four days of European and international meeting – a step toward a new convergence of social actors in Europe
HERE THE UPDATED INFO FOR JOINING AND PARTICIPATING
(after the international meeting on October 5ht)
November 10th-13th 2022, twenty years after the first European Social Forum
next preparatory meeting:
October 17th at 17:30 CET
AIM
After years of geographical and thematic fragmentation of the social actors in Europe, the aim of 2022Firenze is to provide a contribution for a new social convergence, to face the terrible time we are living. All of us are needed and all of us are invited to come and join!
PROGRAM
On November 10th and 11th November Florence will host meetings and self-organised initiatives. The initiatives will be promoted, organised and financed by networks, organisations and movements.
The provisional list can be consulted at this link:
The European and international assembly will take place on November 12th and 13th. The assembly will be divided into three sessions, to discuss three cross-cutting questions:
1) Where is Europe going and what is its role in a changing world?
2) From resentment and loneliness to collective hope: how to beat the consensus to right-wing forces inside the society?
3) Being right is not enough: how to be effective at the time of emptied democracy?
The assembly will start at 10:00 a.m. on Saturday and it will last at 1:00 pm on Sunday.
The assembly will have simultaneous translation: it will be possible to speak in English, French, Castilian and Italian and it will be possible to listen in English and Italian. The speeches will be organised so as to allow for a balance of gender and generations, of countries and topics.
On Friday at 7:00 pm and on Sunday, from 2:00 p.m. till 4:00 p.m., two convergence meetings will take place, with the aim to share info about the next mobilizations/campaigns/events and to plan the 2022Florence follow up . We invite you to organize your trips in order to guarantee the presence of at least one person of your organization to these meetings. Info about the venue will be sent soon.
A symbolic public action in town is under construction, infos will be provided soon. And we will find the way to show the link with the global actions addressed to the COP27, that will take place in the same period in Sharm el Sheikh in Egypt.
VENUE
The assembly on November 12th-13th will take place in Palaffari, Piazza Adua 1, in front of Santa Maria Novella Train Station.
The self-organized events on November 10th-11th will take place in various venues: you will find them in the website, as soon as they will be finalized.
The website that will hosts all the informations and the program in Italian and English is: https://2022firenze.eu
The logo is the one you can find in attachment and on the website.
ACCOMMODATION
The Florence committee will do its utmost to help the participants’ accommodation. Those who need support for finding a low-cost accommodation should write to: 2022firenze@gmail.com
A call will also be launched to find solidarity accommodation.
FOR THE PROMOTERS OF SELF-ORGANISED EVENTS
As the details of your initiative are finalised, it is essential that you email us all the useful info, so that we can integrate the shared file and update the website.
The shared file with the self-organized events is here:
1) the title of the self-organised initiative; 2) the promoter(s); 3) the type of event and in particular whether it is an internal meeting or an event open to participation by all; 4) the date and venue; 5) the languages in which the initiative will be held; 6) the contact person with his/her email address.
We recommend that you send this 6 essential info by email: we had to turn the shared file into ‘view only’ mode to avoid deletions and other technical problems that have occurred in the past weeks.
Then, when more extensive presentations of your event are ready, also send those by e-mail to 2022firenze@gmail.com, so that they can be published on the site.
If you need to find a space for your initiative, write to the same e-mail address: we will do our best to help you. If you have already found a room for your initiative, send us an email as soon as possible with the place, date and time – this will help us in our search for rooms for other initiatives.
FOR COOPERATING WITH ORGANIZED EVENTS
If you want to participate, to collaborate or to propose speakers to self-organized events, you can write to their contact persons: you will find the email address in the shared file.
Write them also in case you want to propose the merging of different self-organized events.
PROPOSALS FOR SPEAKERS IN THE ASSEMBLY
It’s time to provide us with the names/organization/country of those you propose as speakers at the European plenary assembly on 12 and 13 November, indicating in which specific session of the plenary the intervention is proposed.
The deadline to send us your proposals is October 21st – if you need more time, please inform us.
We will then have to work to compose a balanced programme (gender, generation, country, topics etc.) of interventions in the assembly, and this will take time. Therefore, please do not send us the proposals at the last minute!
Priority, in the assembly, will be given to people in presence. In special cases, we can plan to have online intervention.
The assembly will be recorded. Rapporteurs of each session will be appointed.
At the beginning of November, the speakers and the rapporteurs will meet with the international preparatory group to discuss abut the contents of the sessions.
and… let us continue to involve other European and international networks and associations:
please, disseminate as much as possible the invitation to come to Florence!
and, if you can, support the trip of activists and social actors from Europe, Mediterranean region and Global South, with a specific attention to the new generation’s movements!
The next international preparatory meeting will take place on October 17th at 17:30 CET at this link:
Napjainkban az egyenlőtlenség a nemzetközi napirenden kiemelt helyen szerepel. A szegénységgel kapcsolatos felhajtás – a millenniumi fejlesztési célok – után az ENSZ-szervezetek és a Bretton Woods-i intézmények jelentős szerepet játszanak az egyenlőtlenség különböző dimenzióiról, valamint arról, hogy az egyenlőtlenség hogyan alakítja a mai világot és a fejlődési perspektívákat, ismeretek előállításában és terjesztésében.
Ebben az írásban azt szeretném megvizsgálni, hogy ezek az intézmények milyen ismeretet hoznak létre és terjesztenek az „egyenlőtlenségről”, és hogy ez a tudás hogyan fejlődött a kezdetektől – a második világháború vége és a dekolonizációs folyamat kezdete, valamint a hozzá kapcsolódó fejlesztési projekt óta.
A kutatás módszertana Michel Foucault diskurzusfogalmán alapul (Foucault, 1972), és az egyenlőtlenségről szóló, 2000 és 2020 között készült főbb dokumentumokban szereplő kijelentésekből indul ki, abból, hogy ezek hogyan érthetők meg és hogyan magyarázhatók.
Ez magában foglalja a különböző dokumentumok dekonstruálását és rekonstruálását, az intertextualitás kiemelését, a köztük lévő folytonosságok és diszkontinuitások feltárását, valamint a „diskurzus rendjének” – azaz a tudásmező meghatározásának -, illetve a tudás és a hatalom „diszpozíciójának” keresését.
Ebben a tekintetben az egyenlőtlenséget olyan diszkurzív és társadalmi konstrukciónak kell tekinteni, amely hatással lehet a valóságra – de nem esik egybe azzal, ahogyan az egyenlőtlenségről alkotott elképzelések sem esnek egybe a valósággal -, valamint az egyenlőtlenség elleni küzdelemre kidolgozott vagy nem kidolgozott politikákra. Ez a kutatás tehát nem az egyenlőtlenség anyagi valóságáról szól, hanem arról, hogy mit mondanak és írnak róla a tudásszociológia szemszögéből. Nem foglalkozik sem a politikákkal, sem a felhalmozott tudás kontextusba helyezésével, hanem csak magával a tudással. Magától értetődik, hogy ez a tudás nem önmagában áll, hanem az elmúlt évtizedekben olyan alternatív narratívákkal került szembe, mint a poszt-fejlődés és a világrendszer-elemzés.
Egy ilyen diskurzuselemzés azért fontos, mert megmutatja, hogy a főbb szereplők hogyan gondolkodnak egy adott problémáról globális szinten, milyen politikát szülhet ez nemzeti szinten, és milyen válaszokat eredményezhet – vagy nem eredményezhet -.
Az egyenlőtlenség definíciójának átgondolásával kezdem, amely többdimenziós jelenség, és az élet minden területét érinti, bár a legtöbb reakciót, sőt felháborodást kiváltó dimenzió a vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenség. A második részben megvizsgálom az egyenlőtlenség történetét a globális fejlesztési diskurzusban, mivel az első elméletek az „iparosodott” országok és az „elmaradott” országok közötti „szakadékon” alapultak. A harmadik részben a szegénység kérdésének megjelenésével foglalkozom, és azzal, hogyan változtatta meg a fejlesztési diskurzust, különösen a társadalmi fejlődéssel kapcsolatos gondolkodást. A negyedik rész a szegénységgel kapcsolatos kérdésekkel és kételyekkel foglalkozik, és azzal, hogyan nyitotta meg az egyenlőtlenségről szóló diskurzus új horizontját. Az ötödik pont elemzi és megpróbálja megmagyarázni az egyenlőtlenségről való új gondolkodást, bemutatva, hogy az ENSZ-szervezetek és a Bretton Woods-i intézmények hogyan követnek eltérő utakat. A hatodik pont röviden a számokkal foglalkozik. A következtetésben összefoglalom a megállapításokat, és egy utolsó – politikai – gondolattal zárom.
A módszertannal kapcsolatos további részletekért lásd Mestrum (2022).
1. Mi az egyenlőtlenség?
A definíció keresése rögtön rávilágít a problémára. Az egyenlőtlenség hihetetlenül tág jelentéssel bír – az anyagi egyenlőtlenségtől az esélyegyenlőtlenségig, az egyes kategóriákon belüli lehetőségek széles skálájával.
Egy nemrégiben megjelent szociológiai tanulmányban (Dubet, 2022) a szerző elmagyarázza, hogyan fejlődtünk először a kasztrendszerből – amelyben az egyenlőtlenségeket „természetesnek” és ezért megváltoztathatatlannak tekintették – az osztályrendszerhez – amelyben az embereket és a társadalmakat sors- és értékközösségként közelítik meg. Ma azonban, folytatja Dubet, az egyenlőtlenségek individualizálódnak. Mindannyian „egyenlőtlenek” vagyunk, mint feketék, mint nők, mint migránsok, mint fogyatékkal élők és így tovább. Mindannyian „interszekcionálissá” váltunk, és egy ilyen világban nem könnyű szolidaritási rendszereket kialakítani. Mert ezt világossá kell tenni: az egyenlőtlenség csak akkor kap figyelmet, ha túl nagynak és/vagy túl igazságtalannak tartják. A problémát nem lehet elválasztani minden ember „egyenlőségétől”, amely a nyugati modernitással bevezetett vízió. Az egyenlőtlenséget akkor vizsgálják, amint úgy ítélik meg, hogy következményei lehetnek az olyan politikai területekre, mint a társadalmi integráció vagy a gazdaság. A megoldást ezután azokon a szakpolitikai területeken keresik, amelyeket meg akarnak vagy meg tudnak változtatni.
Mégis, a leglátványosabb egyenlőtlenség, amely azonnal a legnagyobb felháborodást váltja ki, továbbra is a jövedelmek és vagyonok anyagi egyenlőtlensége. De kinek a részéről? Az országoké? Az embereké? És mit akarunk mérni? Az országok közötti, az országokon belüli vagy a globális, határok nélküli egyenlőtlenséget? Relatív (százalékos) vagy abszolút? Bruttó vagy nettó (az adókat és juttatásokat figyelembe véve)? És mit mér az egyének és a háztartások esetében? Fogyasztást vagy jövedelmet?
Az esélyegyenlőtlenségek esetében a skála még szélesebb. Szinte bármit mérhetünk: a nemek közötti egyenlőtlenséget, az oktatás, a lakhatás, a jogokhoz való hozzáférés, az oltások, a fogyasztás, a várható élettartam stb. egyenlőtlenségét.
Ez a tanulmány különösen azt fogja megvizsgálni, hogy a nemzetközi intézmények mivel foglalkoznak, milyen szempontoknak tulajdonítanak a legnagyobb jelentőséget, mert ez elárul valamit arról, hogyan látják az egyenlőtlenséget, és esetleg hogyan akarják kezelni.
A kutatás a múlt történetének áttekintésével kezdődik, majd az ENSZ, annak leányvállalatai és a Bretton Woods-i intézmények által a 21. század elejétől, amikor az egyenlőtlenség a nemzetközi napirendre került, egészen 2020-ig közzétett dokumentumok elemzésével folytatódik.
2. A szakadék
Amikor – különösen az ENSZ-ben – megjelentek az első fejlődéselméletek, abból indultak ki, amit nagy problémának tekintettek: a fejlett és az „elmaradott” országok közötti „szakadékból”, más szóval az országok közötti egyenlőtlenségből. Ezt a szakadékot a dekolonizált országok „elmaradottságának” tulajdonították.
Bár a dekolonizáció előtt különböző alternatív elméletek születtek – gondoljunk csak az afrikai szocializmusról szóló eltérő tézisekre -, a szakadékkal kapcsolatban nagyfokú konszenzus alakult ki Észak és Dél között. Ez jól látható az ENSZ „A fejlődés évtizedeiről” szóló négy határozatában (ENSZ, 1961, 1970, 1980, 1990), amelyek ismételten megemlítik a „szakadékot”, amely folyamatosan növekszik, ahelyett, hogy csökkenne. Ezt elfogadhatatlannak tartják, mert veszélyezteti az ENSZ alapvető céljait: a békét és a nemzetközi biztonságot. 1990-ben megállapítja, hogy a célt nem sikerült elérni, és hogy a politikákat alapvetően ki kell igazítani.
Az ENSZ szociális fejlődésről szóló határozata (ENSZ, 1969) ugyanezt a mantrát ismétli, és a szükséges szolidaritásra, valamint a nemzeti jövedelem igazságos elosztására utal.
1969-ben McNamara, a Világbank elnöke megrendelt egy tanulmányt a húszéves „segélyezés” eredményeiről. A Pearson-jelentés (Pearson, 1969) szintén „növekvő szakadékról” beszél. De azt is megállapítja, hogy nem lehet cél az összes egyenlőtlenség megszüntetése. A jelentés azonban „erkölcsi kötelességnek” tekinti az egyenlőtlenségek és az egyenlőtlenségek csökkentését annak érdekében, hogy elkerüljük, hogy a végén olyan világba kerüljünk, ahol azok vannak, akiknek van, és azok, akiknek nincs.
Az 1970-es évektől kezdődően egy enyhe elmozdulás kezd kibontakozni, amire többféle magyarázat is létezik.
Érdemes emlékezni arra, hogy az ENSZ a kezdeti években soha nem beszélt „szegénységről”. Rendszeresen jelentéseket készítettek a déli országok szociális helyzetéről, megemlítve az oktatás, az egészségügyi ellátás, a lakhatás stb. hiányát. A megoldást erre a „fejlődés” jelentette, abban az értelemben, ahogyan azt az ENSZ számos határozatban megfogalmazta. A Világbank a maga részéről kezdetben nem akart semmilyen szociális projektet támogatni. (Kapur et al., 1997).
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO), 1969-ben globális foglalkoztatási programot indított, mert megismerkedett az informális szektorral és a dolgozó szegényekkel Kenyában. A hangsúly egyre inkább a méltányosságra, az alapvető szükségletekre és az esélyegyenlőségre helyeződik (ILO, 1976).
Olyan kutatókkal, mint Tinbergen, Singer, Myrdal, Seers és Ul Haq, a hangsúly egyre inkább a társadalmi fejlődésen van. Az ENSZ-ben egy „egységes megközelítésre” törekednek, amelyben a gazdasági és a társadalmi fejlődés egyetlen koncepcióba integrálható (Arndt, 1987).
Délen az embereknek nem tetszett ez az elképzelés. A bandungi konferencia (1956), a kubai forradalom sikere (1959), a Populorum Progressio pápai enciklika (1967) és az 1968 májusa körüli megmozdulások után az emberek továbbra is ragaszkodtak a jövedelmek világméretű újraelosztásához. A cél egy másfajta gazdasági rend és nagyobb egyenlőség volt a „nemzetek közösségében”, nem pedig a belpolitikába való nemzetközi beavatkozás (Arndt, 1987).
Innen erednek az új nemzetközi gazdasági rendről (United Nations, 1974) és a nemzetek „gazdasági jogairól és kötelességeiről” (United Nations, 1974b) szóló ENSZ-határozatok, amelyek megállapítják, hogy a szakadék tovább nő, és hogy az egyenlőtlenségeket és igazságtalanságokat meg kell szüntetni. Ez a célja a fejlődésnek és a nemzetközi gazdasági együttműködésnek, és így lehet fenntartani a békét és a nemzetközi biztonságot. Az UNCTAD (Kereskedelmi és Fejlesztési Szervezet) 1972-ben Santiago de Chilében tartott harmadik konferenciája szintén rámutatott a jövedelmek nagyon rossz eloszlására.
Ennek ellenére a társadalmi fejlődés és a szegénység irányába történő elmozdulás folytatódik, részben a Világbank nyomására. Egy új jelentést rendeltek meg a „növekedés melletti újraelosztásról” (Chenery et al.,1974), és ez pontosan jelzi, hogy a szerzők mitől aggódnak. Az emberek hajlandóak a jövedelmek jobb elosztásáról gondolkodni, de anélkül, hogy veszélyeztetnék a növekedést. Ez csak akkor lehetséges, mondják, ha nem a növekedés eredményeit osztják újra, hanem magát a növekedést, vagyis a legszegényebb csoportok jövedelmének kell növekednie. Ezt pedig nem annyira az adóbevételek átcsoportosításával, mint inkább célzott állami beruházásokkal, növekedéssel és családtervezéssel lehet elérni. Más szóval központi növekedés szükséges az újraelosztás elkerülése érdekében. A szegények termelékenységét kell növelni.
Ez döntő lépés az országokon belüli, nem pedig az országok közötti egyenlőtlenség felé, és a szegénység központi kérdéssé válik.
Ez világosan tükröződik McNamara Világbank-elnöknek a Bretton Woods-i intézmények éves találkozóin elhangzott beszédeiben. „A gazdag országok vagyonát nem kell csökkenteni a szegény országok megsegítésére, csak arra kérik őket, hogy növekvő vagyonuk egy kis százalékáról mondjanak le” (McNamara, 1972). „A fejlődő világ szegénységének és növekedésének alapvető problémája nagyon egyszerű. A növekedés nem éri el a szegényeket, és a szegények nem igazán járulnak hozzá a növekedéshez” (McNamara, 1973). Ennek logikus következményeként a Világbank a vidékfejlesztésre kezdett összpontosítani (Világbank, 1975), de akkor még abból indult ki, hogy szociális védelemre van szükség ahhoz, hogy a szegényeket kiemeljék törzsi kötöttségeikből, és önálló piaci szereplőként bevezessék őket a modernitásba.
A szegénységre való összpontosítás logikus következménye volt az országok közötti jövedelemegyenlőtlenségről az országokon belüli jövedelemegyenlőtlenségre való áttérésnek, valamint annak a politikai döntésnek, hogy az egyenlőtlenséget a szegények növekedésének növelésével orvosolják.
Ez a szegénységi program nem volt hosszú életű. A Bretton Woods-i szabályok 1971-es amerikai felmondása, az olajválság és az azt követő déli államadósság-válság alaposan felborította a napirendet.
A külső adósságválsággal a „strukturális kiigazítás” és a „washingtoni konszenzus” (Williamson, 1990) hosszú időszaka kezdődött, amelyet az IMF és a Világbank kényszerített ki. Ez a költségvetési fegyelmet, a közkiadások szerkezetátalakítását, adóreformot, pénzügyi és kereskedelmi liberalizációt, privatizációt és deregulációt, valamint a tulajdonjogok védelmét jelenti. Ez végül a fejlesztési narratíva elhagyásához és a neoliberalizmusnak nevezett „pensée unique” bevezetéséhez vezet (Mestrum, 2002).
Nagyon gyorsan azonban komoly társadalmi panaszok merültek fel e „strukturális kiigazítások” következményei miatt kezdetben az ENSZ-családon belül, például az Unicef részéről, amely az „emberi arcú kiigazítást” szorgalmazta (Cornia, 1987; Unicef, 1989).
3. Szegénység
1990 új fordulópontot hozott. A Világbank közzéteszi első nagy szegénységről szóló jelentését (Világbank, 1990), az UNDP (ENSZ Fejlesztési Programja) pedig az első „emberi fejlődésről” szóló jelentését (UNDP, 1990). A fejlődő világban erre általában nagyon pozitívak a reakciók, mert azt a benyomást keltik, hogy végre meg akarják oldani a „strukturális kiigazítás” katasztrofális társadalmi következményeit. A Világbanknak azonban nem ez a célja, mivel úgy véli, hogy a strukturális kiigazítás szükséges, sőt elengedhetetlen a szegénység elleni küzdelemhez. Az olyan intézkedések, amelyek megakadályozzák a piacok megfelelő működését, nem a szegények javát szolgálják, állítja (Világbank, 1993).
Ami feltűnő, hogy az első szegénységről szóló jelentés idején a Banknak egyáltalán nem állt rendelkezésére olyan statisztika, amely új prioritását alátámasztotta volna. Másodszor, fontos megjegyezni, hogy a hetvenes évek elejével ellentétben a szociális biztonságot már nem tekintik a modernitás és a fejlődés felé tett lépésnek. Az új megközelítésben a szegénypolitika a társadalombiztosítást helyettesíti, hogy a szegény embereket a szükséges nyomás alá helyezze, és a nem szegény embereket rávegye arra, hogy gondoskodjanak magukról. Az egyenlőtlenség végül teljesen eltűnik a szemünk elől. „A szegénység nem egyenlőtlenség” (Világbank, 1990: 3), és a Világbank csak az abszolút és nem a relatív szegénységet vizsgálja. Elismeri, hogy nincs szó globális konvergenciáról (Világbank, 1995: 9), hogy a szegénység és az egyenlőtlenség közötti kapcsolat meglehetősen összetett, hogy az újraelosztás akadályozhatja a növekedést, hogy a túl nagy egyenlőtlenség is akadályozhatja, és hogy a piacgazdaságnak végül is szüksége van bizonyos fokú egyenlőtlenségre (Világbank, 1990: 162; Világbank, 1995: 122; Világbank, 1996: xii, 6, 32).
Az UNDP a maga részéről a követhető politikákat hangsúlyozza. Az emberi fejlődés indexét úgy számítja ki, hogy a bruttó hazai termékhez hozzáadja a várható élettartamot, a csecsemőhalandóságot és az írni-olvasni tudók arányát, és így egy teljesen más rangsoroláshoz jut az országok között. Ahol szocialista vagy szociáldemokrata politikát folytatnak, ott az országok – szociális vívmányaiknak köszönhetően – feljebb kerülnek a listán, míg a gazdag olajtermelő országok, mint például a Közel-Kelet országai, lefelé esnek a lépcsőn. Az üzenetet A. K. Sen (Sen, 1992) ihlette, az emberi fejlődés pedig arról szól, hogy az embereknek választási lehetőséget kell adni. A politika nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy ez megtörténjen.
Az UNDP-nél az egyenlőtlenség a napirenden kiemelt helyen szerepel, az 1992-es híres pohár pezsgővel (lásd a 6. pontot), bár konkrét megoldások nem kapcsolódnak hozzá, és a hangsúly az esélyegyenlőségen van.
Ennek az új diskurzusnak az egyik fontos jellemzője, hogy az országokról teljesen áthelyezi a hangsúlyt az emberekre, és ezeket az embereket egyenrangúként közelíti meg egy világban, egy emberiséggel. Sajnos, ezen emberek egy része azért szegény, mert nem tudott hozzájárulni a fejlődéshez és a növekedéshez. A kormányok azok, amelyek megfosztják az embereket azoktól a lehetőségektől, hogy ezt az egyenlőséget valósággá tegyék – diszkriminációval, a piacra jutás korlátozásával, a munkaerőpiac védelmével… – de hosszú távon minden különbséget meg kell szüntetni, kivéve a jövedelmi különbségeket, amint az majd kiderül. Minden ember arra hivatott, hogy autonómmá váljon és gondoskodjon önmagáról. A szegények a kialakulóban lévő homines oeconomici.
Ezt az elmozdulást az ENSZ 1986-os határozata készítette elő a fejlődéshez való jogról, amely ezentúl inkább egyénileg, mint kollektíven értelmezett emberi jog. Így a hangsúly az esélyegyenlőségen van, és a jövedelmi egyenlőtlenséget nem tekintik problémának.
Az 1990-es évek egész évtizedében óriási figyelmet fordítottak a szegénységre és különösen annak mérésére. A szegénység az összes nemzetközi intézményben és az ENSZ valamennyi globális konferenciáján központi kérdéssé vált. 2000-ben az ENSZ „millenniumi csúcstalálkozója” határozatot fogadott el „millenniumi fejlesztési célokkal”, amelyek közül az első a szélsőséges szegénység felére csökkentése 2015-ig (akkoriban napi egy USD alatti jövedelem) (United Nations, 1990).
4. Kérdések és kétségek
A szegénységről szóló diskurzus nagy sikere végül számos kérdést, kritikát és az egyenlőtlenség felé való elmozdulást eredményezett, amely téma napjainkban valóságos fellendülést tapasztal.
A Világbank 2000-ben tette közzé második nagy szegénységjelentését (World Bank, 2000), amelyet nagyon alaposan előkészítettek. Nagyszabású részvételi szegénységvizsgálatot végeztek (Narayan et al., 2000), és az egyenlőtlenségről egy egész sor tanulmány jelent meg a közgazdasági elmélet kérdéseivel. Kanbur & Lustig (1999) például azon tűnődik, hogy miért került ismét napirendre a téma. Érvelésük szerint a jövedelemeloszlás szerves része egy ország gazdasági sikerének vagy kudarcának. Az egyenlőtlenség hosszú távon talán nem változik olyan könnyen, de Kuznets (a fordított U-görbe közgazdásza, ami azt jelenti, hogy egy kezdeti emelkedő szakasz után az egyenlőtlenség csökkenni kezd) tévedett. Az egyenlőtlenség és a növekedés szorosan összefügg, és magától értetődő, hogy például az oktatáspolitika nagy szerepet játszhat. Ez adja meg az alaphangot.
Cornia azonban egy 2004-ben megjelent figyelemre méltó munkájában rámutat arra, hogy az egyenlőtlenség akár összeegyeztethetetlen is lehet a szegénység növekedéssel való csökkentésének céljával, éppen azért, mert a növekedést ez az egyenlőtlenség lassítja (Cornia, 2004).
A Világbank saját második szegénységi jelentése egy fejezetet szentel a növekedésnek, az egyenlőtlenségnek és a szegénységnek (World Bank, 2000: 45). A jelentésben végig világossá válik, hogy kétségek merülnek fel: „kölcsönhatások összetett halmazáról” van szó (Világbank, 2000: 45), „nincs szisztematikus kapcsolat a növekedés és a jövedelmi egyenlőtlenségek” (Világbank, 2000: 52) …. …. „Bizonyítékot lehet találni” … „néhány politikára” … „néha a kutatások azt mutatják” … „a jövedelmek és a vagyon elosztását javító politikák kettős hatást fejthetnek ki” … „néha vannak nyerési lehetőségek” (Világbank, 2000: 56)… „a reformok néha a szegények előnyére, néha hátrányára válnak…” (Világbank, 2000: 67).
Ugyanebben a jelentésben a „kockázatkezelés” új keretrendszerét javasolják (Világbank, 2000: 141), amelyet korábban a Világbank kutatási osztálya „a szociális védelem új keretrendszerének” nevezett (Holzmann & Jørgensen, 1999). A Világbank tehát megszüntette a „szociális biztonságot” mint biztosítási mechanizmust, ahogyan azt a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 1952 óta javasolja (ILO, 1952). A kockázatkezelés nagyrészt figyelmen kívül hagyja a szociális és gazdasági jogokat, és egy teljesen más logikára reagál.
Röviden, miközben a Világbank a szegénység csökkentésére akarja korlátozni magát, a szociális biztonságot a kockázatkezeléssel együtt a szociális védelem új koncepciójára akarja lefordítani (Mestrum, 2019), kénytelen szembesülni azzal a ténnyel, hogy nem hagyhatja figyelmen kívül az egyenlőtlenséget, különösen, hogy elérje azt az egyetlen nagy célt, a növekedést. A túl nagy egyenlőtlenség ugyanis akadályozhatja a növekedést. Ezt saját kutatási osztálya is bizonyítja (Ravallion, 2001). A Világbank kételyei a növekedés és az elosztási változások közötti kapcsolatra vonatkozó empirikus adatok hiányával is összefüggnek. Ilyen adatok nélkül nehéz politikai tanácsokat adni ügyfeleinek. A szegények profitálnak-e a növekedésből? Növeli-e a globalizáció a jövedelmi egyenlőtlenségeket? Ravallion (2001) szerint a nagyobb egyenlőség jót tesz a növekedésnek, és a növekedés csökkentheti a szegénységet.
Ráadásul ebben az időszakban rengeteg kutatást végeztek a növekedés és az egyenlőtlenség közötti kapcsolatról (Cingano, 2014), valamint a globalizációnak a világ egyenlőtlenségeire gyakorolt hatásáról. Az adatok hiánya és a sokféle módszertan azonban megnehezíti a határozott következtetések levonását (Ravallion, 2004; Mestrum, 2009).
Ettől az időszaktól kezdve egyértelmű, hogy az egyenlőtlenség témája nem rejtőzhet tovább a szegénység humanitárius szemlélete mögé. A 21. század elejétől kezdve a kutatások áradata indul meg, és maguk az ENSZ intézményei is különösen aktívnak bizonyulnak.
5. Az egyenlőtlenség a középpontban
A következőkben részletesebben megvizsgáljuk az ENSZ, annak leányvállalatai és a Bretton Woods-i intézmények által az egyenlőtlenségről e század eleje óta és 2020-ig közzétett dokumentumokat (az elemzett dokumentumok listáját és értelmezésüket lásd: Mestrum (2022). A dokumentumokat öt kérdés alapján elemeztük:
– Milyen egyenlőtlenségeket vizsgálnak?
– Milyen a jelenlegi helyzet?
– Miért van szükség az egyenlőtlenségek csökkentésére?
– Milyen kapcsolatot említenek a szegénységgel és/vagy a (fenntartható) fejlődéssel?
– Hogyan tervezik az egyenlőtlenségek csökkentését?
A következőkben a magyarázat néhány eleme következik.
5.1. Nincs konszenzus
A diskurzuselemzésből egyértelműen kiderül, hogy nincs globális konszenzus az egyenlőtlenség megközelítésével kapcsolatban, és nincs egy egyedi tudásterület sem. A vita még mindig fejlődik, bizonyos folytonossággal a Világbanknál, és egyfajta megszakítással az ENSZ-nél, amely megkérdőjelezi a kizárólag a szegénységre összpontosítást. A sokféle lehetőség miatt az adatokról sincs egyértelmű áttekintés, bár a különböző intézmények elegendő számadatot szolgáltatnak ahhoz, hogy képet kapjunk arról, hogy az egyenlőtlenség különböző dimenzióiban mekkora.
Amikor 1990-ben bevezették a szegénység csökkentésére vonatkozó menetrendet, a nemzetközi szervezetek között nagyon gyorsan konszenzus alakult ki. A szegénység valóban par excellence konszenzusos téma, és még ha különböző ideológiai elképzelések is állnak mögötte, könnyű megegyezni a szegénység elleni küzdelemben. A gyakorlatban ez a nemzetközi szegénységcsökkentés a neoliberális menetrend részévé vált, és ez ellen a különböző ENSZ-szervezetek elég gyorsan reagáltak azzal, hogy az egyenlőtlenségre összpontosítottak.
Az egyenlőtlenség minden, csak nem konszenzusos kérdés, és a Világbank számos tanulmánya folyamatosan azt ismételgeti, hogy minden piacgazdaságnak szüksége van bizonyos fokú egyenlőtlenségre. Végül is a liberális tézis mindig is az volt, hogy amíg mindenki fejlődik, addig nincs probléma az egyenlőtlenséggel (Economist, 2001). Branco Milanovic, aki sokáig a Világbanknak dolgozott, egy cikkben cáfolja ezt a tételt (Milanovic, 2003), számos példát hozva arra, hogy az emberek igazságérzetét hogyan sértheti a túl nagy egyenlőtlenség. Egyetlen egyén sem sziget, és nem él egy szigeten, ami azt jelenti, hogy mindenki jólétét mások jóléte – és jövedelme – határozza meg. Az, hogy az egyenlőtlenséget „érzékeny témaként” élik meg – még a kommunista rendszerekben is, ahogyan azt Milanovic nyugati munkája előtt tapasztalta -, azzal függ össze, hogy a szegénység és a nyomor látványa a gazdagok lelkiismeretéhez szól, a „hétköznapi” egyenlőtlenség azonban nem. A szegénypolitika a gazdagok rossz lelkiismeretének fájdalomcsillapítója, mondja Milanovic. „A szegénypolitika az az ár, amelyet a gazdagok hajlandóak megfizetni azért, hogy saját jövedelmük ne sérüljön” (Milanovic, 2003).
Senki sem vitatja, hogy az egyenlőtlenség csökken, és hogy egyértelműen jó irányba haladunk. Mindazonáltal a különböző megközelítések megfelelnek az ideológiai különbségeknek, amelyeket nehezebb elrejteni az egyenlőtlenség, mint a szegénység körül. A Világbank ragaszkodik neoliberális politikájához, amely az egyenlőtlenséget csak marginálisan kezeli, mert ez veszélyeztetheti mind a növekedést, mind a szegénység csökkentését. Az újraelosztás soha nem az igazi cél, bár ez minden bizonnyal így van az ENSZ-ben is, ahol az 1990-es politikai mantrákat kérdőjelezik meg. Ebben az értelemben a Világbank ragaszkodik a régi szimbolikus univerzumához, míg az ENSZ megpróbál visszatérni a szegénység és a fejlődés előtti korszakhoz.
Egyetértés van azonban abban, hogy nem csak a jövedelmek számítanak, hanem az esélyegyenlőség is, különösen az oktatás és az egészségügyi ellátás tekintetében.
5.2. A Világbank és az ENSZ nem jár az élen
A szegénység kérdésével ellentétben, amely 1990 előtt nem szerepelt a nemzetközi napirenden, az egyenlőtlenségről szóló diskurzus nem a globális intézmények kezdeményezésének eredménye. A Világbank még az ENSZ intézményeinél is jobban követi a világszerte egyre több kutató által végzett kutatásokat. A Világbanknál ezt nem teljes szívvel teszik. Az ENSZ hálásan használja ezeket a kutatásokat a „strukturális kiigazítás” és a szegénységi politika kritikájának alátámasztására. Az egyenlőtlenség az akadémiai kutatómunkának és maguknak az intézmények kutatási részlegeinek köszönhetően került a nemzetközi napirendre, nem pedig az intézmények kérésére (Mestrum, 2009).
5.3. Az egyenlőtlenség minden formájával foglalkozunk
Az egyenlőtlenség minden lehetséges formáját tárgyalják a különböző dokumentumok, gyakran anélkül, hogy tisztáznák, hogy pontosan mit is értünk ez alatt. A megközelítések és mérések ilyen sokfélesége jól megfelel a Világbanknak, mivel így nem kell kifejezett választást hozni.
5.4. Ne nézz fel!
Valójában a Világbanknál nagy a folyamatosság. Amit már Chenery 1974-es munkájában (Chenery et al., 1974) megállapítottak, azt ma is megismétlik. Az országokon belüli egyenlőtlenséget az alul lévők jövedelmének növelésével kell csökkenteni. Ily módon – a szegénység elleni küzdelemhez hasonlóan – olyan szociálpolitikákat lehet megvalósítani, amelyek nem érintik a felső rétegek jövedelmét. Ne nézz felfelé! És természetesen az alul lévők jövedelmét soha nem lehet annyira megemelni, hogy az a csúcshoz közelítsen.
Az adózás, amely széles körben elismert eszköz a felső jövedelmek korlátozására, a Világbankban csak ritkán ismerik el. Nem lehet teljesen figyelmen kívül hagyni, de folyamatosan azt ismételgetik, hogy az adók lassíthatják a növekedést, és ezért óvatosságra int. A jövedelmek újraelosztása nincs napirenden.
Ugyanez vonatkozik a juttatásokra is. Természetesen segíthetnek, de nem szabad, hogy olyanok részesüljenek belőlük, akiknek nincs rájuk szükségük. Egy nemrégiben megjelent könyv (Grosh et al., 2022) módszereket is jelez, hogy még jobban és még pontosabban „célozhassanak”, miközben egy egész szakirodalom megkérdőjelezi ezek hatékonyságát (Kidd & Athias, 2019). De ahogyan azt már a korai szegénységi diskurzusban is megállapították, a Világbank még mindig úgy véli, hogy nem a jövedelemnek kell az első helyen állnia (Mestrum, 2002).
5.5. Az ENSZ a washingtoni konszenzus ellenében
Az ENSZ különböző intézményei között teljesen más a hangnem. Elsősorban, különösen a Szociális Fejlődés Kutatóintézeténél (UNRISD) és a világ szociális helyzetéről szóló jelentésekben van implicit és explicit kritika a szegénységi politikákkal szemben. Az ENSZ napirendje, amelyet az 1990-es évek számos globális konferenciája hozott létre, valóban messze túlmutat a szegénység csökkentésén. A legjobb példa erre az 1995-ös ENSZ-konferencia a „Szociális fejlődésről” (United Nations, 1995). Három egyformán fontos fejezetet tartalmaz: szegénység, foglalkoztatás és társadalmi integráció. A millenniumi célok 2000-ben történt elfogadásával ez nagyon felhígult. Az UNRISD esetében a kritika némileg burkoltabb, de nem szabad félreérteni.
A neoliberális globalizációs politikákat különböző ENSZ-dokumentumok is tárgyalják, beleértve a WTO kereskedelmi politikáját is. Az 1990-es évek szegénységcsökkentési dokumentumai egyértelműen nem tartalmaznak semmilyen változtatást a „washingtoni konszenzushoz” képest. A nagy „megújulás”, amelyet Wolfensohn elnök vezetett a Világbankban, Joe Stiglitz-cel a gazdasági osztály élén (Világbank, 1996), valójában nem állt másból, mint a különböző reformok sorrendjének újraszabályozásából. A Világbank és az IMF mind a mai napig olyan megszorításokat követel, amelyek súlyosan gátolják a társadalmi fejlődést (Ortiz & Cummins, 2021).
5.6. Egyenlőség és igazságosság
Minden intézmény esetében a gazdasági növekedést említik elérendő célként, az egyenlőtlenség pedig az, ami ezt a növekedést akadályozza. A Világbank esetében ez, az esetleges társadalmi konfliktusokkal együtt, az egyenlőtlenségek kezelésének fő oka.
Az ENSZ-nél és különböző alárendelt szervezeteinél a növekedés egy a sok egyéb cél közül. Az ENSZ továbbra is védi fejlesztési menetrendjét, amelyet ma a fenntartható fejlődési célok tartalmaznak, de amely egyértelműen a szociális fejlődésre és a szociális védelmi rendszerek megvalósítására vonatkozó szakaszt tartalmaz.
A Világbank és az IMF számára fontos az egyenlőtlenségek olyan szintre való csökkentése, amely lehetővé teszi a növekedés akadálytalan folytatását, és senki sem érzi magát igazságtalanul kezelve. Természetesen senki sem tudja meghatározni, hogy mi lehet az egyenlőtlenség „igazságos” szintje. Még az emberi fejlődés és a legmagasabb szintű, azaz a várható élettartam, az írni-olvasni tudás, a csecsemőhalandóság és így tovább szempontjából „egyenlőség” esetén is előfordulhat, hogy a jövedelmek még mindig olyan messze vannak egymástól, hogy az valóban társadalmi tiltakozáshoz vezet.
5.7. Amiről nem beszélnek
Végül fontos rámutatni arra is, amiről a különböző dokumentumok nem beszélnek: honnan ered a nagy egyenlőtlenség, a nemzeti és a nemzetközi egyenlőtlenségek közötti kapcsolat, ami az 1970-es években téma volt. Nem esik szó a szociális védelemről sem, amely a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet napirendjén kiemelt helyen szerepel, és amely jelentős különbséget tehet a bruttó és a nettó egyenlőtlenség között. Nyugat-Európában az „adózás előtti” és az „adózás utáni” (transzferekkel együtt) különbség nem kevesebb, mint 29% a 10% leggazdagabbak és az 50% legszegényebbek között (Blanchet et al., 2019: 45). A szociális védelemről mégis csak érintőlegesen, adatok nélkül esik szó. Végül egy másik fontos pont, amelyet Milanovic és Ravallion mutatott be: igen, az egyenlőtlenség rossz hatással van a növekedésre, de különösen a szegények növekedésére. A gazdagok számára az egyenlőtlenség különösen pozitívan hat a gazdasági növekedésükre (Vander Weide & Milanovic, 2014; Ravallion, 2001).
5.8. Az egyenlőtlenség szükségességéről
Az egyenlőtlenség témája nem önként választott téma a nemzetközi intézmények számára, de arra használják, hogy kiemeljék politikai döntéseiket: a Világbank és az IMF számára a növekedés, a növekedés és a növekedés, és ehhez szükség esetén hajlandóak minimális adókat és juttatásokat bevezetni. Nincs eltérés attól, amit már az 1970-es évek elején megállapítottak: az egyenlőtlenség számít az országokon belül, és annak csökkentéséhez a szegényeknek is hozzá kell tudniuk járulni a növekedéshez. Az egyenlőtlenség nem igényel más politikát, mint a szegénységgel kapcsolatos politika. A magasabb jövedelmű csoportok hozzájárulása nem szükséges.
Az ENSZ intézményei némileg tágabb szemléletet képviselnek, és a társadalmi igazságosság érveit is felhasználják. Az egyenlőtlenség témája segít a megszorítások és a szegénységi politikák bírálatában. Az ENSZ-nek van egy szélesebb körű fejlesztési menetrendje, amelyet ki akar emelni. Az új világrend vagy a béke és a nemzetközi biztonság régi témáinak minden említése azonban eltűnt.
5.9. Az egyenlőtlenség, egy politikai téma
Mindez azt erősíti meg, hogy az egyenlőtlenség – sokkal inkább, mint a szegénység – politikai kérdés, amely ideológiai döntéseket igényel (Nederveen Pieterse, 2002). Az egyenlőtlenséget sehol sem problematizálják. Az egyenlőtlen hatalmi pozíciókat megemlítik, de nem elemzik. A „fejlesztésről” a „szegénység csökkentésére” való áttérés, és így elkerülhetetlenül az országokról az emberekre való áttérés a napirend szűkítéséhez vezet. Eltűnik a belső fejlődés és a nemzetközi kapcsolatok közötti kapcsolat.
5.10 Egy új nemzetközi menetrend?
Az ENSZ hangsúlyozza ugyan a multilaterális intézmények és a globális megközelítés fontosságát, de a ténylegesen javasolt intézkedések csak az országokon belüli egyenlőtlenségekre vonatkoznak. A gazdag országok felelőssége tehát szóba sem kerül.
6. Mit mondanak a számok?
Ha a nemzetközi intézmények nem tudnak tiszta áttekintést adni a rendelkezésre álló adatokról, akkor ez a hozzájárulás sem lesz képes erre.
Három olyan grafikont szeretnék bemutatni, amelyek kevés magyarázatra szorulnak: 1) az UNDP 1992-es pezsgőspohara; 2) ugyanezek az adatok tíz évvel később; 3) Milanovic híres elefántgörbéje a globalizáció hatásáról.
6.1. Az UNDP pezsgőspohara
A leggazdagabbak és a legszegényebbek közötti 5 osztályos megoszlás
Forrás: UNDP, 1992
Ez a „pezsgőspohár” azt mutatja, hogy az egyenlőtlenség a világ népességének akár 60 %-át kitevő csoport esetében meglehetősen csekély. Az egyenlőtlenség a negyedik, 20 %-os csoportban kezd növekedni, és a „gazdagok” felső csoportjában nagyon nagy lesz. Annak idején az UNDP azt javasolta, hogy ezt a pezsgőspoharat cseréljük le egy tejes pohárra, amelynek az alja valamivel keskenyebb, mint a teteje.
6.2. A pezsgős pohár túlcsordul
Forrás: Ortiz & Cummins, 2011: 21.
Az 1990-es év pezsgőspohara nem vált tejes pohárrá, épp ellenkezőleg. Tíz évvel később az egyenlőtlenség olyannyira megnőtt, hogy szinte teljes egészében a leggazdagabb 20%-os csoportban, még inkább a leggazdagabb 10%-os csoportban, és már „túlcsordult” a leggazdagabb 1%-os csoportban.
6.3. A globalizáció elefántja
Forrás: Milanovic, 2016
Ez az elefánt a globalizáció közel húsz évének hatását mutatja a jövedelemnövekedésre, 1975-1990 között. A világ lakosságának 5%-a, a legszegényebbek 5%-a a nagy vesztes, az ő jövedelmük nem nőtt. A nagy nyertesek a jövedelmi piramis tetején (az elefánt ormánya) vannak, ők az igazán gazdagok és az új globális középosztály (különösen Kínában, Indiában és Ázsia többi részén). A legfelső 1% reáljövedelme 60%-kal nőtt. A többi vesztes a 75 és 90 percentilis között van, a gazdag országok felső középosztálya. Milanovic szerint ez a jövedelmi pozíciók legnagyobb eltolódása az ipari forradalom óta (Milanovic, 2016).
6.4. A jelenlegi kutatási boom
Az országok közötti egyenlőtlenségek tekintetében röviden utalhatunk az UNCTAD „legkevésbé fejlett országok” osztályozására. Kezdetben, 1971-ben 25 olyan ország volt, amelynek nemzeti jövedelme és emberi fejlettségi szintje különösen alacsony, 1991-ben már 52, és 2021-re hat ország kerülhet ki ebből a kategóriából. Így 46 ország maradt, vagyis majdnem kétszer annyi, mint 50 évvel ezelőtt. Ami mond valamit a fejlesztési politika kudarcairól.
Az elmúlt 20 évben óriási mennyiségű kutatás született az egyenlőtlenségről (Scheidel, 2017; Stiglitz, 2013; Lansley, 2012; Piketty, 2019 … és még sokan mások). Ezeknek a kutatásoknak köszönhető egyébként, hogy a téma a globális napirendre is felkerült, ellentétben a szegénység témájával, amelynek a nemzetközi intézmények vették át a vezetést. A napvilágra került számos szám és az ezzel kapcsolatos növekvő felháborodás miatt a nemzetközi intézményeknek nem volt más választásuk, mint hogy helyet adjanak a témának a saját diskurzusukban, majd később a politikájukban is. Néhány esetben, mint például a Világbank, fontos kutatások születtek saját kutatási részlegeikben, mint például Ravallion és Milanovic munkája.
Néhány híressé vált intézmény jövedelmekről és vagyonokról szóló jelentéseit ma már nagy figyelemmel követik: az Oxfamtól (2022) a CapGemininin (2021), a Crédit suisse-on (2021) és a Forbes-on (2021) át, egyesek számára vádaskodásként, mások számára a vagyonkezelés szempontjából.
A legobjektívebb adatok a Párizsi Közgazdasági Iskola kutatói által létrehozott tudományos adatbázisban találhatók: World Inequality Report (Párizs; World Inequality Database, 2022), valamint a Világbanknál (Világbank).
A World Inequality Report szerint a globalizáció három évtizede után az egyenlőtlenségek rendkívül magasak, és a nyugati imperializmus 20. század eleji csúcsához hasonlíthatók. A COVID-19 válság tovább súlyosbította a helyzetet. Az adatok azt mutatják, hogy az 1990-es évek közepe óta a leggazdagabb egy százalék az összes további vagyon mintegy 38%-át szerezte meg.
A Közel-Kelet és Észak-Afrika régiója továbbra is a legegyenlőtlenebb a világon. Sok ország gazdagabb lett, de kormányaik sokkal szegényebbek. A jövedelmi és vagyoni skála csúcsán továbbra is nagy az egyenlőtlenség. A nemek közötti egyenlőtlenség csak nagyon lassan csökken. A környezeti egyenlőtlenség nagyon nagy mind a gazdag és szegény országok között, mind pedig azokon belül (World Inequality Report, 2022).
7. Következtetés
Hogy az egyenlőtlenség kérdése mennyire kényes a liberális intézmények számára, az a davosi Világgazdasági Fórum kockázati jelentéseiből is kitűnik (WEF, 2014). 2014-ben a „nagyfokú jövedelmi egyenlőtlenség” a negyedik helyen szerepelt az azonosított főbb globális kockázatok között, de a jelentés nem pazarol rá több szót. Az egyenlőtlenséget szinte minden WEF-jelentésben röviden megemlítik, és feltételezhető, hogy a téma az évente megrendezett számos panelbeszélgetés valamelyikén is szóba kerül, de nem tartozik a fő témák közé. Talán azért, mert nem tekintik jelentős problémának, és mindenesetre, amíg a jövedelmek újraelosztása továbbra is tabutéma ezeknek az intézményeknek, nem tudnak megoldást találni rá. Ezekben az intézményekben nincs helye a jólét előállításának alternatív elképzeléseinek.
Az egyenlőtlenség, ahogy ez az áttekintés néhány globális intézményről világosan mutatja, politikai probléma, amellyel kapcsolatban – a szegénységgel ellentétben – nem lehet elsimítani az ideológiai különbségeket. Az ember vagy hajlandó gondolkodni az újraelosztásról és az adózásról, vagy nem. Vagy készek vagyunk kockáztatni a gazdasági növekedést, vagy nem. Vagy készen állunk a gigantikus felső jövedelmek csökkentésére, vagy nem. Vagy készen állunk arra, hogy a fejlődés és a gazdaság alternatív elképzeléseiről gondolkodjunk, vagy nem.
Az ENSZ és a Bretton Woods-i intézmények közötti implicit vitánál is jobban tükröződnek ezek a különbségek a kutatók és a társadalmi mozgalmak munkájában. A tét végső soron a társadalom modellje és a jövő világának alakítása. A globális intézmények számára ez a követhető vagy követendő fejlesztési modell kialakítását jelenti. A jólétet minden esetben, az egész világon kollektíven termelik, az eredmények elosztásának módja ezért kollektív politikai vita kell, hogy legyen (Piketty, 2021).
Ha Európában nem tört volna ki háború, lenne okunk az optimizmusra. Az éghajlatváltozásról szóló vita lassan, de tagadhatatlanul halad előre. A globális adóztatásról szóló vita is, az elmúlt években megtettük az első lépéseket a minimumadóval kapcsolatban.
A nagyfokú egyenlőtlenség semmiképpen sem új valóság, hanem új probléma, mert a felvilágosodás gondolkodása minden ember egyenlőségét helyezte előtérbe. De ahogy Graeber és Wengrow érvel (Graeber & Wengrow, 2021), ez egy csúszós fogalom, mert társadalmaink egyáltalán nem tudják, hogyan kellene kinéznie egy egyenlő társadalomnak. Az egyenlőtlenség eredetének kérdése szerintük irreleváns. A jogi egyenlőség fikció, ezért a nagy egyenlőtlenség könnyen erőszakosnak hat. Amit ezek a kutatók megállapítanak, az az, hogy még a távoli múltban is egyes társadalmak korlátozták vagy lehetetlenné tették az egyenlőtlenséget, míg mások nem. Ebből arra következtetnek, hogy van választási lehetőségünk, hogy a jelenlegi rendszernek valóban van alternatívája. Az, hogy van-e és mekkora szolidaritás, Piketty szerint is (Piketty, 2021), politikai választás marad, és a társadalmi küzdelem tárgya.
Fordította: Debreceni János
**************
Bibliográfia:
Arndt, H.W. (1987). Economic Development. The History of an Idea. Chicago and London: The University of Chicago Press.
Blanchet, T., Chancel, L., Gethin, A. (2019), How Unequal is Europe? Evidence from Distributional National Accounts 1980-2017, WID. World Working Paper 2019/06.
CapGemini (2021). World Wealth Report 2021. CapGemini.
Chenery, H. et al. (1974). Redistribution with Growth. Published for the World Bank and the Institute of Development Studies. London: Oxford University Press.
Cingano, F. (2014). ‘Trends in Income Inequality and its Impact on Economic Growth’, OECD Social, Employment and Migration Working Papers, No. 163, OECD Publishing. http://dx.doi.org/10.1787/5jxrjncwxv6j-en
Cornia, G.A., Jolly, R. & Stewart, F. (eds). (1987). Adjustment with a Human Face. Protecting the Vulnerable and Promoting Growth. A Study by Unicef. New York: Oxford University Press.
Cornia, G.A. (2004). Inequality, Growth, and poverty in an era of liberalization and globalization, UNU-Wider and UNDP. Oxford: Oxford University Press.
Credit Suisse (2021). Global Wealth Report 2021. Geneva: Crédit Suisse.
Kapur, D., Lewis, J., Webb, R. (eds) (1997). The World Bank. Its First Half Century. Washington: Brookings Institution Press.
Kidd, S. & Athias, D. (2019). Hit and Miss. An assessment of targeting effectiveness in social protection. Development Pathways. Working Paper March.
Lansley, S. (2012). The Cost of Inequality. London: Gibson Square.
McNamara, R.S. (1972) (1973) Annual Address to the Board of Governors. Washington: The World Bank.
Mestrum, F. (2002). Globalisering en armoede. Over het nut van armoede in de nieuwe wereldorde. Berchem: EPO.
Mestrum, F. (2009). Why we Have to Fight Income Inequality. In: Kohonen, M. and Mestrum, F. (2009). Tax Justice. Putting Global Inequality on the Agenda. London: Pluto Press.
Milanovic, B. (2011). The Haves and the Have-nots, A brief and idiosyncratic history of global inequality, New York: Basic Books.
Milanovic, B. (2016). Global Inequality. A New Approach for the Age of Globalization. Cambridge and London: The Belknap Press of Harvard University Press.
Narayan, D. et al. (2000). Voices of the Poor. Can Anyone Hear Us? New York: Oxford University Press for the World Bank.
Nederveen Pieterse, J. (2002). Global inequality: bringing politics back in, Third World Quarterly, Vol 23, No 6, pp 1023-1046.
Ortiz, I. & Cummins, M. (2011). Global inequality: beyond the bottom billion – a rapid review of income distribution in 141 countries, Social and Economic Policy Working Paper. New York: United Nations Children’s Fund, April 2011, p. 21.
Ortiz, I. and Cummins, M. (2021). Global Austerity Alert. Looming budget cuts in 2021-25 and alternative pathways. Working Paper, Initiative for Policy Dialogue et al.
Oxfam International (2022). Inequality Kills. Oxford: Oxfam GB.
Pearson, L.B. (1969). Partners in Development. Report of the Commission on International Development. New York: Praeger Publishers.
Piketty, T. (2019). Capital et Idéologie. Paris: Seuil.
Piketty, T. (2021). Une brève histoire de l’égalité. Paris: Seuil.
Ravallion, M. (2001). Growth, Inequality and Poverty: Looking Beyond Averages, PRWP 2558, Development Research Group, World Bank (multi0page.pdf worldbank.org)
Ravallion, M. (2004). Competing Concepts of Inequality in the Globalization Debate, WB PRWP 3243, March.
Scheidel, W. (2017). The Great Leveler. Violence and the History of Inequality from the stone age to the twenty-first century, Princeton: Princeton University Press.
Sen, A.K. (1992). Inequality re-examined. Oxford: Clarendon Press.
Stiglitz, J.E. (2013). The Price of Inequality. New York: W.W. Norton & Company.
UNDP (1990). Human Development Report 1990. New York: United Nations.
UNDP (2013). Humanity Divided. Confronting Inequality in Developing Countries. New York: United Nations.
UNDP (2019). Human Development Report 2019. Beyond Income, Beyond averages, Beyond Today. Inequalities in Human Development in the 21st Century. New York: United Nations.
UNICEF (1989). The Invisible Adjustment. Poor women and the economic crisis. New York: United Nations.
United Nations (1961). UN Development Decade: a programme for international economic cooperation. A/RES/1710(XVI).
United Nations (1969). Declaration on Social Progress and Development. A/RES/2542(XXIV).
United Nations (1970). Strategy for the second UN Development Decade. A/RES/2626(XXV).
United Nations (1974). Declaration on the Establishment of a new international economic order + Programme of Action. A/RES/3201(S-VI); A/RES/3202(S-VI).
United Nations (1974b). Charter of Economic Rights and Duties of States. A/RES/3281(XXIX).
United Nations (1980). International Development Strategy for the 3rd UN Development Decade. A/RES/35/56.
United Nations (1986). Declaration on the Right to Development. A/RES/41/128.
United Nations (1990). International Development Strategy for the fourth UN Development Decade. A/RES/45/199.
United Nations (1995). Report of the World Summit for Social Development, Copenhagen 6-12 March. A/CONF.166/9.
United Nations (2000). Millennium Declaration. A/RES/55/218.
United Nations (2005). Report on the World Social Situation. The Inequality Predicament. New York, United Nations.
United Nations (2010). Report on the World Social Situation. Re-thinking Poverty. New York: United Nations.
United Nations (2013). Report on the World Social Situation. Inequality Matters. New York: United Nations.
United Nations (2014). Reducing Inequality for Sustainable Development. World Economic and Social Survey. New York: United Nations.
UNRISD (2010). Combating Poverty and Inequality. Structural Change, Social Policy and Politics. Geneva: UNRISD.
Van der Weide, R. & Milanovic, B. (2014). Inequality is Bad for Growth of the Poor (but not for that of the Rich). World Bank Policy Research Working Paper 6963 July.
Wilkinson, R. & Pickett, K. (2010). The Spirit Level: Why Equality is Better for Everyone. London: Penguin.
World Bank (1975). The Assault on World Poverty. Problems of Rural Development, Education and Health. Baltimore and London: The John Hopkins University Press.
World Bank (1990). World Development Report. Poverty. Washington: The World Bank.
World Bank (1993). Poverty Reduction Handbook. Washington: The World Bank.
World Bank (1995). World Development Report. Workers in an Integrating World. Washington: The World Bank.
World Bank (1996). Poverty Reduction and the World Bank. Progress and challenges in the ’90s. Washington: The World Bank.
World Bank (1999), A Proposal for a Comprehensive Development Framework, 21 January 1999. (http://www.worldbank.org/cdf/cdf-text.htm World Bank Document
World Bank (2000). World Development Report 2000/2001. Attacking Poverty. Washington: The World Bank.
World Bank (2005). World Development Report 2006. Equity and Development. Washington: The World Bank.
World Bank (2016) (2018) (2020). Poverty and Shared Prosperity Report. Washington: The World Bank.
Arndt, H.W. (1987). Economic Development. The History of an Idea. Chicago and London: The University of Chicago Press.
Blanchet, T., Chancel, L., Gethin, A. (2019), How Unequal is Europe? Evidence from Distributional National Accounts 1980-2017, WID. World Working Paper 2019/06.
CapGemini (2021). World Wealth Report 2021. CapGemini.
Chenery, H. et al. (1974). Redistribution with Growth. Published for the World Bank and the Institute of Development Studies. London: Oxford University Press.
Cingano, F. (2014). ‘Trends in Income Inequality and its Impact on Economic Growth’, OECD Social, Employment and Migration Working Papers, No. 163, OECD Publishing. http://dx.doi.org/10.1787/5jxrjncwxv6j-en
Cornia, G.A., Jolly, R. & Stewart, F. (eds). (1987). Adjustment with a Human Face. Protecting the Vulnerable and Promoting Growth. A Study by Unicef. New York: Oxford University Press.
Cornia, G.A. (2004). Inequality, Growth, and poverty in an era of liberalization and globalization, UNU-Wider and UNDP. Oxford: Oxford University Press.
Credit Suisse (2021). Global Wealth Report 2021. Geneva: Crédit Suisse.
Kapur, D., Lewis, J., Webb, R. (eds) (1997). The World Bank. Its First Half Century. Washington: Brookings Institution Press.
Kidd, S. & Athias, D. (2019). Hit and Miss. An assessment of targeting effectiveness in social protection. Development Pathways. Working Paper March.
Lansley, S. (2012). The Cost of Inequality. London: Gibson Square.
McNamara, R.S. (1972) (1973) Annual Address to the Board of Governors. Washington: The World Bank.
Mestrum, F. (2002). Globalisering en armoede. Over het nut van armoede in de nieuwe wereldorde. Berchem: EPO.
Mestrum, F. (2009). Why we Have to Fight Income Inequality. In: Kohonen, M. and Mestrum, F. (2009). Tax Justice. Putting Global Inequality on the Agenda. London: Pluto Press.
Milanovic, B. (2011). The Haves and the Have-nots, A brief and idiosyncratic history of global inequality, New York: Basic Books.
Milanovic, B. (2016). Global Inequality. A New Approach for the Age of Globalization. Cambridge and London: The Belknap Press of Harvard University Press.
Narayan, D. et al. (2000). Voices of the Poor. Can Anyone Hear Us? New York: Oxford University Press for the World Bank.
Nederveen Pieterse, J. (2002). Global inequality: bringing politics back in, Third World Quarterly, Vol 23, No 6, pp 1023-1046.
Ortiz, I. & Cummins, M. (2011). Global inequality: beyond the bottom billion – a rapid review of income distribution in 141 countries, Social and Economic Policy Working Paper. New York: United Nations Children’s Fund, April 2011, p. 21.
Ortiz, I. and Cummins, M. (2021). Global Austerity Alert. Looming budget cuts in 2021-25 and alternative pathways. Working Paper, Initiative for Policy Dialogue et al.
Oxfam International (2022). Inequality Kills. Oxford: Oxfam GB.
Pearson, L.B. (1969). Partners in Development. Report of the Commission on International Development. New York: Praeger Publishers.
Piketty, T. (2019). Capital et Idéologie. Paris: Seuil.
Piketty, T. (2021). Une brève histoire de l’égalité. Paris: Seuil.
Ravallion, M. (2001). Growth, Inequality and Poverty: Looking Beyond Averages, PRWP 2558, Development Research Group, World Bank (multi0page.pdf worldbank.org)
Ravallion, M. (2004). Competing Concepts of Inequality in the Globalization Debate, WB PRWP 3243, March.
Scheidel, W. (2017). The Great Leveler. Violence and the History of Inequality from the stone age to the twenty-first century, Princeton: Princeton University Press.
Sen, A.K. (1992). Inequality re-examined. Oxford: Clarendon Press.
Stiglitz, J.E. (2013). The Price of Inequality. New York: W.W. Norton & Company.
UNDP (1990). Human Development Report 1990. New York: United Nations.
UNDP (2013). Humanity Divided. Confronting Inequality in Developing Countries. New York: United Nations.
UNDP (2019). Human Development Report 2019. Beyond Income, Beyond averages, Beyond Today. Inequalities in Human Development in the 21st Century. New York: United Nations.
UNICEF (1989). The Invisible Adjustment. Poor women and the economic crisis. New York: United Nations.
United Nations (1961). UN Development Decade: a programme for international economic cooperation. A/RES/1710(XVI).
United Nations (1969). Declaration on Social Progress and Development. A/RES/2542(XXIV).
United Nations (1970). Strategy for the second UN Development Decade. A/RES/2626(XXV).
United Nations (1974). Declaration on the Establishment of a new international economic order + Programme of Action. A/RES/3201(S-VI); A/RES/3202(S-VI).
United Nations (1974b). Charter of Economic Rights and Duties of States. A/RES/3281(XXIX).
United Nations (1980). International Development Strategy for the 3rd UN Development Decade. A/RES/35/56.
United Nations (1986). Declaration on the Right to Development. A/RES/41/128.
United Nations (1990). International Development Strategy for the fourth UN Development Decade. A/RES/45/199.
United Nations (1995). Report of the World Summit for Social Development, Copenhagen 6-12 March. A/CONF.166/9.
United Nations (2000). Millennium Declaration. A/RES/55/218.
United Nations (2005). Report on the World Social Situation. The Inequality Predicament. New York, United Nations.
United Nations (2010). Report on the World Social Situation. Re-thinking Poverty. New York: United Nations.
United Nations (2013). Report on the World Social Situation. Inequality Matters. New York: United Nations.
United Nations (2014). Reducing Inequality for Sustainable Development. World Economic and Social Survey. New York: United Nations.
UNRISD (2010). Combating Poverty and Inequality. Structural Change, Social Policy and Politics. Geneva: UNRISD.
Van der Weide, R. & Milanovic, B. (2014). Inequality is Bad for Growth of the Poor (but not for that of the Rich). World Bank Policy Research Working Paper 6963 July.
Wilkinson, R. & Pickett, K. (2010). The Spirit Level: Why Equality is Better for Everyone. London: Penguin.
World Bank (1975). The Assault on World Poverty. Problems of Rural Development, Education and Health. Baltimore and London: The John Hopkins University Press.
World Bank (1990). World Development Report. Poverty. Washington: The World Bank.
World Bank (1993). Poverty Reduction Handbook. Washington: The World Bank.
World Bank (1995). World Development Report. Workers in an Integrating World. Washington: The World Bank.
World Bank (1996). Poverty Reduction and the World Bank. Progress and challenges in the ’90s. Washington: The World Bank.
World Bank (1999), A Proposal for a Comprehensive Development Framework, 21 January 1999. (http://www.worldbank.org/cdf/cdf-text.htm World Bank Document
World Bank (2000). World Development Report 2000/2001. Attacking Poverty. Washington: The World Bank.
World Bank (2005). World Development Report 2006. Equity and Development. Washington: The World Bank.
World Bank (2016) (2018) (2020). Poverty and Shared Prosperity Report. Washington: The World Bank.
Solidarity Statement of the Hungarian Social Forum
Do not include Sweden into the NATO!
The elections in Sweden brings the right wing to the government. A far right party with roots in Nazism is the biggest in the new basis for a government. At the same time Sweden have shifted drastically 200 years of successful non-alignment policy and both social democrats and the right wing support membership in NATO.
The period in Sweden’s history of a psychological defence system that made an independent assessment of war propaganda regardless of where it came from has increasingly been replaced by integration with NATO’s view of the world. It is worrying that the Social Democrats and the Green Party, who previously stood up for many of the peace movement’s positions, have so radically changed their political stance.
The NATO solution is to counteract independent popular movements which question the power which the short-term profit interests of the big corporations exert over both domestic and international politics.
In Ukraine, the most advanced capitalist countries and Russia are engaged in a geopolitical struggle for a sphere of influence and raw material resources. It is not really in Sweden’s interest to be involved in this conflict, it should be on the side of peace.
Organisations of the Hungarian Social Forum demand to re-establish an independent Swedish stance rearding NATO and not blindly follow great power interests.
Budapest, 26th September 2022.
On behalf of Hungarian Social Forum
Matyas Benyik, Chairman
Kategória:Nincs kategorizálva| Do not include Sweden into the NATO! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
November 10th-13th 2022, twenty years after the first European Social Forum
2022FLORENCE
four days of European and international meeting – a step toward a new convergence of social actors in Europe
USEFUL INFO FOR JOINING AND PARTICIPATING
(after the international meeting on 14 September )
next preparatory meeting:
October 5th at 17:30 CET
……
The preparations for 2022Florence, the four-day meeting to foster the convergence of European social actors after a long period of geographical and thematic fragmentation, is going on.
The international meeting was held on 14 September, widely participated by social networks and organisations.
Below you’ll find useful information on how to join, participate, and add initiatives of your own network/organisation.
Organisations and networks wishing to join and participate, in addition to those already involved, are invited to participate in the construction of the event: there is still time and space!
We would therefore ask you to circulate the communication as widely as possible, so that everyone can have the necessary information.
FORMAT OF THE INITIATIVE
On November 10th and 11th November Florence will host meetings and self-organised initiatives. The initiatives will be promoted, organised and financed by networks, organisations and movements.
The provisional list can be consulted at this link:
The European and international assembly will take place on November 12th and 13th. The assembly will be divided into three sessions, to discuss three cross-cutting questions:
1) Where is Europe going and what is its role in a changing world?
2) From resentment and loneliness to collective hope: how to beat the consensus to right-wing forces inside the society?
3) Being right is not enough: how to be effective in the time of emptied democracy?
The assembly will start at 10:00 a.m. on Saturday and it will last at 1:00 pm on Sunday.
The assembly will have simultaneous translation: it will be possible to speak in Italian, English, French and Castilian and it will be possible to listen in Italian and English. The speeches will be organised so as to allow for a balance of gender and generations, of countries and topics.
On Sunday, from 2:00 p.m. till 4:00 p.m. a meeting will take place, with the aim to share info about the next mobilizations/campaigns/events and to plan the 2022Florence follow up . We invite you to organize your trips in order to guarantee the presence of at least one person of your organization to this meeting.
