic
        +421 233 056 888 Slovakia
        +421 233 418 515 Slovakia
        +48 22 306 5342 Poland
        +48 22 307 3488 Poland
        +48 22 398 7356 Poland
        +36 1 408 8456 Hungary
        +36 1 701 0488 Hungary
        +36 1 779 9126 Hungary
        +49 695 050 2596 Germany
        +49 69 7104 9922 Germany
        +49 30 5679 5800 Germany
        +49 69 3807 9883 Germany
        +43 72 011 5988 Austria
        +43 120 609 3072 Austria
        +43 12 535 501 Austria
        +43 12 535 502 Austria
        +43 670 309 0165 Austria
        +40 31 630 1088 Romania
        +40 37 170 0418 Romania
        +358 3 4109 2129 Finland
        +358 9 4245 1488 Finland
        +358 9 7252 2471 Finland
        +33 1 8699 5831 France
        +33 1 7037 2246 France
        +33 1 7037 9729 France
        +33 1 7095 0103 France
        +33 1 7095 0350 France
        +30 211 198 4488 Greece
        +30 231 118 0599 Greece
        +39 020 066 7245 Italy
        +39 021 241 28 823 Italy
        +39 069 480 6488 Italy
        +31 20 241 0288 Netherlands
        +31 20 794 0854 Netherlands
        +31 20 794 6519 Netherlands
        +31 20 794 6520 Netherlands
        +31 20 794 7345 Netherlands
        +31 707 006 526 Netherlands
        +47 2396 0588 Norway
        +47 2400 4735 Norway
        +47 7349 4877 Norway
        +34 84 368 5025 Spain
        +34 91 787 0058 Spain
        +34 917 873 431 Spain
        +46 8 4468 2488 Sweden
        +46 8 5016 3827 Sweden
        +46 8 5050 0828 Sweden
        +46 8 5050 0829 Sweden
        +46 8 5052 0017 Sweden
        +46 850 539 728 Sweden
        +41 22 591 00 05 Switzerland
        +41 22 591 01 56 Switzerland
        +41 31 528 09 88 Switzerland
        +41 43 210 70 42 Switzerland
        +41 43 210 71 08 Switzerland
        +41 44 529 92 72 Switzerland
        +32 1579 5132 Belgium
        +32 2 290 9360 Belgium
        +32 2 585 5574 Belgium
        +32 2 588 4188 Belgium
        +32 2 788 0172 Belgium
        +32 2 788 0173 Belgium
Meeting ID: 846 0812 3646
Find your local number:

Kategória: Nincs kategorizálva | Invitation to commemorate end of WWII on 8 May 2021 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva


Mayday 2021, Budapest, Municipal Park

Ma 2021. május 2-án lesz hét éve, hogy az ukrajnai Ogyesszában, a Szakszervezetek Székháza ellen csőcselék által elkövetett támadásnak a tragédiája legalább 42 ember halálát és több mint 100 sebesültet követelt.

Ezek a 2014. május 2-i halálesetek alig néhány hónappal azután következtek be, hogy a demokratikusan megválasztott elnököt tömegtüntetések és erőszakos jobboldali szervezetek kényszerítették lemondásra. Ennek következtében Ogyesszában több héten keresztül egyre nőtt a feszültség, amely utcai összecsapásokban és a Szakszervezetek székháza elleni tömeges támadásban csúcsosodott ki.

A támadásról számos videó került fel az internetre, amelyeken egyértelműen látszik, hogy a csőcselék Molotov-koktélokkal felgyújtotta a szakszervezetek épületét. Látható, amint emberek ugranak ki az égő ablakokból, és a földre zuhanva meghalnak. Az aszfalton fekvő embereket és a menekülni próbálókat baseball ütőkkel és más fegyverekkel súlyosan megverték. A mai napig a gyilkos tettek elkövetői közül egyet sem vontak felelősségre.

Ugyanakkor a gyújtogatás túlélőit, valamint számos szimpatizánsukat letartóztatták, és közülük sokat bebörtönöztek. Az áldozatok és túlélők családtagjai, barátai és támogatói többször tartottak megemlékezéseket a gyilkosságok helyszínén, követelve a felelősök felelősségre vonásához szükséges nemzetközi vizsgálatot.

Minden év május 2-án világszerte több ezer ember gyűlik össze, hogy kifejezzék szolidaritásukat Nekünk a Szervezők a Baloldalért aktivistáinak fontos az igazságosság és ezennel ismét kifejezzük szolidaritásunkat az ogyesszaiakkal.

Kategória: Nincs kategorizálva | SZOLIDARITÁS AZ OGYESSZAI MÉSZÁRLÁS ÁLDOZATAINAK HOZZÁTARTOZÓIVAL bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva