Bea Cantillon: Határozottan cselekedni: a portói szociális csúcstalálkozó felhívása az európai jóléti államokhoz

2021. május 14 Social Europe

A jóléti államoknak határozottabban kell cselekedniük, hogy megállják történelmi helyüket. Egymást támogatva kell fellépniük, hogy megnyerjék az egyenlőtlenség és a szegénység elleni versenyt.

*************

A világjárvány felhívta a figyelmünket a szociális állam és a gazdaság közötti létfontosságú szimbiózisra. Ugyanakkor a jóléti államot történelmének kritikus pillanatában érte.

Az 1990-es évek második fele óta a gazdag jóléti államokban meglehetősen általános és tartós tendencia figyelhető meg az egyenlőtlenség és a szegénység növekedése felé. Mivel a jóléti állam így nem képes teljesíteni saját küldetését, ma – miközben életünk “normalizálódásának” előestéjén vagyunk – az elöregedés, az éghajlatváltozás és a digitalizáció közepette rendszerszintű válságban találja magát.

A 2000. évi lisszaboni stratégia óta a szegénység csökkentése az Európai Unió egyik fő szociális célja. A dél-európai társadalmakban azonban a mélypontra zuhantak. A 2004-től újonnan csatlakozott tagállamok viszonylag jól teljesítettek, de elsősorban a jobb jövedelmű háztartások anyagi nélkülözésének csökkenése miatt. Eközben a régi jóléti államok egyre kevésbé hatékonyan osztottak újra – ezért nőtt az egyenlőtlenség és a szegénység. A legtöbb országban a szociális minimumok nem megfelelőek, ami aggasztó, különösen a legszegényebb tagállamokban, ahol a minimáljövedelmek még ahhoz is túl alacsonyak, hogy a szegény háztartások megfelelő lakhatást és megfelelő élelmiszert is tudjanak vásárolni.

Pedig ha visszatekintünk a válság előtti jó időkre, szinte minden tagállamban emelkedtek a jövedelmek. A foglalkoztatás nőtt, miközben sok országban a szociális kiadások magasak maradtak, sőt folyamatosan nőttek.

Akkor miért nem emelt fel minden csónakot az emelkedő dagály? Miért nem sikerült a jóléti államnak összeegyeztetnie a munkát és a szegénység csökkentését?

Aranykor

A válaszok megtalálásához először is vissza kell térnünk a jóléti állam alapjaihoz és a háború utáni, a növekedésről, a teljes foglalkoztatásról és a szociális védelemről szóló társadalmi alkukhoz. Az aranykorban a jóléti államok sikeresen csökkentették az egyenlőtlenségeket és a szegénységet a teljes foglalkoztatás (a férfiak esetében), a termelékenység növekedésével összhangban álló béremelések és a munkán alapuló szociális védelem révén. Az 1970-es évek elején felcsillant a remény, hogy a kapitalista növekedés és a szociális védelem mindenki számára jobb életkörülményeket eredményez.

Az idő múlásával azonban a jóléti államokban a társadalmi kiegyenlítődés lassulni kezdett, és valamikor a 90-es években megállt. A szegénység újra növekedni kezdett, különösen az alacsonyan képzettek, a munkanélküliek és gyermekeik körében, miközben a jövedelmek, a foglalkoztatás és a szociális kiadások növekedtek. Mi romlott el?

Ez biztosan összefügg a politikai döntésekkel, de mélyebb okoknak is kell lenniük: a szegénység növekedése szinte mindenhol tapasztalható a világ jóléti államaiban; a tendenciák lassúak, de régóta tartanak. Három fő strukturális mechanizmus magyarázza, hogy a jóléti államok miért kezdtek el lassulni, legjobb esetben stagnálni.

Kettős munkaerőpiac

Először is, a háború utáni teljes foglalkoztatottság a férfiak esetében kettős munkaerőpiaccá alakult, ahol a magasabb képzettségű férfiak és nők teljes foglalkoztatottsága együtt járt az alacsony képzettségű férfiak és nők strukturális alulfoglalkoztatottságával. Másodszor, mivel a munkaerő iránti kereslet a magasabb képzettséget igénylő és magasabb bérezésű foglalkozások felé tolódott, a 90-es évektől kezdve az alacsony bérek elmaradtak a termelékenység növekedésétől és a mediánjövedelmektől, és így egyre kevésbé nyújtottak védelmet a dolgozók elszegényedése ellen, különösen a gyermekes családokat illetően.

Harmadszor, az alacsony keresetű munkavállalók jövedelmének csökkenő vagy lassú növekedése hozzájárult a munkanélküli háztartások minimáljövedelem-védelmére nehezedő nyomáshoz. A minimálbérek a jóléti állam szociális padlójának üvegplafonjaként szolgálnak. Ha a szegénységi küszöb alá süllyednek, a szociális védelem is csökken.

Ezek a tendenciák társadalmi trilemmát hoztak létre: a mai jóléti államban strukturálisan nehézzé vált, hogy a szociális beavatkozás mértékét és minőségét tekintve nagyobb erőfeszítések nélkül mindenki számára megfelelő jövedelmet érjünk el, miközben megőrizzük a megfelelő munkaösztönzőket.

Kettős pillérek

Reméltük, hogy kiutat találunk e trilemma alól, és visszatérhetünk a növekedés, a foglalkoztatás és a szegénység csökkentésének háború utáni pozitív körforgásához, a hangsúlyt a szociális védelemről a szociális beruházásokra, azok üzembejelezésére, és a munkával kapcsolatos jóléti reformokra helyezhetjük át. Azonban – sajnos – ez a “szociális-befektetési fordulat” illúziónak bizonyult, mivel az előrelépést nem lehet elérni azzal, hogy egyoldalúan csak az működtetésre, a beruházásra és a támogatásra összpontosítunk. A társadalmi újraelosztást és a szociális beruházást a modern jóléti állam két pillérének kell tekinteni.

Ha csak azt javítjuk ki, ami a múltban nem sikerült, az nem lesz elég a pandémiát követően a társadalmi hibák orvoslásához. A szegénység csökkentése nagy erőfeszítéseket igényel, több szinten is. Megfelelő minimálbér, minimális jövedelemvédelem, értelmes munka mindenki számára, egész életen át tartó tanulás és megfizethető szociális szolgáltatások – mindezek egyaránt elengedhetetlenek. És bár kétségtelenül igaz, nem elég azt mondani, hogy ezek az erőfeszítések megtérülnek: a kellemetlen igazság az, hogy a szegénység felszámolása nem olcsó és nem könnyű.

Ezért ambiciózusabban kell gondolkodnunk, a ma alkalmazott stratégiákon túl, új ötletekkel, többek között magának a piacgazdaságnak a működéséről. A legfontosabb, hogy a jóléti államoknak keményebben kell dolgozniuk, közösen, hogy teljesíteni tudják küldetésüket. Támogatniuk kell egymást, és úgy kell fellépniük, mint az EU lényege szerinti “európai jóléti államok uniójának” része.

A portói szociális csúcstalálkozó biztató jelzéseket küldött. A szociális jogok európai pillérének cselekvési terve erősebb és konkrétabb útmutató, mint a korábbi, túlságosan homályos célkitűzésekre irányuló konvergencia-kísérletek. A minimálbérekről szóló irányelv és a minimáljövedelmekről szóló határozott ajánlás megteremtené a szükséges egyenlő feltételeket. A 88 milliárd eurós Európai Szociális Alap Plusz pedig olyan eszközzé válhat, amely segíti a tagállamokat a szociális jogok érvényesítésében. A portói szociális kötelezettségvállalás nagyobb figyelmet érdemel.

https://www.socialeurope.eu/work-harder-the-porto-social-summits-call-to-europes-welfare-states

Fordította: Debreceni János

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.