VENUE
The assembly on November 12th-13th will take place in Cinema Adriano, Via Giandomenico Romagnosi, 46. The cinema can be easily reached by tramway.
The self-organized events on November 10th-11th will take place in various venues: you will find them in the website, as soon as they will be finalized.
The website (active but still under construction) that will host all the informations and the program in Italian and English is: https://2022firenze.eu
The logo is the one you can find in attachment and on the site.
ACCOMMODATION
The Florence committee will do its utmost to help the participants’ accommodation. Those who need support for finding a low-cost accommodation should write to: 2022firenze@gmail.com
A call will also be launched to find solidarity accommodation.
FOR PROMOTERS OF SELF-ORGANISED EVENTS
As the details of your initiative are finalised, it is essential that you email us all the useful info, so that we can integrate the shared file and update the website.
The shared file with the self-organized events is here:
1) the title of the self-organised initiative; 2) the promoter(s); 3) the type of event and in particular whether it is an internal meeting or an event open to participation by all; 4) the date and venue; 5) the languages in which the initiative will be held; 6) the contact person with his/her email address.
We recommend that you send this 6 essential info by email: we had to turn the shared file into ‘view only’ mode to avoid deletions and other technical problems that have occurred in the past weeks.
Then, when more extensive presentations of your event are ready, also send those by e-mail to 2022firenze@gmail.com, so that they can be published on the site.
If you need to find a space to realise your initiative, write to the e-mail address: we will do our best to help you. If you have already found a room for your initiative, send us an email as soon as possible with the place, date and time – this will help us in our search for rooms for other initiatives.
PROPOSALS FOR SPEAKERS IN THE ASSEMBLY
As soon as possible, please provide us with the names/organization/country of those you propose as speakers at the European plenary assembly on 12 and 13 November, indicating in which specific session of the plenary the intervention is proposed.
We will then have to work to compose a balanced programme (gender, generation, country, theme, etc.) of interventions in the assembly, and this will take time. Therefore, please do not send us the proposals at the last minute!
and … let us continue to involve other European and international networks and associations!
The next international preparatory meeting will take place on October 5th at 17:30 CET at this link:
Az Európa jövőjéről szóló konferenciával az Európai Parlament, a Tanács és az Európai Bizottság lehetőséget teremtett arra, hogy mind a 27 EU tagállam polgárai megvitathassák a kihívásokat és a prioritásokat, abból a célból, hogy közösen hozzuk létre a jövő Európáját.
A konferencia folyamatának részeként egy Többnyelvű Digitális Platform (a továbbiakban: platform) 2021. április 19-én indult útjára (futureu.europa.eu).
A platform minden uniós polgárnak lehetőséget adott a részvételre. A polgárok a elképzeléseket nyújthattak be, támogathatták mások elképzeléseit, és észrevételeket fűzhettek hozzájuk.
Ezután a platformon lévő összes hozzászólást összegyűjtötték, és elemezték annak érdekében, hogy alapul szolgáljanak az Európai Civil Testületeknek, a konferencia plenáris ülésének. Három időközi jelentést, három tagállami jelentést és egy teljes jelentést tettek közzé a platformhoz kapcsolódó, 2022. február 20-ig tett hozzászólásokról.
Fontos szem előtt tartani, hogy az elképzelések, észrevételek a platformon szereplő hozzászólók véleményét tükrözik, és nem tekinthetők úgy, mint amelyek az európai polgárok egészének véleményét képviselik.
A platformon meghatározott fő témák az alábbiak voltak:+
– éghajlatváltozás és környezet
– egészségügy
– erősebb gazdaság, társadalmi igazságosság és foglalkoztatás
– az EU a világban
– értékek és jogok, jogállamiság, biztonság
– digitális átalakulás
– európai demokrácia
– migráció
– oktatás, kultúra, ifjúság és sport
Összefoglaló áttekintés
A Kantar Public által készített jelentés összefoglalja a Többnyelvű Digitális Platformon lezajlott konferenciával kapcsolatos tevékenységet, annak indulásától 2022. május 9-ig.
Ebben az időszakban 48 530 hozzászólást regisztráltak az alábbi oldalakon, a platformon 18 955 elképzelést, 22 570 hozzászólást és 7 005 eseményt, amelyek mind a 10 témát lefedték. A február 21. és 2022. május 9. közötti időszakban 4796 új hozzászólás került fel a platformra. A legtöbb ezen új hozzájárulások többsége a már meglévő témákat és altémákat tárgyalta a különböző témakörökben, így nem befolyásolják a témák sorrendjét az egyes témák általános előfordulása szerint.
A Magyar Társadalmi Fórum a 4. témakört követte kiemelt figyelemmel.
*************************
4. Erősebb gazdaság, szociális igazságosság és foglalkoztatás
Az erősebb gazdaság, társadalmi igazságosság és munkahelyek témakörre 2022. május 9-ig összesen 2195 ötlet születetett, 2099 hozzászólás és 645 esemény érkezett. A hozzászólók az EU fontosságát hangsúlyozták. Igényelték, hogy befogadóbbá és szociálisan igazságosabbá váljon, különösen a COVID-19 világjárvány fényében; valamint rámutattak több, ezzel kapcsolatos kihívásra, mint például a fiatal európaiak támogatásának, vagy a tagállamok közötti együttműködés hiánya. Az leginkább és leggyakrabban javasolt mechanizmusok egyike az európai feltétel nélküli alapjövedelem garantálása az egész EU-ban. A hozzászólók emellett különböző elképzeléseket vázoltak fel a gazdasági növekedés ösztönzésére az EU-ban: egységes európai piac továbbfejlesztése, innováció és a kkv-k, a stratégiai iparágak támogatása. A hozzászólók úgy vélik, hogy a zöld és a digitális átállás lehetőségeket kínál az európai munkavállalók képzettségének javítására, valamint a változó munkaerőpiachoz való igazodásra. A hozzászólások másik része rámutat arra, hogy tenni kell a vidéki területek elnéptelenedése és az agyelszívás ellen.
Az elképzelések a következők szerint csoportosíthatók:
– befogadóbb, szociálisan igazságosabb Európa
– gazdasági fellendülés
– innováció – a növekedés fellendítése
– szociális védelem és szociális biztonság
– adózás a tisztességes gazdaságért
– az egységes európai gazdaság további erősítése, a piac megerősítése
– a munkahelyek számának növelése
– a jelenlegi gazdasági modell megkérdőjelezése
– fogyasztói jogok és védelem.
A befogadóbb és társadalmilag igazságos Európa megteremtésének törekvése Európában a legtöbb elképzelést váltotta ki, amelynek középpontjában a társadalmi kohézió erősítése, mint az erős gazdaság elérésének eszköze állt. Általában a szociális jogok európai pillérének kiterjesztését célozza, valamint egy egységes európai uniós szociális biztonsági megközelítést tartalmaz, a szülői gondozástól kezdve a családok támogatásáig, valamint a lakhatáshoz való jogig és a szociális biztonságig, illetve a nyugdíjpolitikákig. Minimális célértékek meghatározására szólítanak fel a foglalkoztatás, a szegénység csökkentése és az oktatás, valamint készségek kifejlesztése terén.
Az egyik legtöbbet tárgyalt altéma ezen a területen az intézményi szintű szakpolitikák kidolgozásának szükségessége, a nemek közötti egyenlőség megvalósítása érdekében.
Egy másik altéma, a fogyatékkal élők bevonását sürgeti.
Támogatják, hogy segíteni kell a szegénységi küszöb alatt élő embereket. Néhány elképzelés kiemeli azt is, hogy nagyobb erőfeszítéseket kell tenni a hajléktalanság elleni küzdelemben és ki kell dolgozni az integrációs stratégiát a roma kisebbségek számára.
A gazdaság fellendítése
A legnagyobb elkötelezettség a gazdasági fellendülés iránt mutatkozott. A platform résztvevői megosztották nézeteiket a gazdaság fellendítésének szükségességéről. A belső piac versenyképességének növelése érdekében ösztönözték az innovációt. Ezzel párhuzamosan számos résztvevő támogatta egy megújított Európai társadalmi szerződés létrehozásának gondolatát. Az európai szociális piacgazdaság megvalósítása érdekében a polgárok szorgalmazzák a szociális párbeszéd megerősítését és a kollektív tárgyalások megerősítését. Aggodalmukat fejezik ki az EU növekvő államadósságával kapcsolatban. Javasolták az Európai Központi Bank mandátumának kiterjesztését és megerősítését.
Innováció – a növekedés fellendítése
A hozzászólók a növekedés fellendítését javasolják a kutatásba, a tudásba történő beruházások révén. A költségek minimalizálása helyett a tudás maximalizálása a cél, a verseny megnyitása lehetőségeket nyit az európai tudásalapú gazdaság számára.
A témán belül a leggyakrabban felmerülő ötletek: a kis- és középvállalkozások (kkv-k) támogatásának szükségessége, a vállalkozói szellem ösztönzése. Az induló vállalkozások finanszírozását általában fontos innovációs hajtóerőnek tekintik.
Európai Egészségügyi Főhatóság létrehozását javasolták, amelynek feladata, hogy ösztönözze az állami és magán egészségügyi kutatásokat.
Más elképzelésekből az derül ki, hogy a digitális gazdaságot tekintik az innováció és a növekedés előfeltételének.
Több elképzelés a zöld gazdaság megvalósítását javasolta, például befektetést a biogazdálkodásba és a „farmtól az asztalig” kezdeményezésekbe.
Szociális védelem és szociális biztonság
A feltétel nélküli alapjövedelemmel (FNA) sok felvetés foglalkozott. Az FNA mellett ismétlődően felmerült a (fiatalkori) munkanélküliség kezelésére irányuló intézkedések, például a készségfejlesztő programok kérdésköre, és egy európai munkanélküli alap bevezetése. Az ifjúsági munkanélküliség témájával más témák is foglalkoznak.
Ehhez az altémához kapcsolódik az EU-ban tapasztalható jövedelmi különbségek bírálata, amely az egyazon vállalaton belüli bérkülönbségek korlátozását javasolja. Többen az európai szegénység elleni küzdelemre és annak megelőzésére szólítanak fel.
A népesség elöregedésére tekintettel az idősek biztonságának és méltóságának biztosítása érdekében foglalkozni kell a hosszú távú egészségügyi ellátással, valamint az időskori társadalmi elszigetelődéssel is. Ösztönözni kell a generációk közötti szolidaritást.
Számos hozzászóló az uniós tagállamok összehangolt nyugdíjpolitikájának szükségességét sürgeti, és javaslatot tesz az átköltöző polgárok egységes nyugdíjrendszerének létrehozására. Nyugdíjreformokat is javasolnak.
Az ötletek egy másik csoportja a gyermek- és időskori szegénység problémájával foglalkozik. A női nyugdíjasokat jobban fenyegeti a szegénység kockázata, mivel általában ők vállalják az ápolói szerepet, és az ilyen munkával töltött éveket nem ismerik el a nyugdíjukban. A hozzáférhető, megfizethető lakhatáshoz való jog egy másik, a szociális biztonsághoz kapcsolódó altéma.
A tisztességes gazdaság adórendszere
Az elképzelések meghatározó csoportja a nagyobb adóügyi igazságosságot, a méltányos adózást és az adócsalás elleni küzdelmet támogatja. Javaslatok születtek többek között az adóelkerülés elleni intézkedések bevezetésére, a pénzügyi tranzakciós adó bevezetésére. Nagy számban nyújtottak be javaslatokat az adózási szabályok és a minimálbérek tagállamok közötti harmonizációja során a „szociális dömping” elkerülésére. Az egyik sokat kommentált és támogatott javaslat egy globális vagy uniós minimumadó bevezetésére vonatkozik az adóparadicsomok elleni küzdelem érdekében, és a közvetlen adózás európai konvergenciájának előmozdítását is javasolják. Egy másik ötlet azt javasolja, hogy az adózási szempontból nem együttműködő joghatóságok módszertanát felül kellene vizsgálni. Számos hozzászólás felveti, hogy miként lehetne hatékonyan megadóztatni a nagy technológiai vállalatokat és a digitális vállalatokat.
Az javaslatok egy jelentős része az adóharmonizáció és az adóunió létrehozása mellett érvel, hogy biztosítsa a javak jobb elosztását az európai társadalmak között. E tekintetben a Digitális Platformon a befogadó és igazságos gazdaságot szolgáló különféle lehetséges adóügyi intézkedések kerülnek kiemelésre.
Az adózási témák:
1.) Közös hozzáadottérték-adó (HÉA) rendszer az e-kereskedelemben, avagy a vállalatoknak csak a saját országukban kelljen HÉA-t (ÁFÁ-t) fizetniük.
2.) A környezetvédelemmel és az éghajlatváltozással kapcsolatos adózás, többek között egy uniós szén-dioxid-kibocsátási határkiigazítási mechanizmus vagy egy fenntarthatósági adó bevezetésére irányuló felhívások. A közös adókat, például a szén-dioxid-kibocsátás megadóztatását az uniós országok közötti egyenlőtlenségek áthidalásának és az egységes piac működésének javítására szolgáló eszköznek is tekintik.
3.) Felhívás született arra, hogy a fogyasztási cikkeket a termelési feltételek alapján adóztassák meg, hogy a szabadkereskedelem helyett a tisztességes kereskedelmet támogassák.
Az egységes európai piac további erősítése
Számos hozzászólás az európai egységes piac további megerősítésének szükségességére vonatkozott, a gazdaságpolitikákra helyezve a hangsúlyt.
Az elképzelések összességükben megismétlik, hogy a tagállamoknak javítaniuk kellene a meglévő vívmányok érvényesítését a gazdaság területén, elkerülve a protekcionizmust, hogy az egységes piacot vonzóbbá és versenyképesebbé tegyék.
A közös adókat az uniós országok közötti egyenlőtlenségek áthidalásának és az egységes piac működésének javítására szolgáló eszköznek tekintik.
Munkahelyteremtés
A hozzászólók számos problémát azonosítanak, a munkavállalók képzettségének javításától kezdve a változó munkaerőpiachoz való alkalmazkodáson át a fiatalkori munkanélküliség kezelésének és a COVID-19 által teremtett feltételekhez való alkalmazkodás szükségességéig.
Az ifjúsági munkanélküliség a legjelentősebb kérdés. Kiemelik a fiatalok támogatásának fontosságát, különösen a munkaerőpiachoz való hozzáférés terén. A pályakezdő álláskeresők számára a belépőszintű állások elérhetetlenek, mivel paradox módon munkatapasztalatot igényelnek.
A munkakörülményekkel kapcsolatban a résztvevők a távmunka és a „rugalmas munkavégzés” ösztönzése mellett érvelnek. További javaslatok közé tartozik a rövidebb munkahét bevezetése, a fizetetlen gyakornoki munka, a kötelező túlórák és a bizonytalan munkaszerződések betiltása, vagy a gyermekgondozási infrastruktúrába való beruházás.
A jelenlegi gazdasági modell megkérdőjelezése
Közös célja az EU gazdaságaiban tapasztalható egyenlőtlenségek csökkentése. Ezt – a társadalmi egyensúly fokozására irányuló törekvés mellett – a régiók egymás közötti fokozott együttműködésén keresztül történő növelésére irányuló törekvés mellett kulcsfontosságúnak tartják.
Számos elképzelés támogatja az európai ipar nyersanyag- és feldolgozott termékek beszerzési forrásainak diverzifikálására vonatkozó szabályozás bevezetését az „európai kapitalizmus” modelljének előmozdítása érdekében. Több hozzászólás is kiemeli egy olyan gazdasági modell megfontolásának fontosságát, amely a GDP-n túlmutat, hogy a befogadó és igazságos európai jólétre törekedjen, a GDP-n túlmutató növekedési koncepciók mérésére szolgáló mutatókkal.
E témán belül a hozzászólók egyrészt a kapitalizmusra és a szabad piacra való építkezést javasolják, nagyobb belső versennyel, a szabályozási terhek csökkentésével, kevesebb támogatással és túlzott adókulccsal.
Ezzel szemben más résztvevők egy ember-központúbb gazdaság felé törekszenek, és kiemelik a jelenlegi gazdasági modell olyan észlelt hiányosságait, mint például a munkakörülmények és az áruk eredetének átláthatóságának hiánya a termelési láncok egészében. E vitán belül az egyik elképzelés a degresszív növekedés elméletére összpontosít, mint az ember és a természet közötti új egyensúly helyreállításának módjára a kontrollálatlan növekedéssel szemben.
Kategória:Nincs kategorizálva| Európa jövője konferencia – rövid jelentés bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
During the emerging political, societal and economic crisis that started to unfold in 2006, the far-right in Hungary gained new strength. After 2010, however, the movement started to gradually lose ground and even entered a sort of crisis by the middle of the decade.
The weakening of the radical nationalist scene can primarily be attributed to changes in party politics. The Fidesz government that gained power in 2010 has taken a number of topics and messages from the far right from the very beginning and utilized more and more elements from their toolset of political tactics and methods. The year 2015 raised the bar to new heights with the start of the cabinet’s „migrant campaign” that painted asylum-seekers as enemies and immigration was deemed the highest priority topic for many years to come. Creating imaginary enemies and scapegoats, inciting fears and hatred became the central element of Fidesz’s tactics, connected to the „one camp, one flag” strategy of the party. The strategy aims at controlling the entire political right to rule over its topics and keep its actors in check.
Parallel to Fidesz’s shift to the far right, the extremist party Jobbik accelerated its strategy to become a „people’s party”. Aimed originally at broadening the camp with more moderate electorate (and at the same time leading to the loss of the former connections with radical nationalists), Jobbik probably did not see any other option because they could no longer challenge Fidesz from the right.
The changing political climate favored the far right as the governing party and its media helped their messages to appear increasingly in the public discourse and to become more accepted (like the catchphrase of „ethnic homogeneity” used by the prime minister, the conspiracy theories about George Soros or painting immigration as a Muslim invasion). As a backlash, the far-right formations had to face the fact that Fidesz not only took over their topics but echoed them even louder than they could. With the fall of the socialist-liberal government, they also entered a void concerning their objectives –„national radicalism became hollow”. The crisis surfaced the long existing rifts in the movement and uncovered the absence of a common vision. Members started a process of self-reflection to redefine themselves and their objectives.
The reflection resulted in the rearrangement of the scene; new figures, tactics and focuses emerged. The final outcome became especially visible in 2020 when a number of Jobbik’s politicians left the party to start Mi Hazánk Mozgalom (Our Homeland Movement, MH) that has representatives in the National Assembly via their independent members, while Légió Hungária (Hungarian Legion, LH) was formed by actors leaving Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (Sixty-Four Counties Youth Movement, HVIM). Both organizations represented a return to the „roots” considering topics, messages, tactics and political style as well. The Hungarian far-right made (apart from the anti-Roma sentiments that can be considered traditional in the movement) anti-immigrtion and the anti-LGBTQ stances its main topic in accordance with international trends. These topics also feature a significant idea of a Jewish conspiracy that follows the traditions of anti-Semitism.
The largest organizations of the radical and far-right movement are Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (Sixty-Four Counties Youth Movement, HVIM), Betyársereg (Army of Outlaws, BS), Magyar Önvédelmi Mozgalom (Hungarian Self-defence Movement, MÖM) and Légió Hungária (Hungarian Legion, LH). Identitás Generáció (Identity Generation, IG) separates itself both organizationally and in its ideology from these organizations that can be considered traditional; IG is the member of the pan-European identitarian movement. Apart from IG, the organizations are closely connected, they organize events together, show common activity in certain issues, although they differ in their vision, ideology, activities and appearance as well. All the ‘traditional’ organizations apart from LH support the MH party, they act cooperatively and propagate the party’s actions and messages. The formerly traditionally introverted far-right scene made a visible step out onto the international stage, maintaining active relations mostly with German and northern European organizations, and they also connect to numerous regional (e. g. Bulgarian, Serbian, Ukrainian) and other western European actors. This opening up is part of the global development of the far-right’s internationalization.
The traditional far-right organizations share a number of common characteristics. Their centralized and strongly hierarchic structure includes a tight circle of leaders making the decisions, and they all show a strong militant character in their activities, values and organizational structure alike. Neither of them can relate to modern republican values, the concept of equality based on the idea of human dignity is far removed from their worldview that is built basically on merits and hierarchy, and they have an ambivalent, not at all uniform relation to freedom. Most of them object being described as chauvinist, racist, antisemitic, Nazi, “nyilas” (member of the Arrow Cross Party) or Neo-Nazi and the like, even though their world view and system of values are centered around the sense of superiority whether it is the white race, the Hungarian nation, the Christian/European culture or the traditional values. Their typical values all include the nation, tradition, Christianity, order, security, community and the need for a strong, authoritarian state – while liberalism is unanimously refused.
In accordance with the international trends of the far right, the so called “Great Replacement” narrative is in the center of their reasoning. It includes the belief of well-organized outside enemies (e. g. Muslim immigrants) and inside enemies (e. g. liberals, gay people) threatening the civilization and race of white Europeans. There is also a significant need to prepare for the imminent “Great Collapse”, the change to eradicate the present world order. The most extreme conception to expedite the collapse does not seem to be present in Hungary, however, the idea of a disaster or emergency in society – mostly in the form of a war – exists in the far-right mentality.
The topics of the far-right are dominated by the immigration and LGBTQ-issues, and the unevenly extremist, but always paternalistic anti-Roma attitude. The reasons against immigration includes the denial of the willingness of migrants to integrate, the conflict of value systems, the invasion and Islamization, the protection of Christian values, and the weakening of Europe. The conflict around sexual orientation and gender identity is the expression of “protecting the race, the nation and tradition” together with anti-liberalism and anti-western attitudes. The significance of the “Roma-issue” is the downright main problem of Hungarian society, e.g. unemployment of the Roma people, the crimes committed by them and the situation of public security, the “gypsyfication” of certain settlements. As far as traditional far-right topics are concerned, antisemitism clearly dominates the scene’s mentality; most of the issues’ final explanation is the “Jewish conspiracy to rule the world” that is considered an obvious fact.
There is a symbiotic relationship between Fidesz, which aims to dominate the complete political field on the right, and the radical and far-right actors. the former taking topics and messages from the latter, viewing themselves as a driving force, as an actor channeling the society’s needs and steering the public discourse and the government towards the appropriate direction. This also hints at their relation to Fidesz’s politics: although they do not fully agree with several of the steps taken by the cabinet, at the level of specifics they mostly expressed support for the government’s actions, and the vast majority claimed that the country had been moving in the right direction since 2010. They mainly highlighted family policies, actions against immigration, the reinforcement of defense, the strengthening of national consciousness and conservative values as positives, while mentioned corruption and oversimplifying government communication as negatives. A significant part of the organizations feel that they have to endure less headwinds than before in terms of legal and institutional framework as well as the public discourse. They view the Fidesz government in many cases as a nationalist force that is bound by the realities of realpolitik or by the attention of international communities meaning they cannot go as far as they would see necessary. While they have reservations about the effectiveness or courageousness of the government’s steps, their direction is highly supported. They do not find it problematic that the government takes and recycles their topics; the majority rather welcomes that ideas, which used to be considered radical, have infiltrated the political mainstream within a few years.
A Szervezők a Baloldalért (SZAB) teljes szolidaritását fejezi ki a kubai kormánnyal és népével a Matanzas kikötőjében történt katasztrofális tűzvész után. Részvétünket fejezzük ki az emberéletet követelő veszteségek miatt, és mielőbbi felépülést kívánunk a természeti csapás okozta tragikus balesetben megsérült több száz embernek.
Az infrastruktúrában és a környezetben keletkezett jelentős károk szintén nagy aggodalommal töltenek el bennünket, és szeretnénk megerősíteni, hogy morálisan támogatjuk a katasztrófa okozta károk felszámolását. A SZAB szolidaritást vállal Kubával.
További támogatók:
ATTAC Magyarország Egyesület
Marx Károly Társaság
DECLARACIÓN DE SOLIDARIDAD
Organizadores por la Izquierda (SZAB) /Hungría/ expresa su plena solidaridad con el gobierno cubano y su pueblo tras el desastroso incendio en el Puerto de Matanzas. Expresamos nuestras condolencias por la pérdida de vidas y deseamos una pronta recuperación a las decenas de personas que resultaron heridas en este trágico accidente provocado por un acto de la naturaleza.
Los cuantiosos daños a las infraestructuras y al medio ambiente también nos preocupan mucho y queremos confirmar nuestro apoyo moral para superar los daños de esta catástrofe. SZAB se solidariza con Cuba.
Otros firmatres de la declaration:
ATTAC Hungría
Sociedad Karl Marx
SOLIDARITY STATEMENT
The Organizers for the Left (SZAB) /Hungary/ expresses full solidarity with the Cuban government and its people in the aftermath of the disastrous fire at the Port of Matanzas. We extend our condolences on the loss of life and wish a speedy recovery to the scores of people who were injured in this tragic accident brought on by an act of nature.
The extensive damage to infrastructure and the environment is also of great concern to us and we wish to confirm our moral support to overcome the damage of this disaster. SZAB stands in solidarity with Cuba.
Other signatories supporting the declaration:
ATTAC Hungary
Karl Marx Society
Kategória:Nincs kategorizálva| Szolidaritás Kubával bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Azoknak az európai szervezeteknek, csoportoknak és hálózatoknak, amelyek részt vettek az első Európai Szociális Fórumon 2002-ben Firenzében
Az európai kollektív szereplők és társadalmi mozgalmak új generációja részére Minden olyan hálózatnak, szervezetnek és szövetségnek az egész kontinensen, amelyetet érdekelhet a következő esemény
FIRENZE 2022 > Az Európai Szociális Fórum 20 évvel később
Felhívás az első Európai Szociális Fórum 20. évfordulójának közös megünneplésére: a kontinensünket megrázó háború miatt ez még sürgetőbb.
Jövő novemberben lesz 20 éve, hogy az első Európai Szociális Fórum 2002. november 6. és 10. között megrendezésre került az olaszországi Firenzében. Az esemény az európai és a világméretű alter-globalizációs mozgalom egyik legnagyobb, legnagyobb részvételű és legfontosabb pillanata volt.
Alig egy évvel a genovai durva állami elnyomás után, és a mozgalom kriminalizálására irányuló ismétlődő kísérletek ellenére a mozgalom még nagyobb, szélesebb és erősebb formában érkezett Firenzébe, és egy nyitott, támogató, elkötelezett és bátor város fogadta. A firenzei ESF alatt támogattuk és elindítottuk a világon valaha tartott legnagyobb tüntetést, az iraki háború elleni tüntetést 2003. február 15-én.
Most nem a múlt ünnepléséről van szó, hanem egy olyan emlékezet életben tartásáról, amely segíthet a jövő felé haladni. Firenze az egész Európából érkező társadalmi mozgalmak és kollektív szereplők nagy erejének és összefogásának pillanata volt: hasonló erőre és összefogásra ma is nagy szükség van a jelen hatalmas és drámai kihívásaival szemben, kezdve azzal, hogy erős és egységes hangot kell megütni a béke és a háború ellen európai szinten.
Célunk, hogy 2022. november 10-én, 11-én, 12-én és 13-án Firenzében megvalósítsuk a társadalmi mozgalmak és kollektív szereplők nagyszabású európai találkozóját. Ez lenne az első lépés egy olyan kommunikációs, együttműködési és lehetséges együttműködési hálózat újjáépítésének folyamatában, amely képes szembenézni a tragikus időkkel, amelyekben élünk: háború, ökológiai-klimatikus válság, a társadalmi és nemi egyenlőtlenségek exponenciális növekedése, demokratikus válság. Az elmúlt évek mozgósításait jellemző nagy földrajzi és tematikus széttagoltság leküzdése ma szükségesebb, mint valaha, és az előkészítő folyamat, amely a „Firenze 2022” esemény felé vezet minket, alapvető része lehet ennek az újrakapcsolódásnak.
Javasoljuk, hogy a fórum első két napját a különböző nemzeti és európai hálózatok által szervezett és finanszírozott önszerveződő tevékenységeknek szenteljük, azzal a céllal is, hogy minél több aktivistát vonjunk be Európa-szerte, és ösztönözzük őket arra, hogy Firenzébe jöjjenek. A mi elképzelésünk az, hogy november 12-én és 13-án az összes résztvevő egy nagy és közös európai vitatalálkozóra gyűljön össze. Olaszországban egy nagy és átfogó szervezőbizottság létrehozását koordináljuk, amely az elkövetkező hetekben európai szinten gyűjti össze a támogatásokat, és kapcsolatot tart fenn azokkal a különböző országokban működő társadalmi mozgalmakkal és kollektív szereplőkkel, amelyek kifejezik csatlakozási és részvételi szándékukat.
Addig is kérjük, hogy jegyezzék fel a határidőnaplójukba ezeket a november 10.-13. dátumokat.
Kérjük, jelezzétek, hogy érdekel benneteket a november 12-13-i közös európai rendezvényen való részvétel.
Végezetül gondolja át annak lehetőségét, hogy saját maga szervezze meg a november 10-11-i firenzei rendezvényét, és fontolja meg, hogy hozzájárul az előkészítő folyamathoz.
Ha részt kíván venni az eseményen, vagy hajlandó csatlakozni a szervezőbizottsághoz, kérjük, küldjön e-mailt az alábbi címre: 2022firenze@gmail.com
A lehető leghamarabb összehívunk egy európai találkozót, amely nyitott minden érdekelt hálózat és mozgalom számára, hogy létrehozzuk az európai szervezőbizottságot, hogy megvitathassuk a programot, biztosítsuk a hatékony információáramlást, és megkezdhessük a közös munkát.
Kérjük, hogy ezt a meghívót terjesszék a saját országukban, valamint a mediterrán térség országaiban működő társadalmi szereplőkhöz: minél hamarabb értesülnek a folyamatban lévő folyamatról, annál inkább képesek lesznek aktívan részt venni az előkészítő megbeszélésekben és megszervezni saját firenzei tevékenységeiket.
Reméljük, hogy novemberben és az előkészítő folyamatban velünk lesz!
Szolidaritásban
Az olasz koordináció Firenze 2022 felé
A fordítás angolból magyarra a DeepL fordítórobottal készült
Kategória:Nincs kategorizálva| FIRENZE 2022 > Európai Szociális Fórum – FELHÍVÁS bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
It’s going to be an exciting summer this year in Moenchengladbach: After the last European Summer University of Social Movements – in Paris (2014) and Toulouse (2017) – we will meet this year in Germany! More than a thousand attendees are expected this August, including activists and friends of Attac and from social movements in Europe and other parts of the world. At the Hochschule Niederrhein we will share experiences and knowledge and discuss explosive and future oriented ideas for a better world! The campus’s modern premises and spacious open-air grounds are the ideal location for our diverse events with participants from all over Europe.
After many months of massive COVID-19 restrictions, the 2022 European Summer University will make lively encounters and embraces possible again! ESU22 will offer participants a forum to understand crises, develop alternatives, develop solidarity and plan demonstrations. We want to gather the diverse and colourful range of social movements on this continent together. We see ESU as a place of discussion and action in the midst of climate destruction and active resistance in the Rhenish lignite mining area. The activists of this movement will be joining us.
ESU22 will be about the future of Europe, which for us is more than just the EU. We will draw lessons from the deficits that the pandemic has so brutally shown us in many aspects of life. The social and environmental dimensions of this crisis demand our response. And we want to build bridges instead of fortifying borders – migrants are welcome. The vision of another Europe emerges from the critique of the existing one. Environment and climate demand system change. What role does Europe play in the face of global power shifts?
This year’s ESU will be participatory. ESU lives from the diverse, collaborative contributions of the participants! We are looking forward to exciting encounters, space for experiments and actions, and days of intensive learning and exchange at eye level. The summer university is unthinkable without an exciting cultural program. Together we will also enrich the cultural life of the city with our creative contributions.
Program of the ESU
We are already working on an interesting and diverse programme. There will be different, very creative formats, over 100 workshops, larger and smaller forums, open space as well as areas to socialize. There will also be a extensive accompanying programme with music, theatre, possibly readings, exhibitions, films and excursions. Also, you will get numerous opportunities to network, hang out and have fun, e.g. at evening parties.
The core events will cover five different thematic areas:
► Capitalism, health and social crisis (A) ► Ecology and climate justice (B) ► Feminism and gender issues (C) ► Racism / migration (D) ► Civil liberties, democracy (E)
The major plenary sessions will be professionally translated simultaneously into German, English and French, and there will be simpler translations within the workshops.
In ► 11 forums we will be able to highlight and discuss a variety of different topics:
Health, housing, transport, climate, democracy, right-wing extremism, trade, the world of work and discrimination
On our website – www.esu22.eu – you will find current information about the organisation and our program.
Kategória:Nincs kategorizálva| European Summer University of Social Movements in Mönchengladbach, Germany, August 17-21 2022 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
1.) Nyugat-Szahara az utolsó gyarmat Afrikában. amelyet Marokkó ural. 1975-ben az ENSZ Biztonsági Tanácsa felszólította a megszállót, hogy „azonnal vonja ki katonai csapatait és telepeseit a Nyugat-Szahara területéről”. Ez több mint 300 000 marokkói telepest jelentett, akiket Marokkó küldött a Nyugat-Szaharába. Azóta azonban az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem tett semmit annak érdekében, hogy az akkori kérését érvényesítse, Franciaország ugyanis, mint vétójogi hatalom Marokkó oldalán áll. Csak a MINURSO ENSZ-misszió maradhatott a térségben, amely Marokkó és a Frente Polisario ellenállási szervezet fegyverszünetének felügyelete. A világszervezet Biztonsági Tanácsában a francia vétó miatt a jelenlévő ENSZ-erők, a függetlenségi referendumot „előmozdítani” hivatott MINURSO nem jelenthet arról, hogy Nyugat-Szaharában milyen módon sértik meg az emberi jogokat.
2.) 1973-ban a függetlenségért síkra szálló diákok hozták létre a Polisario Frontot, amely a szaharávi népet képviselte. A Polisario Front 1976-ban kikiáltotta Nyugat-Szahara függetlenségét Szaharai Arab Demokratikus Köztársaság néven. A köztársaságot több mint 80 állam ismeri el független országként, és 1984 óta tagja az Afrikai Uniónak is, ami miatt Marokkó korábban elhagyta a pánafrikai szervezetet, és csak 2017-ben tért oda vissza. A Polisario Front, amely jelenleg csak a terület egyötödét ellenőrzi, 1991-ben beleegyezett az ENSZ által tető alá hozott tűzszünetbe, azzal a feltétellel, hogy népszavazást fognak kiírni az ország függetlenségéről. Ez azonban mind a mai napig nem történt meg. A terület végső státuszáról (a teljes függetlenségről vagy a Marokkóhoz tartozásról) egy hosszú évek óta halogatott népszavazás tudna dönteni. A felek azonban nem tudnak megegyezni a szavazáson részvételre jogosultakról.
3.) 1960-ban az ENSZ Közgyűlése elfogadta az 1514. (XV) számú határozatot, amely a gyarmati országoknak és népeknek nyújtandó függetlenségről szóló nyilatkozat volt. E dokumentum kimondta, hogy a gyarmati rendszert mielőbb és feltétel nélkül meg kell szüntetni. 1963-ban az ENSZ Közgyűlése Nyugat-Szaharát önkormányzatisággal nem rendelkező területnek nyilvánította. E megállapítás helytálló volt, hiszen a tartomány 1884- től spanyol gyarmatként létezett.
Jogilag tehát egy igen izgalmas, többszereplős szituáció alakult ki. A gyarmattartó spanyolokat nemzetközi jogi normák kötelezték volna arra, hogy tegyék lehetővé, hogy a gyarmati nép gyakorolja önrendelkezését. Ezt elhalasztották, sőt, a területet a madridi szerződésben átengedték Marokkónak és Mauritániának, amely két hatalom meg is szállta a részükre biztosított területeket. A harmadik fél, a szaharávik tehát megrekedtek a gyarmatistátuszban, mivel máig nem volt alkalmuk gyakorolni a nemzetközi közösség által számukra biztosított és elismert önrendelkezési jogot. Ebből következik, hogy Marokkó Spanyolország quasi gyarmatosító jogutódjának tekinthető, vagyis a szaharávik továbbra is – akár szó szerint véve is – függő jogi helyzetben vannak. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a háborút lezáró fegyverszünet után felállított ENSZ békemisszió, a MINURSO is feladatul kapta, hogy az évtizedek óta késő referendumot tető alá hozza.
4.) Nyugat-Szahara továbbra is gyarmati státuszban Marokkó megszállása alatt van. Az állapot fenntartásához a nemzetközi közösség nem csak hallgatólagosan járul hozzá. Franciaország következetesen kiáll Marokkó mellett és meggátol minden törekvést az ENSZ-ben, amely a MINURSO tevékenységét segítené elő, vagy a mandátumát bővítené. A realitás tehát az, hogy a marokkói megszállás immár tartósan állandósult, ez azonban nem teszi jogszerűvé sem a jelenlétet, sem pedig a gazdasági erőforrások kiaknázását. Mint megszálló hatalom a rabati kormányzat az okkupált tartomány természeti kincseit és jövedelmeit a saját szükségleteinek kielégítésére és gazdasági érdekeinek előmozdítására nem használhatná ki. Mindösszesen a megszálló katonaság ellátását és az adminisztráció fenntartását segíthetné vele. Ehhez képest azt látjuk, hogy a foszfát, a hal és az olaj felkeltette a nyugati vállalatok érdeklődését is. Marokkó 2005-ben kötött halászati partnerségi megállapodást az Európai Uióval, amelynek értelmében a tagállamok halászati engedélyt kaptak az Atlanti-óceán nyugat-szaharai vizein. Nyugat-Szahara a világ második legnagyobb foszfát-exportőre lehetne, de nem az, mivel Marokkó termeli ki és viszi a világpiacra a nyersanyagot.
5.) A nemzetközi jog és a szolidaritás a szaharávik mellett van. Kétségtelenül továbbra is megilleti őket az önrendelkezési jog, amelyet nem tudtak hivatalos keretek között gyakorolni. Kikiáltották ugyan államukat, amely teljesíti is az államiság feltételeit, de szuverenitása nem terjed ki a teljes országra, mindössze annak egy kicsiny, értéktelen részét birtokolja. A többi rész Marokkó hatalmában van. Marokkó nem fog kivonulni önszántából, erre pedig kényszeríteni sem fogja a nemzetközi közösség, legalábbis egyelőre úgy tűnik, hogy nem.
Védi Marokkót az ENSZ 2625 (XXV) határozata az államok közötti baráti kapcsolatokról és az együttműködés nemzetközi jogi alapelveiről. Erre tekintettel harmadik államoknak tilos beavatkozni más államok kapcsolataiba, mivel a beavatkozás bármely formája veszélyt jelenthet a nemzetközi békére és biztonságra. Algérián kívül más állam nem is nagyon avatkozik be közvetlenül a szaharávikat érintő konfliktusba. Algéria az az állam, amely a Polisario-t a kezdetektől támogatja, területén pedig menedéket biztosított a háború elől elmenekült nyugat-szaharaiaknak.
Marokkó legfőbb támogatói Franciaország és az Egyesült Államok. Nélkülük semmiféle rendezésre nem mutatkozik esély, hiszen mindkét állam vétójoggal rendelkezik az ENSZ Biztonsági Tanácsában. A két ország a XX. század második felében hagyományosan jó kapcsolatokat ápolt Marokkóval, amely jó szövetségesnek bizonyult a kommunizmus és a terrorizmus elleni harcban.
Franciaországnak köszönhető többek között az, hogy a MINURSO mandátumát sohasem sikerült az emberi jogok monitorozására alkalmas mechanizmussal kibővíteni.
6.) A migránsokat és a menekülteket Marokkó saját politikai játszmájához, zsarolásra használja fel. Az EU-tól egyrészt politikai támogatást akar szerezni a nyugat-szaharai konfliktusához és másrészt minden jel szerint még több pénzügyi támogatást szeretne bezsebelni.
7.) Mint ismeretes, Nyugat-Szahara 1976 óta a külvilágtól elzárt terület, sem külföld média, sem emberjogi szervezetek nem tudnak ott dolgozni. Jelenleg több mint 10 millió akna és robbanóanyag van Nyugat-Szaharában.
8.) A Közép és Kelet-európai Szolidaritási Szövetség (CEE Alliance) határozottan elítéli a különböző marokkói jogsértéseket, nevezetesen: az emberi jogok rendszeres megsértését és Nyugat-Szahara természeti és gazdasági erőforrásainak tömeges kifosztását. A CEE Alliance kijelenti, hogy
a.) Marokkó nem rendelkezik szuverenitással Nyugat-Szahara felett, Marokkó egy illegális megszálló erő;
b.) Nyugat-Szahara a szaharaiaké;
c.) kiáll a nemzetközi törvényesség és a szaharai nép jogai mellett!
Kategória:Nincs kategorizálva| Fontos információk Nyugat-Szaharáról bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
